Észak-Magyarország, 2000. szeptember (56. évfolyam, 205-228. szám)
2000-09-15 / 217. szám
2000. szeptember 15., péntek Aktuális / Országban-világban 2 HÍRCSOKOR • Elaludt a sofőr. Elaludt a volánnál egy kamion sofőrje csütörtökön a nyugat-iráni Horammábádban, s belerohant egy autóbuszba, tizenkét ember halálát és negyven személy sérülését okozva. A fémet szállító jármű áttért a menetirány szerinti bal oldalra, és frontálisan ütközött az utasokat szállító busszal. • Megbízólevél átadások. M. Abdus Sa- mad bangladesi, illetve Andries Venter dél-afrikai rendkívüli és meghatalmazott nagykövet csütörtökön Budapesten átadta megbízólevelét Mádl Ferenc köztársasági elnöknek. • Érseki állásfoglalás. Az angol római katolikus egyház feje arra sürgette a londoni fellebbviteli bíróságot, tartsa tiszteletben a szülők akaratát, és hagyja meghalni a Manchesterben egy hónapja megszületett sziámi ikreket. Cormac Murphy- OConnor, Westminster érseke csütörtökön terjesztette írásban a katolikus egyház véleményét a bíróság elé. Mancs segítségével találták meg Zalaegerszeg (ÉM - PT) - A Miskolci Spider Speciális Mentőcsoport csütörtök délben találta meg a Csapi község mellett szerda délután eltűnt négy éves kisfiút. A gyerek egy méterre a mocsár partjától fulladt vízbe. Lehóczky László, a speciális mentőcsapat vezetője hét társával érkezett a zalai településre tegnap kora hajnalban. Az adatgyűjtés és egyeztetés után délelőtt kilenckor kezdték meg a kutatást. A gyerekeltűnés előtörténeteként megtudták, hogy az apróság szüretelő szüleivel együtt tartózkodott a közeli dombon. Valamikor azonban észrevétlenül eltűnt, és lejött a meredek lankán. Nem tudni miért, de át akarhatott kelni a völgyben lévő mocsaras területen. A parton levetette ruháját és cipőjét. Csak egy kis ing maradt rajta. A nyomokból ítélve kereshette a gázlót, de közben a már tóvá bővülő szakaszhoz ért. A túlparttól néhány száz méterre van az út, ahonnan a gyerek autózúgást is hallhatott. A miskolciak négy keresőkutyával, köztük Manccsal kutatták át vízfelszínt, majd egy nádas mögötti területet. Fél tizenkettő tájban, mintegy száz méternyi távolságból jelezte Mancs, hogy valamit talált. Ez a valami pedig a gyerek arccal vízbe fordult holtteste volt. A szerencsétlenül járt apróságnak egy méterre a parttól fogyott el az ereje, és fulladt a negyven centiméteres vízbe. Miskolc és Borsod-Abaüj-Zemplén megye független napilapja A kiadó vezetője: Szabó Miklós (szabo@iscomp.hu) Főszerkesztő: Kiss László (kiss.laszlo@iscomp.hu) Szerkesztők: aktuális: Bánhegyi Gábor (240-es mellék, banhegyi@iscomp.hu) társadalom: Bujdos Attila (212-es mellék, bujdos@iscomp.hu) gazdaság: Méhes László (211 -es mellék, mehes@iscomp.hu) kultúra: Csőrnök Mariann (210-es mellék, csornok@iscomp.hu) térség: Buzatalvi Győző (298-as, 430-as mellék, buzafalvi@iscomp.hu). sport: Berecz Csaba (241-es mellék, bereczcs@iscomp.hu) Szerkesztőség: 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, PL: 351. Szerkesztőségi fax: 501-262 Telefon: 414-022 A központ jelentkezése után közvetlenül tárcsázhatok a rovatok mellékei, valamint a titkárság: 201, Hírügynökség: Magyar Távirati Iroda (MTI), European Press Agency (EPA). Kiadja az Inform Stúdió Kft. Ügyvezető igazgató: Jósét Kogler Felelős kiadó: Szabó Miklós Terjesztési vezető: Seszták Ottó (06/20-958-9923, sesztak@iscomp.hu) Marketingvezető: Szökéné Kórik Erika (06/20-977-5596, szokene@iscomp.hu) Hirdetési vezető (Miskolc): Farkasné Lovász Zita (06/20-9147-209, lovasz@iscomp.hu) Hirdetési vezető (térség): Maros Éva (06/20-333-2530, maros@iscomp.hu) A kiadó elme: 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, PL: 178. Telefon: 414-022 Hirdetési fax: 501-260, marketing és terjesztési fax: 501-261 Az áruspéldányokat terjeszti az Inform Stúdió Kft. Gere Sándor (304-es mellék, gere@iscomp.hu) Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a Magyar Terjesztés-ellenőrzési Szövetség Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., 4031 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Kézbesítési problémáikat az alábbi Ingyenesen hívható telefonszámon jelezhetik: (06-80) 305-305. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél és a kiadóban, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Bank Austria Creditanstalt-nál vezetett 10911004-00000002-01580060 bankszámlaszámra, valamint megrendelhető a kiadó elmén. Az előfizetési díj egy hónapra 699 forint, negyedévre 1990, fél évre 3990, egy évre 7590 forint. A lap példányonkénti ára hétfő és csütörtök között, valamint szombaton 37 forint, a pénteki lapszám a TV Plusszal 44 forint. Az előfizetés lemondása 30 napos határidővel, írásban történhet. Index: 25 655. ISSN 0133-0357 Nyomás: Inform Stúdió Kft., 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (52)413-101. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza! költségvetés előtt Miskolc (ÉM - FL) - A szabad demokraták a gazdasági növekedés fennmaradásáért, s azért szállnak síkra, hogy a felemelkedés végre valóban érezhető legyen az ország leszakadó térségeiben is. Mindezt T. Asztalos Ildikó, az SZDSZ megyei országgyűlési képviselője jelentette ki tegnapi sajtótájékoztatóján az új adótörvény parlamenti tárgyalását megelőzően.- A parlamenti ciklus félidején túl vagyunk, s az adótörvények tárgyalásánál már kétszerT. Asztalos Ildikó Fotó: Bujdos Tibor megállapítottuk, hogy a kormány, illetve vezető pártja, a Fidesz nem tartja be a választási kampányban hangoztatott ígéreteit. Az egyszeri nagyarányú adócsökkentés választási szlogenje nem teljesült. Újabb rekordot dönt meg a kormány azáltal, hogy az adótörvény parlamenti tárgyalását a költségvetési irányelvek ismertetése nélkül kezdi meg. Ügy kell vitatkoznunk a költségvetés bevételeket megalapozó adótörvényekről, hogy nem ismerjük a kiadási oldalt - hangsúlyozta T. Asztalos Ildikó. Az SZDSZ álláspontja szerint az évek óta tartó gazdasági növekedés fennmaradása, az ország leszakadó részeinek talpon- maradása érdekében most kell dönteni. Mindezekhez adócsökkentésre és beruházásokra, a befektetésekre fordított összegek növelésére van szükség. Emellett a nagy elosztórendszerek reformjára, mert ezek hiánya a gazdasági növekedés gátja lehet - jelentette ki T. Asztalos Ildikó. Helyben keresnek munkát Sátoraljaújhely (ÉM - FL) - A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Munkaügyi Központ állásbörzék és nyílt napok szervezésével is segíti a munkanélküliek elhelyezkedését. A tegnap, Sátoraljaújhelyen tartott állásbörzén 376 fő talált munkahelyet.- összesen 847 állásajánlat volt. Ötszáz a székesfehérvári Videotonból, 347 a térségből, zömében sátoraljaújhelyi és sárospataki üzemek részéről - tájékoztatott Veress Ferenc, a megyei munkaügyi központ sátoraljaújhelyi kirendeltségének vezetője. A Videoton operátori, tehát összeszerelői munkakörbe toborzott embereket. Szervezői utazási kedvezményeket, munkásszállást ígértek a jelentkezőknek. A kedvezmények ellenére mindössze 38-an jelentkeztek a székesfehérvári munkahelyre, 338-an helyben, illetve lakóhelyük közelében találtak munkát a rendezvény eredményeként.- A 847 ajánlott munkahellyel szemben a 376 elfogadott munkahely egy akció eredményeként szép szám. Hozzátéve, hogy egy állásbörze után még több egyezkedés következik a lehetséges munkavállalók és munkáltatók között. A tegnapi állásbörze alapján is bizonyítottnak látszik, hogy a borsodi munka- vállalók többsége új munkahely reményében sem akar elköltözni. Szülőföldjén akar megélhetést találni, itt remél a maga számára munkahelyet - nyilatkozta Veress Ferenc, a munkaügyi központ sátoraljaújhelyi ki- rendeltségének vezetője. Schuster költségei Pozsony (MTI) - Kétmillió- háromszáznyolcvanezer szlovák koronát fizet ki az szlovákiai Általános Egészségbiztosító (VSZP) Rudolf Schuster szlovák államfő ausztriai gyógyításáért - közölte csütörtökön Pozsonyban a biztosító igazgatója. Az összeg a beteg innsbrucki kórházi ápolásának és iglsi utókezelésének költségeit tartalmazza. Százmillió tojás Szerencsről Hagyomány lett az Abaúj Expóból Miskolc, Encs (ÉM - LL) - Immár második alkalommal rendezik meg szeptember 22-től 24-ig az Abaúj Expót az encsi sportcsarnokban és létesítményeiben - hangzott el a tegnapi miskolci sajtótájékoztatón. Dr. Barkóczi István, az Északmagyarországi Gazdasági Munkaadói Közösség elnöke, Bihall Tamás, a Vásáriroda Kft. ügyvezető igazgatója, Béres László, az Abaúj i Gazdaságfejlesztő Központ igazgatója és dr. Menyhért Béla, Encs polgármestere az Abaúj Expo jelentőségét méltatta, hiszen ezen rangos eseményen juthatnak a vállalkozók olyan információkhoz, amelyek segítségével a térség felemelkedését támogatják. Magyar és szlovák kiállítók mutatkoznak majd be Encsen. Á miskolci Vásáriroda Kft., az encsi önkormányzat, illetve az Abaúji Területfejlesztési Ön- kormányzati Szövetség által szervezett kiállítás és vásár fővédnöke az idén dr. Torgyán József földművelésügyi és vidék- fejlesztési miniszter, aki a rendezvényt meg is nyitja. Támogatás Nyíregyháza (MTI) - Az öt, gazdaságilag leginkább hátrányos helyzetben lévő megye felzárkóztató programja 2001-ben és 2002-ben is folytatódik - jelentette be Nyíregyházán Mádi László országgyűlési képviselő, a Fidesz - Magyar Polgári Párt költségvetési munkacsoportjának vezetője. Nógrád, Borsod- Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szat- már-Bereg, Somogy és Békés megyék kiemelt támogatását tavaly képviselői javaslatra, hatpárti egyetértéssel fogadták el. Repedő falak Pusztaszőlős (MTI) - Nemcsak Pusztaszőlősön, hanem a környékén lévő több településen is kárigénnyel akarnak fellépni a lakók a Mól Rt.-vel szemben, mert a gázkút kitörése miatt házfalak repedtek meg. A kútkitöréstől négy kilométerre fekvő Kaszaperen eddig 20-an, a körülbelül 6 kilométerre fekvő Pusztaföldváron 42-en, a 6-4 kilométerre fekvő Kardoskúton 24-en, míg az úgy 7 kilométerre lévő Tótkomlóson 5-en adtak be kárigényt a helyi önkormányzatokhoz. Szerencs (ÉM - LL) - Az 1998- 2000 közötti időszakra kidolgozott fejlesztési stratégiai tervnek megfelelően átadták a Szerencsi Mezőgazdasági Részvénytársaság tulajdonát képező, 600 millió forintos ráfordítással felújított nagy kapacitású tyúktelepet. Dr. Os- vay György, az rt. vezérigazgatója cége nevében úgy fogalmazott, éves szinten százmillió darab tojást szeretnének értékesíteni, miközben a tojótyúkállomány létszáma - a fejlesztés eredményeként - eléri, illetve elérheti a 380- 400 ezer darabot. A műszaki átadás alkalmával bebizonyosodott - tette hozzá dr. Osvay György -, az ISO 9002-s, Európai Unió által előírt minőségbiztosítási szabvány követelményeinek is megfelel az új farm technikai felszereltségének színvonala, ugyanakkor mától az ország egyik legjelentősebb telepe és legnagyobb tojás- termelő üzeme kezdte meg működését Szerencsen. Hirdetés »AUTÓGÁZ GÁZOS MONOLÓG EGY TAXIBAÍ Amikor a sofőr berakta a bőröndöket az Astra csomagtartójába Ferihegyen éjjel fél egy körül, nem lehetett nem észrevenni a fekete tartályt. Olyasmi volt, mint egy fekete poroltó, csak sokkal nagyobb. Amikor beültünk a kocsiba, nem bírtam tovább, és megkérdeztem, mit cipel.- Az csak a gáztartály - mondta, ráadta a gyújtást, majd a műszerfal alatt egy aprócska fekete dobozon megnyomott egy gombot. Rálépett a gázra, és felpörgette a motort. A motorral alig észrevehetően, de történt valami. Mintha egy parányit kihagyott volna.- Most már gázzal megyünk - bólintott, sebességbe rakta az autót és elindultunk.- Gázzal?- Persze - válaszolt magától értetődően a taxis.- Volt egy kollegám, az úgy hat évvel ezelőtt Olaszországban szereltetett be átalakítót. Egy ideig körülményes volt a tankolás, de esküszik a gázra. Amikor megvettem ezt az Astrát, eltűnődtem. Volt ugyanis egyszer egy fuvarom. A pasas a szervizbe ment, ahol a Golfját alakították át gázosra. Oké, mondtam, bemegyek én is, és megnézem magamnak, mi ez. Ez alig fél éve történt. Először kicsit aggódtam, hogy van-e elég kút, tudok-e rendesen tankolni, de valaki mondta, hogy a Prímagáznak kb. 110 kútja van országszerte. Akkor ez nem lehet gond, mondtam magamnak.- Hogy mennyi volt az átalakítás? Úgy 150 000 forint, szakszervizben, garanciával. Soknak találja? Kocsitól függően 70 000 és félmillió közt van az átalakítás. A gáz literje 135 forint. Az, ha jól tévedek, éppen egy százassal olcsóbb a benzinnél. Én elautózok havonta 10-12 000 kilométert. Akárhonnan is nézem, az a 150 000 forint három hónap alatt visszajött. Gondom meg nincs vele semmi, mert a kocsi ugyanúgy megy benzinnel is, mint eddig. Ha kifogy a benzin - vagy a gáz-, akkor egész egyszerűen átkapcsolok a másikra. Ezt itt megnyomom, és kész.- Érzett valamit? Semmit, ugye? Csak így, akár menet közben is. És érez valami gázszagot? Nem, . ■-: .>/(.■ v * ugye? Nem olyan, mint a telken a gázpalack. És mondok én még magának valamit Most már szinte minden kocsi 95-ös benzinnel megy. Ez az ok- tánszám. A gáz oktánszáina 103 és 105 között mov zog, legalábbis a Prímagázé biztosan. Hogy ez ntít jelent? A motor annál jobban megy, minél sabb az oktánszám. Nekem nincs minden évben pénzem egy ra, és a magas oktánszám megkíméli a moi tóm, érti már. Bizony, nagyobb az élettartama a kocsinak. Ráadásul biztonságos, mindenféle szelepek vannak az átalakítóban, meg a tartályban is, így aztán a kocsi előbb esik szét, mintsem hogy nyomásorob- léma legyen a tartályban. És emlékszik arra, pár éve az egyik benzinkúthálózatnál vizes benzint adtak, és sorra álltak be a motorok? Én arról nem hallottam, hogy a Prímagáz vizes gázt volna. Tiszta a gáz, ez biztos, és ettől ugye be a motor. A kútnál bedugom hátul a pisztolyt, és nyomatom bele a tartályba.- Jó, rendben van, mélygarázsba nem ' vele, de ez legyen a legnagyobb baj úgy őszintén, érez valami szagot? Érzi, bul menne a kocsi? Kényelmesen nézzen balra, ott a Prímagáz kút, ahol tam. Vidékre is bármikor elindi denhol találtam egy Prímagáz kutat, kellett. És még egy. Ha kiszáll, majd kipufogót. Persze, az ember nem a kipufogógázt szagolgatni, de mt nem kap frászt, ha a garázsban járni a motort Nem vagyok egy mán: zetbarát, de én ülök a kocsiban órákon szagolom a többi kocsi szagát. Fizettem, kivette a csomagokat, vi; adott, és elhajtott. A kipufogót elfelejtettem golni, de biztos igaza volt Nem éreztem gPRlUA