Észak-Magyarország, 2000. augusztus (56. évfolyam, 178-204. szám)
2000-08-24 / 198. szám
Megújult A tokaji plébános egyházművészeti gyűjteménye/4 Szép, de zavar A sorfák takarják a közlekedési táblákat /5 ■ Kézsérülése miatt sem mond le az IDŐJÁRÁS: Napos, nyári idő Nappal 24 - 29 °C Éjszaka 13 - 18 °C ÁRA: 37 Ft, előfizetőknek: 26,90 Ft . augusztus 24., csütörtök 56. évfolyam, 198. szám Megjelenni: 53 000petöanyttan „Az olajügy a korábbi kormányok öröksége” Budapest'(MTI) - Az olajügyekben megvádolt politikusokkal szembeni nyomozást megszüntették - derült ki a parlament tegnapi, rendkívüli ülésén. A legfőbb ügyész, Polt Péter ugyanakkor bejelentette: a Fővárosi Ügyészségi Nyomozóhivatal határozatainak jogerőre emelkedését követően az ügyészség nyomozást rendel el mindazok ellen, akiket tettesként vagy részesként a hamis vád gyanúja terhel. A kérdésre, hogy Nógrádi Zsoltra és az olajbizottság elnökére, Pallag Lászlóra vo- natkozik-e a hamis vád esetében a nyomozás elrendelése, azt válaszolta: konkrét személyekről nem kíván beszélni.- A törvény előírja, hogy hamis váddal tettesként csak az illethető, aki a hatóság előtt vádolt meg bűncselekménnyel személyeket - mondta a legfőbb ügyész. /2 Dajkaprogram Ózd (ÉM) - Miközben a gazdaság országosan jó eredményeket ér el, a cigányság társadalmi integrálása, beilleszkedése csak az oktatáson keresztül látszik megvalósíthatónak. A felzárkóztatást az óvodánál kell kezdeni - jelentette ki tegnapi, tanévkezdés előtti fórumán az oktatási tárca vezetője. Pokomi Zoltán Ózdon arról is beszélt: beindítják az óvodákban a fürdőszobaprogramot. A higiéniai szokások átplántálását a pedagógusoktól várják. /3 Sírok az út útjában Miskolc (ÉM) - A miskolci Előhegy utcában önkormányzati útépítés miatt a diósgyőri temetőben 8 sír áthelyezése, pontosabban az azokban nyugvó halottak exhumálása vált szükségessé. Az egyik érintett család lapunkhoz fordult, mivel kegyeletsértőnek érzik halottaik nyugalmának megzavarását. /5 Hirdetés Leó Duett wőr 279Ft oper-vanllla, kakaó-vanília, puncs-wtracsatella, lOOOml Akció csak ma! TESCO | || ÉSZAK-MAGYARORSZÁG :-I 3501 Miskolc, Postafiók 351 19 8 © (46) 414-022 Időközi választást kell kiírni Szögeden Miskolc (ÉM - PT) - A polgár- mester távollétében az alpolgármester veszi át teljes jogkörrel a polgármester feladatainak ellátását az önkormányzatban. Ezért az új településvezető megválasztásáig sem lehet fennakadás Sa- jószöged életében. Erről dr. Orosz Gábor, a megyei közigazgatási hivatal vezetője tájékoztatta lapunkat. Mint arról tegnap beszámoltunk: a hivatal szerint a sajószögedi polgármester tisztsége az idén június 13-án kihirdetett és jogerőre emelkedett ítélettel egyidőben megszűnt. Dr. Orosz Gábort tegnap arról kérdeztük: mi következik ezután? A hivatalvezető szerint a helyi választási bizottságnak 30 napon belül kell kitűznie az időközi választást Sajószögeden. A kiírandó választás a képviselő-testület tagjait nem érinti, mert a képviselő- testület nem mondott le. Csupán az új polgármester megválasztását kell majd a törvényben előírt idő alatt lebonyolítani. Addig pedig a falu önkormányzata - a polgármesteri jogkörrel egyenrangúan felruházott - alpolgármester irányításával működik tovább. Megyénkben egyébként nem egyedülálló az időközi polgármester-választás - derült ki, amikor dr. Illés Pállal, a megyei közgyűlés igazgatási és jogi főosztályának vezetőjével beszéltünk. Tavaly 8 községben, idén 3 helyen tartottak ilyen választást, a következő augusztus 27- én esedékes (Alacskán). Két esetben azért kellett településvezetőt választani, mert új község jött létre (Farkaslyukról és Be- rentéről van szó). Háromszor lemondás, háromszor haláleset miatt írták ki az időközi polgármester-választást. Két helyen azért, mert eredménytelen volt az 1998-as polgármester-választás. Két esetben az volt az időközi választás oka, hogy feloszlott a képviselő-testület. Lapunknak nyilatkozott a sajószögedi polgármester is, aki újra indulna a tisztség megszerzéséért. /3 Szüret? Jó termés ígérkezik Hegy alján, de a gazdák mégis aggódnak. Ki vásárolja fel a már most az évszázad évjáratának kikiáltott szőlőt? /3j Korai tanévkezdés előretolt érvényességgel Miskolc (ÉM - SzK) - Tekintettel a korábbi tanévkezdésre, a tanulók részére megvásárolt szeptemberi bérleteket augusztus 27-től érvényesnek tekinti járatain mind a Miskolc Városi Közlekedési Rt. (MVK), mind a Borsod Volán Rt. A bérletszelvényhez való hozzájutás terén azonban nagy különbségek vannak. A szeptemberi MVK-s bérletszelvények augusztus 25-től váAz MVK péntektől árusítja a szeptemberi bérletek Fotó: b t. sárolhatók meg az rt. bérlet- pénztáraiban. Az általános iskolák alsó tagozatosai pedig elvileg már az évnyitón átvehetik a helyi közlekedésre jogosító, 10 éven aluliak számára kibocsátott bérletszelvényeket, melyeket az iskolák az MVK Rt.-től már ma átvehetnek. A jegypénztárakban bárki megvásárolhatja a városon belüli közlekedésre jogosító diákbér- letszelvényt, mindenféle dokumentum felmutatása nélkül. A diákbérlet azonban kizárólag a diákigazolvánnyal együtt érvényes, s csak akkor, ha a bérletszelvényen tintával (nem ceruzával és nem filctollal) feltüntetve szerepel a diákigazolvány száma is. Az egyetlen kivételt az általános iskolás első osztályos diákok jelentik. Tőlük egyelőre, a diákigazolványok kiosztásáig kitöltetlenül, diákigazolvány nélkül is elfogadják a buszvezetők, illetve a jegyellenőrük a bérletszelvényt - tájékoztatta lapunkat Dzuró Istvánné jegyellenőrzési csoportvezető. A tavalyi diákigazolványokat az MVK Rt. az október havi bérletszelvény lejártáig, azaz november 5-ig fogadja el. /5 Kezdődik a körgátépítés Zalkod (ÉM) - Megindul a Bodrog jobb partján is a körgátak építése, ezáltal minden települést önállóan működtethető körtöltés véd majd a közeljövőben az áradástól. Hogy a Bodroggal kapcsolatos munkálatokra egészében elég lesz-e a pénz, a vállalkozói árajánlatok után dől el. Mint köztudott, az előzetes - másfél milliárd forintra kalkulált összegű - tervben még nem szerepelt az, hogy Sátoraljaújhely közelében megemeljék a 37-es főút szintjét, valamint megfelelően kialakítsák a Ronyva-zugi szükségtározót. /7 Fának hajtott. Fának hajtott egy férfi autójával tegnap délután a Kisfokaj és Szirma közötti útszakaszon. A helyszíneléskor rendelkezésre álló adatok alapján valószínűsíthető, hogy a Fiat vezetője túl gyorsan hajtott, először a padkára sodródott, majd egy fának ütközött. A sofőrt súlyos sérülésekkel szállították kórházba. Fotó: Bujdos Tibor