Észak-Magyarország, 2000. november (56. évfolyam, 256-280. szám)
2000-11-11 / 264. szám
Vatikáni egyházi vezetők azzal számolnak, hogy megrendült egészségi állapota miatt az év végén bejelenti visszavonulását a pápa. Megfigyelők szerint ez még nem ok a lemondásra, viszont megindult az utódlási harc. A katolikus egyházon belül három tábor ültetné jelöltjét Szent Péter trónjára. Híve a folyamatosságnak Stumpf István úgy gondolja, hogy a kancelláriáról van visszaút, hiszen amikor a szakértők többsége elhagyta a Fideszt a sikertelen ’94-es választás után, ő a barátai mellé állt, pedig nem vágyott politikai karrierre. Egyébként tanít a jogi karon. Mészöly Kálmán Sportos autók visszatér télvíz idején Úgy tudjuk, az egykor Szőke Sziklaként aposztrofált Mészöly Kálmán visszatér a magyar fociba. Mészöly a Mezey György edzette Vasas egyik elöljárója lesz. A hírek szerint a két futball-guru nem feltétlenül eszik egymás tenyeréből. Lassan vége lesz az aranyősznek is, de a menő Alfa Spider, a BMW Z3 és a Mercedes SLK a téli zimankó és hó ellen is teljes védelmet nyújt lenyitható tetőszerkezetével, melyet aztán napos időben pillanatok alatt ismét el lehet tüntetni. Húzzon tűzfalat a kalózok ellen! A komputerrel rendelkezők zöme a billentyűzet aljára ragasztja titkos belépési kódját. A rosszul védett gépről a hackerek szerencsés esetben csak adatokat lopnak, viszont a gép felett átvéve az irányítást, bűncselekményeket követhetnek el. Habosszoknya és háléing A standard táncosok pár éve még habos szoknyában keringőztek, a férfiak alig fértek el a sok alsószoknyától. A miskolci Ködmön Formációs Tánc- együttes új koreográfiájához az egyik táncos, Garabócziné Mezei Ágnes varrja a ruhákat. Kapható az árushelyeken és a rikkancsoknál!