Észak-Magyarország, 2000. október (56. évfolyam, 231-255. szám)
2000-10-25 / 250. szám
2000. október 25., szerda Szolgáltatás / Hirdetés 13 Az áremelésekről Jelentős áremelésekre készül a miskolci közgyűlés. A november 2-i döntés értelmében drágulna több közszolgáltatás. Mi erről a megye- székhely lakóinak a véleménye? 1 HÖRÖSZkÖP íHF III. 21.-V. 20. IX. 24. - X. 23. Kapcsolódjon ki, ha kell, vegyen ki néhány nap szabadságot, akkor talán sikerül kipihennie az utóbbi három nap „fáradalmait", ön ugyanis nem szeret tétlenül üldögélni, ezért is viselte meg kissé az ünnepi, nyugodt hangulat. Ne aggódjon, rövid idő alatt elmúlik majd ez az állapot, s visszazökken az eredeti kerékvágásba. £*hv. 21.-V. 20. Várja ki türelmesen, amíg kialakulnak a dolgok ön körül. Nem érdemes elébe menni semmilyen történésnek, mert egyáltalán nem biztos, hogy azzal jót tesz saját magának. Tapasztalhatta már éppen elégszer, hogy annak sosem lett igazán jó vége, ha csak a szívére hallgatott, az eszét pedig „szabadságra" küldte. t*(i X. 24. - XI. 22. Elképzelhető, hogy néhány haragost szerez mostanában, de ez egyáltalán ne zavarja önti Végezze csak nyugodtan tovább a munkáját, mert azt tanulja meg, hogy amit egyszer elkezdett, azt fejezze is be. Csak így tud majd előrébb lépni, és érvényesülni az élet minden területén. M V. 21.-VI. 21. Távolról sem olyan kétségbeejtő a helyzete, mint ahogy azt most ön érzi. Kissé felnagyítja a problémákat, holott inkább kicsinyítenie kellene, ön azonban most igen érzékeny hangulatban van, s ez rányomja a bélyegét valamennyi cselekedetére. Ha nem egészen biztos a dolgában, várjon egy kicsit, s aztán cselekedjen. ^4-XI. 23.-XII. 21. Köszönetét mondhat most a sorsnak azért, amiért az utóbbi időben minden kívánsága teljesült. Ne legyen azonban telhetetlen, elégedjen meg azzal, amit eddig elért, illetve azzal, amit az élet szinte tálcán kínált önnek. Ha többre vágyna, azért már alaposan meg kell küzdenie, s ez nemigen tetszene önnek. *C VI. 22. - VII. 22. Hiába is mondaná most önnek bárki, hogy ne idegeskedjen, a fejébe vette, hogy azért sem ül meg nyugodtan a helyén. Ilyenkor nem lehet önnel szót érteni, még a legközelebbi hozzátartozóknak sem sikerül ez. Meg kell várni, amíg elmúlik ez a „rontás" az ön feje felől, s akkor minden visszaáll a régi kerékvágásba. Wf XII. 22.-1. 20. Fejjel megy már megint a falnak, az a nagy szerencséje, hogy ez a fal csak képletes. Nagyon rosszul járna ugyanis, ha egy valódi építménnyel találná magát szemben. Gondolkodjon egy kicsit mielőtt kimondana valamit, mert megbánthat másokat a megjegyzéseivel, azt pedig ön sem akarhatja. £kl. 21.-II. 20. Nem tetszik önnek most valami, s ennek hangot is ad. Ez még nem lenne olyan nagy baj, de az annál inkább, hogy olyan helyen nyilvánítja ki nemtetszését aho! nem kellene. Ebből később még bonyodalmak származhatnak, feltéve, ha sürgősen nem javítja ki a hibát. Ha időközben rájön, hogy tévedett megúszhatja a dolgot. K^VII. 23.-Vili. 23. Ön most nagyon bátornak érzi magát pedig egyáltalán nem úgy alakulnak a dolgai, mint ahogy egy igazán harcos egyéniségnek kellene. Nem érzi maga körül a veszélyt ez lehet az oka annak, hogy meg van arról győződve, hogy minden a legnagyobb rendben megy. Legyen óvatos, ugyanis az ödög most sem alszik! 47 Vili. 24. - IX. 23. Csökönyös, mint egy öszvér, s nagyon konok, ön is tisztában van pedig azzal, hogy ha sokáig folytatja ezt a viselkedést, sokakat elriaszthat maga mellől. Mivel ezt nem akarja, saját magával hadakozik, aminek az lesz az eredménye, hogy semmit nem tesz. Ezt akarta? Ugye, hogy nem? Akkor változtasson, amíg nem késő. 55 II. 21.-III. 20. A lelkében uralkodó zűrzavart már talán sikerült megszüntetnie, legalábbis úgy érzi, hogy rendben mennek adolgok. Ami a közvetlen környezetét illeti, nem ennyire jó a helyzet, mert családtagjai állandóan ostorozzák amiatt, hogy nem tud keményen a sarkára állni. Szedje össze magát s minden sikerülni fog! Hátrányos helyzetbe kerülhet egy illető viselkedése folytán, ön azonban szerencsére most olyan erősnek érzi magát, hogy nem sikerül senkinek kibillentenie az egyensúlyából, ígv könnyedén győzelmeskedhet az ellenségei felett, feltéve, ha vannak egyáltalán ellenségei, hiszen ön olyan szeretetre méltó teremtés. ■ MIT, HOL, MENNYI ÉRT? v ; 11 1 O ©© O©® ■9 © O 505. Sz. Kereknap ABC - Ózd, Vasvári u. 60. Napraforgó étolaj (liter) 202 235189 _ 225 199 _235 Ecet (20%-os) 135 129.. _ ... .112. 129127 _ 115 _______ Teavaj (10 dkg) 105_105 _ 29105 _______99 _ © 902. Sz. Dél-Kiliáni ABCRáma (25 dkg) 117112 _ _ 99 112 .. 99.... __ Miskolc, Kandó K. u. Sertészsír (50 dkg, dobozos) 129159165 149 159 143155148 © ABA Húsbolt - Miskolc, Andrássy u. 16. Tojás (db) 222323 23 20 _ Kristálycukor (kg) 165155 149155143150 Asztali só (kg) 34 39 _ 293929 _ 30 O Árucsarnok - Miskolc, BúFinomliszt (kg) 75 7675 767580 za tér Rizs („B" fényezetlen) 159175 _ 139149139165 © Szinva ABC - Miskolc, Vörösmarty u. 74. Tej (liter, 2,8 %) 109119109105 11958* Tejföl (2 dl, 20 %) 54625359 5857 Trappista sajt (kg) 190 11751049 1175 10991120 © 103. Sz. Szuperéit - Miskolc, Szent I. u. 1. Tehéntúró (50 dkg) 325 329279329298-■ Sertésmájkrém (10 dkg/db) 23 26 35 23 24 2626 27 © Hegedűs Húsüzlet - Miskolc, Augusztus 20. u. 16. Párizsi (kg)339349330359349319 350250 Sertéscomb (kg)949959 890 859925 879875Rövidkaraj (kg) 959985 910 859925 899899© Piac Diszkont - Miskolc, Tarja (kg)889929 875 799889839 840 “ Zsolcai kapu 4-6. ÜGYFÉLSZOLGÁLAT ÜGYELETES ÚJSÁGÍRÓ Kézbesítési panaszaival hívja üzenetrögzítős Közérdekű észrevételeivel telefonszámunkat: keresse munkatársunkat, 06-80/305-305-ös Papp Tímeát Ügyintézőnk: az alábbi telefonszámokon: Szánóczki Zsuzsanna 06-46-414-022/216 A hívás a megyéből 06-20-9147-179 ingyenes. INGYENES JOGSEGÉLY: Legközelebb november 2-án délután 4 és 6 óra között, a szerkesztőség épületében Miskolcon, a Zsolcai kapu 3. sz. IV. em. Felvilágosítást ad: Demeter Lajos ügyvéd. Bm i A \ UUi---------1— ' 1 « y , \ 1 M 2000. 10. 24. K&HOTPPOSTABANK vétel eladás vétel eladásvételeladás Angol font 444,69 468,43445,32468,16445.39 468,23 Ausztrál dollár 157,93 172,81160,45 170,38 160,42170,35 Belga frank*633,96 667,83631,61670,68 635,00 667,56 Dán korona 33,52 37,04 34,22 36,3434,23 36,35 Finn márka43,0145,3142,8545,5 43,08 45,29 Francia frank38,9941,0738,8441,25 39,0541,05 Holland forint116,05122,25115,62 122,77 116,24122,20 Japán yen*277,07303,19281.34 298,75281,45 298,86 Kanadai dollár 198,44217,14 201,65 214,12 201,68214,16 Német márka 130,76137,74130,94137,66 130,97137,69 Norvég korona 31,37 34,67 32,1 34,0932,06 34,04 Olasz líra** 132,08 139,13131,59 139,73 132,29139,08 Osztrák schilling18,58 19,57 18,61 19,5618,61 19,57 Portugál escudo 127,56 134,38 127,09134,95 127,77 134,32 Spanyol peseta* 153,7161,91 153,13 162,6153,95161,85 Svájci frank 169,6180,1 169,73 180,23 170,36179,46 Svéd korona29,4232,5230,0631,9230,0631,92 USA dollár305,67321,99306,12321,82 306,15321,85 A megadott számok egy egységben értendők, forintban. *100 egység, **1000 egység iSt Az elmúlt napokban megszokotthoz képest kissé több felhőre számíthatunk, azonban enyhébb, fagymentes lesz az éjszaka. Hajnalban sokfelé képződik köd, amely napközben általában feloszlik. Reggel és estefelé 3-8 fok között alakul a hőmérséklet, kora délután pedig meghaladhatja a 15 fokot. NAPTAR Október 25., szerda A nap kel: 7 óra 18 perckor, nyugszik: 17 óra 38 perckor. A hold kel: 4 óra 40 perckor, nyugszik: 17 óra 16 perckor. Névnap: Blanka, Bianka. Egyéb névnapok: Bonifác, Bónis, Cserjén, Dália, Dárius, Döme, Dömös, János, Jusztin, Krizanta, Marcián, Margit Mór, Móric. DERŰS PERCEK H ÉVFORDULÓ Tóth úr a családjával fényképészhez megy. A fotós azt mondja Tóthnak:- Tessék kérem barátságos arcot vágniI Tóth az anyósára néz:- Mama, menjen ki! Bfró László József A golyóstoll feltalálója ezen a napcin hunyt el. Újságíró volt, festészettel és szobrászattal is foglalkozott. Találmányát a franciák BIC (Bíró Crayon) néven árusították, angol nyelvterületen pedig ma is biro pen- nek, rövidítve biron-nak nevezik Hirdetés Az Országos Villamostávvezeték Rt. befejezte a MERT tulajdonában lévő DTR-DFTR 35 kV-os távvezeték építését Detk és Halmajugra határában, a bánya területén. A távvezeték 2000. október 23-án feszültség alá került, ezért ettől az időponttól a tartószerkezetre felmászni, a vezetékeket megközelíteni TILOS és ÉLETVESZÉLYES B.-A.-Z. megye vezető médiacége napilapelőfizetés-gyűjtő akció lebonyolítására keres agilis munkatársakat. Alkalmazás megbízásos jogviszonyban, mellékfoglalkozásként is végezhető. Nyugdíjasok jelentkezését is várjuk. Bérezés: napidíj + jutalék. Jelentkezni: 46/414-022/258, 06-30/9830-622 telefonszámokon. ők. Női-férfipőmipőfc, " UJ BOr (/> T3 • O .OLASZ o ■o O; 7T Cipők % VÉGKIÁRUSÍTÁSAz ^ FELSZÁMOLÁSBÓL. ._ Csak ma. egy árán keitőt vehet. : ; műt: QKiooer zo., csuronoi ‘itgdjoijods ‘>| Hírlapkézbesitőt keresünk mm TERULETERE! Érdeklődni: 49/349-025, 06-20/9589-928. Baromfiszállító, spec. felépítményű IFA tgk. pótkocsival, baromfiszállító műanyag ketrecek, normál és nagy méretben eladok. § 2000-3000 Ft/db+áfa. “ Debrecen, Gizella u. 8. Tel./fax: (52) 418-716 Debrecen, Rigó u.-Gizella u. saroktelek, 3600 m2, ipari célra, jelenleg átminősítés alatt lakóingatlanná, összközműves, _ 5800 Ft/m2 áron s eladó. I Debrecen, Gizella u. 8. Tel./fax: (52)418-716 A MÁV Ingatlankezelő Kft. Területi Főmérnöksége Miskolc, Kandó tér 1/2. felvételre keres műszaki ellenőr, felügyeleti mérnök munkakör betöltésére magasépítő vagy szerkezetépítő mérnököt, egyetemi vagy főiskolai végzettséggel. Feltételek: 35 év alatti életkor. Számítógép megbízható alkalmazása. Jogosítvány. Munkaegészségügyi alkalmasság (magasban végzett munka). Lehetőleg miskolci lakos jelentkezését várjuk. Fizetés: Kollektív Szerződés szerint. Jelentkezni vagy érdeklődni: Kelemen János Területi Igazgató Vendriczky Tibor Területi Főmérnök Tel.: 06-46/508-617, 06-46/511-285. A közel 3000 főt foglalkoztató Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház az intézmény működéséhez szükséges személyi állomány folyamatos biztosításához igazgatási főosztályvezetőt keres, akinek feladata az intézet humánerőforrásgazdálkodásának és PR-tevékenységének koordinálása, az igazgatás működési feltételeinek biztosítása, a jogi és ellenőrzési tevékenység felügyelete. Irányítása alá tartozik: a Humánpolitikai Osztály, - a Bér- Munkaügyi Osztály, a Jogi és Ellenőrzési Csoport, valamint a Titkárság. Feltétel: szakirányú diploma, s személyügyi szakközgazdász másoddiploma jogi területen szerzett gyakorlat, legalább 5 éves vezetői gyakorlat, Előnyt jelent a költségvetési intézmény igazgatásában szerzett gyakorlat, felhasználói szintű számítástechnikai ismeretek. A pályázatnak tartalmaznia kell a szakmai önéletrajzot, a főosztály működésére vonatkozó szakmai elképzelést, erkölcsi bizonyítványt, s a végzettségeket igazoló okiratok fénymásolatát. A pályázatokat a határidőt követő 30 napon belül az intézmény Bírálóbizottsága véleményezi, melynek eredményéről a pályázókat értesítjük. A pályázatokat kérjük a megjelenéstől számított 15 napon belül az intézet főigazgató főorvosának _____________(Miskolc, Szentpéteri kapu 72-76.) küldeni. ___________ PÁLYÁZAT A Magyar Posta Részvénytársaság Ingatlangazdálkodási Igazgatóságának Miskolci Ingatlangazdálkodási Osztálya nyilvános licit útján kívánja értékesíteni az alábbi ingatlan bérleti |ogát: Ingatlan megnevezése: volt 3-as posta. Ingatlan címe: Miskolc, Soltész Nagy Kálmán u. 1. sz. A bérlemény nagysága: 150 m2. Közműellátottság: konvektoros gázfűtés, vizesblokkal ellátott. Az induló licitálási ár: 3 000 000 Ft + áfa. Licitálás helye: Magyar Posta Részvénytársaság Ingatlangazdálkodási Igazgatóság Miskolci Ingatlangazdálkodási Osztály 3526 Miskolc, Repülőtéri u. 4. A licitálás időpontja: 2000. október 27., de. 10 óra. A licitálás feltétele: licitáló a licitáláskor bemutatja az előzetesen - Belföldi Készpénzátutalási megbízáson befizetett licitálási ár 10%-áról szóló feladóvényt. A nyertes vételárába a befizetett összeg beleszámít, atöbbi résztvevő részére kiíró az összeget 8 napon belül visszautalja. A licit minimális emelkedési összege 20 000 Ft. Befizetési csekk átvehető: Miskolc, Kazinczy u. 16. 213-as szoba. Ezzel kapcsolatosan bővebb információt Dr, Horváth László ad. illagyai Posta Telefon: 46/505-199. Cím: Magyar Posta Részvénytársaság Ingatlangazdálkodási Igazgatóság Miskolci Ingatlangazdálkodási Osztály Miskolc, Repülőtéri út 4. 11/212. Több milliárd forinttal gazdálkodó, megyei költségvetési intézmény az ellátás folyamatos biztosításához logisztikai főosztályvezetőt keres, akinek feladata a szakmai, a nem szakmai és a műszaki anyagok megrendelése, raktárra vételezése és a felhasználók ellátásának megszervezése és koordinálása. Gondoskodik az optimális raktárkészletek tartásáról, a műszerek beszerzéséről, folyamatos működtetéséről. Feladata a belső szállítási és telepgondnoksági feladatok irányítása. Irányítása alá tartozik: az anyaggazdálkodási, a műszergazdálkodási, gondnoksági és a szállítási szervezeti egység. Feltétel; szakirányú diploma, logisztikai területen szerzett gyakorlat, felhasználói szintű számítástechnikai ismeret. Előnyt jelent a költségvetési intézmény üzemszervezésében szerzett jártasság, minimum 5 éves vezetői gyakorlat, idegennyelv-tudás. A pályázatnak tartalmaznia kell a szakmai önéletrajzot, a főosztály működésére vonatkozó szakmai elképzelést, erkölcsi bizonyítványt, s a végzettségeket igazoló okiratok fénymásolatát. A pályázatokat a határidőt követő 30 napon belül az intézmény Bírálóbizottsága véleményezi, melynek eredményéről a pályázókat értesítjük. A pályázatokat kérjük „iogisztikus" jeligére a megjelenéstől számított 15 napon belül a kiadóba (Miskolc, Zsolcai kapu 3.) küldeni.