Észak-Magyarország, 2000. október (56. évfolyam, 231-255. szám)
2000-10-30 / 254. szám
2000. október 30., hétfő ísaw-MaamR8?isife i Kultúra / Hirdetés 8 MOZI Varázsolja újjá otthonát az Északkal! A kis herceg új bolygóra érkezett Glamour Für Gabriella Az idei Magyar Filmszemle fődíjas alkotása lehet, hogy nem a legszerencsésebb időpontban jelent meg. Noha nem kevesebb, mint hat éven át dolgozott rajta az író-rendező, Gödrös Frigyes - a magyar filmipar pénztelenségének ékes bizonyítékaként - sikerét erősen befolyásolja egy másik magyar alkotás, Szabó István: A napfény íze című munkája. Azért lehet ilyen erős versenytársa a Glamournak, mert látszólag ugyanarról szól mindkettő: egy zsidó család generációkon átívelő sorsáról itt, a huszadik században. Ha pedig a nézőn múlik - márpedig csak rajta múlik és a néző már csak ilyen - akkor inkább a világsztárokkal teletűzdelt szuperprodukcióra vált jegyet. Viszont nem biztos, hogy jól dönt, ha választ és nem nézi meg inkább mindkettőt. A Glamour első jeleneteiben már igencsak a levegőben lóg a közelgő második világháború, amikor egy zsidó bútorárus fia elhatározza, hogy ő bizony szakít ősi vallásával, kikeresztelkedik és új, erős dinasztiát alapít. A tervhez szükségeltetik egy német feleség is, hát kerít egyet a közvetítőtől. A választás tökéletes volt: szárba szök a szerelem. Kitör a háború is, de vége is lesz, jönnek a Párt képviselői is, de valahogy azok is csak szánalomra méltó, nevetséges figurái a család életének, mely mindent túlél, mert csak annak tartja a történelmet, ami. Zavaró, néha hangos háttérzenének. Érdemes jegyet váltani a Glamourra. Ha másért nem az összehasonlítás végett. Precizitás, látvány, kidolgozottság és monumentalitás viszonylatában kétségtelenül legyőzi A napfény íze, de a közvetlenség, a könnyedség és a humor tekintetében vita nélkül a Glamour áll jobb helyen. Glamour - magyar film. Rendezte: Gödrös Frigyes. Szereplők: Eperjes Károly, Ónodi Eszter, Cserna Antal. Glamour Kft. / Focusfllm Kft. - 1995-2000. Játsszon a lapunkban öt alkalommal megjelenő mozaikjátékon, és megnyerheti a fantasztikus díjak egyikét ha Ön ÉM-előfizető! I. díj: Komplett tölgyfa hálószoba-garnitúra (értéke: 350 000 Ft). II. díj: 3 részes cseresznyefa konyhabútor (értéke: 206 350 Ft). III. díj: 3 ajtós fenyőfa komód (értéke: 76 200 Ft). IV. díj: 2 ajtós fenyőfa komód (értéke: 51 200 Ft). (A nyereményadó befizetését az Inform Stúdió Kft. vállalja.) * Gyűjtse össze ötrészes játékunk darabjait! * Ragassza fel az összeállított képet egy levelezőlapra! * A megfejtéssel együtt küldje be az utolsó, azaz november havi előfizetés befizetését igazoló számla- vagy bankszámlakivonat fénymásolatát! * A levelezőlapra vagy a borítékra írja rá nevét, címét és a jeligét: „Varázsolja újjá otthonát az Északkal!" Beküldési határidő: 2000. november 9. Beküldési cím: Inform Stúdió Kft. Észak-Magyarország 3501 Miskolc, Pf.: 178. Sorsolás: 2000. november 13-án, 15 órakor közjegyző jelenlétében. Helyszín: Észak-Magyarország székháza (Miskolc, Zsolcai kapu 3.) Felhívjuk Észak- és JUMBO-eíőfizetőink figyelmét, hogy a sorsoláson csak a fent leírt részvételi fel- tételeknek megfelelően beküldött helyes megfejtések vesznek részt! A mozaikból összeállított képmegfejtés beküldése a játékban való részvételi feltételek elfogadását jelenti. A tárgynyeremény pénzre nem váltható, más személyre át nem ruházható. Jogi út kizárva. A játékban az Inform Stúdió Kft. dolgozói és azok családtagjai nem vehetnek részt. Az olvasóvá nevelés első A mozaik harmadik részlete Kazincbarcika, Miskolc (ÉM - SZ) - Az olvasóvá nevelés első intézményes lépcsőfokainak a gyerek könyvtárak tekinthetők. Olvasótermeikben az ismert lehetőségeken túl speciális, a hagyományostól sikeresebbnek bizonyuló módszerek is a gyerekek „becsalogatásának" eszközéül szolgálnak. A könyvtár gyermekkorú látogatói számára a kazincbarcikai Egressy Béni Művelődési Központ és Könyvtár Gyermek-klub- könyvtárában is újszerű módszereket alkalmaznak, melyek a direkt eszközöktől eltérve nevelik a leendő olvasókat.- Élményként őrzik meg a gyerekek, ha a könyvtár bemut- at-ását foglalkozásokkal kötjük össze. A hagyományos szolgáltatások mellett ezért a szabadidő hasznos eltöltésére is lehetőségeket kínálunk - mondta Simon Lajosné, a gyermekkönyvtár vezetője. - Az igényes olvasóvá nevelésben már óvodáskorban szerepet kell vállalnunk, ezért a játék vagy mesenapokat, kézműves foglalkozásokat, kiállításokat korosztályuknak megfelelően tesszük sokszínűvé - tette hozzá. A könyvtár használatára, a köny-vek szeretetére, olvasására való tanítás ilyen eszközei siAz óvodásoknak képeskönyveket, iapozgatókat ajánlanak Fotó: v.j. keresebbnek is bizonyulnak: a foglalkozásokon részt vevő gyerekek többsége visszatérő látogatója lesz a kazincbarcikai gyermekkönyvtárnak. A miskolci II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár gyermek- könyvtárában hasonló speciális módszerekkel próbálják az olvasásra irányítani a gyerekek figyelmét.- A gyerekkönyvtárnak az a feladata, hogy a 14 évesnél fiatalabb gyerekeket szépirodalmi olvasnivalóval lássa el. Ez meglehetősen sokrétű gyűjteményt takar, hiszen a kötelező olvasmányoktól az ismeretterjesztő irodalmon át a kifejezetten szabadidős, szórakozási célokat szolgáló olvasnivalót is magába foglalja. Meghatározó a gyerekek életkora is, az óvodásoknak - akik szintén szívesen látott vendégek - például képeskönyveket, Iapozgatókat ajánlunk - mondta Szentesi Jánosné, az olvasószolgálat vezetője. - A tanulók iskolai munkáját a tematikus könyvtári órák hivatottak segíteni. Ezek a tananyaghoz kapcsolódó, könyvhasználatra nevelő, játékos foglalkozások. Emellett rendszeresen tartunk manuális gyerekfoglalkozásokat is. Ilyen alkalmakkor ugyancsak a könyv a főszereplő, de a kicsik kézügyességét, alkotó fantáziáját is fejlesztő „órákról” van szó - tette hozzá. Az olvasószolgálat vezetője kiemelte, hogy nagy figyelmet fordítanak a könyvek mellett új információhordozók - például audiovizuális vagy számítógépes eszközök - beszerzésére is, hiszen a gyerekek érdeklődése erre ösztönzi a könyvtárat. A megkérdezett könyvtárosok egyetértettek abban, hogy feladatuk „pusztán” az olvasásra való nevelés, nem pedig a gyerekek érdeklődésének befolyásolása. A téma és a műfaj terén tehát nem irányíthatják a gyerekeket. Helyette az olvasnivaló minél szélesebb választékát próbálják biztosítani, beleértve a folyóiratokat, könnyedebb műfajokat is. Hirdetés Miskolc (ÉM - MG) - Saint Exupery meséje igazából felnőttmese, mégis megismertetjük vele a gyerekeket. S bár a látványos színpadi akciókat nélkülözi a történet, szívesen viszik színre újra és újra színházaink, hiszen A kis herceg az egyik legszebb történet a barátságról, szeretetről. A napokban a miskolci Pécsi Sándor Guruló Színház mutatta be a távoli bolygóról érkezett, barátokat kereső kisfiú meséjét. A társulatnak „szerencsére” nem telik szuperlátvá- nyos díszletekre, ami könnyen félrevinné az előadást. Hiszen a mű lelki tájakon játszódik, s erre a darabra tökéletesen igaz, hogy „ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan”. A világűr megjelenítéséhez bőven elegendőnek bizonyult a fekete horizontfüggöny a rávetített csillagokkal, a sivatag megidézés- éhez pedig a világos vászon. S az egyszerű jelmezek is határozottan mutatták meg a karaktereket. Szép László rendezésében az érvényesül, aminek érvényesülni kell ebben a filozofikus me-sejátékban: az egyszerűségükben is költői szavak, a játszók egymásba kapaszkodó tekintete. A gyerekszereplők A kis herceg és a rózsák érzelmes szövegmondását, bensőséges játékát látva elmondhatjuk, hogy Saint-Exupery hőse új bolygóra lelt Miskolcon. A produkciót kettős szerep- osztásban mutatta be a társulat: a címszerepet Kiss RóFotó: Dobos Klára bért és Kajati István játssza, a Pilóta Mikola Gergő és Szalkó Dániel. Az előadást legközelebb október 31-én, kedden délután 4 órától játsszák a Vasas Művelődési Központban. Vidéki színházak Budapesten Budapest, Miskolc (ÉM) - Második alkalommal rendezi meg a két és fél éve befogadó színházként működő budapesti Thália Színház a Vidéki Színházak Találkozóját. Október 28-a és november 9- e között 14 színház 23 produkcióját 28 előadásban láthatja a fővárosi közönség. A társulattal rendelkező vidéki együttesek seregszemléje nem verseny, nincs zsűri, előválogatás: a színházak maguk javasolják produkcióikat. A gyerekdarabtól a tragédián keresztül a balettig valamennyi műfajt felsorakoztatja a fesztivál: a nyíregyháziak például Telihay Péter A vihar kapujában Kuroszava - filmadaptációjával, a szegediek Kovalik Balász Puccini Triptichonjával, a debreceniek új magyar dráma bemutatójával szerepelnek. Idén új helyszínnel bővült a találkozó: a stúdióprogramoknak a Merlin Színház ad helyet. Itt lép fel a miskolci színház is a Nem félünk a farkastól című előadásával november elsején. Fúvósok és ütősök találkozója Miskolc (ÉM) - Hetedik alkalommal rendezik meg a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Ifjúsági Fúvós és Ütőegyüttesek Millenniumi Találkozóját november 11-én, szombaton délután 3 órától a miskolci Rónai Művelődési Központban. A miskolci Gyermekváros és a Miskolci Öntevékeny Zenei Egyesület szervezte esemény ez évben a város millenniumi rendezvénysorozatának is részét képzi. A találkozón, bemutatkozik az Erkel Ferenc Zeneiskola, az Egressy Béni Zeneiskola, a Twist Olivér Gyermekkórus, az Avasi Gimnázium Kórusa, a kazincbarcikai Kodály Zoltán Zeneiskola Zenekara és még számos település zeneiskolájának együttese is. HÍRCSOKOR • Ősépítmények - fotókon. A napokban nyílt meg Kunkovács László etnofotográ- fus Ősépítmények című kiállítása Varsóban. A Magyar Kulturális Intézet kiállító- termében rendezett tárlat november 10-ig látogatható. • A hegyen épült város. A napokban mutatták be a Pannonhalma - a hegyen épült város című albumot. A kötet csaknem kétszázötven művészi felvétel segítségével ad áttekintést a több mint ezeréves múltra visszatekintő bencés monostor történetéről, gyűjteményeiről és látnivalóiról.