Észak-Magyarország, 2000. november (56. évfolyam, 256-280. szám)

2000-11-11 / 264. szám

2000. november 11., szombat Szolgáltatás / Szólástér 17 HOROSZKÓP III. 21.-IV. 20. n IX. 24.-X. 23. Olyan szépen eltervezte a mai napját, hogy azt jobban már nem is lehetne. A terveket azonban meg is kell valósítani. IV. 21.-V. 20. Azon az elven van mostanában, hogy minden szentnek maga felé hajlik a keze. Ez nem is baj, mert annyi baj után most már saját magára is gondolhat. ftk V. 21.-VI. 21. A régi szép, láblógatós időknek egy időre befellegzett. Komoly feladatok várják, amelyekhez nem is akar segítséget kérni, mert nem akar másokat dolgoztatni. "C VI. 22.—VII. 22. Most hiába is akarna önnek bárki tanácsot adni, nem fogadná meg. Csökönyösen, makacsul megy a saját feje után, s nem hiszi el, hogy nem jó irányban indult el. VII. 23.—Vili. 23. Semmi sincs még veszve, de azért ne ássa el a csatabárdot. Talán rövidesen szüksége lesz rá, mert harcba kell szállnia valakivel a saját becsülete, tisztessége védelmében. 4/ Vili. 24.-IX. 23. A jóból is megárt a sok, nem gondolja? Vegye már végre észre, hogy amit ön csinál, azzal kizárólag csak a saját malmára hajtja a vizet. Végre rájött már, hogyan is kellett volna eddig is élnie: jobb későn, mint soha. Csak azt bánhatja, hogy nem hamarabb változtatott az életfelfogásán. MÜ X. 24.-XI. 22. Igazán nem kellene most idegeskednie. Önt azonban szinte minden szó robbanásra készteti. Valószínűleg pihenésre lenne szüksége, mert túlhajszolta magát. XI. 23.-XII. 21. Várakozó állásponton van most, s nem is kell sokáig tétlenül ülnie. Hamarosan tapasztalhatja kitartása eredményét, mellyel igencsak elégedett lesz. XII. 22.-I. 20. Siránkozás, panaszkodás nem használ. Cselekednie is kell ahhoz, hogy megváltozzanak a kilátásai: más megoldás nem kínálkozik. /fsk I. 21.-II. 20. Jelentősen befolyásolhatja a döntésében egy illető, aki nagy hatást gyakorol önre. Szerencséje, hogy jót akar önnek, ezért csak jó irányba terelgeti. £511.21.-111.20. Ne mondjon egyelőre se igent, se nemet. Amíg nem biztos teljesen a dolgában, addig legyen nagyon óvatos. Ön ugyanis eléggé naiv, így becsaphatják az élelmesebbek. ÜGYELETES ÚJSÁGÍRÓ Közérdekű észrevételeivel keresse vasárnap munkatársunkat, XXXXX az alábbi telefonszámokon: 06-46-414-022/2xx 06-20-9147-179 ____ ÜGYFÉLSZOLGÁLAT Kézbesítési panaszaival hívja üzenetrögzítős telefonszámunkat: 06-80/305-305-ös Ügyintézőnk: Szánóczki Zsuzsanna A hívás a megyéből ingyenes. ORVOSI ÜGYELET Miskolc, központi gyermekorvosi ügyelet: 412-572 Felnőtt orvosi és fogászati ügyelet: 412-355, Arany János utca 37. és 30/270-3394, Első utcai. Baleseti ügyelet: Diósgyőri Kórház GYÓGYSZERTÁRAK_______________________________ Péntek-vasárnap reggel nyolctól este nyolcig tart nyitva a Széchenyi utca 3-9. szám alatti (Pátria) gyógyszertár (tel.: 326-651). Az Avar utcai gyógyszertár péntek-vasárnap 8-tól 16.30-ig, a Szemere utca 14. szám alatti Fehér Holló Patika 7 órától egészen 21 óráig, míg a Soltész Nagy K. u. 2. sz. alatti gyógyszer- tár - minden szombaton 8-tól 16 óráig a la­kosság rendelkezésére áll. A Búza téri gyógyszertár - Ady út 16. - szombaton reggel 7-től délután 2-ig kereshető. Éjszakai ügyeletet a felsorolt gyógyszertárak egyaránt tartanak. Minden szombaton délelőtt nyitva tartanak Miskolcon: a Mentha gyógyszertár a Tokaj Szolgáltatóháznál, a Szarvas gyógyszertár a Városház téren, a Kígyó gyógyszertár a Ka­zinczy út sarkán, az Oroszlán gyógyszertár a Centrummal szemben, a Sas gyógyszertár a Búza téren, a Szent Antal gyógyszertár a Ba- tó-házban, a Vár gyógyszertár Diósgyőrben az Árpád úton, a Mária Gyógyszertár a Vologda úti Shell-benzinkútnál, a Mátyás király utcán. Ügyeletes állatorvos ______________________________ Ügyeletet ellátó hatósági állatorvos Mis­kolc területén pénteken 13 órától hétfőn reggel 7.30-ig Dr. Szemán János Miskolc, Tampere lépcső 11. Tel.: 60/305-311. Ren­delés és bejelentés: 8-9, 13-14, 18-19 óra között. Az Állategészségügyi Intézetben (Miskolc, Dóczy u. 6.) szombaton és vasárnap, vala­mint ünnepi ügyeleti szolgálat 8-10 óra között. Hirdetés NÁLUNK NINCS OLCSÓBB! KERESSE KEK-FEHER AUTÓINKAT! Személy-, teherfuvarozás, autómentés. VAMJA A Á U '■}' 0 A V A \\ío;< 2000. 11. 10.OTPPOSTABANK vételeladásvételeladás Angol font424,87446,66424,96 446,76 Ausztrál dollár155,95165,60156,09 165,75 Belga frank*634,81674,07638,13 670,86 Dán korona34,36 36,49 34,37 36,49 Finn márka43,07 45,73 43,30 45,52 Francia frank39,04 41,45 39,24 41,26 Holland forint116,20 123,39 116,81 122,80 Japán yen* 274,89291,89 274,99 292,00 Kanadai dollár 191,41 203,25191,43203,27 Német márka131,61138,36 131,62 138,37 Norvég korona32,07 34,05 32,0834,07 Olasz líra**132,25140,43132,95139,77 Osztrák schilling18,7019,6618,70 19,66 Portugál escudo127,73135,63 128,40 134,99 Spanyol péseta*153,91163,43 154,71 162,65 Svájci frank168,49 178,92 169,22 178,26 Svéd korona29,7631,60 29,83 31,68 USA dollár 297,25312,49297,32312,57 A megadott számok egy egységben értendők, forintban.*100 egység, **1000 egység Az Állatorvosi Kamara ügyeletesének tele­fonszáma, Miskolc város közigazgatási te­rületén: 06/60-351-841. Ügyeletes állatorvosi rendelő telefonszá­ma: 46/362-810. Állatkórház és Állatpatika Miskolc, Major út 104. sz. alatt. Nyitva: szombaton 9-13- ig, vasárnap 10-12-ig, hétfő: 10-12-ig. Tel.: 46/505-857, állandó ügyeleti telefon: 30/289-2104. Ügyeletes: Dr. Lengyel Béla. Kovács Miklós állatorvos hétvégi rendelé­se: Avasi Állatorvosi Rendelő. Miskolc, Szentgyörgy út 59. Telefon: 368-854. Ren­delés szombaton 8-12 óráig. Vasárnap és ünnapnap zárva. A Tapolcai Állatorvosi Rendelőben (Miskolc, Kiss J. u. 11. Tel.: 362-703, 20/311-2222.) Szombaton 17-19 óráig tart ügyeletet. Vasárnap és ünnep­nap zárva. Dr. Orosz Iván magánállatorvos Miskolc, Tamási Áron u. 30. Telefon: 370-745, szombaton 16-18 óráig rendel. A Népkerti Állatklinika KKT. állatorvosi rendelője Miskolc, Lévay u. 1. Telefon: 362-810. Szombaton 9-12 óráig tart nyit­va. Magos és Társa Bt. - Felsőzsolca, Hősök tere 1. szám alatti magánállatorvosi ren­delője - minden szombaton 9-12 óráig nyitva tart. Telefon: 46/383-205. Nyitvatartó állatorvosi gyógyszertár: SENA-MED patika- és BENTO rendelő 3794 Boldva, István király út 42. Telefon: 46/399-030. Nyitva: péntektől hétfőig 8-18 óráig. MESTEREK _________________________________________ Háztartási hűtő-, fagyasztó- és automatamosó- gép-szerviz: Alfa Privileg Bt. Tel.: 46/366-163, 46/359-270. VÍZVEZETÉK-SZERELÉS, DUGULÁSELHÁRÍTÁS TEL.: 20/331-1394 A hét végén változóan fel­hős ég mellett néhány órás napsütésre számítha­tunk. Elszórtan zápor, egy- egy zivatar várható, a nvu- atira, északnyugatira for- uló szél néha megélén­kül. A hőmérséklet reggel 2 és 5 fok között, kora dél­után pedig 9 és 14 fok kö­zött alakul. DERŰS PERCEK Rendőrségen:- Tudna leírást adni ar­ról a férfiról, aki megtá­madta a parkban?- Alkoholszag áradt be­lőle.- De mégis, valami kö­zelebbit!- Szilvapálinka! INGYENES JOGSEGÉLY: Legközelebb november 16-án délután 4 és 6 óra között, a szerkesztőség épületében Miskolcon, a Zsolcai kapu 3. sz. IV. em november 9, 89141619 2027353638 44495054 55 56657274 7, November 11., szombat Á nap kel: 6 óra 43 perckor, nyugszik: 16 óra 13 perckor. A hold kel: 16 óra 26 perckor, nyugszik: 5 óra 44 perckor. Névnap: Márton. Egyéb névnapok: Atád, Bartos, Ménás, Ménrót, Nimród, Tódor. November 12., vasárnap A nap keí: 6 óra 45 perckor, nyugszik: 16 óra 11 perckor. A hold kel: 16 óra 59 perckor, nyugszik: 6 óra 59 perckor. Névnapok: Jónás, Renátó. Egyéb névnapok: Aba, Abád, Abbás, Abod, Asztrik, Bács, Emmánuel, Emil, Emílián, Hamilkár, Hümér ÉVFORDULÓ BIBI ANDERSSON A világhírű svéd színésznő 1935- ben ezen a napon született. Fel­fedezését és legszebb szerepeit Ingmar Bergmannak köszönhet­te. A hatvanas évek elejéig ő volt a svéd film első számú sző­ke naivája. Legismertebb film­jei: A hetedik pecsét, A nap vé­ge, Persona, Érintés és a Jelene­tek egy házasságból. Hirdetés A mezőgazdaságban felhasznált termékek (növényvédő szer, vetőmag, műtrágya) piacán meghatározó szerepet betöltő részvénytársaság B.-A.-Z. megyében agrármérnöki diplomával rendelkező, fiatal (kezdő is lehet) szakembert keres Íte1eikdtd~5X*kt&tiác*ábó munkakörbe. Növényvédő szakmérnöki végzettség előnyt jelent. PÁlvfÁzAtolcM írÁsbAM. szaIuhaí önélctrAjzzAl a UiA&óbA kérjük ,.Mcző5AzbASÁ5“ jeligére. ALLASAJANLAT A LINDE GÁZ MAGYARORSZÁG Rt. miskolci telephelyére műszaki gázok gyártási, forgalmazási területre keres gépészmérnöki (általános, vegyi, épület) vagy üzemmérnöki végzettséggel rendelkező munkatársat. Az alkalmazás további feltételei:- angolnyelv-tudás- számítógépes felhasználói ismeret- 30 év alatti életkor- B kát. jogosítvány A pályázatokat - szakmai önéletrajzzal - a megjelenéstől számított 10 napon belül az alábbi címre kérjük: LINDE GÁZ MAGYARORSZÁG Rt. 9653 Répcelak, Cári von Linde u. 1. | Tel.: (95) 373-100/109-es mellék. j A munkakörrel kapcsolatban érdeklődni lehet a telephely műszaki vezetőjénél a (46) 530-083-as telefonszámon. DOMUS LÁNC KFT. BORSOD DOMUS ARUHAZA TÉLI AKCIÓ a BORSOD DOMUS Áruházaiban! Keresse a színes prospektusban szereplő bútorokat és lakberendezési cikkeket, amelyek akciós árai a mindenkori készlet erejéig érvényesek! Ajánlatunkból: Akciós ár: Ft/db Brixen kanapé 89 900- Beatrix elemes bársarok 289 900- Bornholm szekrénysor 129 900- Rimini 3-1-1 bőr gt. 399 900- PT-455-ös étkező, 7 db-os 129 900- Raunwunder gardrób 79 900- Díszdobozos ágytakaró, 165x200 cm 16 900 + 3 db párna Az egyszerűtől a luxusig - válassza a BORSOD- ÉS A TISZA DOMUS Áruházak bútorait és lakberendezési cikkeit. Cím: Miskolc, Nagyváthy u. 2. sz. Tel.: 46/355-811. Tiszaújváros, Sajó Áruház emelete Tel.: 49/440-148. A Diósgyőri Papírgyár Rt. munkatársat keres kereskedelmi mérnöki feladatok ellátására. Követelmények: * szakirányú felsőfokú iskolai végzettség, * legalább 2 éves kereskedelmi, üzletkötői gyakorlat, * tárgyalási színtű nyelvtudás (angol v. német), * erkölcsi bizonyítvány, * papíripari ismeretek előnyt ieientenek. Szakmai önéletrajzot 3535 Miskolc, Hegyalja u. 203/1. címre kérjük eljuttatni. Haxmmiiny. hiaonmí(. rrhik!-----------17X2---------­iósgyórí 'opírgyúr Á-r.---------­az AKCIÓ ezéves megrendelés esetén és 2001 első negyedéves kiszállítással érvényes központ: 3702 KAZINCBARCIKA. BÓLYAI TÉR 1. POSTACÍM 3702 KAZINCBARCIKA PF: 211 TEL: (48) 510-170, 510-178 FAX:(48) 510-188 kereskedelmi képviselet 1068 BUDAPEST, LÖVÖLDE 1 ÉR 6 TEL: (1)461-0681, 461-0682 FAX: (1) 322-1206 MÁRKAKERESKEDŐK: Forró, Varga János TEL: (46) 385-553 Miskolc, Dafix Kft. TEL: (46) 411-985 Tiszaújváros, Contact Szolgáltató Iroda TEL: (49) 341-511 A Borsodi Sörgyár Rt. önálló munkavégzésre képes, felváló kommunikációs készséggel, nagy munkabírással rendelkező munkatársat keres vevőszolgálati koordinátor munkakör ellátására. További elvárásaink: * Egyetemi vagy főiskolai végzettség logisztikai képesítéssel. * Angolnyelv-tudás (aktív, szóban és írásban legalább középfokú tudásszint). * Logisztikai területen szerzett 1-2 éves szakmai tapasztalat. * Tiszta hatósági erkölcsi bizonyítvány. * Ideális lakóhely: központunk 20 km-es körzete, amely lehetővé teszi a rugalmas munkaidő felvállalását. Fényképpel is ellátott szakmai bemutatkozását „KOORDINÁCIÓ" megjelöléssel a Borsodi Sörgyár Rt. személyzeti osztályára várjuk 2000. november 17. napjáig a 3574 Bocs. Pf. 6 címre. Esélyes pályázók meghallgatására cégünk központjában, f Bőcsön kerül sor.

Next

/
Thumbnails
Contents