Észak-Magyarország, 2000. október (56. évfolyam, 231-255. szám)
2000-10-25 / 250. szám
2000. október 25., szerda Aktuális 5 HÍRCSOKOR _________________: „Bűnös” fák Mikita Gábor bokáig költői túlzásnak gondoltam Nagy László tabáni túl ipán fáját, amely „viráglámpa"- ként világít az éjszakában, mígnem egy tavaszi estén megláttam azt a virágzó gesztenyefát az Ady hídnál. Szentivánéji varázsként fehéren izzott, s eltűnt körülötte minden, ami város, zaj, beton. Azóta figyelem igazán a fákat. A küzdésüket esővel, széllel. A törékenységüket: a szemérmes lányként rebbenő leveleket. Az eleganciát, ahogy hóharmatdisze- iket viselik. A házak szorításában élőket - az üldözött, megalázott vad módjára bekerítetteket. Az aszfaltrésekből előbújó lázadókat. A kacéran csalogatókat, a fájdalmasan bóloga- tókat. A matuzsálemeket, ahogy egyszerre beszélnek időtlenségről és az idő múlásáról. Az Ady hidi fa építkezés áldozatává vált. És még mennyi! Van már intelligens mosóporunk, autópályánk, de az ember még nem jutott az intelligencia azon fokára, hogy egy építkezést ne a környék fáinak kiirtásával kezdjen. S még örülhetünk, ha aztán kiültetnek néhány csene- vész magoncot, melyeket az első vihar vagy az arra járó discobanda tör ketté. Most a belvárosban hét fát vágtak ki. Aki nem olvasta a híradást, nem találná ki, miért: parkot alakítanak ki a területen. „ Útban voltak" a nyárfák. Abszurd drámaírónak nem jutna eszében olyan parktervező, aki a természet ledózero- lásával kezdi a munkát. Máshol képesek betervezni egy új épületbe Is a meglévő fát, mi meg egy új parkba sem tudjuk belekomponálni őket. Persze, van más indok is: allergén hatás! Időtlen idők óta szépen éldegéltünk a fák mellett, nagyapáink még „árnyékukért becsülték a vén fát", és diófát ültettek az unokáknak. A mai gyerekek meg csak azt hallják; hogy a fa meg a fű zavaró tényező, mert sokan allergiások lesznek tőlük. És több akciót szervezünk az irtásukra, mint ültetésre. eközben a szakember azt mondja, hogy fölösleges egy-egy növényfaj bűnbakká kiáltása, hisz ha kiirtottuk az egyiket, jön egy másik, amelyik átveszi a „szerepét". Meg azt, hogy „nem a fa bűnös, hanem a mi szervezetünk tökéletlen", inkább azt kellene vizsgálni, mitől gyengültünk le. Van, aki azt hangsúlyozza, hogy „az allergia gyakorisága a civilizációs ártalmakkal (környezet- szennyezés) párhuzamosan emelkedik". De, azt ugye senki nem gondolja, hogy a növények kiirtásával megszüntetjük az allergiát?! Én például - a fakivágás mellett - az állatszőrtől prüszkölök, mégsem esem nekik. HÍRCSOKOR • Segítség cukorbetegeknek. Cukorbetegeknek nyújtanak ingyenes jogsegélyt Miskolcon ma délután 4 és 6 óra között a Vologda utca 16. szám alatt (földszint 1.). • Környezet és történelem. „Természet és épített környezet - adottságaink, lehetőségeink a történelmi távlatokban" címmel tartanak előadást Miskolcon október 26-án délután fél 6-tól a MAB-klubban (az akadémiai bizottság székházában). • Fórum. Aktuális kérdésekről tart tájékoztatót Tompa Sándor (MSZP) országgyűlési képviselő az avasi nyugdíjasok számára ma délután 3 órától, az MSZP miskolci, Corvin utcai politikai centrumában. Green Club Miskolc (ÉM) - Angol nyelvű találkozókat indít az Ökológiai Intézet Alapítvány a Széchenyi utca 14. első emeletén működő Civil Házban. A tegnaptól kéthetente keddert- ként, délután 5 órai kezdettel jelentkező rendezvénysorozat általános környezetvédelmi kérdésekkel kíván foglalkozni. A nyitóelőadásokat az előadókkal, illetve Magyarországon dolgozó, angol anyanyelvű önkéntesekkel folytatott beszélgetések követik majd a szervezők elképzelése szerint. A Green Club névre keresztelt találkozók nyitva állnak minden, az angol nyelvet gyakorolni akaró, s a környezeti kérdések iránt fogékony érdeklődő előtt. További információk az Ökológiai Intézet 352-010-es vagy 349-806-os telefonszámán kaphatók. Ami igazán tragédia a tragédiában A miskolci onkológiai központban hathetes előjegyzéssel lehet bejutni sugárkezelésre Miskolc (ÉM - SzK) - Jelent-e előnyt egy daganatos beteg számára, hogy hol a lakóhelye? - tudakoltuk dr. Szántó Jánostól, a B.-A.-Z. Megyei Kórház Onkológiai Osztályának - mely egyben egyike hazánk 12 onkológiai centrumának - vezető főorvosától. A daganatos betegek esetében többféle kezelési mód közül választanak, a legtöbbször többfélét is. Az egyik kezelési mód a sugárterápia. Az oi'szág 12 onkológiai centruma közül 2-ben: Gyulán és Miskolcon sugárkezelésre csak kobalttal működő készülék áll rendelkezésre, míg a többiben ott az elektronbesugárzás révén működő gyorsító is. Miskolcon reggel 7-től este 10-11- ig dolgoznak a kobalttal, s csak azért hagyják néhány órára abba, mert pihentetni kell a gépet. Ha ez felmondaná a szolgálatot... Pedig így is hathetes előjegyzés után kerülhet valaki sorra. Már ha sorra kerülhet. Versenyfutás az idővel Az onkológiai centrum osztály- vezető főorvosa, dr. Szántó János ugyanis arról is felvilágosít: nem minden beteg alkalmas hetek múlván a sugárkezelésre, annak ellenére, hogy igyekeznek gyógyszerterápiával addig fenntartani az alkalmazhatóságnak megfelelő állapotot. A kobaltkezelésből egy-egy betegnek 10-35-re van szüksége, s egy al» .................. Nem csoda, ha a betegek egy része ragaszkodik ahhoz, hogy a korszerűbb kezelést kapja. dr. Szántó János ................................................ » Fotó: Bujdos Tibor Sugárkezelés kálómmal több „mezőt” is suga- raznak. Azonban ami a daganatra káros (s ez a beteg szempontjából kívánatos), az káros az ép területekre is. Az újabb, elektronbesugárzással működő gyorsítónak épp az az egyik előnye, hogy pontosabban lehet vele „célozni”, s ezáltal kisebb az ép részekre jutó ártalom. Továbbá rövidebb hatóidőt is igényel. Több mindenkinél lehet alkalmazni, s többféle daganatnál sikeresebben.- Nem csoda, ha a betegek egy része ragaszkodik ahhoz, hogy a korszerűbb kezelést kapja, más onkológiai centrumban. Csakhogy befektetni másutt sem igen tudják (az ágyszámok az adott régió ellátásához szabottak), kevesen engedhetik meg maguknak a napi utazgatást, vagy a szállodát - részletezi a főorvos. - Általános tapasztalat, hogy a beteg 4-5 kezelés után, a sugárkezeléstől és az utazgatástól leromlott állapotban visszatér, s kéri, folytassuk itt a kezelést, kobalttal. Ami nem egyszerű dolog. Kettő is több Összegezve: egy megyénkben lakó, sugárkezelésre szoruló embernek igenis, összehasonlíthatatlanul kisebb az esélye a gyógyuláshoz, pontosabban szólva az élethez, mint egy dunántúlinak, amit dr. Szántó János is felháborítónak tart. Jóllehet bizakodó: a már megépült betonbunkerhez valószínűleg még az idén megvásárolhatják a gyorsítót is. Igaz, csak egy kisebbet, kevésbé hatékonyát - de már azzal is felére csökkenhetne a várakozási idő. Ennek ára 110 millió forint. Eredetileg egy nagyobb gépet remélhettek - ám az 250 millióba kerül. Az ország sugárterápiás centrumaira meghatározott címzett támogatásból végül ez évre csupán 600 millió forintot ütemeztek, s ebből csak erre telik. Drága tiszafa! A daganatos betegségek kezeléséhez használt taxánnak alapvetően 2 formája létezik. A taxol, amely az amerikai tiszafa kérgéből készül, illetve a taxotere, amit a tiszafa európai változatának tűleveleiből állítanak elő. Jövőre alighanem forgalomba kerül a magyar, szintetikus taxán, mely jóval olcsóbbnak ígérkezik a most igencsak borsos (egy ciklus 380 ezer forint) áron beszerezhető taxolnál. Itthoni keretek Ez évtől már az ország mind a 12 onkológiai centrumában biztosított a petefészek- és az emlődaganat kezeléséhez - az OEP külön keretéből - a taxol. Az engedélyezés egy erre alakult bizottság jogköre, a javaslatot azonban a kezelőorvos teszi, mérlegelve, nincs-e az alkalmazásnak ellenjavallata. Még egyetlen Miskolcról javasolt kezelést sem utasítottak vissza. Az említett két daganttípus- tól eltérő daganatok esetében is hatásos a taxol - a világ más országaiban folyó kísérletek alapján azonban minthogy hazánkban hivatalosan még nem próbálták ki, a taxol csak akkor alkalmazható, ha az illető kórház megvásárolja, azaz kigazdálkodja.- Nehezen akarják elhinni, hogy ilyen feltétel mellett nem játszik szerepet a „spórolás”, sőt a „megkenés” annak eldöntésekor, hogy kinél milyen kezelést javasolunk. Pedig kizárólag szakmai szempontok alapján döntünk. Állítom, olyan nem létezik, hogy valakinél a taxol látszik a legeredményesebbnek, s mégis valami más mellett döntene az onkológus. Kevesen tudják, hogy általában 2-3 szer is egyforma esélyekkel kecsegtet, sőt ezek között olykor van hatásosabb is a taxolnál. Minden esetben egyénileg kell mérlegelni - mondja dr. Szántó János. A kulcsszó továbbra is a türelem Egy éven belül legfeljebb a gyógyászati funkció működhet az Erzsébet fürdőben Miskolc (ÉM - BAL) - Még mindig nem kezdődött meg az Erzsébet fürdő felújítása. Két-három hónap múlva már megkezdődhet a felújítás - ígéri jelenleg a valamikori városi tulajdonú épület új gazdája. Mohácsi Gábor, a létesítményt négy évvel ezelőtt - a fürdő funkciót garantálva - megvásárló Black Gold ’95 Rt. igazgatója szerint a külső akadályok végre elhárultak az építkezés elől.- Másfél hete érkezett meg az építési engedély. A munkálatok finanszírozására 1997-ben elnyert 17 millió forintos állami támogatás megvan ma is, de még előkészítés alatt áll a szerződés, hogy megkaphassuk - tájékoztatta laAz Erzsébet fürdő. Elkezdődik valami? Fotó: Bujdos Tibor púnkat Mohácsi Gábor. - Utána, minthogy állami pénzről van szó, közbeszerzési pályázatot kell kiírnunk, s annak lezárulta után kezdheti meg a munkát a kiválasztott kivitelező. A főépület belső részeit illetően, remélem, még idén megkezdődhet a felújítás, a külső részeken pedig márciusban. A beruházás első ütemének - ez a főépület gyógyászati részlegét tartalmazza - határideje 2001. augusztus 31. Aztán következhet a medence átalakítása, majd a tervezett szálloda megépítése. Felülvizsgálják? A késés indokai és az ígéretek azonban egyre kevésbé elégítik ki - a fürdő szolgáltatásait hosz- szú idő óta nélkülöző városi lakosság mellett - az önkormányzat illetékeseit.- Szerettük volna, ha a tervek megvalósulnak. Türelmesek voltunk - kommentálta a közgyűlés tulajdonosi bizottságának elnöke. Kis Péter legutóbb akkor nyilatkozott, amikor bizottsága a tavasz végén utánanézett a fürdő sorsának. Akkor úgy tájékoztatott: „hihető”, hogy a létesítmény egy éven belül megnyissa kapuit. Ma nem bízik ebben. - A Black Gold ”95 Rt. vezetése már nem tud olyat ígérni, amit el tudnánk fogadni. Az elnök kezdeményezni kívánja, hogy a bizottság, illetve a közgyűlés vizsgálja felül a fürdő eladását, s kezdjen foglalkozni az ingatlan visszavásárlásának gondolatával. A TÁRGYALÓTEREMBŐL JELENTJÜK év a volt cellatársaknak Negyvenegy Miskolc (ÉM - PT) - Folytatólagosan, aljas célból elkövetett személyi szabadság megsértése miatt mondta ki bűnösnek a dr. Nehrer Péter vezette bírói tanács azt a négy fiatalembert, akik a zárka falai között cellatársukat meggyalázták. A bíróság 5-től 15 évig terjedő (összesen 41 évnyi) fegyházban és fiatalkornak börtönében letöltendő szabadságvesztéssel sújtotta a vádlottakat - hirdette ki (nem jogerős) ítéletét a napokban a megyei bíróság. A zárkában a cellatársak békességben éltek, míg újabb fog- vatartott nem érkezett közéjük. Az utolsóként érkezett minden áron meg akarta mutatni: ki az úr. Egyfajta börtönbandát alakított a hozzá csatlakozókkal, hogy elbánjanak a többiekkel. Megfélemlítés és verés után több alkalommal megerőszakolták fiatalabb társaikat. További kényszerrel elérték, hogy a megalázottak előttük térdepelve énekeljenek. Ha abbamaradt a „zene”, veréssel, öngyújtóval „ösztönöztek” a folytatásra. A szórakozás után pedig a trió közölte a „művészekkel”, hogy felkötik őket. Előbb azonban búcsúlevelet kellett írniuk. Az egyik esetben a kivégzők a lepedőből font kötél egyik végét a WC szellőző rácsára, a másikat az első áldozat nyakára tekerték. Az akasztott súlya alatt elszakadt a kötél. Ezt a „halálosztók” a sors kegyének minősítették, ezért tovább nem próbálkoztak. (A bíróság előtt nem bizonyosodott be, hogy ölési szándék vezette a kínzókat, ezért az emberölés vádját ejtették.) A horrorfilmekbe illő történet akkor ért véget, amikor az egyik meggyalázottnak a másnap reggeli váltáskor sikerült kiszaladnia a zárkából és jelentést tehetett a fegyőröknek a történtekről. Gázolt a megdobott Encs (ÉM - PT) - Közúti veszélyeztetés gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség a 18 éves csenyétei fiatalember ellen, aki két embert elgázolt a hét végén. A vizsgálat szerint két helyi család szólal- kozott össze. Elrepült a kalapács, ami fejen találta az egyik férfit. A fiatalember haragjában autóba pattant és egy 56 éves férfit lökött fel a kocsival, majd a kalapácsot nagy valószínűséggel elhajító 27 éves nőt. A nő majd öt métert repült. A sérültek nyolc napon belül gyógyuló sebekkel úszták meg az esetet.