Észak-Magyarország, 2000. szeptember (56. évfolyam, 205-228. szám)
2000-09-12 / 214. szám
2000. szeptember 12., kedd ÉSZAK-MAGYJUMRSMG # Kultúra 8 HÍRCSOKOR • Ufo-utód. Ufós utód? című könyvét mutatja be Harda Hevesi István szeptember 12-én, ma délelőtt fél 11-től a miskolci TIT Kazinczy Klubban (Széchenyi u.14.) Az író a helyszínen rendkívüli testi adottságait is szemlélteti. • Novella- és verspályázat. Ősszel is nyílik még virág címmel országos novella- és vers író pályázatot hirdet a tatabányai Bányász Művelődési Otthon. A szerzők legfeljebb két pályázatot küldhetnek be, más-más jeligével, szeptember 15-ig. Egy jeligéhez egy novella vagy három vers tartozhat. Izsó Miklós írásban, szóban, szoborban Izsófalva (ÉM) - A hagyományos Izsó Miklós Emlékhétnek az idén kiemelkedő eseménye volt a hét végi Millenniumi nap, ezen a héten pedig folytatódnak a hagyományos, az egész települést megmozgató programok. Hadobás Sándort, az izsófalvai művelődési ház igazgatóját először mégis a szombati események kapcsán kérdeztük: miért kellett áthelyezni az Izsó-szobrot?- A szobor korábbi helye méltatlanul eldugott, szűkös és lepusztult volt - mondja Hadobás Sándor. - Most azonban a Millenniumi park által megszületett az a tér, amely méltó helye lehet az emlékműnek. Nemcsak tágas és átlátható, de a központban is van a település híres fiának, egyben névadójának szobra. A rudabányai születésű Kolosai Zoltán festőművész kiállítását tegnap nyitották meg az izsófalvai művelődési ház galériájában - sajnos már posztumusz. A művész Budapesten élt, de lokálpatrióta maradt, Rudabányán több köztéri munkája is látható. A legutóbbi, a Szent István-dombor- mű augusztus 20-i avatóján már nem vehetett részt a művész. A kiállítás anyaga a közeli településről érkezett Izsófalvára. A környező településekre való odafigyelést példázza a ma, kedden délután 3 órától kezdődő honismereti könyvbemutató is, amelyen a térségben a közelmúltban napvilágot látott monográfiákat ismerheti meg a közönség. Izsófalva természetesen önmagát is bemutatja az emlékhéten.- Hagyományos programunk az Izsó Miklósról rendezett általános iskolai vetélkedő ugyanúgy, mint a szintén a gyermekeknek szervezett művészeti versenyek, illetve az énekkel és tánccal fellépő Egressy Béni Klub bemutatkozása - folytatja Hadobás Sándor. - A gyermekek agyagszobrászatban és rajzban versengenek, a korábbi évek munkái közül is sokat őriz az iskola. A legjobb emlék mégis a fotó, mert kiégetni sajnos nem tudjuk az agyagot- - pedig ezek a munkák köthetők igazán a szobrászművész Izsó Miklóshoz. Az emlékhét zárásaként szombaton délután Izsó Miklóst kortársainak segítségével idézik meg: az írásokból kiderül, hogyan látták személyét és munkásságát az egész szobrászatot megújító, mégis sokat nélkülöző művésznek. Méltó helyet kapott Izsó Miklós szobra Dáridós születésnap Miskolc (ÉM) - Országos körútja során Miskolcra is eljut a Dáridó című televíziós műsor szeptember 22-én, pénteken este, amikor is a Városi Sportcsarnokban rendezik be a zenés udvarházat. Lajcsi természetesen Miskolcra is ismert előadók társaságában érkezik. A népszerű sztárok - vagyis Szandi, a Defekt Duó, Sólymos Tóni, Csocsesz a Bestiák együttes és Komár László - a T-Rádió ötödik születésnapját ünnepük meg, így dáridó- zás közben személyesen is találkozhat a közönség a zenés adó műsorvezetőivel és munkatársaival. Jegyek a T-Rádióban és a TNS-zeneboltokban vásárolhatók. A taposómalomból a kiállítóterembe Lapunk fotóriportere, Bujdos Tibor kiállítása nyílik a Megyeházán Miskolc (ÉM - FK) - Lapunk fotóriporterének. Bujdos Tibornak nyílik kiállítása a Megyeháza Galériájában július 14-én, csütörtökön. A fényképek a Bodrog idei árvizét örökítették meg. Azt gondolhatnánk, hogy zavarba jön a fotóriporter, ha őt kérdezik, sőt, a hóhért akasztva, fotózzák is. De Bujdos Tibor könnyedén várja, hogy ki- faggasák. Pedig a beszélgetés most nem a mindennapi rutinról, hanem róla, a kiállító fotósról szól. • Na, kérdezz - mondja rögtön, rámenős fotóriporterként magához ragadva a kezdeményezést. □ A kiállítások terén nem voltál ilyen kezdeményező... • Csoportos tárlatot már vettem részt, de önálló tárlatom még valóban nem volt. Eddig még nem akartam. Megelégedtem azzal, hogy naponta 53 ezer példányban megjelennek a képeim. Az úgy kétszázezer ember lapszámonként. □ Akkor hogyan született meg ez a kiállítás? • Ha megfordult a fejemben az önáüó bemutatkozás gondolata, akkor csak a víz jutott az eszembe témaként. Nagyon szeretem nézni, fotózni, mert érdekes és gyönyörű, ahogy folyik és változik. Most tavasszal úgy adódott, hogy el kellett mennem az árvízsújtotta területekre fotózni. Ilyenkor egy egészen sajátos arcát is megmutatja a víz. Amikor a lapnak fotóztam, csak a vizet láttam és a politikusokat, akik elmentek a helyszínre. Engem viszont azok az emberek érdekeltek, akik ténylegesen átélik az árvizet. Érdekelt, mit csinálnak ilyenkor, hogyan reagálnak. Akkor döntöttem el, hogy a A kiállításra készülő Bujdos Tibor, és egy a tárlaton is látható fotók közül munkán túl elmegyek a Tokaj és a Sátoraljaújhely közti településekre és készítek ott is felvételeket. □ Hogy fogadtak az emberek? Hiszen a legnagyobb baj közepette csak fényképezni mentél oda. • Kedvesen fogadtak és már a második falunál tudtam, hogy kiállítás lesz az anyagból, elvégre ilyet nem mindennap lát az, aki mondjuk Miskolcon vagy Mezőkövesden él. De ettől függetlenül sok kép meg is jelent az Északban. □ Milyen téma az árvíz? • Jól megfogható, könnyű téma. Adják magukat a képek. Az ott élők keveset pózoltak, mert el voltak foglalva a saját bajukkal. Az arcok is őszinték, mert nem volt idejük és kedvük arra az embereknek, hogy pózoljanak a kamerának. Egy jókedvű társaságot sokkal nehezebb hitelesen megörökíteni, mert ha meglátnak, akkor rögtön azzal vannak elfoglalva, hogy minél előnyösebb szögből álljanak. Noha láttam, hogy milyen elkeseredett harcot vívnak az emberek az árvíznél, mégis élveztem ott a munkát. Már csak azért is, mert általában egy eseményre legfeljebb tizenöt-húsz percet tudok szánni, aztán rohanni kell a következő helyszínre. Ennyi idő alatt kell felmérni a helyzetet, kitalálni, hogy mit lehet a témából kihozni úgy, hogy az a legpontosabban adja vissza a történést. Igazi taposómalom. Próbálunk arra is figyelni, hogy a sajtófotó esztétikai élményt is nyújtson, de ez nem mindig sikerülhet. Ezért is fontos nekem, hogy időnként más szemmel is fotózzak., □ Elégedett vagy az eredménnyel? • Úgy érzem, sikerült elérni a kitűzött célt. Kicsit még büszke is vagyok. □ Miért csak egy kicsit? • Mert ha fotózok, akkor azt igazából a magam követelményei szerint teszem. Nagyon szigorú vagyok magammal szemben. □ Nem kaptál kedvet egy másik önálló tárlathoz? • Most nem tudom, hogy akarok-e még egyet. De édesapám arra nevelt, hogy valamit időről időre le kell rakni az asztalra, valami nagy dolgot. Ilyen nagy dolognak érzem, hogy naponta több ezren látják a képeimet, de akkor is kell még valami pluszt nyújtanom - a munkám mellett, ám a szakmához kapcsolódóan. Nekem ez fontos, mert ettől érzem magam igazán jól. * Az árvízi pillanatok című kiállítás szeptember 14-én, csütörtökön délelőtt háromnegyed 10- kor nyűik a Megyeháza Galériában. A tárlaton Ódor Ferenc, a megyei közgyűlés elnöke mond köszöntőt. Bujdos Tibor fotóit Dobrik István, a Miskolci Galéria igazgatója ajánlja a közönségnek. Regensburg és Róma váija a kórust A Mindszenty Cardinal Kórus képviseli Magyarországot az ünnepi fesztiválon Miskolc (ÉM) - A hatalmas zenei múlttal rendelkező és zenei életet élő németországi Regensburg a 2000. évet ünneplő programsorozatába egy vendéget hívott Magyar- országról: a miskolci Cardinal Mindszenty Kórust. A Cardinal Mindszenty Kórus regensburgi kapcsolata a dóm világhírű fiúkórusának emlékezetes miskolci koncertjei révén nyilvánvaló völt. Most azonban a miskolci kórust látja vendégül a zeneéletéről híres város, méghozzá a 2000. év tiszteletére rendezett fesztivál keretében.- Maga egy csoda, hogy eljuthatunk abba a városba, amelyben minden templom külön zenei központ, ahol gyakran megfordulnak zenészóriások is - mondja Gergely Péter Pál, a Cardinal Mindszenty Kórus vezetője. - Az pedig, hogy a dóm koncertsorozatában lépünk fel, méghozzá a jubileumi év tiszteletére, külön megtiszteltetés. Az ország képviseletében A regensburgi dóm az ünnepi év minden hónapjára szervezett egy kiemelkedő koncertet, vendégül lát portugál, belga és német együtteseket. Szeptember lett a „magyar hónap”: 14-18. között három koncerten, közöttük 17-én, most vasárnap a dómban az egész országot képviseli a miskolci Cardinal Mindszenty Kórus.- Az adott ország zenei életében prosperáló együtteseket szoktak kiválasztani, amelynek a friss eredményeit veszi figyelembe a bajor művészeti bizottság. Úgy tudom, több magyar együttes is szóba került, végül minket választottak. Azonban ezt is reálisan kell nézni, nem vagyunk Európa legjobbjai között, az erős középmezőnyben van most a helyünk. A dómbéli hangversenyen a közelmúltban megválasztott új dómorgonistával, Franz Josef Stoiberrel együtt lép fel a megerősített kórus. Alkalmazkodni kell ugyanis a helyszín méreteihez, így erősítést kapnak a szintén Gergely Péter Pál művészeti vezetésével működő Cantus Ag- riensis Kamarakórustól.- Palestrinát és Liszt Ferencet a szervezők kérték, Németországban egyébként éledőben van a Liszt-kultusz - mondja a műsor összeállítása kapcsán Gergely Péter Pál. - Kodály, Bárdos, Gergely Péter Pál Fotó: Bujdos t. Halmos, Orbán műveit pedig én választottam. Nagyon nehéz műveket éneklünk, gyakran nyolc szólamban, nem lehet egy ilyen rangú helyszínre könnyű műsorral menni. A nagy négyes Rómában A XX. századi magyar zeneszerzői négyes művei novemberben Rómában is felcsendülnek: a miskolci kórust, miután 1993- ban és 94-ben elvitték a pálmát, visszahívták a millenniumi VIII. Palestrina Világversenyre.- Az előkészítő bizottság érdekes módon azt kérte, hogy saját nemzeti zenét szólaltassanak meg a kórusok. Mondanom sem kell, hogy elsősorban a fenti négyes műveiből válogattam, mert szerintem nincs még egy nemzet, amely fel tud mutatni négy ilyen formátumú zeneszerzőt ebben a században. Most legutóbb, a bélapátfalvai koncerten is fantasztikus sikerük volt, megérzik az emberek zenéjük lényegét. A közös szent üzenete A Cardinal Mindszenty Kórus még szeptemberben, 24-én Sárospatakon is fellép, Liszt Ferenc nagyszabású művével, a Szent Erzsébet legendával. A koncertre német vendégek is érkeznek.- Valószínű, hogy jövőre a rheingau-i zenei fesztiválon bemutathatjuk ezt a művet. Erzsébet úgymond közös szentje a két országnak, és Bajorországban nagy kultusza van. Híven ápolják a tradíciókat. Erzsébet, ha szabad így mondani, aktuális szent is, nagy erkölcsi példa. Példa arra, hogy az emberiességet, a humánumot nem lehet és szabad elfojtani. Drámaverseny - hetedszer HirdetésBudapest (MTI) - Három új egy- felvonásos verseng a VII. Magyar Drámaíró Versenyen szeptember 17-én, a magyar dráma napja alkalmából, a budapesti Tivoli Színházban. A versenyen Szako- nyi Károly: Mindig jön a kocsi; Görgey Gábor: Berta, illetve Hernádi Gyula: Drakulák című darabját ismerhetik meg az érdeklődők. Szakonyi Károly krimiszerű történetét Ács János viszi színre. A történetet Kránitz Lajos, Tímár Éva, Haás Vander Péter, Hau- mann Petra, Szilágyi Enikő és Ja- nicsek Péter színinövendék kelti életre. Görgey Gábor: Berta című, háromszereplős vígjátékát Iván Ildikó, Igó Éva és Székhelyi József mutatja be. Hernádi Gyula: Drakulák című egyfelvonásosát Vallai Péter, Bacsa Ildikó, Rajhona Ádám, Németh Judit, Cs. Németh Laios és Ács János játssza. Raiffeisen Devizabetét Kamatoztassa nálunk devizáját! Példák ai 1000 USD értékű <okdté«»kre (KBKM) Futamidő USD DEM Í hónap 5,30% 3,10% 3 hónap 5,60% 3,20% Tnvohlú dévi/dntfihrtk ftt fatumitifik fUR. OW, AI'.j t> ín 1V htnap 11/1.1 •! 06-40-48 48-48 '-1, 3530 Mítkolc, Bajcty-Zsilinuky út 2 4 (Szinvapork) X RoiffaÍMn BANK