Észak-Magyarország, 2000. szeptember (56. évfolyam, 205-228. szám)
2000-09-28 / 228. szám
2000. szeptember 28., csütörtök Hitélet / Hirdetés 4 SZENT PÉTER UTÓDAI Szent Siricius (384 - 399) Mindössze tizenegy napi széküresedés után Siriciust emelték a római püspöki trónra, ki magát - Papepbroch szerint - az okmányokban először „pápának” nevezte. Midőn Siricius az egyház kormányzatát átvette, küldöttség érkezett Hispániából Hi- merius püspök levelével, melyben 15 kérdést intéz a pápához, fegyelmi ügyekben. Az ezekre válaszul szolgáló pápai dekrétumban nevezetesek a következők: a visszatérő eu- nomikus ariánokat újonnan kell keresztelni, az eretnekeket csak kellő vezeklés után és haláluk előtt szabad az egyház kebelébe visszavenni és szentségekkel ellátni, ha szerzetesek vagy apácák házasságot kötnek, kiközösítendők; a diakónusoknak és áldozópapoknak nem szabad nősülniük; püspökökké és papokká olyanok szentelhetők, kik hosszabb ideje jól teljesítettek egyházi szolgálatot és legalább 30 évesek. Siricius megérte, hogy Nagy Theodosi- us, a birodalom egyedüli ura, bevonult Rómába, eltiltotta a pogány áldozatokat, a bálványtemplomok látogatását és letette a „Pontifex Maximus” címet. Siricius meghalt a 399. évi november 26- án; az egyház szent hitvalló gyanánt tiszteli. Porga Zsolt Szeptember 28. Szt. Salamon, Szt. Pelbárt, Szt. Vencel Szeptember 29. Szt. Mihály, Gábor és Rafael főangyalok Szeptember 30. Szt Jeromos, Honória, Hunor Október 1. Évközi 26. vasárnap Lisieux-i Kis Szent Teréz, Malvin Október 2. Szt. Őrzőangyalok, Petra, Örs Október 3. Szt. Éváid, Helga Október 4. Assisi Szt. Ferenc, Hajnalka Egy pataki lelkész tíz dolgos éve A palástot Sípos István főgondnok és dr. Polányi Mária, a nőszövetség elnöke helyezte a lelkész vállára Fotó: Bódisz Attila Sárospatak (ÉM - BSZA) - Tíz éve teljesít szolgálatot Sárospatakon Virágh Sándor református lelkipásztor. A pataki gyülekezet tagjai hálaadó istentisztelet keretében újonnan készíttetett palásttal ajándékozták meg a lelkészt. Virágh Sándor szerint, hihetetlen gyorsan eltelt ez a tíz év. Ebből három évig Czinke Zoltán esperes vezetése mellett szolgálta a gyülekezetét, 7 évet pedig az egyházközség vezetőjeként töltött el. Mint az ünnepi alkalmon is elmondta: az, hogy a városba került, két szerencsés dolog találkozásának köszönhető. Egyrészt akkoriban Sárospatakon éppen nem volt segédlelkész. Másrészt pedig nem szeretett volna sem akkor még miskolci esperes édesapja, sem pedig akkori nyíregyházi esperes apósa érdemei közelében elhelyezkedni. így a mindkét helytől közel egyforma távolságra elhelyezkedő Patakot választotta, s az emberek saját tudása, munkája és szorgalma alapján ismerhették meg. Virágh Sándor nehéz időszakban érkezett a zempléni városba. - A társadalmi változások közepette az egyháznak egyszerre kellett elesettségéből újraépülnie és a sokrétű elvárásoknak megfelelnie - emlékszik vissza. Egy időben kellett templomtornyot renoválni, a bozótos temetőt kegyeleti emlékparkká formálni, a hitoktatás városi rendszerét megszervezni, valamint új stílusú egyházi életet kialakítani - taglalja. Úgy véli, az erőfeszítés azért vezetett eredményre, mert nagyon sok segítő munkatárs, önkéntes kapcsolódott a programokhoz. Az ünnepségen a lelkészt köszöntötték az egyháztagok, a városban működő testvérfelekeze- tek, a református kollégium, a család, valamint az egyházmegye. Virágh Sándor szerint ez is mutatja, hogy a gyülekezettel és környezetével erős, szereteten alapuló kapcsolatot sikerült kialakítania. Ez azt sejteti, hogy a pataki reformátusok az elkövetkezendő tíz évben is nagy dolgokat valósíthatnak meg hitéletük, kulturális szerepük és társadalmi jelentőségük területén - véli. Felépítik új gyülekezeti termüket, nemrégiben családsegítő klubot hoztak létre. Igyekeznek bőséges kínálatot nyújtani az egyház tagjai számára, hogy az egyházi élet területein minden korosztály megtalálja a maga közösségét a cserkészcsapatban, a nőegyletben vagy akár az énekkarban. EGYHÁZI HÍREK • Ima a boldoggá avatásért. Kelemen Didák atya boldoggá avatásáért imádkoznak a hívek a ma esti misén a minorita templomban. • Imaóra. A Ferences Világi Rend tart imaórát szeptember 29-én, pénteken délután negyed 6-tól a miskolci minorita templomban. • Alapkőletétel. A miskolctapolcai református templom alapkövét helyezik el október 7-én, szombaton a miskolctapolcai imaterem előtti sétány közelében. • A tapolcai templom alapkőletétele. Leteszik az alapkövét október 7-én, vasárnap délelőtt fél 11-kor a miskolctapolcai református templomnak. • Előadássorozat. A mindszenti plébánia előadássorozata kezdődik október 2- án este 6 órakor a miskolci városháza dísztermében. Az előadások október 4-ig minden nap este 6 órától hallhatók. Magyar nemzeti zarándoklat indul Rómába Budapest (MTI) - A millenniumi év kiemelkedő eseményeként - Paskai László bíboros és a Magyar Katolikus Püspöki Kar tagjainak vezetésével - magyar nemzeti zarándoklat indul október 7-én Rómába; a négynapos útra eddig mintegy ötezren jelentkeztek - közölte Madari Gyula, a szervező Makrovilág Zarándok Iroda igazgatója. Tájékoztatása szerint a zarándokok az első napon szentmisén vesznek részt a falakon kívüli Szent Pál-bazilikában, majd másnap jelen lesznek II. János Pál pápa jubileumi miséjén, a Szent Péter téren. A magyarországi szervezők október 8-án este rendezik meg a Millenniumi Magyar Vecsernye elnevezésű programot, amelynek keretében virrasztást tartanak a Lateráni Bazilikában a katolikus egyházért, Magyarországért és a családokért. A következő napon a zarándokok együtt imádkoznak a magyarok szentmiséjén a Szent Péter-bazilikában, ahol a szertartást követően találkoznak a katolikus egyházfővel. Ugyancsak október 9-én, este imavirrasztást tartanak a Szent Péter téren egy magyar püspök vezetésével. A zarándoklat zárónapján, október 10- én a magyar utazók részt vesznek a Santa Croce in Gerusalem- me-bazilikában megrendezendő szentmisén. Madari Gyula jelezte: a zarándoklatra Erdélyből, Németországból, Svájcból, Ausztriából, Nagy- Britanniából, Kanadából és Franciaországból is jelentkeztek. Hirdetés-----------------------Tanári munkakörbe azonnali belépéssel keres építész, faipari mérnök végzettségű munkavállalót az Eötvös József Szakképző és Művészeti Szakközépiskola , Miskolc, Gagarin út 54. sz. Tel.: 46/379-097. Világmárkák kizárólagos magyarországi forgalmazója keres, megyehatáron belüli autóalkatrészek értékesítésére, saját autóval rendelkező TERÜLETI KÉPVISELŐT. Jelentkezés önéletrajzzal, “ALKATRÉSZ,, jeligére a 2040 Budaörs, Pf. 183 címre. A Pizza Hűt étteremlánc Miskolcon nyíló új éttermébe keres ■Hűt PIZZAFUTÁROKAT. Feltételek: • számlaképesség, • saját gépjármű. , Jelentkezni lehet 8-tól 20 óráig a 06-20/983-2742-es telefonszámon. Sátoraljaújhely, Thököly utcán található 191 mJ területű raktárhelyiség ELADÓ. Érdeklődni: 47/322-721 telefonszámon, munkaidőben. A Hotel Palota Llllaflired PÁLYÁZATOT hirdet ÉTTEREMVEZETŐI ÁLLAS BETÖLTÉSÉRE. Feltételek:- középfokú szakmai végzettség,- 3 éves vezetői gyakorlat,- nyelvismeret A pályázat tartalmazza a pályázó szakmai elképzeléseit és önéletrajzát. Leadást határidő; a pályázat megjelenésétől számított ~ 2 hét az alábbi elmen: >, Hotel Palota Kft. I Miskolc-LillafUred, Erzsébet sétány_L kis- és középvállalkozóknak .... SiÜlSp gyors hitelbírálat 1 és 30 millió forint közi kezelési költség és hitelbírálati dl * Hitelgarancia kezességváHah Miskolc, Széchei KÖLCSÖNÖS BIZALOM KÖZÖS SIKER www.konzumbank.hu l^l KONZUMBANK Miskolci üzleteinkbe szakképzett, gyakorlattal rendelkező hús- és élelmiszer-eladókat keresünk. Érdeklődni: 46/327-612 telefonszámon. ff. 6 CIB BANK A CIB Közép-európai Nemzetközi Bank Rt. teljes körű bankszolgáltatást nyújtó miskolci fiókja VÁLLALATI UGYFELKAPCSOLAT-TARTÓT keres felvételre. A pályázókkal szembeni elvárásaink:- felsőfokú gazdasági/pénzügyi végzettség,-vállalati hitelezésben vagy vállalati pénzügyek területén szerzett minimum 2 éves gyakorlat,- akvizíciós tevékenységben való jártasság,- legalább középfokú angolnyelv-tudás,-jó kommunikációs és kapcsolatteremtő készség,- magabiztos számítógépes ismeret,- más banki területek ismerete előnyt jelent. Amennyiben ön megfelel a fent vázolt követelményeknek és szívesen csatlakozna miskolci fiókunk fiatal, sikeres csapatához, úgy arcképes szakmai önéletrajzát 2000. október 13-ig küldje „Vállalati ügyfélkapcsolat-tartó” jeligére az alábbi címre: CIB Bank Rt., MISKOLCI FIÓK 3525 Miskolc, Déryné u. 11. J Az Eclipse Print Kft. edelényi óriásplakátnyomda szakmai TAPASZTALATTAL RENDELKEZŐ KÖNYVELŐT keres. r Pályázni szakmai önéletrajzzal a megjelenést követő 1 héten belül lehet, az alábbi címre: Eclipse Print Kft. Edelény, Miklós Gyula u. 29. 3780 edelény@eclipse-print.com Fax: 48/526-112. keresünk I hajnali munkára I lén Érdeklődni 06-20/9589-927. Miskolcon is üzleti partnert keres a HÁZI RÉTES! Üzletöt folyamatosan ellátjuk közzel húzott készre töltött mólyfagyaeztott j rétesekkel. Tel.: 06-20/9357-466. Az ÉMÁSZ Rt. Miskolci Főmérnöksége értesíti a Tisztelt Lakosságot, hogy Vadna külterületén a Vadna-tó turisztikai központ villamos energia ellátását biztosító 20 kv-os leágazás | és transzformátorállomás | 2000. szeptember 29-én üzembe helyezésre kerül. A létesítmény megközelítése, érintése életveszélyes és szigorúan tilos! ■ keresünk I iddéimylbi é% j fozmcfemolkáird I I A kazincbarcikai kézbesítő ■ J kisfogyasztású autóval | rendelkező kell hogy legyenl. . Jelentkezni i | a 48/317-157este, \_09-29/9589-926.J