Észak-Magyarország, 2000. október (56. évfolyam, 231-255. szám)
2000-10-21 / 248. szám
2000. október 21., szombat ísm-m&mmsL # INGA! AN 16 Augusztusban nőtt az építőipari termelés Budapest (MTI) - Az éptőipar idén májusban megkezdődött növekedése augusztusban tovább gyorsult köszönhetően a 20 fő alatti kisvállalkozások termelés- növekedésének - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A termelés volumene a szezonálisan és munkanap-korrekcióval kiigazítva augusztusban 4,6 százalékkal nőtt júliushoz képest és 14,2 százalékkal haladta meg az 1999. évi augusztusi szintet. Az OTP és a lakáspiac Nyíregyháza (MTI) - Az OTP Bank Rt. a fokozódó pénzintézeti versenyben is őrzi piaci részesedését az önkormányzati szférában, és egyre jelentősebb részt vállal a települések lakáshelyzetének javításában is - jelentette ki Csányi Sándor, az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Részvénytársaság elnök-vezérigazgatója Nyíregyházán. A pénzintézeti vezető elmondta: a bank jelenleg közel 2900 önkormányzat és 13 ezer önkormányzati intézmény számláját vezeti, pénzforgalmát bonyolítja, így a piaci részesedése 90 százalékos arányú - mondta a vezérigazgató, amikor újabb két évre írt alá szerződést a nyíregyházi önkormányzat számlájának vezetésére, illetve lakásépítésének támogatására.- A pénzintézet által alapított OTP Ingatlan Rt. - folytatta - ma már a legnagyobb lakásépítő és beruházó cég a nagytelepüléseken, továbbá a bank részt vesz a kedvezményes lakáshitelek kihelyezésében is, jelenleg havonta ötmilliárd forint kölcsönt folyósít az egyre növekvő számú igénylőknek. A Levegő Munkacsoport a távfűtésért Budapest (MTI) - A távfűtés népszerűsítésére országos reklámkampányt indít a Levegő Munkacsoport. Lukács András, a zöld szervezet elnöke elmondta: a levegőminőség javítása és az energiahatékonyság növelése érdekében meghirdetett kampány a távfűtés terjesztésén kívül a már meglévő fűtési hálózat korszerűsítését kívánja ösztönözni. A jól működő távfűtési rendszer ugyanis más fűtési módokkal összehasonlítva kevésbé szennyező, jobb hatásfokú és gazdaságosabb, továbbá a kibocsátott füstgáz kémiai összetétele is kedvezőbb - mutatott rá Lukács András. A korszerű erőművek mintegy 60 százalékkal kevesebb energiát használnak fel a hagyományos helyi kazánokhoz képest. A két hónapig tartó kampányról az elnök kifejtette: a lakosság ösztönzésén kívül a reklámok a döntéshozókra kívánnak nyomást gyakorolni. Megfelelő jogszabályokkal, kedvezményes hitelekkel a meglévő távfűtési rendszerek rekonstrukciója megindulhat, és az új építési beruházásoknál is már a korszerű rendszerek működhetnek. Beliczay Erzsébet, a Levegő Munkacsoport elnökhelyettese a sajtótájékoztatón beszámolt arról, hogy a kormányzat ez évben 2,6 milliárd forintot fordít az energiahatékonyság növelésére. A Gazdasági Minisztérium tervei szerint pár éven belül ez az összeg duplájára növekszik, amely a gazdasági szféra tőkéjének bevonásával tíz éven belül mintegy 200 milliárd forintos beruházást ered- Ha jól működik, kevésbé szennyez és olcsóbb is Fotó: vajda János ményez. Magyar ház az európai lakóház-kiállításon Budapest (MTI) - Magyarország is meghívást kapott a svéd kormánytól Malmőbe, a 2001 májusától szeptemberéig tartó európai építészeti kiállításra, hogy az European village-ben építsen fel két családi házat. A svéd kormány az Európai faluba felkérte családi házak építésére az EFTA, az Európai Unió, és a csatlakozás előtt álló országokat. A felépítendő családi házaknak azt kell bemutatniuk, hogy egyes országok ingatlanfejlesztői miként képesek alkalmazkodni a klimatikus és építési körülményekhez, megtartva az otthonról hozott egyedi sajátosságokat. A házak tervezésénél és kivitelezésénél elsődleges szempont, hogy a felhasznált anyagoknak és technikáknak környezetbarátnak és energiatakarékosnak kell lennie. Az épületeknek teljesen bútorozottaknak kell lenniük, bemutatva az egyes országok belső építészeti ízlésvilágát is - tájékoztatott Nagy János, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) ügyvezető igazgatója. A gazdasági tárca az ÉVOSZ javaslatára, mint ingatlanfejlesz- tő-projectkoordinátort, a Paper Team Hungary Kft. svéd-magyar vegyes vállalatot bízta meg a magyar házak építésének szervezésével. Az épületek lehetőséget adnak arra, hogy a magyar kreatív építészet jó hírét erősítsék a világban, továbbá a kiállításon szerzett tapasztalatok gazdagítsák a magyar családi házépítési kultúrát. A két ház mintegy 150 millió forintnyi finanszírozásának hetven százalékát svéd banki hitelből fedezik, a fennmaradó összeget pedig a projektkoordinátor magyar cég biztosítja. A kiállítás befejezése után az épületeket eladják, amire már most óriási érdeklődés mutatkozik. Hirdetés Borsod-Abaúj-Zemplén megye INGATLANT AJÁNL Újcsanálos, Rákóczi u. 17. alatt három és fél szobás, gázfűtéses, telefonos családi ház, gazdálkodásra alkalmas melléképületekkel, nyári konyhával eladó. Irányár: 4 M Ft. Érd.: 47/350- 685, 47/350-046.(224268/1T) Ház Miskolc, Lévay utcai 160 nm-es sarokház vállalkozás és lakás céljára eladó. Tel.: 06-20/9783-943 este.(224545/1K) _________________________ Abaújszántón 592 nm területen udvar, kert régi parasztházzal eladó. Irányár: 800 000 Ft. Érd.: 46/374-199.(224547/1 K) ________________ Tiszapalkonya, Árpád u. 11. alatt családi ház 300 négyszögöl telken eladó. Ár megegyezés szerint. Érd.: 49/342-164 18 óra után.(224564/1K) Bükkábrányban, Miskolchoz 30 km- re kétszobás, komfort nélküli családi ház eladó. Belterület 1113 nm, lakóház, udvar. Irányár: 1 600 000 Ft Érd.: 49/435-924.(224199/1 K) Miskolcon a CORA-parkkal szemben, vállalkozásra is alkalmas 130 nm-es ház 900 nm parkosított telken dupla garázzsal eladó. Érd.: 46/314-603.(224448/1 K)________________ Bánhorvátiban kétszobás, összkomfortos családi ház nyári konyhával, ipari árammal eladó. Irányár: 1,5 M Ft. Érd.: 48/400-360.(224457/1 K)___________________ RÉGI PARASZTHÁZ ELADÓ. ÁR: 700 £ FT, 06-20/348-71-44.(224407/1 H) Nyékládháza központjában kétszobás családi ház eladó. Érd.: 46/391-754, (224500/2K)________________ Borsodszirák, Állomás 41. alatti családi ház Miskolctól 20 km-re eladó. Érd.: fenti címen, 48/342- 060.(224506/1 K)__________________________ Családi ház nagy kerttel, melléképülettel, pincével, kúttal, gázcsonk, 1763 nm belterülettel tehermentesen eladó. Irányár: 1,6 M Ft. Érd.: Bódvaszilas, Petőfi u. 15.(224520/1 K) Miskolc, Gőzön Lajos úton gázos, 40 nm-es, kertes társasház eladó. 06- 30/240-1013.(224577/1 H) Lakás Miskolc, Bársony János utcai 63 nm- es, 2,5 szobás, I. emeleti, erkélyes, nagykonyhás, Úttörőházra néző panellakás eladó. Érd.: 06-20/9263680. (224539/2K) ____________ Miskolc, Selyemréten a Bajcsy-Zs. utcában kétszobás, első emeleti, gázfűtéses, téglaépítésű, olcsó rezsijű lakás, társasházban eladó. Irányár: 4,3 M Ft. Érd.: 06-30/343-2240.(224587/1 K)___________________________ Nyíregyházán új építésű, belvárosi. Nyár utcai II. emeleti, kétszobás, étkezős, 60 nm-es lakás és garázs eladó. 06-20/950-9156.(224607/1 H) Miskolc, Melinda 1. alatti egyedi tervezésű társasházban 79 nm-es, igényesen karbantartott egyedi gázfűtésű lakás eladó. Irányár: 11,5 M Ft. Tel.: 06-30/9705- 496.(224261/1 K)__________________________ Miskolc, Szentgyörgy utcai 1,5 szobás, összkomfortos, bútorozott lakás, egyetemhez közel kiadó. Érd.: 46/336-717.(224370/2K) Miskolc, Vologdán eladó másfél szobás lakás azonnali beköltözéssel. Érd.: 46/322-914.(224373/3K) 2,5 szobás lakás a Jókai lakótelepen eladó. 46/358-337, 06-30/9650- 425.(224622/1 H) _______________ Miskolc, Mednyánszky utcán 28 nm- es garzon (2,3 M Ft) eladó. Érd.: 46/378-015 16 órától.(224626/1H) Miskolc, Gyula utcán 52 nm-es, kétszobás, gázfűtéses lakás eladó. Érd.: 46/378-015 16 órától.(224627/1H) __________________ Miskolc, Vászonfehérítő úton eladó 35 nm-es lakás azonnali beköltözéssel. Tel.: 46/433520.(224579/1 H)__________________________ A Szent István utcában eladó, beköltözhető, I. emeleti, gázos, telefonos, egyszobás lakás. Érd.: 06- 30/207-39-19. Ár: 3 M Ft.(224610/2K) Taktaszadán régi típusú családi ház eladó nagy telekkel. Érd.: 46/394- 557. (224619/1H) Üdülő, üdülőtelek Mályi-tónál 40 nm-es télen is lakható nyaraló eladó. Érd.: 46/378-352. (224485/1K) Vállalkozásra Bató ház mögött 27 nm-es, bevezetett helyiség kiadó 25 000 Ft rezsivel együtt. Érd.: 06-20/9703- 300, 46/507-565.(224538/2K) INGATLANT KERES Tiszaújvárosi mezőkövesdi, mezőcsáti vagy környéki családi házat, lakást keresek. Szendreiné 06-30/2023-785.(224455/1 K) ______ Miskolci vagy 30 km-es körzetben családi házat, lakást keresek. Ár: 500 ezer-10 M Ft-ig. Tel.: 06-30/2023-785 Spirko.(223708/2K)____________ Bodrogkeresztúron vagy 30 km-es körzetben családi házat vagy lakást keresek. Bernát 06-30/242-0797. (224488/2T) Hajdú-Bihar megye INGATLANT AJÁNL Csapókért központjában kétszintes családi ház, 70 nm és 110 nm hasznosítható melléképülettel eladó. Érdeklődni: (20) 9-184-051, 18.00 órától (52) 413-966. (600203/2K) Debrecen-Nagyerdő, Martonfalvi u.-i, 1+2 feles magasföldszinti lakás eladó. Irányár: 7,2 M Ft. Telefon: (52) 435-448. (600393/1K) ____ Debrecen, Poroszlay úti utcafronti garázs eladó. Érdeklődni: 481-496. (600411/1K)_____________________________ Kassai úti 1,5 szobás, gázfűtéses, redőnyös lakás eladó. Irányár: 4.550.000 Ft. Telefon: (52)435-671. (600525/1K) Debrecen, Derék utcai 68 nm-es, 2,5 szobás, étkezős, felújított lakás eladó. Irányár: 5,2 M Ft. Telefon: (52) 428-601. (600603/1K)______________ Nagykálló, Debreceni út 5. alatt eladó 4 szobás összkomfortos 120 nm-es családi ház. Irányár: 5,8 M Ft. Telefon: (52) 415-090. (600608/1K) Debreceni 51 nm-es II. emeleti telefonos, vízórás lakás eladó egyetemhez közel. Irányár: 4,5 M Ft. Telefon: 436-765. (600695/1K) Hortobágyi háromszobás 110 nm-es lakás melléképületekkel, garázzsal eladó. Irányár: 6,5 M Ft. Telefon: (52) 369-254, (600840/1K)______________ Laktanya utcai 71 nm-es III. emeleti etázsfűtéses lakás sürgősen eladó. Irányár: 8 millió Ft. Telefon: (52)444-177. (600867/1K)______________ Debrecen, Salétrom utcai 47 nm-es, gázkonvektoros, igényesen felújított, földszinti lakás eladó. Irányár: 5,55 M Ft. Telefon: (30) 229-2541. (600904/1K)___________ Debrecen belvárosi 54 nm-es gázfűtéses felújított azonnal beköltözhető lakás eladó. Irányár: 5.95 M Ft. Telefon: (30) 341-1984. (600954/1K) _______________________________ Debrecen, Egyetem sugárúthoz közel I. emeleti, gázkonvektoros, kétszobás erkélyes lakás eladó. Irányár: 5,8 M Ft. Telefon: (52) 325-565. (600963/1K)_______ Debrecen, Forgács u. 4. sz. családi villa 300 négyszögöl telekkel eladó. Irányár: 33 M Ft. Telefon: (52)416-127. (601002/1K)_____________ Zöld Sándor utcai 1+2 fél szobás, gázfűtéses, étkezőkonyhás, nagy erkélyes, magasföldszinti, téglalakás eladó. Irányár: 6,7 M Ft. Telefon: (52) 448-891, 06 (30) 9-699-368. (600279/1K)_______________________________ Minigarzon teljesen felújítva eladó Dienes J. 25. alatt. Irányár: 3,2 M Ft. Telefon: (20) 9-466-437. (600308/1K) Debrecen belvárosában, Loránffy utcán új, 70 nm társasházi lakás eladó. Telefon: (30) 9-665-665. (600734/1K) Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Ház Tiszabecsen a Tisza-parthoz közel 600 öl telken 2 különálló másfél szobás paraszt- és új ház eladó mel léképületekkel. Irányár: 2,2 millió Ft. Telefon: 06-44/378-657. (442554/1K) Tiborszállás központjában 2 szoba, összkomfortos, gázfűtéses lakás berendezve eladó. Irányár: 2,8 M Ft. Telefon: 06-44/452-087, 06-70/224-0996.(442887/1 K) Lakás Nyíregyházán 2+1 szobás, gázfűtéses, téglaépítésű társasházi lakás azonnali költözéssel eladó. Irányár: 6 370 000 Ft. Tel.: 42/404-489. (442853/1K) Telek, föld, tanya Tokajban a hegyen, Bodrog partján, teraszos, 420 négyszögöl hétvégi telek pincével eladó. Víz van. Tel.: 42/421-603, 06-70/21-22-158. Irányár: 1,5 M Ft.(442861/1K) MAGÁNSZEMÉLYEK apróhirdetési szelvénye! Az Észak-Magyarország segít Önnek, hogy házát, lakását, '' t gyorsan és könnyen eladja, elcserélje! A hirdetés megjelenik a beérkezést követő szombaton. 1 megjelenés 1200 Ft 15 szóig! Hirdetése megjelenik a Kelet-Magyarország és a Hajdú-bihari Napló szombati oldalain is. Szöveg (maximum 15 szóig!): Irányár: Ft. Telefon: Kijelentem: a fenti szövegben tudomásom szerint félrevezető, másokat hátrányosan érintő információ nincs. Név: Lakcím: Telefon:Aláírás: Címünk: Inform Stúdió Kft. 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. és Széchenyi út 15-17. Hirdetését feladhatja a szelvényen irodáinkban, vagy a hirdetés díjának befizetését igazoló rózsaszín postautalvány mellékletével, levélben, a következő címre: Észak-Magyarország 3501 Miskolc, Pf. 178. mmmsmú*