Észak-Magyarország, 2000. október (56. évfolyam, 231-255. szám)
2000-10-21 / 248. szám
2000. október 21., szombat Kuckó / Hirdetés 11 Kedves Gyerekek! Múlt heti kérdésünkkel a logikátokat tettük próbára, amit még egy kicsit fejleszteni kell, mert csak kevesen tudtátok a pontos megoldást. Huszonegy látszólag egyforma érméből legfeljebb három méréssel a mérlegen már ki lehet választani, hogy melyik a nehéz közülük. Az elsőnél héthét érmét teszünk a serpenyőkbe. Ha az egyik kibillen, abban van a hamis pénz. Ebből a „kibillent” hétből hármat-hármat megint megmérünk, majd a nehezebb kupacból megint egyet-egyet. Ha az utolsó két mérlegelésnél bármelyikénél egyensúlyban áll a mérleg, akkor a kimaradt egy pénz a keresett. A szerencsés nyertesünk: Varga Vera (Kissikátor). Jutalmát, a Magyar Könyvklub gondozásában megjelent Logikai sziporkák című könyvet szerkesztőségünk titkárságán vehetik át. (Miskolc, Zsolcai kapu 3. III. emelet). De van még egy könyvünk! Aki helyesen válaszol kérdéseinkre - a beküldők közül a legszerencsésebb - jutalmul kapja a bemutatott kötetet. Beküldési határidő: 2000. október 26.Címünk: Észak- Magyarország szerkesztősége, 3501 Miskolc, Pf.: 351. A borítékra vagy levelezőlapra írjátok rá: Kuckó. A szerencsés hármas. Két héttel ezelőtti kérdéseink legszerencsésebb helyes megfejtői, a miskolci Skultéty Eszter, Réka és Dorka (közülük ketten képünkön) a szetőségünkben vették át jutalmukata Time fór a rhyme című könyvet. Fotó: Puskár Tibor A Magyar Könyvklub gondozásában megjelent köteteket azok között sorsoljuk, ki, akik helyesen válaszolnak kérdéseinkre, jól oldják meg az alább közölt feladatot. Az érdeklődők pedig megtalálják a Magyar Könyvklub miskolci boltjában (Bajcsy-Zsilinszky u. 16.). Kérdések: 1. Hogy hívták Mátyás király második, olasz származású feleségét? 2. Mátyás király arcának melyik része híresedett el nagy méretéről? 3. Meghalt Mátyás, oda az ... Mi is lett oda? Fecske Csaba Lilla hencegnő és a pipe Lilla hencegnő felhúzta a nagyi hétmérföldes papucsát és hipp- hopp... hasra esett. Elterült a szőnyegen, akár a béka. Brekegni éppen nem brekegett, nem is ku- ruttyolt, ám egetverő bömbölésbe kezdett. Zokogott, ahogy csak a hasra eső kislányok tudnak, akikről minden intéző szó lepereg. Bizony falra hányt borsó mifelénk bőséggel terem. Tele van vele a padlás. De azért semmi baj, kis piros foltocska a térden és a könyökön, volt már ilyen és biztosan lesz is még.- Néha az egereket is meg kell itatni - mondja nagyapa és Lilla arcán máris ébredezik a mosoly, mint a hajnali ég alján a kelő nap pírja. Fogja locsoló kannáját, amelynek olyan szép margaréta formájú öntözőfeje van, megtölti vízzel és szalad, szalad kis pisze orra után. Vérhólyagok maradnak utána a levegőben.- Hová sietsz úgy Lilla, hogy lábad se éri a földet? - kérdezi Ákos vitéz a lépcsőházban, hazatérőben a hétfejű sárkánnyal történt viaskodástól kissé elcsigázva.- Szaladok a pipéhez, mert a vackor megakadt a torkán. Vizet viszek neki, meg ne fulladjon szegény.- Na és a kakas, az nem visz neki vizet? - csodálkozik Ákos.- Vinne szegényke, hogyne vinne, de az a szemtelen kút nem ad neki! - mondja felhá- * borodva Lilla. Szeme megakad Ákos vitéz vértől pirosló kardján.- Csak nem sárkányvér az ott a kardodon?!- De bizony az! - húzta ki magát Ákos vitéz. Talán öt centit is nőtt hirtelen, ám Lilla hencegnő- nek most nem volt érkezése a csodálkozásra, sietnie kellett, nehogy a pipe megfulladjon. Ahogy csak bírta, szedte apró lábait. Szaladt lélekszakadva. Jaj! A nagy sietségben megbotlott, a víz kiloccsant a kannából a földre. Néhány cseppecske maradt csak az alján. A villamos mérgesen csengetett rá: - Jegyet vagy bérletet!- Sajnos nekem egyik sincs - mondta sírásra görbülő szájjal Lilla.- Pénzzel is beérem! - mondta mogorván a villamos.- De nekem pénzem sincsen! A pipéhez kell érnem minél előbb, nehogy megfulladjon szegényke! Torkán akadt a vackor. A szőrös szívű villamos nem engedte, hogy fölszálljon, nélküle robogott tova a hidegen szikrázó síneken. Lilla nyakába szedte a lábát. A Szinvában megmerhette kannáját. Szerencsére idejében odaérkezett a pipéhez. Egy korty víztől leszaladt a torkán a vackor.- Köszönöm Lilla! - mondta a pipe és mondta a kakas is.- Ülj a hátamra! - mondta a kakas. A hencegnő felpattant rá és jó erősen megkapaszkodott piros tarajában. Kellett is kapaszkodni, mert kakas bátyó szélsebesen haladt, a pipe is alig bírta követni. A villamost is megelőzték. Lilla fityiszt mutatott neki. A villamos bosszúsan csilingelt.- Lassúbb vagy, mint egy fékhibás farmotoros giliszta ősszel! - kiáltotta oda Lilla hencegnő. Ettől aztán torkán akadt az áram a villamosnak. Nem törődtek vele, otthagyták. Lilla meghívta a kakast és a pi- pét vendégségbe, de azok elhárították az invitálást: - Köszönjük hencegnő, de nem szeretnénk fazékban húslevesként végezni! Elmentek. Még most is boldogan, hacsak fazékba nem kerültek azóta. HirdetésKülföldi érdekeltségű gyógyszerforgalmazó vállalat tevékenysége bővítése céljából ORVOSLÁTOGATÓ kollégát keres Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Elvárásaink a pályázóval szemben: * gyógyszerészi vagy orvosi diploma, * jó kapcsolatteremtő és kommunikációs készség. i * üzleti érzék, önállóság, * érvényes jogosítvány. I Amit ajánlunk: * versenyképes fizetés, * egyéni teljesítményt jutalmazó bonusz rendszer, * szolgálati gépkocsi, folyamatos tréning és szakmai fejlődési lehetőség. Ha hirdetésünk felkeltette érdeklődését, fényképpel ellátott szakmai önéletrajzát a megjelenéstől számított 1 0 napon belül küldje el a kiadó címére: j Észak-Magyarország 3501 Miskolc, Pf.: 178 ' Jelige: ..Siker - 2000/QL6" __________ shinwci mcigycinország precíziós kik. Külföldi tulajdonban álló, autóhifi-részegységeket gyártó vállalat az alábbi munkakörbe keres munkatársat AZONNALI BELÉPÉSSEL: RENDSZERGAZDA Követelményeink:- szakirányú végzettség; (különös tekintettel: a LINUX ismerete),- angolnyelv-tudás előnyt jelent. A magyar, illetve angol nyelvű fényképes szakmai önéletrajzokat az alábbi címre várjuk: Shinwa Magyarország Precíziós Kft. (Bihari Ilona) 3534 Miskolc, Muhi u. 2/a. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS! A Miskolci Ingatlangazdálkodó Rt. Miskolc, Széchenyi u. 56. sz. nyilvános tervezői ötletpályázatot hirdet a Miskolc, Palóczy u. 7. és 9. sz. alatti ingatlanokon megvalósuló lakóépület tanulmánytervének (M 1:100) elkészítésére. A pályázati kiírás térítésmentesen átvehető 2000. október 24-27-ig 8-12 között. Részletes tájékoztató: 2000. november 2., 9 óra. A pályázat beadásának határideje: 2000. november 20., 16 óra. A pályázatok elbírálásában részt vesz az Építész Kamara és Miskolc város főépítésze. Eredményhirdetés: a pályázat beadását követő 30 munkanapon belül. A pályázati kiírás átvétele és az ajánlatok benyújtásának helye: Miskolci Ingatlangazdálkodó Rt. Széchenyi u. 56. sz. Ingatlanfejlesztési Csoport. A pályázattal kapcsolatos tájékoztatás a 46/516-230-as telefonszámon kérhető. INFORM STÚDIÓ Vasárnapi újság terjesztéséhez 3527 Miskolc József A. u. 70. Tel: 46/515-015 Fax: 46/343-251 BORSODVDLftN 46/515-015 P8X: 46/343-251 - VX-T_____ - ................... Személyszállítási Rt A BORSOD VOLÁN Személyszállítási Rt. felvételt hirdet technológusi munkakörbe. Feladata: * járműkarbantartással kapcsolatos technológiák kidolgozása, * tribológiai kísérletek végzése, * a műszaki szakterület minőségbiztosítással kapcsolatos feladatainak ellátása. Alkalmazási feltétel: Autógépész vagy gépészmérnöki végzettség. Az alkalmazásnál előnyt jelent a gépjárműjavítás, -karbantartás területén szerzett szakmai gyakorlat. f Jelentkezés írásban, szakmai önéletrajzzal és a felsőfokú I végzettséget tanúsító okiratok másolatával, a hirdetés megjelenésétől számított egy héten belül. Postacím: BORSOD VOLÁN Személyszállítási Rt. 3502 Miskolc, Pf.: 208. Humánerőforrás Menedzser Iroda. Bővebb felvilágosítás a 46/515-027 telefonszámon. rikkancsokat kekünk Miskolc területére. Diákok jelentkezését is várjuk! Bérezés: napidíj+jutalék. Személyes tájékoztatás: október 26-án, délután 15 órakor. Helyszín: Észak-Magyarország Miskolc, Zsolcai kapu 3. II. emelet. Terjesztés. Tel.: 06-30/9830-622, 06-46/414-022/258. Nemesbikk Község Önkormányzata pályázatot hirdet az újonnan létrejövő orvosi körzetébe háziorvosi munkakör betöltésére közalkalmazotti formában. Későbbiekben a vállalkozóvá válást támogatjuk. A helyben lakás feltétel, melyhez szolgálati lakást biztosítunk. Házastársnak orvosírnoki, vagy asszisztensi állást tudunk biztosítani. Pályázati feltételek: belgyógyászati v. háziorvosi szakvizsga. Csatolandó: - bizonyítványok másolata,- 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány,- szakmai önéletrajz,- MOK véleményezése. Beadási határidő: 2000. november 17. . BCvebb felvilágosítás kérhető: Bódogh Bertalan polgármestertől 06-30/9033-269.