Észak-Magyarország, 2000. szeptember (56. évfolyam, 205-228. szám)

2000-09-23 / 224. szám

2000. szeptember 23., szombat Ifi Aktuális / Országban-világban 2 HÍRCSOKOR • Mádl az Alkotmánybírósághoz fordult. A köztársasági elnök szerint alkotmányossági aggályokat vet fel az a törvénymódosítás, amely jogot biztosít a belügyminiszter szá­mára türelmi zóna kijelölésére; Mádl Ferenc a jogszabályt véleményezésre megküldte az Alkotmánybíróságnak. • Új elnök. Pékár Istvánt, a Duna Televízió eddigi alelnökét választották meg pénte­ken az intézmény elnökének. • Megadták magukat. Szocsiban vérontás nélkül fejeződött be pénteken a túszdrá­ma: a terroristák elengedték túszaikat, s megadták magukat a hatóságoknak. • Magyar Bálint távozik. Az ügyvivői testü­let ülésén kezdeményeztem, hogy az SZDSZ következő küldöttgyűlése tisztújító is le­gyen, és egyben bejelentem, hogy nem je­löltetem magam újra a párt elnökének, kö­zölte Magyar Bálint pénteken. • Pusztaszőlősi termál. Kifóliázott, átme­neti tározók kiépítésébe kezdett a Mól Rt. Pusztaszőlős mellett, hogy megoldja a 36 napja kitört gázkútból felszínre kerülő termálvíz ideiglenes tározását. Az ÁNTSZ vizsgálata szerint közegészségügyi veszély nincs, az ivóvíz minősége ugyanolyan mint bármikor volt az elmúlt években. Szénért már nem mennek a bányába Királdon Zászlós Újcsanálos Újcsanálos (ÉM - LL) - Először istentiszte­letet tartottak az újcsanálosi református templomban, majd az általános iskola udva­rán dr. Kupa Mihály országgyűlési képvise­lő mondott ünnepi beszédet, mielőtt dr. Ko­vács Zoltán, a Földművelésügyi és Vidékfej­lesztési Minisztérium államtitkára átadta volna tegnap a község millenniumi zászla­ját Kamenyiczki Lajos polgármesternek. A hivatalos műsort követően képzőművészeti kiállításokat tekinthettek meg az érdeklő­dők, ami után sportvetélkedőkre került sor, majd bál zárta az ünnepi programot. Tiszalúci ünnep Tiszalúc (ÉM - LL) - A tiszalúci művelő­dési ház színháztermében adta át tegnap délután a község millenniumi zászlaját dr. Torgyán József földművelésügyi és vi­dékfejlesztési miniszter Nánássy Miklós polgármesternek. Az egyházak képviselői­nek áldását és a zászló megszentelését kö­vetően az ünnepi műsor keretében fellép­tek a helyi óvodások, az általános iskola tanulói, valamint a művelődési ház ifjúsá­gi klubja és a hagyományőrző énekkar. ísm-tmnMBSito* ­Miskolc és Borsod-Abaúj-Zemplén megye független napilapja A kiadó vezetője: Szabó Miklós (szabo@iscomp.hu) Főszerkesztő: Kiss László (kiss.laszlo@iscomp.hu) Szerkesztők: aktuális: Bánhegyi Gábor (240-es mellék, banhegyi@iscomp.hu) társadalom: Bujdos Attila (212-es mellék, bujdos@iscomp.hu) gazdaság: Méhes László (211-es mellék, mehes@iscomp.hu) kultúra: Csőrnók Mariann (210-es mellék, csornok@iscomp.hu) térség: Buzafalvi Győző (298-as, 430-as mellék, buzatalvi@iscomp.hu). sport: Berecz Csaba (241-es mellék, bereczcs@iscomp.hu) Szerkesztőség: 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, PL: 351. Szerkesztőségi fax: 501-262 Telelőn: 414-022 A központ jelentkezése után közvetlenül tárcsázhatok a rovatok mellékei, valamint a titkárság: 201, Hírügynökség: Magyar Távirati Iroda (MTI), European Press Agency (EPA). Kiadja az Intorm Stúdió Kft. Ügyvezető igazgató: Jósét Kogler Felelős kiadó: Szabó Miklós Terjesztési vezető: Seszták Ottó (06/20-958-9923, sesztak@iscomp.hu) Marketingvezető: Szőkéné Kórlk Erika (06/20-977-5596, szokene@iscomp.hu) Hirdetési vezető (Miskolc): Farkasné Lovász Zita (06/20-9147-209, lovasz@iscomp.hu) Hirdetési vezető (térség): Maros Éva (06/20-333-2530, maros@iscomp.hu) A kiadó elme: 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, PL: 178. Telelőn: 4144)22 Hirdetési fax: 501-260, marketing és terjesztési fax: 501-261 Az áruspéldányokat terjeszti az Inform Stúdió Kft. Gere Sándor (304-es mellék, gere@iscomp.hu) Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a Magyar Terjesztés-ellenőrzési Szövetség Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., 4031 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Kézbesítési problémáikat az alábbi ingyenesen hívható telefonszámon jelezhetik: (06-80)305-305. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél és a kiadóban, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Bank Austria Creditanstalt-nál vezetett 10911004-00000002-01580060 bankszámlaszámra, valamint megrendelhető a kiadó elmén. Az előfizetési dij egy hónapra 699 forint, negyedévre 1990, fél évre 3990, egy évre 7590 forint. A lap példányonkénti ára hétfő és csütörtök között, valamint szombaton 37 forint, a pénteki lapszám a TV Plusszal 44 forint. Az előfizetés lemondása 30 napos határidővel, írásban történhet. Index: 25 655. ISSN 0133-0357 Nyomás: Inform Stúdió Kft., 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (52) 413-101. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzűnk meg és nem küldünk vissza! Putnok (ÉM - OKI) - Tudták, hogy a bányabezárás tovább nem odázható el, mégis fáj­dalmas volt a tegnapi nap. A Putnok Bánya Kft. vezetői és dolgozói már régóta nem ál­tatták magukat. Az élet azonban nem állt meg és sorra alakulnak az új kft.-k, biztosítva a bányászok (rész­leges?) foglalkoztatását. Lehorgasztott fejű, könnyes sze­mű bányászok érkeztek a tegnapi műszakváltáskor a 150 méteres mélységből. Szénporosan, fárad­tan, némán szálltak ki a kasból. De vajon minek is örültek volna, mikor tudták, hogy vége. Meg­rakták az utolsó csille szenet és már nem várták a váltótársakat. Az utolsó csoportot Farkas László szakvezető aknász vezet­te fel.- Keserves volt az utolsó mű­szak és nem túlzók, ha azt mon­dom, temetői hangulatban telt el. A gépeket és pajzsokat az elő­Az utolsó műszakban 58 fő dolgozott és nem történt baleset Fotó: v.j. írás szerint hagytuk hátra a vál­tásnak, ami tudtuk, hogy nincs.- A műszakban 58 fő dolgozott és nem történt baleset - jelentett Sztermen Gusztáv főmérnöknek Farkas László, könnytől fénylő szemekkel. 1974-től a bánya volt második otthona. Kárpáti László ügyvezető igaz­gató a racionális okokról is szólt.- Szomorú nap ez a mai, és tudtuk, be fog következni a kor­mánydöntés alapján. Érthető a fo­lyamat, hiszen a lecsökkent villa- mosenergia-igények a legdrágáb­ban üzemelő energiatermelőkre hatnak hátrányosan. Ilyenek ma a széntüzelésű erőművek, amelye­ket költségcsökkentő intézkedé­sekkel sem lehet életben tartani. Megemlékezett a bánya 22 ha­lottjáról, majd a borsodi szénbá­nyák történelmét ismertette. Ki­emelte az 1986-os esztendőt, ami­kor 555 ezer tonna szenet adtak az országnak. Közben az utolsó csille szénre, amely mintegy tíz- mázsányi volt, fehér rózsacsokor került. Temették a dolgozók a bányát, eddigi munkahelyüket. A leszámoltak közül mintegy 200-an már találtak munkát űj kft.-ben, de a többség még bi­zonytalan. A következő félévben ki kell menteni az értéket a föld alól, ám ehhez elég 100-120 szak­ember. A munkaügyi központ már 40 bányász átképzését elvé­gezte, a másik 30 fős csoport a napokban kezdi el a tanulást. Ám biztosnak látszik, hogy a munkahelyüket vesztett bányá­szok teljes foglalkoztatását nem lehet megoldani. Borsodban utolsóként az államiak között Méhes László Királd (ÉM) - Az első csille sze­net 1943-ban tolták ki a put- noki bányából. Az utolsót 2000. szeptember 22-én. Észak-Magyarország utolsó ál­lami tulajdonú mélyművelésű bányája zár be ma Királdon. A putnoki bánya megnyitása 1923-ban a Velezdi-akna mélyíté­sével kezdődött a Sajó jobb part­ján, a Putnok felé eső oldalon. A bányanyitás egyébként sem egy­szerű feladatát eleinte a műszaki problémák, az aknamélyítés ne­hézségei hátráltatták. A II. világ­háború kitörése további évekre visszavetette a termelés megin­dítását, amire így csak 1943-ban került sor. Ekkor tolták ki az el­ső szénnel rakott csillét a több millió tonnásra becsült szénme­zőt feltáró első vágatból. A kezdetben kamrafejtéssel dolgozó putnoki bánya teljesítmé­nye 50-60 ezer tonna barnaszén volt évente, ami a technológia fej­lődésével, a frontfejtés beindításá­val a ’60-as évekre 150-200 ezerre, majd a ’70-es években, az önjáró bányagépek beszerelésével 250-300 ezer tonnára nőtt. A bánya ter­melőkapacitása 1980 táján áll be az évi átlag 500 ezer tonnás szén- termelésre, amit egészen a bezá­rás napjáig megtartott. A bánya virágkorát 1984 és 1988 között élte. Akkoriban 575 ezer tonnás éves termelésre is adódott példa, miután a Il-es és a III-as telep egyidejűleg ter­melt. Az 1984-ben átadott III-as telep, amitől a bánya hosszú tá­vú fejlődését várták, azonban balszerencsés művelési kísérlet­nek bizonyult: a tervezett szén- vagyonnak csupán 33 százalékát tudták kitermelni, így a nagybe­ruházásba fektetett tőke nem té­rült meg. A sikertelenség egy­ben előre vetítette a bánya sor­sát: a Borsodi Szénbányák 1990 januárjában csődöt jelentett. Miután veszteségmentesen a bánya a felszámolás alatt sem tudott működni, bezárásának már 1992 elején reális esélye volt. A bánya korlátolt felelőssé­gű társaságként való további üzemeltetése - 1992 őszétől - re­ményt adott életben tartására, ám hamar kiderült, hogy az energetikai szén árának ala­csony szinten tartása miatt álla­mi támogatás nélkül nem él meg a Putnok Bánya Kft. sem. (1995-től a bánya évenként meg­határozott összegű állami támo­gatást kapott működéséhez.) A putnoki bánya ma Sajómer- cse alatt ér véget, 200 méter mé­lyen. A hatalmas szénmezőből a bányászok 57 év alatt 13,9 millió tonnát juttattak a felszínre az idők során összesen 6 kilométe­resre nőtt földalatti szénszállítá­si útvonalon. Egy bányásznak a királdi függőaknától a munkaté­rig tegnapig 2,5 kilométert kel­lett megtennie. A föld alatt a számítások szerint 5,2 millió tonna szén maradt... A közgyűlési elnökkel a megyei sajtóról Miskolc (ÉM - LL) - A megyei közgyűlés elnöke, dr. Ódor Ferenc volt a vendége teg­nap az Észak-Magyarország szerkesztőségének. Lapunknál az elmúlt időben je­lentős változások történtek, és az új főszerkesztő, Kiss László kine­vezése óta most először járt a szerkesztőségben dr. Ódor Fe­renc. Ezért a főszerkesztő a szer­kesztők bemutatása közben szólt a lapkészítési elvekről is, első he­lyen említve a szerkesztői önálló­ságot. Ez a működő rendszer azért jó - tette hozzá Kiss László -, mert a felelősség tudata óriási szellemi értékeket hoz a felszín­re, ugyanakkor mindenki a saját szakterületére koncentrálhat. Bemutatta a Vasárnap reggel­nek az Észak-Magyarországgal közösen készülő számait, amely­nek révén vasárnap is helyi in­formációkhoz juthatnak az olva­sók. Az olvasók, akiktől hatal­mas mennyiségű levél érkezik a szerkesztőségbe, amelynek fel­dolgozására, közlésére már nem alkalmasak a jelenlegi keretek, ezért keresi a szerkesztőség ve­zetése az új megoldásokat. A főszerkesztő és Szabó Miklós kiadóvezető az úgynevezett mutá­ciós oldalakra is felhívta a köz­gyűlési elnök figyelmét. Azáltal ugyanis, hogy - jelenleg hetente Dr. Ódor Ferenc Fotó: Bujdos Tibor kétszer - külön-külön oldalon szó­lunk az egyes térségekről, úgy, hogy az egyes oldalakat csak az érintettek kapják meg, lehetőség nyílt arra, hogy részletesebben foglalkozzunk a helyi ügyekkel. Ezt szolgálja az Észak-Magyaror- szágnak az a terve is, tájékoztat­ták dr. Ódor Ferencet, hogy térsé­genként a megye egyes városai­ban irodákat nyitna az Észak. Dr. Ódor Ferenc megosztotta a sajtóval kapcsolatos vélemé­nyét a jelenlévőkkel. Azt hang­súlyozta, hogy a harmonikus együttműködés megteremtése mindenki számára fontos, bár hozzátette, a régóta tartó ki­egyensúlyozott nexusa a médiá­val nyilván nem akadálya az ob­jektív tájékoztatásnak. Továbbra is felfüggesztve Magánkihallgatáson, n. millennium szerepéről, a2 ifjúsági János Pál pápával a magyar ifjúságról és a határon túli magyar­ság hitéletéről, Carlo Azeglio Ciampi olasz államfővel pedig az európai integráció kilátásairól, a magyar felkészültségről foly­tatott eszmecserét pénteken Rómában Mádl Ferenc, aki Orbán Viktor kormányfővel a pápa együtt fogadta magánkihallgatá­son a Vatikánban. Fotó: mti Budapest (MTI) - Sem Gaz- promnak, sem az orosz foldgáz- ipari-csoport valamely részlegé­nek nem célja, hogy átvegye a Mól Rt. nyersanyag-szállítói üz­letét - mondta pénteken a Dow Jones gazdasági hírszolgálatnak Rahimkulov, a Gazprom ma­gyarországi érdekeltségeinek el­ső embere. A Dow Jones ismertetése sze­rint a Gazprom - egyik 51 száza­lékban birtokolt leányvállalatán keresztül - érdeklődik az Oria- na ukrán petrolkémiai vállalat privatizációja iránt. Az Orianá- tól a BorsodChem is vesz eti­lént. Ha a Gazprom-érdekeltség pályázata az ukrán cégre sike­res lesz, az orosz földgázipari óriás a BorsodChemnek történő Oriana-beszállítások bővítését tervezi. A magyarországi aggo­dalmak szerint ez elvágná a Mól Rt.-t a BorsodChem ellátási lán­cától - írta a Dow Jones. A Budapesti Értéktőzsdén pénteken sem lehet kereskedni a BorsodChem, a Mól és a TVK részvényeivel, mindhárom tár­saság kérte a felfüggesztés meg­hosszabbítását. Megdet Rahimkulov csütörtö­kön az ml, Aktuális című műso­rában arra utalt, hogy ha a pia­ci híreszteléseknek megfelelően a Mól megvásárolja a Borsod­Chem TVK-részvénycsomagjá- nak mintegy 12 százalékát, úgy a Gazprom meggondolja a más­fél éve folyó ellentételezés to­vábbi sorsát. Ezt, gazdasági ügy lévén nem szerencsés megköze­lítésnek nevezte pénteken Balás Péter, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára, és hozzá­tette: reméli, hogy ez nem végső vélemény és szándék a Gazprom részéről. (Ugyancsak mai hír: a szlo­vák versenyhivatal feltételekkel jóváhagyta a Mól Rt. részesedés- vásárlását a szlovák Slovnaft Fi­nomítóban.)

Next

/
Thumbnails
Contents