Észak-Magyarország, 2000. november (56. évfolyam, 256-280. szám)

2000-11-14 / 266. szám

2000. november 14., kedd Halál a tűzben Rocky Mount (MTI) - Hat gyermek és egy férfi vesztette életét a hét végén az Egyesült Államokban az észak-karolinai Rocky Mountban, amikor alig két háztömbnyire a he­lyi tűzoltólaktanyától leégett egy ház. A tűz, amelyet feltételezések szerint egy éppen előző nap vásárolt, zárlatos elekt­romos szárító készülék okozott, szomba­ton éjjel tört ki, és a lángok olyan gyor­san terjedtek a házban, hogy nem tud­ták kimenteni a kisgyerekeket, akik egy rokoni találkozóra jöttek össze. A legfiatalabb áldozat 4 hónapos volt, 18 éves édesanyját, öt további személlyel együtt kórházban ápolják. Rabbiképző Potsdamban Pálfalusi Erika (23) miskolci, a csanyiki intézetben ápolónő, szabadide­jét legszívesebben tánccal és zenehallga­tással tölti, szereti a mozit is, egyik ked­venc filmje Az angyalok városa. Fotó: Séllei Zsolt Csökken a bevándorlás Hamburg (MTI) - A külföldiek bevándorlása Németországba je­lentősen csökkent az utóbbi években. 1992-ben 1 millió 208 ezren érkeztek, 1998-ban 605 ez­ren, tavaly 673 ezren - a beván­dorlást a jugoszláviai háború lendítette fel kissé. A Németországban jogsze­rűen tartózkodó hét és félmillió külföldinek a 28 százaléka tö­rök, 25 százaléka az Európai Unió országaiból érkezett, 10 százalék Jugoszláviából és az eredeti Jugoszlávia kivált tag- köztársaságaiból érkezett, 4 szá­zalék pedig Lengyelországból. Egyetlen más nemzetiség ará­nya sem éri el a 2 százalékot. Az arányok az utóbbi öt évben változatlanok. A volt NDK terü­letén a nyugat-németországinál sokkal alacsony a bevándorlók aránya, a legtöbben Szászor­szágban és Brandenburgban él­nek, ott a lakosság 2,3 százalé­kát teszik ki, Thüringiában pe­dig másfél százalékát. Az egész országban a lakosság 8,9 száza­léka külföldi. „Csevegő Washington (MTI) - Találós kérdés: mit takarhat a cseve­gő szoba fogalma a CIA-nél? A. Azt a helyiséget, ahol a ha­zugságvizsgáló géppel faggatják a delikvenst. B. Azt a klubot, ahol a kémfeleségek ütik agyon az időt, míg férjeik valahol a vi­lágban ütnek agyon másokat. C. Internetes chatroomot. A helyes válasz a C. Az Amerikai Köz­ponti Hírszerző Ügynökség bel­ső számítógépes rendszerében nemrégiben egy rutinszerű biz­tonsági vizsgálat során felfedez­ték, hogy egyes alkalmazottak Potsdam (MTI) - Potsdamban vasárnap megnyitotta kapuját Németország első rabbiképző intézete a második világháború óta. Az Abraham Geiger XIX. századi rabbi nevét viselő kol­légium az 2001-2002-es tanévtől kezdve - öt év képzés után - év­folyamonként három-öt végzett hallgatót bocsát majd ki, hogy Európa különböző részein a zsidó vallási közösségek irányí­tói legyenek. Európában eddig csak Budapesten működött rab­biképző. Kukucs! Vajon mi van még a világban ezen a kosáron kívül? • Fotó: Amatőr felvétel Tilos a mobil London (MTI) - II. Erzsébet megtiltotta a királyi család alkalmazottai számára a mo­biltelefonok használatát, a Sun bulvárlap hétfői száma szerint a brit királynőt ugyanis az őrületbe kergeti a hordozható telefonok szün­telen csörgése. A királynő állítólag azután tiltotta ki környezetéből a maroktele­fonokat, hogy több családi étkezést és hivatalos vacso­rát telefoncsörgések, némely esetben népszerű televíziós sorozatokból származó dalla­mok zavartak meg. A tila­lom a személyzet minden tagjára kiterjed a brit mo­narchia hivatalos londoni főhadiszállásán, a Buckin- gham-palotában csakúgy, mint a skóciai rezidencián, a Balmoral-kastélyban, vala­mint a kelet-angliai Sand- ringhamben. A Sun a Bu- ckingham-palotából szárma­zó forrásokat idézve beszá­molt arról, hogy a személy­zet szükség esetén fizetős te­lefonokat vehet igénybe minden kastélyban a magán­jellegű beszélgetésekre. Napról napra 16 Kolumbia szépének, Andrea Noccettinek gratulálnak társnői, miután megválasztották Kolumbia szépségkiralynőjévé a hétvégén Fotó: apa/epa szoba” a CIA-nél titkos chatroomot működtettek, vagyis egymás közt, zárt hozzá­férésű körön belül online üzene­teket cserélgettek. A chatroom több, mint öt éve üzemelt. A Cég azon tagjai vehettek csak részt benne, akik titoktartási fogadal­mat tettek. Az eredeti kiötlők után csak azok csatlakozhattak a chatroomhoz, akiket beinvitál­tak maguk közé. A vizsgálat ed­digi megállapításai szerint a CIA hivatalos tevékenységi kö­rébe eső témákban államtitkok nem szivárogtak ki illetéktele­nekhez a chatroom virtuális vi­lágában lebonyolított üzenetvál­London (MTI) - A Titanic tra­gédiájának utolsó túlélői jö­vő áprilisban, a szerencsét­lenség 89. évfordulóján el­hajóznak az óceánjáró tragé­diájának helyszínére a Queen Elizabeth 2 (QE2) fe­délzetén. A Sunday Mirror vasárnapi brit lap szerint a kilencvenes évei­ben lévő öt túlélőt a QE2 hívta meg a legnagyobb brit mélyten­geri kikötőből, Southamptonból New Yorkba tartó utazásra, amelyen részt vesz a Titanic ál­dozatainak számtalan hozzátar­tozója is, hogy emléket állítsa­nak a szerencsétlenül járt óceánjáró egyetlen, tragikusan tások során - hacsak az nem, hogy mi volt a véleménye egyes CIA-alkalmazottaknak saját rész­legbeli főnökük szellemi képes­ségeiről, ami hivatalból nem tar­tozik más részlegbeliekre. Por­nográf képi információtovábbí­tás sem folyt, ám nyakló nélkül terjedtek a trágár és malac vic­cek. Minket ezért kirúgnának - üzente egyszer egy chatroomtag egy másiknak. Könnyen lehet, hogy igaza lesz: már felfüggesz­tették őket, igaz, csak mun­kajogilag. A hagyományos kém­világban a felfüggesztés nem mindig ennyire szimbolikus. végződő útjának. A Queen Elizabeth 2 éttermében ugyan­abból a menüből választhatnak az utasok, mint ami a Titanic éttermének étlapján szerepelt azon a tragikus estén, amikor a luxushajó összeütközött a jég­heggyel. A katasztrófa helyszí­nén koszorúkat dobnak a ten­gerbe az 1513 áldozat emlékére. Az utasok között lesz a Titanic tragédiájának legfiatalabb túlélő­je, a ma 88 éves Millvene Dea is. 10 hetes volt, amikor szülei New Yorkba indultak. Őt édesanyjá­val egy mentőcsónakba eresztet­ték le, amelynek utasait végül a Carpathia óceánjáró menekítette ki. Édesapja odaveszett az Atlan­ti-óceánban. Megszűnt a dinár Belgrád (MTI) - A kiseb­bik jugoszláv tagköztár­saságban, Montenegró­ban hétfőtől már nem törvényes fizetőeszköz a jugoszláv dinár, csak a német márka. Belgrád egyértelműen a tel­jes függetlenség felérése felé tett lépésként értékeli azt, hogy Podgorica megtiltotta a dinárral történő fizetést. Montenegróban egy évvel ezelőtt vezették be a már­kát mint kiegészítő fizető- eszközt, hétfőtől azonban megszűnt a jugoszláv di­nár-német márka párhuza­mos pénzrendszer. A köztársaság lakosságá­nak két nap áll rendelkezé­sére törvényesen igazolt dinárforrásainak beváltásá­ra. A rendelkezés előzmé­nye az új jegybanki tör­vény tíz nappal korábbi el­fogadása: ennek értelmében a tagköztársaság saját jegy­bankot teremt, lezárják a dinárszámlákat és áttér­nek a német márkás szám­lázásra. A dinár fizetési eszköz megszüntetésével nehéz helyzetbe kerülnek a jugo­szláv fegyveres erők Mon­tenegróban szolgáló kato­nái, akik a szövetségi költ­ségvetésből kapják fizetésü­ket. Elindul a Titanic Kukoricarekord Az angoloknak sikerült megdön- teniük a legnagyobb térfogatú kád legrövidebb időn belüli meg­töltésének rekordját: százötven kiló pattogatott kukoricával töl­töttek meg egy négy méter ma­gas kádat a londoni Leicester- téren a hét végén. A nem min­dennapi ötlet megvalósítói rültek a Guinness-rekoi könyvébe Fotó: APA/EPA Japánban ütköztek az F-16-osok Japán (MTI) - Hétfőn reggel összeütközött két gyakorla­tozó amerikai F-16-os va­dászgép a Japán-tenger fe­lett, Hokkaido délnyugati csücskénél. Mindkét repülőgép pilótájának sikerült katapultálnia az ütkö­zés előtt, egyiküket azonnal ki is mentették a vízből a hajókkal és helikopterekkel azonnal kere­sésükre indult japán és ameri­kai katonai egységek. A másikat is kimentették nem sokkal a balesetet követően. A japán parti őrség közlése szerint a légi baleset 9 órakor történt az Oshima félszigetnél, mintegy 660 kilométerre északra Tokiótól. A két F-16-os, amely a Japánban levő Misawa amerikai légi támaszponton állomásozott, egy közös amerikai-japán gya­korlat keretében emelkedett a levegőbe. A hadgyakorlat no­vember 2-án kezdődött a tavaly elfogadott új biztonsági előírá­sok szellemében. A Japán területi vizein és lég­terében zajló 17 napos manőve­rekben 21 ezer katona és 310 ka­tonai repülőgép vesz részt.

Next

/
Thumbnails
Contents