Észak-Magyarország, 2000. október (56. évfolyam, 231-255. szám)

2000-10-17 / 244. szám

2000. október 17., kedd észm-magyhrorsiAg# Kultúra 8 Annak is fáj az ütés, aki adja Albee Nem félünk a farkastól című drámája a miskolci Kamaraszínházban Képek egy főúri üdülőhely történetéből Miskolc (ÉM - SZ) - A „ma­gyar Svájc": Lillafüred és környéke címmel nyílt fotó- kiállítás a Maksay-család há­rom generációjának fényké­peiből a napokban a miskolci Teleki Tehetséggondozó Kol­légium aulájában. A szépségéről méltán híres bükki vidéket gyakorta hasonlítjuk a svájci Alpok jellegzetes tájaihoz. Címében e hasonlóságot veszi alapjául a Lillafüred múltját be­mutató kiállítás is. Az érdeklődőt szöveges tájé­koztató kalauzolja, olyan infor­mációkat nyújtva, melyek a ké­pek értelmezésének mankójául szolgálnak. E sorokból kiderül, az erdélyi származású, s a ’20-as években Magyarországra tele­pült család élete 1935-től kötődik Lillafüredhez: egy pályázatot el­nyerve ií], Maksay László a Pa­lotaszálló fényképésze lett. Fel­adata a szálló vendégeinek, ren­dezvényeinek igény szerinti fo­tózása volt. Valós szükségletet elégített ki ezzel, mely korábban a fénykép emléktárgyként való használatát is magával hozta. A képek a történet e pontján kap­csolódnak a szöveghez: a tóparti „gomba” - akkor fényképészmű- hely - előtt láthajuk a fényké­pész apát és fiát - aki édesapja nyomdokaiba lépett -, „birodal­muk” büszke őrzőit. A fotókon ábrázolt - főként kiránduló, nyaraló - emberek ruházata néhol informális, más­hol társadalmi helyzetüket hangsúlyozó, a beállítás nyu­godt, olykor túláradó jókedvről tanúskodik. E fotográfiák - me­lyek különös nosztalgiát kelte­nek a két világháború közötti korszak után - mellett olyan ké­pek is sorakoznak, amelyek a vendégfogadó személyeket, vala­mint az épített és természetes környezetet örökítik meg. A lil­lafüredi villák, a szálló fényűző terei, a Hámori-tó, a kevésbé drága vendéglők és szállók, a kisvasút, a teraszos függőkertek többségét már eltemették az el­múlt évtizedek. A magasrangú vendégeket vá­A kiállítás október 27-ig látható Fotó: Bujdos Tibor rók közül a két, rangját tekintve legnagyobb emberrel ismerked­hetünk meg: a szállodaigazgatót és főportást egy-egy portrén örö­kítette meg a fényképész. Feltű­nik a nemzeti karaktert évtize­dek óta sajátosan megtestesítő parasztember is, aki a külföldi turisták számára nomád ba­jusszal, hímzett subában, vászon­ingben, bő gatyában képvisel­hette a 19. században formált ro­mantikus magyarságképet. A történeti és kultúrtörténe­ti szempontból is jelentős, tisz­tán az érdekesség kategóriáját is jócskán kimertő fotókiállítás egyetlen szempontból kelt(het) zavart a szemlélőben: pusztán a sejthető korbehatárolás alap­ján különíthetjük el, hogy a három generáció mely képvise­lője exponálhatta a fekete-fe­hér, zömmel üvegnegatívra rögzített képeket. Ezek sor­rendben utolsó, színes darabjai esetén dátumok segítik ezt el­dönteni. E belvárost ábrázoló képek azonban a korábbi han­gulatot megtörő, oda nem illő „mondatjellel” zárják e fény ír­ta, képes történetet. Mikita Gábor Miskolc (ÉM) - Amerikanizáló- dó világunkban újra népszerű­ek lettek a hazai színpadokon is a háború utáni amerikai al­kotások. De amíg korábban a kapitalizmus elrettentő példá­zatának számítottak e dara­bok, addig ma egyre inkább rólunk is szólnak, minden részletükben átélhetitek e tör­ténetek. A „Nem félünk a farkastól” egy olyan középkorú házaspár drá­mája, amelyben a házastársak pontosan ismerik egymás - ké­pességeik, intelligenciájuk (és családi helyzetük) adta - lehető­ségeit és az ezzel élni nem tudá­sukat. Ebből fakad szeretetük és csalódottságuk - az egyetemi ta­nár, George nem váltja be a hoz­zá fűzött reményeket, nem lesz a történelem tanszék vezetője. Ne­je, Martha professzorfeleségként és a rektor lányaként többszörö­sen is az egyetemi élet belterjes­ségében vergődik. Csalódások, hiányok táplálják a házastársak között a „gyűlölök és szeretek” idővel szétválaszthatatlan kettős érzését. A legizgalmasabban ak­kor szólal meg a mű, ha - a szer­ző egy másik darabcímét idézve sikerül megteremteni a „kényes egyensúlyt”. A miskolci előadás nagyon markánsan megmutatja e két ember összetartozását, szeretetét Almási Éva és Andorai Péter egymás iránt, s végig érezzük, hogy annak is fáj az ütés, aki ad­ja. Fehér György rendezése ta­lán túl sok kifutási időt is enged Martha és George önpusztító harcában: kíméletlen játékaik egy ideig hétköznapi kötekedés- ként, rutinból működő veszeke­désként vagy otthoni pszichotré- ningként hatnak. Az előadás el­ső jelenetei így „veszélyte­lenebbek”, s erőteljesen érvénye­sül a darab eredeti humora. De hamarosan azt vesszük észre, hogy már vérre megy a játék, s nincs bocsánat, nincs visszaút, a játszmát nem lehet leállítani. Fotó: Dobos Klára A rendezés ugyan egy-két ponton a kelleténél jobban egyértelműsíti a helyzeteket, de többek között a két főszereplő sokszínű, erőteljes alakítása mi­att sem érezzük felszínesnek a produkciót, amely estéről estére más és más irányba mehet el, hiszen sok minden múlik azon, mikor hogyan reagálnak egy­más játékára a színészek. Almási Éva elementáris erejű Marthaja körül végig sistereg a levegő. Ez az asszony nem elég­szik meg a félmegoldásokkal - ő a keményebb, energikusabb, indu­latosabb, de aztán mégis őt Top­pantja össze az utolsó Játék”, amelyben a férj elpusztítja legfon­tosabb illúziójukat: képzelt fiúkat. Andorai Péter megfáradt férjé­nek egy darabig az iróniába cso­magolt védekezés a taktikája, mígnem a megalázottság előhozza a férfi kíméletlenségét, a démoni színek azonban ekkor sem jelen­nek meg: a szarkasztikus humor, hűvösség mögött végig érezni a szeretetet, a megvetés mögött a sajnálatot, a keserű fájdalmat. Andorai tanára sokáig karrie­rista kollégájával szemben tanú­sít igazi szembenállást. Mélysé­ges megvetéssel, keményen lec­kézteti a módszerekben nem vá­logató tanárt, aki Kiss László alakításában kezdetben a kelle­metlen családi szituációban za­vart mosollyal próbál alkalmaz­kodni, aztán egy pillanat alatt válik fölényes és erőszakos „csődörré”, amint úgy érzi, hogy az „ágyfoglalósdiban” neki is lapot oszt Martha. Olasz Ági infantilis asszonykáját - a szó fi­zikai és lelki értelmében egy­aránt - igen durván kell arcul csapni, hogy észrevegye, ebben a játszmában ő sem kívülálló. Dávid Attila díszletében köny­vespolcok határolják a teret, s mindenütt üres üvegek - az ér­telmiségi lét kiúttalanságának, belterjességének motívumai jel­zik: Albee színműve nem csak családi dráma. Két generáció, két értelmiségi mentalitás is küzd itt egymással. A karmesteren múlik a kórus hangzása Miskolc (ÉM - DK) - Én va­gyok a doktor, aki felállítja a diagnózist, majd személyre szabottan javaslatot tesz a gyógyításra - mondja Mi chael Brewer, aki karveze­tőknek tartott kurzust az el­múlt héten a Miskolci Egye­tem Bartók Béla Zeneművé­szeti Intézetében. A résztvevők az egyik percben még énekeltek, a másikban már felváltva a kórust irányították.- Mindenki, aki kórust vezé­nyel, egyben énekes is - állítja az angol karvezető. - És minél jobb énekes, annál jobban tud kommu­nikálni a zene nyelvén. Michael Brewer több zenei irányból közelített a karvezetés felé: nagybőgőzött szimfonikus- és jazz-zenekarban, énekórákat vett a konzervatóriumban, szólista volt az egyetemi énekkarban. Egyszer megkérték, vezényelje ezt a kórust - így kezdődött...- Gyorsan tanultam a zenei dolgokat, ám természetesen azóta is folyamatosan képzem magam, hisz a karvezetés nagyon komp­lex művészet. Mi 90 százalékban a testünkkel kommunikálunk, a szemünk ugyanúgy „irányít”, mint a karunk. Ezzel kell segíte­nünk a hangzást. A karmesteren múlik, hogy szól a kórus, bár ezt sokan nem hiszik el. Ha valamit rosszul csinál az együttes, az a karvezető hibája - magyarázza. - Ha a kórusom rosszul énekel, mindig mondok egy tréfát, és megpróbáljuk újra. A kurzuso­kon vezetett „kórusok” mellett két állandó együttese van: a 300 tagú Nemzetközi Ifjúsági Kórus mellett vezet egy 22 tagú profi kart is, a Laudibust. Sokfelé jár velük a világon, s természetesen kurzusokat is sokfelé tart. Azt re­Michael Brewer tanít méli, kurzusain sok új ötletet ad a résztvevőknek. És esetünkben sok új darabot is. Hiszen a zene- művészeti intézetének igazgatója, Sándor Zoltán külön kérte, hogy különböző korokból való angol Fotó: Dobos Klára zenével foglalkozzanak. - Itt an­gol zenét tanítok, otthon a kóru­sommal Kodályt éneklünk - mondja végül. - Itt ha kémének se vezényelnék Kodályt, az őrült­ség lenne... Megújulás küszöbén a kórustalálkozó Miskolc (ÉM) - A hetedik alkalom után már egyre komolyabb rangja van az Egyházi Kórusok Találkozójá­nak, melyet a múlt héten négy na­pon át tartottak Miskolc nagyobb templomaiban.- Ennyi év után már szinte magától mű­ködik a találkozó, az együttesek számíta­nak arra, hogy októberben fellépnek a rendezvényen - mondta Veczán Pál, evan­gélikus esperes, a találkozó megálmodója, kinek neve ma már védnökként szerepel a plakátokon. - A tizenkét kórus az egyházi zene ünnepévé tette ezt a négy napot. A találkozó remek alkalom arra, hogy a különböző felkészültségi szinten álló együttesek tanuljanak egymástól. A szín- vonalbeli különbségek mégsem zavartak senkit, hiszen a zeneműveket hallgató kö­zönség nem szakmai füllel, hanem a szí­vével hallgatja a hangversenyeket, fogal­mazott az esperes.- Örömmel tapasztaltam, hogy a megje­lent kórusok egyre komolyabb darabok­kal jelentkeztek, vagyis kezdenek háttér­be szorulni a mindenki által jól ismert művek, és inkább a ritkábban hallható szerzeményeknek adják át a helyet - foly­tatta Veczán Pál. - A magyar szerzők ne­vei is egyre gyarapszanak a műsorfüze­tekben. És sok a fiatal! A kórusok zömét középiskolás és egyetemista korban levők adják. Ha ezek a fiatalok időt és energiát áldoznak a próbákra, akkor a zene szere- tetén túl minden bizonnyal a hit értékei is megjelennek az életükben. Az idei rendezvény mérföldkőnek szá­mított a találkozó életében, hiszen eddig csak miskolci kórusok léptek fel, idén azonban már nyíregyházi és sárospataki vendégek is voltak. Ez már előrevetíti azt is, hogy a jövőben valószínűleg több vá­ros kórusaiból is merítenek a szervezők.- A polgármester úrral már beszéltünk is erről, hiszen Miskolc elbírna egy na­gyobb léptékű rendezvényt is - tájékozta­tott Veczán Pál. HÍRCSOKOR • Szinva parki tárlat. Raffai Kinga alko­tásaiból nyílt kiállítás tegnap délután a miskolci Szinva Park Galériában. A művész alkotásai november 3-ig tekinthetők meg. • Hobo lemezbemutatója. Gyöngy a sár­ban címmel ad lemezbemutató koncertet a Hobo Blues Bánd október 20-án, pénte­ken este 8 órától a Miskolci Ifjúsági és Szabadidő Házban. Belépő elővételben és a helyszínen is váltható. • Koncz-est. Koncz Zsuzsa ad koncertet október 25-én, szerdán este 7 órától a Mis­kolci Egyetem díszaulájában. Jegyek a helyszínen, vagy elővételben az egyetem PR- és Protokoll Irodájában, valamint a Fil­harmónia Kht. jegypénztárában válthatók. Amatőr nótaénekesek versenye Miskolc (ÉM) - Magyar nótaéneklési-ver- senyt hirdet a Nyugdíjasok „Életet az Éveknek” Szövetsége, a Vasutasok Vörös­marty Művelődési Háza, valamint az Arany Alkony Énekkör. A korhatártól független, Borsod-Abaúj-Zemplén megyé­ben élő amatőr énekeseknek szóló meg­mérettetésre kötelező és szabadon válasz­tott magyar nótákkal lehet jelentkezni ok­tóber 31-ig. A november 11-én tartandó versenyen szakmai zsűri dönt az előadá­sokról, s az első négy helyezett tárgyjuta­lomban részesül. A nevezés feltételeiről a miskolci Vasutasok Művelődési Házában kérhető bővebb tájékoztatás. Szüreti bál az arénáért Miskolc (ÉM) - A Tarcali Tiberius Aréna fejlesztésének támogatására tartanak szü­reti bált október 28-án, szombaton este 8 órától a miskolci Vigadóban. A estre sok­színű, neves művészeket felvonultató programmal (itt lesz Bessenyei Ferenc, Puka Károly és népi zenekara, Kovács Apollónia és Tárnái Kiss László), különle­ges szüreti vacsorával és bállal várják az érdeklődőket. További információkat a Tarcali Aréna Egyesület alelnöke, Péchy Tibor ad a 46/506-277-es telefonon.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents