Észak-Magyarország, 2000. október (56. évfolyam, 231-255. szám)
2000-10-26 / 251. szám
2000. október 26., csütörtök Országban-uilágban 2 Solymasztalalkozo kezdődött tegnap az Orosháza melletti Gyopárosfürdőn. A tizedik alkalommal megrendezett találkozóra érkezett magyar, német, olasz és angol. vadászok szirti sasokkal, sólymokkal és héjákkal kezdték meg a vadászatot. Fotó: MTI NAP FOTÓJA HÍRCSOKOR • A kormányfő a légierőről. Orbán Viktor nem tud elképzelni olyan pilótavisszavonulási hullámot, amely megbénítaná a magyar hadsereget. A .kormányfő erről kérdésre válaszolva beszélt azt követően, hogy találkozott Joseph Ral- stonnal, a NATO szövetséges erőinek európai főparancsnokával. • Ll-kongresszus: kilép a Fidesz. Várhegyi Attila országos választmányi elnök képviseli a Fideszt a Liberális Internacionálé (Ll) csütörtöki és pénteki ottawai kongresszusán, ahol a párt hivatalosan kilép a nemzetközi szervezetből. A Fidesz már eljuttatta belépési szándékát az Európai .Néppárthoz, és a vezető kormánypárt várhatóan tavaszi kongresszusán dönt a hivatalos tagfelvételi kérelemről. Demszky kontra Csurka Soha nem írtam alá beszervezési nyilatkozatot és soha senkiről nem készítettem besúgói jelentést - hangsúlyozta személyes meghallgatásakor Demszky Gábor főpolgármester a Fővárosi Bíróságon szerdán, abban a kártérítési perben, melyet Csurka István országgyűlési képviselő, a MIÉP elnöke ellen indított. A Magyar Fórum 1999. szeptember 30-i számának címlapján ugyanis azt állította a honatya: Demszky 1976-ban önként jelentkezett besúgónak. Demszky a tárgyaláson bejelentette, hogy 28 millió forintos kereseti követelését 2,5 millió forintra szállítja le. Újra kezdődik a Stadler-per Budapest(MTI) - Stadler József akasztói nagyvállalkozó büntetőperében csütörtökön kezdődik az újabb elsőfokú tárgyalás- sorozat Kecskeméten, a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon. A sportmecénásként is ismert vállalkozó elleni vád ugyanaz, mint korábban volt, amelynek alapján 1998 áprilisában a Bács-Kiskun Megyei Bíróság 9 évi börtönbüntetésre ítélte, előzetes letartóztatása azonnali elrendelése mellett. Ezt az ítéletet a Legfelsőbb Bíróság azonban - döntően eljárási szabálytalanságokra hivatkozva - hatályon kívül helyezte, a vállalkozó majdnem egy éve tartó előzetes letartóztatását pedig lakhelyelhagyási tilalommá változtatta, és egyben új eljárás lefolytatására utasította a megyei bíróságot. A vádirat szerint Stadler Józsefet változatlanul különösen nagy kárt okozó csalás, gazdasági előny jogosulatlan megszerzése és adócsalás bűntettével gyanúsítják. Miskolc és Borsod-Abaúj-Zemplén megye független napilapja A kiadó vezetője: Szabó Miklós (szabo@iscomp.tiu) Főszerkesztő: Kiss László (kiss.laszlo@iscomp.hu) Szerkesztők: aktuális: Bánhegyi Gábor (214-es mellék, banhegyi@iscomp.hu) társadalom: Bujdos Attila (212-es mellék, bujdos@iscomp.hu) gazdaság: Méhes László (211 -es mellék, mehes@iscomp.hu) kultúra: Csórnék Mariann (210-es mellék, csornok@iscomp.hu) térség: Buzalalvi Győző (298-as, 430-as mellék, buzafalvi@iscomp.hu). sport: Berecz Csaba (241-es mellék, bereczcs@iscomp.hu) Szerkesztőség: 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, Pf.: 351. Szerkesztőségi fax: 501-262 Telefon: 414422 A központ jelentkezése után közvetlenül tárcsázhatok a rovatok mellékei, valamint a titkárság: 201, Hírügynökség: Magyar Távirati Iroda (MTI), European Press Agency (EPA), Kiadja az Inform Stúdió Kft. Ügyvezető-igazgató: Jósét Kogler Felelős kiadó: Szabó Miklós Terjesztési vezető: Seszták Ottó (06/20-958- 9923, sesztak@iscomp.hu) Marketingvezető: Szókéné Kórlk Erika (06/20-977-5596, szokene@iscomp.hu) Hirdetési vezető (Miskolc): Farkasné Lovász Zita (06/20-9147-209, lovasz@iscomp.hu) Hirdetési vezető (térség): Maros Éva (06/20-333-2530, maros@iscomp.hu) A kiadó elme: 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, Pf.: 178. Telefon: 41W22 Hirdetési fax: 501-260, marketing és terjesztési fax: 501-261 Az áruspéldányokat terjeszti az Inform Stúdió Kft. Gere Sándor (304-es mellék, gere@iscomp.hu) Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a Magyar Terjesztés-ellenőrzési Szövetség Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., 4031 Debrecen, Balmazújvárosi út 11, Kézbesítési problémáikat az alábbi ingyenesen hívható teletonszámon jelezhetik: (06-80) 305-305. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hlrlapkézbesítőinél és a kiadóban, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Bank Austria Creditanstalt-nál vezetett 10911004-00000002-01580060 bankszámlaszámra, valamint megrendelhető a kiadó elmén. Az előfizetési díj egy hóoapra 699 forint, negyedévre 1990, fél évre 3990, egy évre 7590 forint. A lap példányonkénti ára hétfő és csütörtök között, valamint szombaton 37 forint, a pénteki lapszám a TV Plusszal 44 forint. Az előfizetés lemondása 30 napos határidővel, írásban történhet. Index: 25 655. ISSN 0133-0357 Nyomás: Inform Stúdió Kft., 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telelőn: (52) 413-101. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza! Új fogalom: a változó munkahely Javaslatok a Munka törvénykönyvének soron következő módosításához Budapest (MTI) - A Munka törvénykönyve soron következő módosítása az európai uniós jogharmonizációval összefüggésben bevezeti a változó munkahely fogalmát - ismertette Breznay Tibor, a Fővárosi Munkaügyi Bíróság nyugalmazott elnöke. A munkajogi szakember elmondta: a változó munkahely problémaköre 1992-ben kimaradt' a Munka törvénykönyve megújításából. Ez a szakmai körökben többek- szerint kodifikációs hiányosság. Az uniós gyakorlatra is tekintettel a törvénymódosítás tervezete Szerint nem lenne szükséges a munkaszerződés módosítása, ha a munkaadó egy másik telephelyén foglalkoztatja tovább a dolgozóját. Ezt megtehetné bárhol egész működési területén. A javaslat szerint akkor sem kellene majd módosítani a munka- szerződést, ha megváltozik a munkaadó telephelye. Ez alól kivétel, ha az utazási, vagy más körülmények alapján ez aránytalanul nagy terhet ró a munkavállalóra. Az átirányítás a tervezet elfogadása esetén már nem a területileg más helyen történő foglalkoztatást jeleni majd, hanem az eredeti munkakörbe nem sorolható feladatok elvégzését. Ennek maximális időtartama viszont a jelenlegi két hónap helyett 44 munkanap lehetne évente. Bár az uniós országok nem mindegyikében kötelező a munkaszerződés írásba foglalása, az erre vonatkozó kötelezettséget nem módosítaná a tervezet. Ugyanakkor bevezetné azt a gyakorlatot, hogy a munkáltatónak a dolgozó felvételét Kevesebb pénz, kevesebb kórházi ágy Budapest (MTI) - A Magyarországon jelenleg működtetett 84 287 kórházi ággyal szemben elsőfokú határozataival 76 723-at fogadott be az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) 2001. évi finanszírozásra. Lampé Zsolt, az OEP főigazgatója szerdai budapesti sajtó- tájékoztatón elmondta: a fekvőbeteg-ellátó intézmények tulajdonosai 82 499 kórházi ágy fenntartására nyújtottak be ajánlatot, ám az első körben a biztosító az 1996. évi egészség- ügyi a kapacitástörvényben előírt számú kórházi hely finanszírozását vállalhatta. A főigazgató tájékoztatása szerint a kórházak tulajdonosai folyamatosan küldik á kapacitástörvényben meghatározott számnál nagyobb mennyiségű ágy finanszírozására megfogalmazott kérelmeiket, amelyeket szakmailag megfelelően alátámasztott esetekben az OEP teljesít Kevés a nővér, kevesebb lesz az ágy is Fotó: Vajda János is. Úgy vélekedett, hogy az előzetesen jelzett mintegy 5500 többletigénnyel szemben 3000- 3500 ágyat kívánnak majd a törvényen felüli számban megtartani a kórházak, már az intézmények működtetésének minimális feltételéiről szóló, időközben megjelent jogszabály ismeretében. A Kurszk titka Moszkva (MTI) - Behatoltak az orosz mélytengeri búvárok a Kurszk tengeralattjáró farokrészébe, de egyelőre nem találtak rá a legénység tagjaira. Az egyre rosszabbodó időjárás azonban akadályozhatja a munkálatokat. Németh nem lesz pártkatona Budapest (MTI) - Németh Miklós exkormányfő az MSZP kongresszusi jelölőbizottságának szerdai ülésén bejelentette, hogy nem vállal jelöltséget egyetlen párttisztségre sem az MSZP november végi tisztújító és programalkotó kongresszusán - értesült az MTI. A volt kormányfő kapott jelölést a pártelnöki és az elnökhelyettesi tisztségre is. Az elnöki székbe mellette Kovács Lászlót Szili Katalint is javasolták. Megérkezett a borsodi szocialisták ezer párttag aláírásával támogatott kezdeményezése is, amely indítványozza: a kongreszszus válaszsza meg az MSZP miniszterelnök-jelöltjét. Rendezvényközpont jövő márciusra, a milleniumra Budápest (MTI) - A napokban megkezdődött a Millenniumi Kiállítás és Rendezvényközpont építése a volt Ganz-gyár területén, Budapest II. kerületében. Az átadást 2001. márciusára tervezik - hangzott el szerdán a beruházás területén tartott sajtótájékoztatón. A volt iparterületen október 20-án fejeződött be a több szakaszban végzett robbantásos bontás - mondta Takács Ákos, az építkezést irányító Céh Rt. beruházási igazgatója. A hat- milliárd forintból megvalósuló építkezésen hét vállalkozás dolgozik generálkivitelezőként. A volt Ganz-gyártelepen több mint tízezer négyzetméteren alakítanak ki létesítményeket, amelyek többi között a millenniumi technikatörténeti tárlatnak adnak helyet, illetve a kiállítás 2001. augusztusi bezárását követően is bemutatóhelyként funkcionálnak majd. Az egyik épületben 600 személyes színháztermet, illetve filmstúdiót is kialakítanak. Az egyik épület többfunkciós „csarnokként” üzemel majd, ahol információs szolgálat, jegyiroda, étterem, internetes kávézó, valamint gyermek- megőrző kap helyet. Az előzetes tervek szerint a Millenniumi Kiállítás és Rendezvényközpont környezetében 3,5 hektárnyi területet parkosítanak. Orosz nem a többnejűségre Moszkva (MTI) - Oroszországban nem lesz többnejűség: az állami duma szerdán leszavazta a Vlagyimir Zsirínovszkij, a szélsőséges Liberális Demokrata Párt (LDP) vezére által beterjesztett tervezetet, amely „az orosz nemzet megmentése érdekében” négy feleséget is engedélyezett volna, tíz évre minden fogamzásgátlást és abortuszt betiltott volna, az orosz hölgyeket - 42 éves korig - ugyanilyen időszakra gyakorlatilag „röghöz kötötte” volna. A tervezet mellett mindössze 21 képviselő voksolt, ellene 271. Zsirinovszkijt vigasztalhatja, hogy nem ő az első, ezen a téren kudarcot valló politikus - Ruszlan Ausev ingus államfő köztársasága területén már próbálkozott a többnejűség, továbbá a leányrablás hagyományának törvényesítésével, de sikertelenül. Jogászok véleménye szerint a tervezet alkotmányellenes, hiszen csak a férfiak számára biztosítja a poligámia jogát, így elfogadása esetén az alkotmánybíróság érvénytelenítette volna a jogszabályt, a nemek jogegyenlőségének elvére hivatkozva. követő 30 napon belül írásbeli nyilatkozatot kell átadnia a munkarendről, a munkabérhez tartozó pótlékokról, a bérfizetés, a munkába lépés napjáról, a szabadság mértékéről és számítási módjáról, a szabadságkiadás rendjéről, a felmondási időről. Ebben a nyilatkozatban tájékoztatja majd a munkáltató a dolgozót arról, hogy létezik-e a vállalatnál kollektív szerződés, illetve tartozik-e a cég bármely más kollektív szerződés hatálya alá - ismertette Breznay Tibor. Egészségügyi bérelvek Budapest (MTI) - A kormány várhatóan november 21-i ülésén dönt az egészségügyiek 15 milliárd forintos egyszeri bérjuttatásából megmaradt 5,1 milliárd forint szétosztásának elveiről, a pénzt pedig a decemberben esedékes fizetéssel együtt kapják meg az érintettek - hangzott el az Egészségügyi Minisztérium és az ágazatban működő érdekvédelmi szervezetek képviselőinek szerdai budapesti egyeztetésén. Kovács József, a tárca főosztály- vezetője a megbeszélésen elmondta: az előző egyeztető fórum megállapodásainak megfelelően 3624 egészség- ügyi munkahelyre küldtek ki kérdőíveket annak felmérésére, hogy a júliusi bérjuttatásból pontosan hány dolgozó nem részesült, és azoknak mennyi' a havi bére. Mint mondta, az érdekképviseletek igénye szerint az 5,1 milliárd forintból, elsősorban a juttatásból eddig kimaradt egészségügyiek kapnának, a tárca tervei szerint pedig az ezután szétosztható összegből valamely kiemelt szakmai kört ismernének el, elsősorban a három műszakban, ágy mellett dolgozókat. /