Észak-Magyarország, 2000. szeptember (56. évfolyam, 205-228. szám)
2000-09-17 / Vasárnapi észak, 16. szám
2000. szeptember 17. ★ ÉSZAK ★ 3 Félnek a kényszerszürettől • A korábbi vásárlók eloldalogtak A szőlő kiváló, de ki veszi meg? A huszadik század utolsó termése gyönyörű és a minősége is megfelelő Zemplén bortermelő vidékén. A gond csak az: a korábban legjelentősebb szerepet játszó felvásárlók eddig nem mutattak vásárlási szándékot. Háromszázötvenezer mázsa termés várható az Idén a Hegyalján Dr. Kardos János, a Tokajhe- gyaljai Hegyközségi Tanács (THT) elnöke a napokban vesz és vett részt a borvidék hegyközségeinek szüret előtti ösz- szejövetelein, ahol hasonló problémákat fogalmaznak meg a hegybírók. A tokaji bor alapanyaga már csaknem mindenütt elérte a 19 mustfokot. A termés tehát kiváló. De ki veszi meg, s mennyit fizet érte? - kérdezik a gazdák. A szakember szerint a borvidéken lévő ötezer hektárnyi ültetvényen mintegy 350 ezer mázsa termés várható. Több Kiszolgáltatottak a termelők mint 100 ezer mázsa bogyónak még nincs vevője. A borvidéFOTO: PUSKAR TIBOR ken gyökeret vert külföldi érdekeltségű szőlő- és bortermelők sem mutatták jelét a felvásárlási kedvnek. Legfeljebb az aszú érdekelné őket. Akik korábban rendszeres vevők voltak, mint például a Hungaro- vin, előbb bejelentette szándékát 30 ezer mázsa megvételére, majd később jelezte: nem tart igényt rá. A bizonytalan állapottal visszaélhetnek a zavarosban halászók. A túlkínálat miatt leszoríthatják az árakat. A hegyközségi tanács azért, hogy senkit ne akadályozzon meg az üzletkötésben, nem állapított meg védőárat. Nem akarják eltántorítani az esetleges vevőt, jöjjön az bárhonnan. A származási papírt megkapják, s már vihetik is a boralapanyagot. Csakhogy minden szem szőlő és abból préselt must előbb-utóbb borrá alakul, s konkurensként jelenik meg a piacon a tokajival szemben. Mi lehet a megoldás? A THT elnöke minden lehetséges helyen megkongatta már a vészharangot még a nyáron. Biztató válasz eddig nem érkezett. Úgy tűnik, az állam hathatós segítsége nélkül nagy baj keletkezhet a zempléni szőlősgazdák körében. Ha bekövetkezne a kényszerszüret, akkor a pincével nem rendelkező gazda nem tehet mást, mint az első lehetséges ajánlatra túlad a szőlőn. Az árat akkor már nem ő határozza meg, hanem a szükség. Szárnyak nélkül a levegőben A 12. szünnapjára kapta ajándékba az első ejtőernyőugrás Ónodi Tibor hétszázadszor ér szerencsésen földet Nem kis bátorság kell ahhoz, hogy valaki húsz négyzetméternyi selyemanyagra bízza életét ég és föld közötti lebegése során. Az ejtőernyősök ezt teszik, amikor kigranak a repülőgépből. A parancsolat első pontja így hangzik: úgy hajtsd végre a feladatot, hogy a következő ugrást is elvégezhesd! A ti- szaújvárosi Ónodi Tibor alig 16 évesen, 1971-ben ugrott először a miskolci repülőklubban. Az elmúlt évtizedekben hétszázszor vetette ki magát többezer méteres magasságban a repülőgép ajtaján. A három gyermekes apuka szerencsésnek mondhatja magát, hiszen a bátrak sportjának gyakorlásában felesége, Edit és fia, Tamás is követte. Nagyobbik lánya a közeljövőben ugrik ki először a repülőgépből. A szárny nélküli repülés érzése mással össze nem hasonlítható érzés. Az ember 160 kilométerrel közelít a föld felszínéhez. Ha fejjel lefelé jön, akár 300-as tempóra is felgyorsulhat. A lényeg az, hogy idejében, biztonságban kinyíljon az ernyő. Tévedni csak egyszer lehet. Tibor eddig csupán kétszer került veszélyes szituációba. Az ejtőernyő nem akart kinyílni. Némi légitorna után azonban mégis sikerült a manőver, s minden gond nélkül ért föjdet. Az ugrás egyébként nagyon biztonságos. Az ernyő összehajtogatásán alapul az egész. Ennek tanúsítását ötven ugrásig a segédoktatónak kell igazolnia. Csak ezt követően rakhatja össze egyedül, ellenőrzés nélkül ernyőjét a sportoló. A különleges életérzés kétezer méter magasról kiugorva 45 másodpercig tart, a repülés élménye pedig 30 másodpercig. Ezt követően ki kell nyitni a főernyőt. Ha valami baj lenne, ki kell nyitni a tartalék ernyőt is. Legkésőbb három másodperccel a földet érés előtt. Ekkor még 150 méternyi van hátra. Tibor szerint nem olcsó mulatság az ejtőernyőzés. Fizetni kell a repülőnek, ami felviszi az ugrót. A tarifa két és fél ezer forinttól négyezerig terjedhet ugrásonként. Sokba kerül az ernyő is, darabjáért egymillió forint körüli összeget kérnek. Riportalanyunk az édesapja hagyatéka nyomán akart ejtőernyőzni. Ő ugyanis repülő szeretett volna lenni, de nem sikerült. Tibor szeretett volna pilóta lenni, de végül neki sem ajánlották ezt. így maradt egyetlen lehetőségként az ejtőernyőzés. 1982-ben félbehagyott az ugrásokkal, mert a felesége szült. Tizenöt évi kihagyást követően öltötte magára ismét a felszerelést. 1997-ben is csak azért, mert a helyi repülőegyesületben a szakosztályvezetői tisztet elvállalta. Azt is megfogadta, ha a fia ejtőernyőzni akar, visszatér vele ehhez a sportághoz. Márpedig a gyerek megfertőződött apja hobbijával. A családnak már lételeme a rendszeres ugrás. A legkisebb családtag, a 13 éves Enikő egyelőre még biztos három lépés távolságot tart az ugrástól, de már szívesen ül a repülőgép fedélzetén. Megkopasztotta hiszékeny ismerőseit Üzletszerűen elkövetett csalás vádjával kell hamarosan a bíróság elé állnia annak a miskolci illetőségű asz- szonynak, aki többmil- lló forinttal megkopasztotta rászedett ismerőseit. A napokban elkészült vádirat szerint a baráti körben tőkét gyűjtő nő azt ígérte, hogy az átvett pénzt vállalkozó ismerősei segítségével megforgatja. Ezzel havi tíz százalék kamathoz jut az illető. A hozadék nagysága pedig csak attól függ, hogy mekkora összeget bocsátanak rendelkezésre. A két évvel ezelőtt elkezdődött csalássorozatba tavaly augusztusban fulladt bele végül a másokat rászedő nő. Ugyanis attól az időponttól kezdve már a „kamatokat” sem tudta kifizetni a pénzzel beszálltak számára. Amikor aztán vissza akarták tőle szerezni az alaptőkét - a neki korábban egyénenként átadott többszázezer forintot -, akkor megszüntette az elérhetőségét. Nem vette fel a telefont, s igyekezett elbújni kuncsaftjai kutató szemei elől. Ha pedig valamelyikük mégis elérte, arra hivatkozott: eltűnt az illető, akinek a pénzt átadta. Az asszony a rendőrségen is erre hivatkozott, de nem járt eredménynyel, felelnie kell a tetteiért. Nincsen csak csikk A magyar próza atyjának tekintett Pázmány Péter - ha emlékezetem nem csal - egyhelyütt azt írta, hogy ha azt a bort, amit addig a magyarok megittak, beleöntenék a Kárpát- medencébe, az országot dúló törökök belefulladnának. Ha napjainkban tennénk ugyanezt azzal a szeméttel, amit az elmúlt néhány esztendőben „az országot dúlva" termeltünk, mi magunk fulladnánk bele. Bizonnyal meg is érdemelnénk. A világ „boldogabb" vidékein számunkra szinte megdöbbentő tisztaság uralkodik. Nem csak a turistajárta nagyvárosok belső kerületeiben, ahol a köztisztasági cégek kínosan ügyelnek a rendre, hanem a kisebb falvakban, a szántóföldeken is. Ez utóbbi is bizonyság arra, hogy környezetünk ápolt- sága nem csak az ezzel foglalkozó cégek munkájától, s nem csak az e célra rendelkezésre álló pénztől függ. Ha bennünk, egyszerű halandókban nincs meg az igény arra, hogy rendet tartsunk magunk körül, megette a fene az egészet. A képlet persze nem ennyire egyszerű, de talán éppen ez a legborzasztóbb. Számtalan példa van arra, hogy valaki a lakásában, a házában, a saját telkén példás tisztaságot teremt, de a portáján kívül már nem zavarja a szemét, sőt akár arra is vetemedik, hogy „birtokának" kitakarítása után a hulladékot az erdőbe, az árokpartra vesse. Úgy gondolja, az már közterület, annak rendbentar- tása legyen másnak a gondja. A minap egy olyan - majdnem belvárosi - buszmegállóban várakoztam, ahol vastagon álltak az eldobált cigarettacsikkek, a papírfecnik. Ez még önmagában az utazókat, s a terület rendbentartásával láthatóan nem nagyon törődő céget minősíti. Csakhogy a megálló éppen egy autószalon előtt van, igaz, annak kerítésén kívül. A szalon udvara patikatisztaságú volt - manapság egy vállalkozásnak adnia kell magára. Az összképet azonban a csikkhegyek alaposan rontották. Ha a vállalkozó igazán adna magára, néha körülnézhetne a portája előtt is, hiszen alapvető üzleti érdeke, hogy tágabb környezete is esztétikus benyomást keltsen. Igaz, először is a csikkhegyek szorgos építőinek kellene legalább néhány lépést megtenniük - először fejben, majd a valóságban is - a kukáig. Anita boldogan viseli terheit Van, aki mint önkormányzati képviselőt, mások a televízió képernyőjéről vagy éppen írásai alapján ismerik Szilágyi Anitát. Az oroszlán jegyében született, 26 éves alsózsolcal lány mint örökmozgó ingázik naponta Budapest és szülőfaluja között. Anita minden reggel fél négykor kel, felutazik a fővárosban lévő ATV-hez, elvégzi híradó-szerkesztői munkáját, majd irány haza. Általában éjjel 11 óra tájban hajtja álomra fejét. Másnap kezdődik minden elölről. Ezzel, az átlagostól nagyobb leterheltséggel sem éri be. Főszerkesztője és írója a helyi hírlapnak. Esetenként az Észak-Magyaror- szágban is publikál. Mindemellett rendszeresen vezet műsort a kazincbarcikai televízióban, ráadásul a községi önkormányzat képviselőjeként is helyt kell állnia. Hogy a további karrier építéséről se feledkezzen meg, művelődésszervezést tanul. Az már szinte hihetetlennek tűnik, hogy szórakozásként még fodrászkodik barátai, ismerősei körében. A humán beállítottságú lány oktatásszervező diplomája mellett elvégezte a Bálint György Újságíró Iskolát is. Most arra készül, hogy szerzett tapasztalatait átadja az újságírást hivatásul választóknak. Úgy tartja, nem elég az elméleti felkészültség, be kell mutatni az újságírás gyakorlati trükkjeit, a „hírszerzés” praktikus elemeit is annak, aki erre a hivatásra adja a fejét. Anita szerint valójában nem az ember alakítja az időt tevékenysége során, hanem maga igazodik a munkához, idomul az időhöz. Az élet diktál. A világ nagyon felgyorsult. Aki képtelen felvenni a ritmust, megbirkózni a napi kihívásokkal, rengeteg lehetőségtől, munkaalkalomtól fosztja meg magát. A megmérettetéseket fel kell vállalni, elébe menni az eseményeknek. „Ha tudod, mit akarsz elérni, az már fél siker” - fogalmazza meg ars poeticáját.