Észak-Magyarország, 2000. november (56. évfolyam, 256-280. szám)

2000-11-15 / 267. szám

2000. november 15., szerda Szolgáltatás / Szálástér 13 iipÉÉtpl Gáz az ablak alatt Tisztel Szádeczky Zoltán Jegyző Úr! ön két hónappal ezelőtt hivatalában közölte velem, hogy a gázcseretelep meg­szüntetésének nincs akadá­lya, mivel ön ezt aláírja és ugyanezt Kohold Tamás pol­gármester úr is megteszi. Azóta Polgármester Úr tisz­teletét tette lakásomon, pont a gázcseretelep valós tényének rögzítése szem­pontjából a helyszínen. Megjelenésének eredménye, idézek: „én sem örülnék ne­ki, ha az ablakom alá gázcseretelepet létesítené­nek. Én is tiltakoznék ellene”. Tisztelt Jegyző Úr! Érthe­tetlen, hogy ön ügy tesz, mintha erről fogalma sem volna. Úgy néz ki, a félrebe- szélés és hivatali erőszak dominál. A miskolci válasz­tópolgárok ilyesmire nemigen szavaztak. Tisztelt Jegyző Űr! Önök a holtpontról el nem tudnak mozdulni. Ra­gaszkodna a szabályellenes tevékenységükhöz, annak ellenére, hogy az igazság­ügy-miniszter dr. Dávid Ibolya megadta a támpontot fénymásolva ezt dr. Székely László, Ön és Kohold Tamás polgármester úr is külön- külön is megkapta. Idézek „A jogszabályok szerint ko­rántsem kellene elviselniük a gázcseretelepet”. Nagy segítség lett volna önnek az is, amit a polgár- mester úr megállapított. Sajnálattal kell megálla­pítanom, hogy mindhárman 2 év óta a valótlanságok tö­megét vonultatják fel saját megnyugtatásukra. Sajnálatos, hogy ebben az ügyben az egymásramu- togatáson kívül semmit sem tesznek. Siralmasnak tartom azt, hogy hármuk közül egyikük sem tartotta igazságügy-miniszterünket arra, hogy megjegyzését, mely jogszabályon és törvé­nyen alapul, figyelembe vegye. Végezetül annyit kívánok még megjegyezni, lassan közeleg a választás, eddig akikben bíztunk, tisztelet a kivételnek, akik hajlongtak a kopogtatócédulákért és kilométereket tettek meg és azok, akik postaládáinkat választási magnókazetták­kal látták el, ma bizony-bi­zony ezzel bőven visszaél­nek, mint ahogy ezt a leírt példa is mutatja. Felvonultatni az üggyel kapcsolatban semmi többet nem kívánok. De elnézésnek tartom azt, hogy még csak emberhez méltóan sem fog­lalkoznak a választópolgárok ügyeivel. Mi miskolci egy­szerű polgárok, méltán vár­juk el, hogy becsületesen, igazmondóan, ne egymásra való hivatkozással kezelje­nek minket, mint magyar ál­lampolgárokat. Fekete József, Miskolc Érzelmek és jogszabályok Jogállamban élünk, ezért nincs szükség egymásra mu­togatni. Az ön érdekét sértő gázcseretelep működése el­len fellebbezést nyújtott be, melyet a Közigazgatási Hiva­tal elutasított. A jogorvoslati fórumrend­szer alapján a döntések tör­vényességéhez nem fér két­ség. Még mindig nyitva áll azonban a bírói út igénybe­vételének lehetősége, mellyel - ki tudja miért - nem kíván élni. Gyaníthatóan azért, mert a bíróságok döntéseit nem szokás nyílt levél for­májában kifogásolni, vagy kopogtatócédulákkal és más, választási kampánnyal össze­függő szövegrészletekkel ke­verni. Szakhatóságaink - a tűzoltóságot beleértve - szi­gorúak. Ha állásfoglalásaik megengedőek, tiltásra még akkor sincs mód, ha érzelmi­leg hajlamosak vagyunk a joggal való szembenállásra. Dr. SzAdeczki Zoltán Továbbra is várjuk olvasóink közügyekről szóló ész­revételeit. Kérjük, írjanak röviden, mert a hosszabb írásokat terjedelmi korlátáink miatt alkalmanként kénytelenek vagyunk tömöríteni. Névtelen levelekkel semmilyen formában nem foglalkozunk. Az e rovat­ban megjelenő írások nem fel-, tétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A kéziratok megőrzését és visszaküldését nem vállaljuk. Sláger a borjúpaprikás Az éttermekben semmi­vel sem szeretik kevésbé a vendégek a marhahús­ból készült ételeket, akár terjednek az ennek veszé­lyeiről szóló hírek, akár nem. A bifsztek, a steak és a borjúpaprikás to­vábbra is a kedvencek között áll a vendéglői top­listán. Legutóbb az ang­liai marhahústilalom idején érdeklődtek a ven­dégek, honnan van az, ami a tányérra kerül - most nem. HOROSZKÓP Í^JIII. 21.-IV. 20. Eléggé változatosnak Ígérkezik a napja, de ez önt egyáltalán nem tölti el most túlzott optimizmus­sal. Eléggé kétségbe van esve, holott az égvilágon semmi oka nincs aggodalomra. IV. 21.-V. 20. Ha jobban belegondol, igazán nem olyan rossz a mostani hely­zete. Mindene megvan, eddig valamennyi kívánsága teljesült, talán saját maga sem tudja, mit is akar még az élettől. Viszont gondolkodik rajta. M V. 21.-VI. 21. Lépjen már ki végre abból a bű­vös körből, amelyben rabnak ér­zi magát. Ha sikerül, igazán megérdemli, hogy ünnepeljen, de ha nem, akkor se essen két­ségbe. Van még elég ideje arra, hogy lépjen. VI. 22.-VII. 22. ___________ A lelke mélyén meg van győződ­ve arról, hogy kizárólag az a he­lyes, amit ön csinál. A környeze­tében élők azonban egyáltalán nem osztják ezt a véleményét, s hangot is adnak elégedetlensé­güknek. í*f VII. 23.-VIII. 23. Most már tényleg pontot kellene tennie egy elég régóta húzódó ügy végére. Ha nem érzi magát elég erősnek arra, hogy bárkivel is szembeszálljon, próbálja meg más oldalról, óvatosan megköze­líteni a dolgot. VIII. 24.-IX. 23. Ha veszélyhelyzetbe kerül, azonnal tudja, mi a megoldás. Most azonban ön még talán nem kongatta meg a vészha­rangot, s igyekszik, hogy más se tegye meg ezt, mert azzal ön­nek ártanának. W IX. 24.-X. 23. Mégsem kellene olyan messzire elvetnie a sulykot. Ha nem ront ajtóstól a házba, sokkal többet elérhet, mint kissé erőszakos mo­dorral. Nem jellemző önre az ag­resszivitás, néha azonban nem tudja visszafogni magát. **€ X. 24.-XI. 22. ön mindenkit megvéd, oltalmaz, aki gyámolításra szorul. Amikor azonban önnek lenne segítségre szüksége, úgy tapasztalja, mint­ha mások nemigen éreznék kö­telességüknek a törődést, s ez kissé elkeseríti. XI. 23.-XII. 2L ___________ Sokan irigylik mostanában önt, pedig semmi olyan dolog nem történt, ami ezt indokolttá ten­né. Lehet, hogy csupán a jó ked­ve miatt szeretnének önnel he­lyet cserélni. 71* XII. 22.-I. 20. Sokat javult a lelki állapota az utóbbi időben, pedig ennek ér­dekében nemigen tett semmit. Valószínűleg az időjárás okozta fronthatások szűntek meg, s ez érezteti most jótékony hatását önre. I. 21 .-II. 20. Várja ki türelmesen annak az ügynek a végét, amely mostaná­ban álmatlan éjszakákat szerez önnek. Egy percig se aggódjon, s ne legyen lelkiismeretfurdalás, ugyanis ön semmilyen hibát nem vétett. 35 II. 21 .-III. 20. Külön utakon jár, s ezt a párja joggal nehezményezi. Próbálja meg lecsillapítani, mert félté­kenységében esetleg olyat tehet, amit később megbánhat. Ne hív­ja ki maga ellen a sorsot felesle­gesen. ■ mit, hol, mennyiért "7 ' 1 O@©©©© 0 © Napraforgó étolaj (liter)215225189225215199 O 505. Sz. Kereknap ABC - Ózd, Vasvári u. 60. Ecet (20%-os)115129­119129127­115 Teavaj (10 dkg)105105­9910599-­©902. Sz. Dél-Kiliáni ABC Ráma (25 dkg) 123112 r 9911299-­- Miskolc, Kandó K. u. Sertészsír (50 dkg, dobozos) 149169165149159143 155 148 © ABA Húsbolt - Miskolc, Andrássy u. 16. O Árucsarnok - Miskolc, Tojás (db) 2224­23 242021­Kristálycukor (kg)165155­149 155 149­155 Asztali só (kg) 2939­293929­30 Búza tér Finomliszt (kg) 7576­6976 75­80 Rizs („B” fényezetlen)159 165­139~165139-150 © Szinva ABC - Miskolc, Tej (liter, 2,8 %) 109115­109106119-­Vörösmarty u. 74. Tejföl (2 dl, 20 %) 5259­54 5958­57 © 103. Sz. Szuperett - Miskolc, Szent I. u. 1. 0 Hegedűs Húsüzlet - Miskolc, Augusztus 20. u. 16. Trappista sajt (kg) 1 0691 175­1 0491 1751 099­1 120 Tehéntúró (50 dkg) 309339­279339289-­Sertésmájkrém (10 dkg/db) 2726352633272627 Párizsi (kg) 339 349370359359359350280 Sertéscomb (kg) 949899 870779925 899 817­Rövidkaraj (kg) 859959B9Ö 799925 899 875­© Piac Diszkont - Miskolc, Tarja (kg) 899899 830759 889839790 ~ Zsolcai k. 4-6. ÜGYELETES ÚJSÁGÍRÓ Közérdekű észrevételeivel keresse munkatársunkat, Búss Gábor Olivért az alábbi telefonszámokon: 06-46-414-022/202 06-20-9147-179 ÜGYFÉLSZOLGÁLAT Kézbesítési panaszaival hívja üzenetrögzítős telefons^ámunkat: 06-80/305-305-ös Ügyintézőnk: Szánóczki Zsuzsanna A hívás a megyéből INGYENES JOGSEGÉLY: Legközelebb november 16-án délután 4 és 6 óra között, a szerkesztőség épületében Miskolcon, a Zsolcai kapu 3. sz. IV. em. KENŐ 137 9 19 24 25 28 30 31 34 40 45 46 52 59 61 63 73 1 | ingyenes. VALUTAÁRFOLYAMOK ül 1 2000. 11. 14. K&HOTPPOSTABANK vételeladásvételeladásvételeladás Angol font430,59453,57431,85454431,27453,39 Ausztrál dollár152,98167,4155,62135,25155,14164,73 Belga frank*637,21671,22 635,33 674,63 638,25 670,98 Dán korona 33,637,1434,3736,49 34,3536,48 Finn márka43,2345,54 43,11 45,77 43,3045,52 Francia frank39,1941,2839,0741,49 39,2541,26 Holland forint116,64 122,87116,3123,49 116,84 122,83 Japán yen* 272,55298,23277,29294,44276,41293,51 Kanadai dollár190,2208,12193,47205,43192,90204,84 Német márka131,43138,44 131,72 138,47131,64138,39 Norvég korona31,3834,6832,0634,0532,0534,03 Olasz líra**132,76139,84132,36140,55132,97139,79 Osztrák schilling18,6819,6718,72 19,6818,71 19,67 Portugál escudo128,22 135,06 127,84135,75128,43 135,01 Spanyol peseta* 154,49 162,74154,04163,56154,74162,68 Svájci frank 168,31178,73 168,57179,00169,10 178,13 Svéd korona 29,04 32,129,70 31,5329,67 31,50 USA dollár299,33 315,31 300,10315,49299,24 314,59 A megadott számok egy egységben értendők, forintban. *100 egység, **1000 egység " : • ' .. ,v v :íí. .: v ■ •; . . . ; November 15., szerda A nap kel: 6 óra 49 perckor, nyugszik: 16 óra 08 perckor. A hoki kei: 19 óra 26 perckor, nyugszik: 10 óra 36 perckor. Névnap: Albert, Lipót. Egyéb névnapok: Alberta, Albertína, Artúr, Bogát, Dezső, Gertrúd, Ladomér'Leopold, Leopojdiiia, Ma is az átlagosnál eny­hébb idő várható, több­Richárd. A német Leopold bajor Lippotd változatából származik a Lipót név. Ezek a germán eredetű Liutbald egyik kevesebb napsütéssel, Jelentése: merész a népben és legfeljebb jelentéktelen esővel. A hőmérséklet reggel 5 fok körül, kora délután pedig 10 és 17 fok között alakul. S PERCEK- Halló, itt a tűzoltóság. - Kérem, jöjjenek gyorsan, ég a lakásom l-Na és hogyan jutunk el magához?- Ne húzza már az időt! Hét nincs már meg az a nagy piros autójuk?! ÉVFORDULÓ : ,/\ÜÜ >f; Szent Albert ünnepe A sváb származású domonkos szerzetes, püspök, tudós, fró, filozófus, hisztor, aikor legna- ■zófusa 1280- a tudósok vé- :enda szerint an halt dőszentje. A le< rossz tanuló vo során Szűz Máriától kapta meg a tudás adományét. Te­hetségére jellemző, hogy kéz­írással több mint 800 müvet irt. Ezekből mintegy negyve­net napjainkban is kiadtak. 1622-ben avatták boldoggá, s 1931-ben szentté. Hirdetés• A tökéletes megoldás: 300 000 FT ÁRELŐNNYEL! Részletek az Opel márkakereskedőknél.

Next

/
Thumbnails
Contents