Észak-Magyarország, 2000. október (56. évfolyam, 231-255. szám)
2000-10-17 / 244. szám
2000. október 17., kedd ÉSZAK-MAGYARORSZÁG # Aktuális 3 HÍRCSOKOR • MSZP-jogsegély. Ingyenes jogtanácsadást tart az MSZP kazincbarcikai elnöksége ma délután 4 és 5 óra között a párt barcikai, Rákóczi tér 4. 1/8. sz. alatti irodájában. • Buszok vonatok helyett. Folyamatos pályafelújítást végeznek október 20-án, szerdán Abaújszántó és Hidasnémeti között. Aznap délután 5 óráig ezért valamennyi vonat helyett autóbuszok szállítják az utasokat. • Ingyen jogtanács. A Keresztény Szak- szervezetek Megyei Szövetsége ingyenes jogtanácsadást tart Miskolcon kedden délután 2 és 5 óra között a Szakszervezetek Házában (Mindszent tér 3.); sorszám délután 1 órától kérhető a helyszínen. • Thürmer Gyula Miskolcon. A Munkáspárt elnöke, Thürmer Gyula tart aktívaértekezletet a párt miskolci székházában (Nagy Lajos király útja 46. sz.) ma délután 4 órától. Partnerség kohászati, bányászati krízisben Miskolc-Lillafüred (ÉM - FL) - Angliában a kohászat, bányászat válsága a '80-as évek közepétől napjainkig tart. Megyénkben ugyancsak ekkortól számítják a két ágazat „mélyrepülését". A válságkezelés angliai modelljének megismertetésére szerveztek kétnapos konferenciát Lillafüreden. A tegnap megnyílt Partnerség 2000 szakmai konferencia tizenkét szervezet - köztük közművelődési, fejlesztési, kamarai, falugondnoki, bányavagyon-hasznosítói, tranzitfoglalkoztatási, közösségfejlesztői, munkaügyi, közoktatási - együttműködésével jött létre. A konferencia szervezői az elmúlt év őszén ellátogattak Anglia Dél-Yorkshire tartományába, ahol a kohászati, bányászati üzemek megszüntetése következtében kialakult morális és gazdasági válság a legnagyobb mértékben jelentkezett. Megtapasztalták, hogy vendéglátóik miként avatkoztak be a válságkezelésbe a közoktatás, a szakképzés és a gazdaság területén. A Partnerség 2000 konferencia Dél- Yorkshire-ből érkezett előadóit és Borsod, Nógrád és Heves megyei résztvevőit tegnap Alföldi László, a megyei önkormányzat aljegyzője köszöntötte. Hangsúlyozta: a válságkezelés csak akkor éri el célját, ha a különböző szervezetek képesek együttgondolkodni, közös projekteket kialakítani és megvalósítani. Az angliai vendégek előadásukban kiemelték: felismeréseik szerint csak közösen, a gazdasági és a humán erőforrások együttes fejlesztésével lehet eredményt elérni. Valamennyi együttműködő szereplő részvételével, aktív társadalmi kontroll mellett. Az országos programok helyébe helyi, területre, testre, a munkanélkülivé váltak személyiségéhez szabott tervekkel kezelve a válságot. Konkrétan ahhoz nyújtva segítséget, amit a válságos helyzetbe jutott dolgozó a maga jövendőjéről elképzel - mondták. Eszköz a tanításhoz. Oktatás technikai eszközöket ajánló bemutatóterem nyílt tegnap Miskolcon. Az üzlet elsősorban azt a hiányt szeretné pótolni, amely a 10 évvel ezelőtti Tanért megszűnése nyomán keletkezett. Fotó: Végh Csaba Hepatitis B: ismét oltják a nyolcadikosokat Miskolc (ÉM - SzK) - Idén őszszel második ízben kezdik meg a nyolcadikosok kötelező hepatitis B elleni védőoltását. A hepatitis B ellen specifikus védőoltás-sorozattal lehet védekezni. A kötelezően oltandók körét tavaly az egészségügyi kormányzat kiterjesztette a nyolcadik osztályosokra is. A három oltásból álló sorozat első adagját októberben, a másodikat novemberben, a harmadikat márciusban kapják meg az iskolások. Az elmúlt tanévben a megyében 10 ezer 359 diák részesült a kötelező védelemben. Az idén hasonló oltóanyagmennyiség érkezett az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvos Szolgálathoz, melyet a szükségleteknek megfelelően szétosztottak a városi intézetek között, ahonnan az iskolaorvosi szolgálatokon keresztül eljut a nyolcadikosokhoz - tájékoztatott Botos László- né, a megyei intézet járványügyi felügyelője. - Az oltássorozat öttíz évig nyújt védelmet. A hepatitis B betegség kórokozója a vele azonos nevű vírus. A kezdeti szakaszban fáradtság, izületi fájdalmak, étvágytalanság hívhatják fel a fertőzésre a figyelmet. Később sárgaság is kialakulhat. Sokaknál tünetmentesen zajlik a fertőzés, és ebben rejlik a veszélye, mert az ilyen személyek gyakrabban válnak tartós vírushordozóvá, ami a krónikus májbetegség egyik alapja lehet. Ennek nyomán pedig kialakulhat a májzsugor és a májrák. A fertőzés többféle módon terjedhet: szexuálisan (Magyarországon ez a meghatározó), sérült bőrön, illetve nyálkahártyán keresztül, hepatitis B-vírussal fertőzött vérrel és vérkészítményekkel. Fertőzött anya is közvetítheti újszülöttjének. Terjedhet vérrel szennyezett intravénás eszközökkel is, így különös veszélyt rejt a kábítószer-élvezők között a közös fecskendőtű használata. Könyv helyett adat és szolgáltatás A kézi katalógust is felváltják a számítógépek Fotó: vajda János Tiszaújváros (ÉM - FK) - Az október az országos könyvtári napok hónapja, melyet megyénkben rendezvényekkel, előadásokkal köszöntének. Ez utóbbiak jelentős része a jövő könyvtárairól szól. A könyvtárak jövője is összefügg az Európai Unióval. A nemzetközi szervezet ezeket az intézményeket szemelte ki ugyanis az uniós ismeretterjesztésre, az uniós információs pontok létesítésére.- Tiszaújváros lenne az országban a negyedik olyan város, ahol uniós pont létesülne. Eddig csak Kecskeméten, Veszprémben és Békéscsabán működik ilyen - tudtuk meg Dajkáné Mészáros Máriától, a tiszaújvárosi Városi Könyvtár csoportvezetőjétől. - A térségi tájékoztató központ kiépítésének egyelőre még csak az elején járunk, előtte fel kell mérnünk, hogy képesek vagyunk-e ellátni a működéssel járó feladatokat és persze az igényeket. A leendő információs központ lenne felelős Tiszaújváros térségében az unióval kapcsolatos információk szolgáltatásáért, programok, előadások szervezéséért és biztosítani kell azt is, hogy minden érdeklődő kielégítő választ kaphasson kérdéseire. A feladathoz szükséges első könyvek. füzetek néhány hete már megérkeztek a könyvtárba. Az uniós pont létrehozása már csak azért is fontos lenne a Városi Könyvtárnak mivel az ehhez hasonlító ismeretterjesztő szolgáltatások adják majd a néhány éven belül feladataik gerincét.- Ma már a könyvtárak egyre inkább információs központok, az ilyen funkciók ellátásához ezek az intézmények rendelkeznek a megfelelő szakemberekkel, akik tudják, milyen adatot hol kell keresni - folytatta Dajkáné Mészáros Mária. - Ezt kell nyújtanunk, mert az emberek a mai körülmények között nem létezhetnek információk nélkül. Egyre több speciális körünk lesz, mint például egy uniós pont működtetése. így viszont egyre erősebb konkurenciával kell megküzdeniük, hiszen a könyvtárakon kívül is működnek például turisztikai tanácsadók, adatkereséssel foglalkozó internetes szolgáltatók. A könyvtárak előnye viszont az lesz, hogy mindent egy helyen lehet bennük megtalálni és így árban is versenyképesek lehetnek. Mindez persze egyre sokoldalúbb könyvtárosokat igényel.- A számítógépek térnyerése ellenére sem kell a könyvtárosoknak attól tartani, hogy feleslegessé válik a munkájuk - mondta a könyvtári osztályvezető. - Minél több adat fordul meg a könyvtárban, annál többet kell rendszerezni, vagyis égető szükség lesz a jól képzett, egy speciális területhez jól értő könyvtárosra. Ezért már jó ideje folyamatos továbbképzéseken veszünk részt. Lehet, nem mindegyikünk nyitott a legújabb technikára, de ezektől a feladatoktól nem lehet elzárkóznunk. A jövő könyvtárának kulcsszava kétségtelenül a szolgáltatás. Nehéz verseny lesz, de bírni kell, ha talpon akarunk maradni. S ajnálom azokat a mai fiatalokat, akik még a kötelező olvasmányokat is videón nézik meg. Sok olyan élményből kimaradnak, amelyet csak az olvasás tud megadni. Mindig tudtam időt szakítani egy- egy jó olvasmányra. Ózdon lecsökkent a könyvtárak száma, ezért tagja lettem a könyvklubnak. Lassan így elmondhatom, hogy saját könyvtárral rendelkezem. Prókai Tamás (46) biztonsági őr Ózd K ét-három naponta megyek könyvtárba, s látom, nagyon sokan kérnek, s kapnak segítséget a könyvtárosoktól. Nagy jelentőségű a helyismereti anyag, a könyvtárközi kölcsönzéssel ritkaságokhoz is hozzá lehet jutni. Internetezni sokan bejönnek, főként fiatalok, s a tanuláshoz szükséges dolgokat meg is találják. Nagyobb helyiséget is megérdemelne már a könyvtár. Bán József (76) ny. mg. mérnök Mezőkövesd Ú gy látom, az elektronikus eszközök és az informatika elterjedésével lassan átalakul a könyvtárak szerepe. Megjelentek az újfajta adattárolók és a multimédiás eszközök. Sokan nem is a szépirodalmi müvek kölcsönzése miatt keresik fel a könyvtárakat, hanem konkrét információkért, adatokért. Vagyis újabban a könyvtárnak általános informátort szerepet is el kell látnia. Kiss Péter (46) televíziós munkatárs Tiszaújváros Régebben sokat jártam könyvtárba, de mióta dolgozom, nincs rá időm. Az olvasást azonban nem hanyagolom el, és inkább megveszem a könyveket. Szerintem a könyvtárakra mindig szükség lesz, mei’t akik egy kicsit is törődnek a kultúrával, azoknak szüksége van a könyvekre és azokat nehéz megfizetni. Bár ahhoz a tudáshoz képest, ami bennük van, egyáltalán nem drágák. Burghardt Péter (31) üzletvezető Miskolc Ma már a könyvtárba nemcsak kölcsönözni és olvasni járnak az emberek, hanem kutatni, nyelvet tanulni és alkalmanként beszélgetni is. Egyre többen egy-egy információnak néznek utána a világhálón. A könyvtár így valóságos szellemi műhellyé alakul, nekünk könyvtárosoknak pedig az a feladatunk, hogy ezt magas színvonalon kiszolgáljuk. Halász Magdolna (50) könyvtárvezető Sárospatak Már nem Kohold Tamás az MJVSZ elnöke A politikus úgy véli: Miskolc számára is kamatozott korábbi pozíciója Miskolc (ÉM - BAL) - Új elnököt választott a Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ) múlt hétvégi tisztújító közgyűlésén. Az eddigi elnök. Kohold Tamás polgármester a szövetség különböző bizottságaiban folytatja MJVSZ-es tevékenységét. Az országos politikától való távolmaradással gyakran vádolt miskolci polgármester az elmúlt két évben a Megyei Jogú Városok Szövetségének vezetőjeként került közel a „nagypolitikához”, vált szélesebb körben ismertté. Az MJVSZ-nek a napokban új elnöke lett; Kobold Tamás a választáson nem is jelöltette magát.- Már korábban jeleztem, a kétéves mandátum lejártával nem kívánok indulni az elnöki posztért - magyarázta lapunk érdeklődésére a politikus. - Amit annak idején vállaltam, úgy érzem, teljesítettem, s ebben a szövetség közgyűlése is megerősített. A sikeresnek ítélt elnöki működés részleteiről szólva Kobold Tamás a következőket sorolta: megerősíteni a szövetség pozícióit, kidomborítani a szakmai munkát, háttérbe szorítani a „pártpolitikai attitűdöket”, ugyanakkor a hatékony fellépés érdekében kihasználni „a tagok politikai különbségéből eredő egyensúlyt”. A szakmai munka nyílttá, átláthatóvá vált, az MJVSZ fővárosi képviselethez jutott, megerősödött jelenléte a sajtóban - mindezeket Kobold Tamás az elmúlt időszak eredményének nevezte. Annál is inkább, hiszen - mint emlékeztetett - az elnöki tisztet akkor vette át, amikor a korábbi önkormányzati szövetség szétesett; azóta, éppen az MJVSZ vezető szerepével, új integráló szervezet jöhetett létre (a Magyar Önkormányzati Szövetségek Társulása). A volt elnök szerint mára kirajzolódott az MJVSZ „kifelé érdekvédelmi, befelé szolgáltató arculata” is. Hogy az elnök miskolci volt, úgy véli, kamatozott Miskolc számára, s ez az előny a későbbiekben sem vész el (Kobold Tamást a tisztújító közgyűlés nyomán több fontos feladattal is megbízták a szövetségben, így az EU-integrációval, illetve az idegenforgalommal és terület- fejlesztéssel foglalkozó bizottságokban való közreműködéssel).- Az elnöki munka az elmúlt években elvett egy kis időt, ezt most újra teljes egészében a polgármesterségre fordíthatom - tette hozzá a megyeszékhely ön- kormányzatának vezetője.