Észak-Magyarország, 2000. november (56. évfolyam, 256-280. szám)
2000-11-15 / 267. szám
2000. november 15., szerda Gazdaság / Hirdetés 8 BÖKIK: három javaslat a tagdíjra Miskolc (ÉM - MVZs) - Kibővített elnökségi ülést tartott az önkéntes tagsággal újonnan létrejött Borsod- Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, ahol bemutatták az új elnökség tagjait. A kamara idei tevékenységéről készült beszámolóban részletesen foglalkoztak a kamarai törvényből adódó rendkívüli feladatok végrehajtásával, a klasszikus kamarai munka eredményeivel, valamint az új kamarai rendszer előkészítése érdekében végzett feladatokkal. A BÖKIK elmúlt hatéves tevékenységéről - amelyet az elnökség tagjai egyértelműen hasznosnak ítéltek - összefoglaló írás készül. Az elnökség ugyanakkor megtárgyalta a 2000-2004 közötti időszakra vonatkozó stratégiai tervet. Az egyik legfontosabb feladatnak tartják a kamara és a vállalkozói kör társadalmi elfogadottságának növelését. A BÖKIK továbbra is meghatározó szerepet vállal a regionális gazdaságfejlesztésben, és az európai uniós ismeretek átadásában. Az önkéntes tagsággal működő kamara személyre, vállalkozásra szabott szolgáltatásokat kíván nyújtani tagsága számára. Többek között komplex programot adnak a kezdő kisvállalkozóknak, amely segíti tájékozódásukat, működésüket. A kamara szerepet vállal az ipari parkok üzleti szolgáltatási feladataiban és több alkalommal jelentősebb tőkével rendelkező cégek bevonásával, beszállítói találkozót rendez majd. A beszámolók elfogadását követően az elnökség tagjai véleményt mondtak a kamarai szabályzatokkal és a tervezett tag- díjrendszerrel kapcsolatban. A november 29-én megrendezésre kerülő küldöttgyűlés elé három javaslat kerül a kamarai tagdíj mértékéről. A kamara célja, hogy reprezentálja a megye vállalkozóit, ezért úgy kell kialakítania tagdíját, hogy megfelelő színvonalon biztosíthassa a szervezet működését, ugyanakkor a tagdíj mértéke elfogadható legyen a vállalkozók számára is. Az ülésen ismét hangsúlyozták a Kárpáti Kamarák Szövetségének fontosságát, amelyet az elnökség tagjai a vállalkozók nemzetközi kapcsolatainak bővítése szempontjából jelentősnek tartanak. „Hosszanfriss” kampány Miskolc (ÉM) - A csomagolóanyagokat gyártó Tetra Pák országos tájékoztató kampányt indított, amelynek célja, hogy megismertesse a fogyasztókkal a tej táplálkozástudományi fontosságát, illetve a Tetra Brik aszeptikus csomagolásban forgalmazott, hosszan frissen maradó tej előnyeit.- A tejfogyasztásban az utóbbi években tapasztalható változások jelzik a vevői igények módosulását. Az igényt arra, hogy olyan tejet lehessen vásárolni, aminek tartóssága - tartósítószer használata nélkül - több hónapon át megmarad. Ehhez a gyártók korszerű technológiája mellett a Tetra Pák csomagolástechnikája is hozzájárul - mondta Körmendi Tamás, a cég vezér- igazgatója tegnap egy Miskolcon tartott tájékoztatón. A különleges, úgynevezett UHT (köznyelven ultrapasztőrözött) technológiával készült tej fogyasztására vonatkozó legfrissebb felmérésekre hivatkozva kifejtette: a hűtés nélkül három hónapig eltartható tej iránti kereslet országos szinten egy év alatt lóról 17 százalékra emelkedett. Ismertsége és elismertsége ennek ellenére elmarad Közép-Európa más országaiétól. Míg hazánkban minden negyedik eladott liter tej tartozik a „Hosszanfriss” kategóriába, addig Csehországban ez az arány eléri a hazai fogyasztás kétszeresét. Körmendi Tamás a technológiáját magyarázta Fotó: Végh Csaba Sajátosan fejlődött a bankkártyák piaca Miskolc (ÉM - KI) - A keleteurópai régióban a bankkártyákat elsősorban készpénz- forgalomra használják, s nem a hitelek igénybevételére. A technológia háttér folyamatos fejlődése, s a banki szolgáltatások körének kibővülése azonban kedvező piaci folyamatokat indukál - mondta a minap tartott sajtóbeszélgetésen Tony Fekete. A bankkártyák piacán vezető Europay kelet-európai régiójának vezetője kifejtette: a régió 276 millió lakosa hatalmas piacot jelent. Sajátosan fejlődött az utóbbi évtizedben a kelet-európai pénzpiac, hiszen a nyugaton ma is divatos és elterjedt csekkek használata nem vált gyakorlattá.- A kelet-európai piac még koránt sem telített. Ezt felismerve a régiközpont szeptembertől Brüsszelből Budapestre került át. Az évi 12 százalékos növekedés ebben az üzletágban a világ legdinamikusabb fejlődő régiójává teszi Kelet-Európát - állítja Tony Fekete, az Europay keleteurópai vezetője. A legnagyobb piacot Lengyelország jelenti (4 millió Europay kártyával), ezt a jóval kisebb lélekszámú Magyarország követi (2,5 millióval). A kártyák használatában és számában jelentős különbségek vannak a fejlett nyugati régiókhoz képest. Ezek közül Tony Fekete kiemelte: míg Magyarországon 100 főre 36 kártya jut, Lengyelországban 26, Oroszországban 4, ugyanez az arány Németországban vagy Angliában azonban 120 köröl van. A másik különbség, hogy Nyugat-Európá- ban a kártyák a hitelezéshez használatosak döntően (az elnevezése is ezt mutatja: hitelkártya), s a „később fizet” elven működnek, ezzel szemben Kelet- Európába meghatározóan (Magyarországon is mintegy 90 százalékban) készpénzfelvételre használják tulajdonosaik a kártyákat. Tony Fekete több olyan tényezőt is említett, ami a hitelkártyák terjedését akadályozhatja - a különböző országok eltérő gazdasági fejlettségét tekintetbe véve - a régióban: a lakosságnak még nincs teljes bizalma a bankokkal szemben (Magyarországon a lakosság 61 százalékának van számlája), továbbá alacsonyak a jövedelmek, s így a hitelek igénybevétele korlátozott, de bankok kockázatfelmérése is nehéz ilyen körülmények között. A régióvezető a jövőről is szólt: számítógépen, mobiltelefonon és digitális tévén keresztül is bonyolíthatók lesznek egyre nagyobb számban banki tranzakciók. Az interneten végzett műveletek ma elsősorban mobiltelefonon történnek, s fejlődés iránya is ez lehet, hiszen a lakosság mobiltelefonos lefedettsége Magyarországon 26 százalékos (Finnországban 70 százalékot is meghaladja), s ez nagyobb mint a számítógéphasználók köre. IDEJÉBEN SZÓLUNK Az elhúzódó ősz tavaszi rügyeket duzzasztott Miskolc (ÉM - FL) - A temetőkben máig is pompázó krizantémok, a duzzadó rügyeket nevelő gyümölcsfák bizonyítják: rendkívül meleg az idei ősz. Ha még sokáig tart, akkor a jövő évi gyümölcs- termésünk láthatja kárát. Az Országos Meteorológiai Intézet Miskolci Főállomásán novemberben plusz négy fokot mértek a sokéves átlag szerint. Idén, ebben a hónapban csak 11- e előtt hűlt 4 fok alá a hőmérséklet, aztán 6,4 fokra emelkedett. Mint Szeles György, a főállomás dolgozója elmondta, a legnagyobb meleget, 15,8 fokot november elsején mérték, leghidegebb 13-án hajnalban volt, mínusz 0,4 fok. A Mezőgazdasági Kiadó Idejében szólunk című, 1977-ben kiadott könyve szerint az esztendőnek erre, a 47. hetére a sokéves mérések szerint országosan 6,8 fok az átlagos hőmérséklet. A legmelegebb 13, a leghidegebb mínusz 9,6 volt. Az Országos Meteorológiai Szolgálattól, dr. Stollár Andrástól kapott információink szerint az idei ősz rácáfolt az átlagokra. A novemberi csúcshőmérsékletként elkönyvelt 8-9 fokkal szemben 10-15 fokra emelkedett a hőmérő higanyszála. Főként az ország nyugati részén, de az ország keleti felén is magasabb érteket mértek. A tartós és rendkívüli melegben a megszokottól később indult be a növények nyugalmi állapota. Mint Czifrusz Natália, a miskolci önkormányzat városüzemeltetési és beruházási osztályának kertészmérnöke elmondta: a rendkívüli időjárás hatásait az évelő növények, a hagymások, a lombhullatók, a cserjék sorában egyaránt megtapasztalhatjuk.- Lassabban hullatják le lombjukat a fák - különösen a dió, a szilva, a juhar, a fűz még mindig lombosodik, a gyümölcsfák pedig tavaszi rügyeket duz-, zasztottak. A kései ősz kitolja az időszerű őszi munkák - ásás, metszés, ültetés, vetés - határidejét, de mindezeket már sürgősen el kell végezni - mondta.- Lehet még vetni zöldborsót, ültetni fokhagymát, petrezselymet, árvácskát, tulipánhagymát, százszorszépet, lehet telepíteni gyümölcsfát. Ideje befedni a rózsatöveket, fagymentes helyre vinni a futó muskátlit, a hortenziát és gondoskodni kell díszcserjéink téli védelméről. A tűjét, a borókát kössük össze, hogy a téli hóteher ne nyomorítsa őket szét. A gyepet foszfor és kálium tartalmú műtrágyával kezeljük. És végül reménykedjünk, hogy naptár szerint - Erzsébet vagy Katalin névnapjának megfelelően - alakuljon az időjárás. Ősszel ősz, télen tél legyen, nehogy a gyümölcsfák megduzzadt rügyei elvigyék a jövő évi termést - fejtette ki Czifrusz Natália. • fejezzük be az új telepítéseket, miután a héten előfordulhatnak már komolyabb fagyok is • a málnasarjakat még ültethetjük, végezhető a ribizli és a köszméte tőosztása • az új telepítéseket gondosan kupacoljuk fel, vonatkozik ez a fiatal gyümölcsfákra, díszfákra, cserjékre is • a kert utolsó virágait szedjük le, mert a fagy - ha még nem volt - hamarosan tönkreteszi őket Minősített Matáv Budapest (MTI) - A Moody’s Investor Services hitelminősítő intézet a Matáv Rt. hosszú lejáratú, biztosíték nélküli, nem alárendelt deviza- és forinthiteleit Baal minősítéssel látta el. A Moody’s döntését azzal támasztotta alá, hogy a Matáv várhatóan továbbra is Magyarország vezető telekommunikációs vállalata lesz mind a vezetékes, mind a vezeték nélküli távközlési szolgáltatások területén. Gyorsuló mobil internet Budapest (MTI) - A GSM- szolgáltatást hét évvel ezelőtt indító Westel Mobil Távközlési Rt. előfizetőinek száma a napokban meghaladta az 1,4 milliót - közölte Sugár András, a társaság vezérigazgatója. Ha a piaci tendenciák fennmaradnak, előfizetőik száma decemberre eléri az 1,5 milliót. A bejelentéssel egy időben a társaság bemutatta csomagkapcsolt adatátviteli szolgáltatását (GPRS - General Packet Rádió Services), amely kezdetben csak a budapesti Infopark területén használható. Az új, nagy sebességű adatátviteli szolgáltatás országos kiterjesztését elsősorban az akadályozza, hogy a mobilkészülékgyártók egyelőre nem tudnak kereskedelmi mennyiségben szállítani GPRS-telefonokat. HirdetésPOSTA-kalauz - nyerjen velünk! Hetente megjelenő sorozatunkban a Magyar Posta Rt. Miskolci Igazgatósága egy olyan hasznos kis segédeszközt kíván adni az önök kezébe, mely minden bizonnyal sokunk dolgát megkönnyíti majd. És hogy ez az ismerkedés ne csak hasznos, de élvezetes és izgalmas is legyen, egy nyereményjátékra invitálják az olvasókat! Nem kell mást tenni, mint helyesen válaszolni a cikk végén feltett kérdésre /a helyes válasz a cikkben megtalálható/. I. díj 1 hetes, kétszemélyes mátraházi üdülés II. díj kétszemélyes hétvége Szilvásváradon III. díj 5000 Ft értékű postai ajándékcsomag Nyilvános sorsolás: dec. 23-án a Városi Sportcsarnokban a Karácsonyi Vásár ideje alatt megrendezésre kerülő Mail Art-kiállításon. Ne feledje: minél több helyes választ küld be, annyival nagyobb a nyerési esélye! Sokszor előfordul, hogy szeretteink távol élnek tőlünk. Ilyenkor karácsony előtt fokozottan előtérbe kerül, hogy ajándékainkat, hogyan juttatjuk el számukra. A Magyar Posta ebben is segít. jk BELFÖLDI KISCSOMAG * ' a takarékos ha egy csomag kicsi és könnyű (max. 2 kg), nem külföldre címezték, akkor érdemes kedvezőbb tarifájú belföldi kis- csomagként feladni. #S GYORSAN ROMLÓ megkülönböztetett gondoskodás BELFÖLDI POSTACSOMAG a legismertebb W Postacsomagként ön bármilyen tárgyat j| feladhat, kivéve a postai szállításból kizárt gyulladás- és robbanásveszélyes anyagokat. Különszolgáltatásaink: # EXPRESSZ - a gyors biztosítja kézbesítéskor az elsőbbséget. TERTIVEVÉNY - a sokatmondó ha különösen fontos, hogy értesüljön arról,ki és mikor vette át a csomagot. Ha úgy kívánja, kizárólag a címzett veheti át a küldeményt. TÖRÉKENY - a „hímes tojás" - az óriás ÉRTÉKNYILVÁNÍTÁS - a biztonság záloga különösen értékes küldemények esetén, mint például ékszer, pénzt azonban még így se küldjön a csomagban Amennyiben bármely szolgáltatásunkkal kapcsolatban további kérdése merül fel, kérjük forduljon bizalommal a Miskolci Postaigazgatóság munkatársaihoz a 46/323-800-as számon, akik bármilyen kérdésükre készséggel adnak felvilágosítást! TERJEDELMES UTÁNVÉTEL - a „fizettető" í J a kézbesítő a feladó nevében beszedi a címzettől az általa megadott összeget, és azt visszajuttatja a feladó részére NEMZETKÖZI POSTACSOMAG a határátkelő Külföldre küldésnél 50 000 Ft felett a Magyar Nemzeti Bank kiviteli engedélye szükséges. Különszolgáltatásunk: LÉGIPOSTA - a „gyorsan szárnyaló" E heti játékkérdésüLnk: Mely különszolgáltatás esetén juttatja vissza a posta a feladónak a küldemény tartalmának értékét? Válaszokat az alábbi címre küldjék: /Ti Magyar Posta Rt. Miskolci Igazgatósága Miskolc 3501 Pf.: 502 A borítékra ne felejtse el ráírni: "POSTA-kalauz"!