Észak-Magyarország, 2000. október (56. évfolyam, 231-255. szám)
2000-10-09 / 237. szám
2000. október 9., hétfő ísiu-munuHMSiAa# Aktuális 3 HÍRCSOKOR • Ingyenes jogtanácsadás. Ma délután 2 és este 6 óra között szervez ingyenes jogi tanácsadást az SZDSZ jogi tagozata a párt miskolci székházában (Városház tér 2.). Felvilágosítás telefonon is kérhető: 46/506-815, 46/506-816. • Szemétgyűjtő akció. Újrahasznosítható- hulladék-gyűjtési akciót szerveznek Miskolcon október 9. és 13. között. Az említett kategóriába sorolható szemét naponta reggel 8 és délután 4 között adható le a 32-es, a 30-as, a 40-es és a 47-es iskolában. Szüreti napok Tokajban Tokaj (ÉM - BSZA) - A hét végén lezajlott Tokaji Szüreti Napok rendezvénysorozatához kapcsolódott a Tokaj-hegyaljai gazdasági napok című kiállítás és vásár. A neves térségi vállalkozásokat, cégeket felvonultató rendezvény fődíját a Tokaj Kereskedőház Rt. kapta. A díjat dr. Ódor Ferenc, a megyei közgyűlés elnöke tegnap adta át Hegedűs Zoltánnak, a cég vezérigazgatójának. A vasárnap délelőtti rendezvényen Má- jer János polgármester a lakosság előtt is bejelentette: a kormánytól 700 millió forintot kap a város az új szociális otthon építésére. Az elöljáró köszönetét mondott a kabinetnek azért, hogy szem előtt tartják Tokaj fejlődését. A rendezvényen részt vett Paul Weinmann, Tokaj testvér- városának, Oestricht-Winkernek a polgár- mestere, aki üdvözölte, hogy a „bor fővárosa” évről évre egyre szebb. A szervezők becslése szerint a tegnapi rendezvényre mintegy 3-4 ezer ember volt kíváncsi. T emplomalapkő-letétel volt Tapolcán Miskolc (ÉM - KI) - Ha nem az Úr építi a házat, akkor mindenki hiába fárad - ezekkel a szavakkal köszöntötte Dankóné Bo- holy Ágota a miskolctapolcai református egyházközösség lelkipásztora a templomuk alapkőletételnél összegyűlteket szombaton. Mészáros István, a Tiszáninneni Egyházkerület püspöke azért tartja fontosnak a tapolcai templom építését is, mert Isten háza mindig ott épül, ahol az emberek otthon érzik magukat. Az alapkőletétel napjáig az alapok és az alsó szint egy része már elkészült. A közösségi és gyerekek számára kialakított tereket is magába foglaló templom építési költsége 70-80 millió forint. A befejezés időpontja attól függ, milyen ütemben áll rendelkezésre pénz egy-egy újabb részhez - mondta Viszlai József, a templom tervezője. Diákcsere Miskolc (ÉM) - A Comenius diákcsereprogram kertében egy tucat diák tölt egy hetet a Zrínyi Ilona Gimnáziumban a német- országi Erfurtból. A zrínyis diákok most viszonozzák az erfurtiak tavalyi vendéglátását. A német tanulókat a befogadást vállaló családoknál helyezték el. A testvériskolák közötti kapcsolatok kiépítése, illetve a diákcserék a Comenius-program keretében zajlanak. Ennek révén jövő tavasszal ismét zrínyisek látogatnak Németországba. Ez egyben része a nyelvi képzésüknek is, hiszen anyanyelvi környezetben is kipróbálhatják a tanórákon elsajátított tudást. Templomi hangverseny Gesztely (ÉM) - Nagy sikert aratott a szombaton, a református templomban megrendezett Millennium 2000 című hangverseny. Az ökomenikus istentiszteletet követően Lenártek András országgyűlési képviselő (Fidesz) és Végh Ernő polgármester köszöntötte a részt vevő együtteseket, melyek megyénk több településéről érkeztek. Nagy érték a szőlő a tőkéken Szüreti készülődés Hegy alján - a hétvégén az aszúért folyó verseny felverte az árakat Bódisz Attila Tolcsva (ÉM) - A tolcsvai Kádas Miklós úgy gondolta, nem bíz semmit a véletlenre. Bár a Tokaj Kereskedőház Rt. munkatársai csak hétfőn reggel kezdik meg a termelőkkel az átvétel menetének egyeztetését a férfi szombat reggel a tolcsvai átvevő telep elé költözött. A gazda - bár két saroknyira lakik a teleptől - Trabantjába költözve várja a hétfő reggelt.- Azt nézze meg, mi lesz itt nyitáskor - mondja. A kiskocsi első ülését kivette, helyére matracot tett. így ágyaz meg magának éjszakára. Az anyósülés előtti lábtér pedig éléskamrává változott. Van ott szalonna, zöldség, kenyér, és innivaló elég. Még szemétgyűjtőt is hozott magával.- Amikor zuhanyozok, a feleségem vált fel. Amúgy pedig most nincs munka, otthon is csak ülnék. Hát nem ráérek? - vonja meg a vállát. Az ugyancsak tolcsvai Felházi Sándor október végére teszi a szüreti napokat.- Ennek egyszerű az oka, akkorra lesz elegendő segítségem - magyarázza. Az esős időtől nagyon tart, hiszen a szőlőszedésig A „lakótrabant", Kádas Miklós és a telephely Fotó: bsza még három hét van hátra. Mint mondja, az állami támogatás tudatában meghirdetett árak termelői szempontból több mint elfogadhatóak. így maga is a Tokaj Kereskedőházzal szerződött. A gazda ezzel szemben kétségbe vonja, hogy a kereskedőház fel tudott-e készülni a nagy mennyiségű szőlő átvételére.- Létszámleépítés volt a hegyaljai cégnél, aztán a tolcsvai telepen nemrég bontották szét a présházhoz tartozó tartályokat. Nem tudom, mibe eresztik le a mustot - mutatja Felházi Sándor a közeli területen húzódó saválló csövek csonkjait. A termelő hegyaljai szakemberekkel beszélget az udvaron. Az egymás közötti diskurzus is a szőlőről, a szüretről és a borról folyik. Elhangzik: a szőlő idén nagy érték a tőkéken, amit el kell juttatni a fogyasztókhoz, de az is fontos, hogy a vevők újra jelentkezzenek a tokaji borokért. Kiderül az is, hogy a kereskedőház árszabása - bár előnyös a gazdáknak - a térségi átvevő cégek közül többet nehéz helyzetbe hozott. A drága szőlőből készített bort ugyanis egyelőre nem tudják ehhez igazítva drágán értékesíteni, a piac még nem értékeli ezeket a törekvéseket. Az aszúért folytatott verseny egyébként a hétvégére felverte az árakat. Több cég szombaton 1700 forintot fizetett az első osztályú aszú kilójáért, de a szakemberek szerint ez a napokban akár kétezerre is felmehet. Sárospatakon Pásztor András a garázsában aszúzásra készül. A szüretet későbbre halasztják, most a család tagjai és a segítők csak a már aszúsodott szőlőszemeket csipkedik le a fürtökről. A JÓI jött... Bacsó András a Tokaj-Ore- mus Kft. vezetője szerint a kormánytámogatás nagyon jól jött a termelőknek, de jó lenne, ha a pénzügyi segítség a szüret végeztével nem állna meg. Véleménye szerint támogatni kellene a hegyaljai struktúraváltást, a piaci-termelési egyensúly megteremtését. a regionális marketing és az infrastruktúra fejlesztését. A jelenlegi módszer ugyanis csak konzerválja az eddigi - mára nem túl előnyös - termelési módokat - állítja a szakember. kistermelő szerint - az árakat látva - megérte várni a szürettel. Már csak az időjárás változtathat a minőségen, ami Pásztor András szerint nagyon jó.- Még a borszőlőt is lehet csemegeként kínálni, ugyanolyan édes - mondja. Az átvételhez alsó határként megszabott 19 fokot így véleménye szerint meghaladja a szőlő.- Remélem az átvétel is zökkenőmentes lesz - fűzi hozzá a pataki termelő. Iskolások kis előadásai nagy feltalálókról Miskolc (ÉM - KI) - Kilenc általános iskolás mutatta be szombaton győztes pályázatát, amellyel az Ezer év magyar feltalálói, találmányai című verseny döntőjébe jutott. A Tudomány és Technika Házában rendezett versenyt a Könyves Kálmán Általános Iskola szervezte. Teller Ede, Schwarz Dávid, As- bóth Oszkár, Csonka János, Bánki Donát - a sort még lehetne folytatni, hiszen magyar feltalálóból - szerencsére - sok van, rengeteg. A fent említettek azonban azok közül valók, akikről előadásokat tartottak a Könyves Kálmán iskola által hirdetett verseny döntősei. Az egyik előadó, Zólyomi Ágnes előadása tárgyával Fotó: vajda j. A versenyre 76-an pályáztak a megye iskoláiból, a szombaton tudásukat bemutatók a 48 fős második fordulóból kerültek ki győztesen.- Hogy miért Schwarz Dávid? - kérdez vissza elgondolkodva a Könyves Kálmán nyolcadikosa, Gőbel Ágoston. - Azért, mert a könnyűfémből készült kormányozható léghajóról mindenkinek a német Zeppelin jut eszébe, és nem a Keszthelyen született magyar. Hidegháború, Truman elnök, 1951 - ezek a Teller Edéről és a hidrogénbomba feltalálásáról, első robbantásáról szóló előadásnak a kulcsszavai, ahogy Czinger Bernadett a miskolci Vörösmarty nyolcadikosa elősorolja. Az autómobilozást forradalmasító porlasztó feltalálóiról, Csonka Jánosról és Bánki Do- nátról Birtalan Dávid azért tartja fontosnak beszélni, mert az egész világon hírnevet szereztek Magyarországnak. Kérdezem a tiszaújvárosi Széchenyi István Általános Iskola hatodikosától, hogy érdekli-e a technika, akar- e ezzel foglalkozni később. Ki tudja, vonja meg a vállát a hivatalosan üres felnőtt kérdésre. Aztán mégis rávágja: szakács akarok lenni. Hogy kiből mi lesz, nem tudni. Még egy szakácsból is lehet feltaláló. Meglátjuk. Az első falunap Simán Sima (ÉM - LL) - A Zempléni hegységben fekvő 21 lelkes Simán szombaton összejött a település apraja-nagyja, valamint az évekkel ezelőtt elszármazottak, mert úgy gondolták, csak úgy tarthatják életben a falut, ha gondoskodnak róla. A falunapi megnyitó délután volt, a református templom előtti téren, majd istentisztelettel folytatódott a program. Az ünnepi alkalom jegyében vendégül látták Aradi Máriát, a Megyei Területfejlesztési Ügynökség menedzserét, a térség polgármestereit, a környező települések intézményeinek vezetőit, valamint a helyi ví- kendház-tulaj donosokat. A 87 esztendős Bérezési Józsefnét, a falu legidősebb, illetve legfiatalabb lakosát, a kétéves Takács Annát egyaránt köszöntötte Takács Vincéné polgármester, s egyúttal megjegyezte, több mint harminc esztendeje nem született gyerek Simán. Miközben gondoltak a meglehetősen koros lokálpatriótákra, kiosztották a Virágos Simáért kitüntető címeket, ugyanis megyénk egyik legszebb és legtisztább településének napját ünnepelték szombaton. A kaval- kád igazából délután kezdődött néptáncosok és a Miskolci Nemzeti Színház művészeinek előadásával, ezt követően pedig állófogadáson köszöntötték a vendégeket. Késő éjszakába nyúló szabadtéri bállal zárták az első simái falunapot. Tűcsereprogram: használtért sterilt adnak Miskolc (ÉM - SzK) - A Miskolci Drogambulancián mától tűcsereprogramot indítanak, elsősorban az intravénás droghasználattal járó fertőző betegségek megelőzésére. Az előzményéről a Drogambulancia két szociális munkása, Varga Katalin és Koleszár Ágnes elmondta: a tűcsereprogramokat a nyolcvanas évek közepén megjelent halálos betegség, az AIDS hívta életre. Az ártalomcsökkentő politika hívei ugyanis hamar rájöttek, hogy a legveszélyeztetettebb réteget az intravénás drogfogyasztók jelentik, mivel a közös fecskendők és tűk használata növeli a kór terjedését. Ma már a nyugati országok többségében (leginkább Svájcban, Angliában, Németországban, Franciaországban), sőt Magyarországon is egyre többen vezetik be a drogfogyasztással járó kockázatcsökkentő módszert. A program célja: • megfékezni az AIDS terjedését • kiküszöbölni számos egyéb fertőző betegséget • felhívni a figyelmet a tűhasználat veszélyeire, megtanítani a helyes tűhasználatot • bekapcsolni a kábítószer- függőket egyfajta ellenőrző rendszerbe. A miskolci tűcsereprográm be- indítói tisztában vannak azzal, hogy a programnak lesznek ellenzői. Az ellenzők általában azt hangoztatják, hogy a tűcserével a társadalom elfogadottnak nyilvánítja a törvénytelen és erkölcstelen életvitelt, holott a kormányzatok feladata az, hogy megbüntessék a kábítószer-fogyasztókat és leszoktassa őket. A kétkedőket a következő érvekkel igyekeznek meggyőzni: 1. A drogozás súlyos gond, de az AIDS terjedése még súlyosabb (erkölcsi értelemben fontosabb egy olyan halálos betegség terjedésének a lelassítása, mely nem gyógyítható). 2. A program költségei eltörpülnek a HIV-vel fertőzött emberek kezelési költségei mellett. 3. Az egyébként szinte „elérhetetlen” droghasználók kapcsolatba kerülnek az ellátórendszerrel. 4. A programok nyomán a drogfüggők informálódhatnak a kezelési lehetőségekről. A Miskolci Drogambulancián 3 év alatt mintegy 320, intravénásán drogozót regisztráltak. Többségük arról számolt be, hogy közös tűt használnak. A belváros egyik fő csomópontjában lévő patikában kérdésünkre elmondták: időnként felkeresik őket - szemmel láthatóan - drogosok, többnyire csapatosan, tűért, fecskendőért. Általában csupán néhány darabot vásárolnak a fajtától függően - vény nélkül - 10-30 forintba kerülő „felszerelésből”.