Észak-Magyarország, 2000. szeptember (56. évfolyam, 205-228. szám)

2000-09-26 / 226. szám

2000. szeptember 26., kedd Aktuális 3 / Az EM bekopogtat a megye családjaihoz Miskolc (ÉM) - E héten szerdán me­gyénk családjainak több mint három­negyedébe eljut az Észak-Magyaror- szág, azaz nemcsak előfizetőink ve­hetik kézbe ezen a napon bővített ol­dalszámmal kopogtató lapunkat, ha­nem sok más családban is, ahova el­jutnak kézbesítőink. Nem először nyomtatjuk ki a megye ked­velt napilapját extra példányszámban, hi­szen évek óta kétszer egy évben nyújtunk arra lehetőséget, hogy azok is megbarát­kozzanak az Északkal, akik eddig nem voltak előfizetőink. Természetesen azt re­méljük, hogy sokan döntenek majd az elő­fizetés mellett - ezért is tartalmaz szerdai lapszámunk visszaküldhető előfizetői kár­tyát. Ennek kitöltésével és visszaküldés­ével bekapcsolódhat az immáron új előfi­zetővé lett olvasónk a többszázezer forin­tos tölgy hálószoba és cseresznye konyha­garnitúráért és a finn stílusú fenyőkomó­dokért indított játékunkba. De nemcsak a nyerés esélyéért érdemes kézbe venni a bővített oldalszámú lapot, hiszen a hu­szonnégy oldalon rengeteg érdekesség ol­vasható majd, többek között a kulissza- titkainkról is. Egy teljes oldalon ugyanis bemutatjuk a szerkesztőség életének új­donságait, azokat az új kezdeményezése­inket, amelyekkel nap mint nap szeret­nénk még érdekesebbé, még olvasmányo­sabbá tenni az Északot. Külön is felhív­nánk a figyelmet a lap mutációira, azaz arra a két oldalra, plusz a címlap egy ré­szére, amely szűkebb pátriánkon belül négy változatban készül el, csak helyi hí­reket közreadva Dél- és Észak-Borsodban, Miskolc környékén, Abaújban és Zemp­lénben. S még valami: az extra példány­szám, a sok tonnányi újság széthordása emberfeletti feladatot ró terjesztőinkre. Ezért előfordulhat, hogy valahova a meg­szokottnál később érkezik meg az Észak. Ezért előre is elnézést kérünk , de úgy hisszük: megéri ez a kis kellemetlenség. HÍRCSOKOR • Menetrendi pótlék. Megjelent a vasút hivatalos menetrendjének 1-es számú pótléka. A füzetben megtalálhatók a szeptember 24-től érvényes változások, il­letve a Felsőzsolca-Hidasnémeti közötti megújult vasútvonalra érvényes új me­netrend is. • Civil fórum. Harmadszor rendezi meg a Miskolci Fórumot a Társadalmi Egyesülé­sek Megyei Szövetsége a Széchenyi utca 14. alatti Civil Házban. A ma délután 3 órakor kezdődő rendezvény témája: a vá­rosi önkormányzat és a civil szervezetek együttműködése. • Előadás, cukorbeteg embereknek. A Di­ósgyőri Cukorbetegek Egyesülete orvosi előadást rendez csütörtökön délután fél 3-tól a Diósgyőri Kórház előadótermében. Alkotók és alkotások Fotó: Farkas Maya Hatvan év, fénnyel írva Miskolc (ÉM - SZ) - A Diósgyőri Vasas Fotóművészeti Kör alkotásaiból nyílt 60 éves jubileumi kiállítás tegnap délután a Miskolci Galéria kamaratermében. A ki­állítás a kör már elhunyt és napjainkban is aktív alkotóinak műveiből válogat. Tör­ténetük - ahogyan Győri Lajos, a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetségének elnöke fogalmazott a kiállí­tást megnyitó beszédében - a magyar fo­tográfia legtermékenyebb időszakában kezdődött, s folytatódott megszakítás nél­kül napjainkig. A megnyitót követően a kör, Juhász Miklós körvezető, Dobosy László, Koós László és Herbst Rudolf alkotók a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetségének emléklapját kapták meg. Kérdések a környezeti nevelésről „A kerettantervek nem ismerik a nemzeti környezeti-nevelési stratégiát” Miskolc (ÉM - BGO) - Az isko­lai környezettudatos neve­lésről hangzanak el előadá­sok a kétnapos Környezeti­nevelési miritaiskola címmel Tapolcán megrendezett kon­ferencián. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Pedagógiai Intézet szervezte ese­ményen két napon át hangzanak el előadások a környezeti neve­lés aktuális kérdéseiről. A tegna­pi megnyitón Liptákné Czakó Il­dikó, az intézet igazgatója el­mondta: az ország hat ilyen jelle­gű mintaiskolája közül kettő me­gyénkben (Tokajban és Kazinc­barcikán) található és ez a két nap talán arra is elegendő lesz, hogy az érdeklődők jobban meg­ismerjék ezek munkáját. Laczkó Lászlóné, a megyei közgyűlés alelnöke megnyitójá­ban hangsúlyozta, megyénkben sok a környezeti nevelés, kör­nyezetvédelem iránt elkötelezett pedagógus, akik munkájukkal országos elismertségre tettek szert. A megyei közgyűlés - mu­tatott rá -, pályázatokkal támo­gatja a környezeti nevelést, amely a környezettudatos gon­dolkodás kialakításának fontos alapkövetelménye. A plenáris ülés előadásainak sorában Fenyvesiné dr. Szath- máry Erzsébet, a megyei önkor­mányzat főtanácsosa mutatta be azt a CD-t, amelyet egy 600 oldalas tanulmány adatainak hozzáférhetővé tételéhez adtak ki. A mindössze 500 példányban elkészült adathordozó tartal­mazza a megye környezetvédel­mi programjának állapotfelmé­rő kutatási eredményeit. Ezek az adatok (digitális térképek, színes ábrák) segíthetik a peda­gógusok munkáját is. A CD egy példánya a konferencián került a pedagógia intézet birtokába, amelynek könyvtárában lesz hozzáférhető. Brassói Sándor, a Környe­zetvédelmi Minisztérium főosz­tályvezető-helyettese szerint a, tárca egyebek között kerettan- tervekkel és pályázatokkal próbál segíteni a környezettu­datos oktatásban, továbbá szá­mos lehetőséget (például szak­körök, jeles napok meghirdeté­se, tantárgyösszevonás) kínál erre. Dr. Kárász Imre, az Es­terházy Károly Főiskola taná­ra ezzel szemben azt hangsú­lyozta: a környezeti nevelés fo­galmát a kerettantervek gya­korlatilag nem ismerik és a nemzeti környezeti nevelési stratégiát az oktatáspolitika nem fogadja el. (A konferencia részleteire egy későbbi lapszámunkban visszatérünk.) Gurulnak az utcai gondozók Miskolc (ÉM - SzK) - Sikeres pályázata révén egy Skoda Felí- cia kombival bővült a Magyar Vöröskereszt B.-A.-Z. Megyei Szervezetének eszközparkja teg­nap. Az autót az utcai gondozó- szolgálat tevékenységének ellátá­sát biztosítja. A Vöröskereszt megyei szerve­zetének Hajléktalan Gondozó Központjában - a Szociális és Családügyi Minisztérium támoga­tásával - tavaly júliustól műkö­dik utcai gondozószolgálat, mely­nek többek között feladata a téli kríziskezelés megszervezése és le­bonyolítása. A programban az ut­cai szociális munkások feladata a gondozói hálózat kiépítése, a kli­ensek megfelelő gyógyszerrel, élelmiszerrel, ruhával, takaróval való ellátása, amihez jó segítséget nyújt az újonnan vásárolt autó. Ennek árát, valamint két szociá­lis gondozó munkabérnek és egy új mobiltelefonnak a költségét - a szaktárca pályázatán nyerték, összesen 3,2 millió forintot. Amint a tegnapi birtokbavétel­kor a Hajléktalan Gondozó Köz­pont igazgatója, Arday Zsolt el­mondta: az autóval nemcsak a hozzájuk tartozó, meglehetősen nagy, a Baross utcai központtól a Majális-parkig terjedő terület (be­leértve a Búza tér környékét, Lyukó-völgyet és Perecest is) lesz könnyebben bejárható a szociális munkások számára, de magukat a gondozottakat is szállítják majd vele szükség esetén (például a gondozószolgálat orvosi rendelé­sére vagy az átmeneti szállásra). Az igazgató beszámolt további- az említett tárcához benyújtott- sikeres pályázatokról is. így 1,750 millió forintot kaptak arra, hogy novemberben - a Diósgyőri Baptista Gyülekezettel közösen - ismét megnyithassa kapuját a Nagy Lajos király úton lévő nap­pali melegedő a Diósgyőrben és környékén élő hajléktalanok előtt. Egy másik, 5,2 millió forin­tos pályázati összegből novem­ber-decemberre a törvényi szint­nek megfelelően átépítik, beteg­szobával, irodákkal egészítik ki a Baross utcai melegedőt. További 1,5 millió forintot kaptak arra, hogy egy 20 fős hajléktalanok idősotthonává alakíthassanak át egy ingatlant, amihez az önkor­mányzattól további támogatást remélnek. A 200 fős népkonyhára juttatott 3 millió forint pedig az étkeztetés eddiginél jobb minősé­gét garantálja. Díjazott teljesítmény Ünnepelt a Hermán Ottó Múzeum Miskolc (ÉM) - Felavatták az Év Múzeuma 1999 emlék­táblát tegnap a miskolci Hermán Ottó Múzeum kiállí­tási épületében. A díj az egyik legrangosabb kitünte­tés, amit múzeum az or­szágban kaphat. Az ünnep­séget Hermán Ottó születé­sére is emlékező szakmai konferencia előzte meg. Kétszeresen is ünnepelt tegnap a Hermán Ottó Múzeum (HÓM). Délelőtt Hermán Ottóra emlékezett születésének 165. év­fordulóján a Pulszky Társaság - Magyar Múzeumi Egyesület Múzeumaink az ezredfordulón című ülésén, délután pedig a múzeumi világnapon kapott, Az Év Múzeuma kitüntetés emlék­tábláját avatták fel a Papszeren. A Miskolci Akadémiai Bi­zottság Erzsébet téri székházá­ban rendezett konferencián Hermán Ottó múzeumügyi te­vékenységéről, a múzeumok megyei szerepéről és működési feltételeiről, valamint a muze­ológusi szakképzésről hangzot­tak el előadások, majd a ta­nácskozók átvonultak a HÓM kiállítási épületébe. Itt Deme Péter, a Magyar Nemzeti Múze­um közművelődési igazgatója, a díjat odaítélő bizottság tagja avatta fel a tavalyi év múze­umának járó emléktáblát.- A múzeum tavalyi éve egyértelműen igazolja, hogy miért pont ide került a díj. Amikor benyújtották a pályáza­tukat, nem volt kétséges, hogy komoly esélyük van a cím el­nyerésére - mondta Deme Pé­ter. - Elbíráláskor azt vettük fi­gyelembe, hogy sikerült-e a múzeumnak saját lehetőségei­hez képest a legtöbbet nyújtani vagy annál is többet, átlagon felülit. Legyen hát büszke a múzeum erre a díjra, legyenek büszkék a fenntartók és a kö­zönség is, hogy ilyen múze­umaink vannak. Idén is: Erdők hete Miskolc (ÉM - PTA) - Az orszá­gos Erdészeti Egyesület kezde­ményezése folytán az Északerdő Rt. idén is megrendezi az Erdők hetét a varbói tanösvényen. Az óvodásoknak, illetve az általá­nos iskolásoknak szóló progra­mok ma délelőtt 9 órától kezdőd­nek és szeptember 29-éig tarta­nak. Az Erdők hetére rajzpályáza­tot írt ki az Északerdő Rt. A be­érkezett több mint száz pálya­műből kiállítást rendeznek. A programsorozat végén értékelik és díjazzák a műveket. Növekvő gazdaság munkaadói kifogásokkal A minimálbéremelés kedvezőtlen az elmaradott térségékben működő vállalkozóknak Miskolc (ÉM - KI) - A kormány számos törekvésével egyetért az Észak-magyarországi Mun­kaadói és Gazdasági Közös­ség (ÉMGK), ám például a gazdasági folyamatokról foly­tatandó párbeszédet hiányol­ják. A közelmúltban kialakí­tott, a Munkaadók és Gyár­iparosok Országos Szövetsé­gével (MGYOSZ) egyeztetett állásfoglalásukról Barkóczi István elnök számolt be. A gazdaságpolitika pozitívuma­ként értékeli az ÉMGK, hogy' az 1997-ben megindult dinamikus növekedést sikerült fenntartani. Egyetértenek azzal, hogy a kor­mány egyenrangú célként kezeli a növekedési ütem fenntartását és a pénzügyi egyensúly javítását. A további növekedés feltételi közt rendkívüli figyelmet érde­mel, hogy ez már nem csupán a multinacionális cégek működé­sének eredménye. A növekedés Barkóczi István általánossá vált, már nem korlá­tozódik a gépiparra, hanem megjelent a feldolgozóipar ága­zataiban is. Kedvező továbbá, hogy az export mellett nőtt a belső felhasználás - fogyasztás, beruházások - is. Az ÉMGK negatívumként ér­tékeli, hogy a fellendülés - még mindig - az ipar néhány terüle­tére koncentrálódik. Továbbra azt is, hogy jelentősek és nem csökkennek az egyes területek, régiók közti különbségek.- Kifogásoljuk, a 2001-2002. évi költségvetés mindeddig nem került az érdekképviselet elé a Gazdasági Tanácsban - mondta az elnök. - Erről csak általános tájékoztatást kap­tunk, amely az érdemi vitát le­hetetlenné tette. Szükségesnek tartjuk ezért a tanácsban a kér­dés szakértői megvitatását. Az adótörvények változásaival kapcsolatban határozottan el­lenezzük többek közt a szemé­lyi jövedelemadóban a részvé­nyek árfolyamnyereségének megadóztatását. Támogatják ellenben és ked­vezőnek tartják a kormány hos­szabb távú gazdaságfejlesztési elképzelését, a Széchenyi-tervet. A minimálbér 40 ezer forintra emelésével kapcsokban Barkóczi István kifejtette: ez sok szempont­ból beláthatatlan következmé­nyekkel jár, így például a könnyűipar területén. Az intézke­dés súlyosan érinthetné az elma­radott térségékben működő, a mi­nimálbérre épített vállalkozásokat is. Az emelés várhatóan további törvénytelen bérfizetésre ösztönzi majd a munkaadók egy részét. A minimálbér emelése állás­pontjuk szerint csak akkor fo­gadható el, ha a társadalombiz­tosítási járulék három százalék- pontos mérséklése mellett drasz­tikusan csökkenne - 3900 forin­téi 2100-ra - az egészségügyi hozzájárulás mértéke - hangsú­lyozta az elnök. Az ÉMGK állás- foglalásában kifejti továbbá, hogy elfogadhatatlannak tartja a termékdíjak inflációt meghaladó mértékű emelését.

Next

/
Thumbnails
Contents