Észak-Magyarország, 2000. augusztus (56. évfolyam, 178-204. szám)
2000-08-19 / 194. szám
2000. augusztus 19., szombat Országban-viláoban 2 HÍRCSOKOR • Villám. Péntek hajnalban villámcsapás miatt leállították a rivnei (Rovnó) atomerőmű 3. reaktorát. A villámcsapás következtében a reaktor saját áramszükségletét ellátó transzformátorában tűz ütött ki, amelyet az automatikus tűzoltórendszer kevesebb mint egy óra alatt eloltott. A reaktort várhatóan néhány hét múlva helyezik ismét üzembe. • Rendkívüli ülés. Áder János jövő szerdára összehívta a parlament rendkívüli ülését. Az MSZP-frakció által kezdeményezett rendkívüli ülés célja az olajügyek körül kialakult helyzet tisztázása. Ader János a Házbizottság rendkívüli ülését követően elmondta: a tanácskozáson - az MSZP-n kívül - minden frakció egyetértett abban, hogy a parlament rendkívüli ülésének összehívása sem szakmailag, sem politikailag nem indokolt. Clinton kontra Lewinsky Washington (MTI) - Róbert Ray amerikai független ügyész szemlátomást megpróbált borsot törni a demokraták orra alá Los Angeles-i elnökjelölt-állító gyűlésük zárónapján. Ekkor jutott el ugyanis a médiumokhoz az a hír, hogy Ray még július 11-én nagyesküdtszéket állított össze olyan újabb terhelő adatok vizsgálatára, amelyek a Bili Clinton elnök által Monica Lewinsky-vel való viszonyának takargatá- sa során elkövetett állítólagos jogsértésekre (hamis tanúzásra és az igazságszolgáltatás akadályozására) vonatkoznak. Ray korábban jelezte, hogy fontolóra fogja venni a vádemelést, ha majd Clinton elhagyja a Fehér Házat. A nagyesküdtszék megalakítása azonban még nem jelenti azt, hogy csakugyan meg is teszi. Orbán Viktor főkonzulátust avatott Kassa (MTI) - Pénteken délután egynapos látogatásra Kassára érkezett Orbán Viktor. A magyar miniszterelnök délután Mikulás Dzurindával szlovák kormányfővel közösen ünnepélyesen megnyitotta a Magyar Köztársaság kassai főkonzulátusát, amelynek létrehozásához a korábbi szlovák kormányok nem voltak hajlandók hozzájárulni. A kassai magyar főkonzulátus felállításáról Orbán és Dzurinda között még tavaly megszületett a megállapodás. A főkonzulátus Kassa híres főutcáján, közvetlenül a Szent Erzsébet székesegyház szomszédságában álló premontrei rendház épületében kapott helyet. A kassai magyar főkonzul tisztét Varga György, korábbi prágai magyar nagykövet látja el. A felesége, Lévai Anikó Budapest (MTI) - Napokig is eltarthat az oltása a Mól Rt. kardoskúti, 34. számú gáztárolójának, amely pénteken, 12 óra után lobbant lángra. A helyszínen korábban gázkitermelés folyt. A föld alatt jelenleg több száz millió köbméter gáz van. A tűzoltók délután fél egykor kapták a riasztást. A helyszínre - ahol 12-15 méteres lánggal ég a kiszökő gáz - hat városból, 14 tűzoltóautóval mintegy 50 tűzoltó vonult ki. Nehezíti az oltást, hogy a közeli Pusztaszőlősön nincs vezetékes víz, ezért az oltójárműveket Orosházán és Kaszaperen kellett feltölteni. Az MTI tudósítójának a tűzoltók elmondták: azt várják, hogy a megfelelő mennyiségű víz és egyéb oltóanyag mellett, az oltáshoz szükséges valamennyi technika a helyszínre érkezzen, hogy - mint mondták - egyetlen rohammal fojtsák el a tüzet. Gáti Zoltán tűzoltóezredes, a Békés megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője elmondta: az oltás menetrendjében egy víztározó kiépítése az első lépés, hogy megoldják a gázkút folyamatos hűtését. Az oltásban résztvevők Cibakházáról vártak egy turbóreaktív oltót, hasonló készüléket ahhoz, amelyet a szolnoki kőolajkutató cég szakemberei a tűzbe borult kuvaiti olajkutak oltásához használtak 1991-ben. A berendezés harckocsialvázra szerelt MIG-hajtóművekből áll, amelyek elfektetik a lángot és közben percenként 12 ezer liter vizet porlasztanak a tűzfészekre. társaságában Kassára érkezett Orbán Viktor pénteken estére tervezett hazautazása előtt a Szent Erzsébet székesegyház sírkamrájában megkoszorúzta a Nagyságos Fejedelem, II. Rákóczi Ferenc és az őt száműzetésbe követő társainak szarkofágjait, és átadta a sírkamra felújítására tett adományáról szóló okmányt, majd rövid udvariassági látogatást tett a válságos állapotból felépült szlovák államfőnél, a Kassán lábadozó Rudolf Schuster- nél. A magyar miniszterelnök Kelet-Szlovákia fővárosában kétoldalú megbeszélést folytatott Mikulás Dzurindával, találkozott a Magyar Koalíció Pártjának vezetőivel, és részt vett az augusztus 20-a alkalmából tartott ünnepi fogadáson, amelyre ötszáz embert hívtak meg. Titkos fotók Jeruzsálem (MTI) - A hivatalos Izrael évtizedek óta tagadja, a Jediót Ahro- nót nagy példányszámú izraeli lap viszont pénteken műhold-felvétellel bizonyította, hogy létezik a Negev- sivatagban a szupertitkosnak tartott Dimona atomreaktor. A lap a nagyfelbontású felvételeket az amerikai tudósok szövetségének internetes honlapjáról hívta le (http://sun0781.dn.net/index. html). Török attak Kairó (MTI) - Legalább 38 polgári személy meghalt csütörtökön Irak északi, kurdok lakta vidékén az iraki légtérbe behatoló török harci repülőgépek támadása következtében - adta hírül a Kur- disztáni Demokratikus Párt (PDK) Kairóba eljuttatott közleménye. A közlemény szerint a Kurd Munkáspárt (PKK) fegyvereseit támadó török harci gépek az Irán és Törökország közötti iraki területen nomád pásztorok egy településére is dobtak bombákat. A halottakon kívül 11 ember megsebesült, és négy eltűnt a támadásban. Ankarai katonai források elutasították a vádat, azt hangoztatva, hogy repülőgépeik soha nem támadnak polgári célpontokat. i- tsuK-MMnmRSzáe# -i Miskolc és Borsod-Abauj-Zemplén megye független napilapja A kiadó vezetője: Szabó Miklós (szabo@iscomp.hu) Főszerkesztő: Kiss László (kiss.laszlo@iscomp.hu) Szerkesztő: Bánhegyi Gábor (banhegyi@iscomp.hu) Rovatok: gazdaság: Méhes László (211-es mellék, mehes@iscomp.hu) kultúra: Csörnök Mariann (210-es mellék, csornok@iscomp.hu) sport: Berecz Csaba (241-es mellék, bereczcs@iscomp.hu) társadalom: Bujdos Attila (212-es mellék, bujdos@iscomp.hu) térség: Buzafalvi Győző (430-as mellék, buzalalvi@iscomp.hu). Szerkesztőség: 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, Pl.: 351. Szerkesztőségi fax: 501-262 Telefon: 4144)22 A központ jelentkezése után közvetlenül tárcsázhatok a rovatok mellékei, valamint a titkárság: 201, Hírügynökség: Magyar Távirati Iroda (MTI), European Press Agency (EPA). Kiadja az Inform Stúdió Kit. Ügyvezető igazgató: Josef Kogler Felelős kiadó: Szabó Miklós Terjesztési vezető: Seszták Ottó (06/20-958-9923, sesztak@iscomp.hu) Marketingvezető: Szókéné Kórik Erika (06/20-977-5596, szokene@iscomp.hu) Hirdetési vezető (Miskolc): Farkasné Lovász Zita (06/20-9147-209, lovasz@iscomp.hu) Hirdetési vezető (térség): Maros Éva (06/20-333-2530, maros@iscomp.hu) A kiadó címe: 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, Pl.: 178. Telefon: 414-022 Hirdetési fax: 501-260, marketing és terjesztési fax: 501-261 Az áruspéldányokat terjeszti az Inform Stúdió Kft. Gere Sándor (304-es mellék, gere@iscomp.hu) Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és audítálja a Magyar Terjesztés-ellenőrzési Szövetség Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., 4031 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Kézbesítési problémáikat az alábbi ingyenesen hívható telefonszámon jelezhetik: (06-80) 305-305. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél és a kiadóban, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Bank Austria Creditanstalt-nál vezetett 10911004-00000002-01580060 bankszámlaszámra, valamint megrendelhető a kiadó címén. Az előfizetési díj egy hónapra 699 forint, negyedévre 1990, fél évre 3990, egy évre 7590 forint. A lap példányonkénti ára hétfő és csütörtök között, valamim szombaton 37 forint, a pénteki lapszám a TV Plusszal 44 forint. Az előfizetés lemondása 30 napos határidővel, írásban történhet. Index: 25 655. ISSN 0133-0357 Nyomás: Inform Stúdió Kft., 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (52) 413-101. Meg nem rendelt kéziratokat nem öntünk meg és nem küldünk visszal Kétszázötven kilogrammos, II. világháborús bombát találtak pénteken délelőtt Budapesten a XII. kerületi Kiss János altábornagy utcában egy építkezési területen. A környező lakóházakat kiürítették. A tűzszerész ügyeletes elmondta: a bombát az építkezésen dolgozó munkások találták meg az alapok kiásása közben. A bombáról a tűzszerészek a helyszínen leszerelték a gyújtószerkezetet, hogy az ne indulhasson be, és azt a helyszínen felrobbantották. A bombatestet pedig, amiben a robbanóanyag volt - ez esetben körülbelül száznyolcvan kiló - egy speciális szállító járművel elszállították. FotóiMTi Őreit próbálta vesztegetni Budapest (MTI) - Hivatali vesztegetés bűntette miatt vádat emelt az ügyészség a Whiskys rabló néven ismertté vált Ambrus Attila ellen. Ambrus Attila idén március 13-án, előzetes letartóztatása idején a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetben a séta alkalmával azt az ajánlatot tette a rá vigyázó őröknek: 25 millió forintot, repülőjegyeket és tiszta papírokat ad nekik, ha a bilincset tíz percre leveszik róla és magára hagyják. Ambrus Attilát egyebek közt több emberen elkövetett emberölés kísérletével, 30 rendbeli, pénzintézetek ellen, jórészt fegyveresen elkövetett rablással, illetve fogolyszökéssel, valamint lőfegyverrel való visszaéléssel vádolják. Pallag leváltást követel Budapest (MTI) - Pallag László (FKGP) országgyűlési képviselő, az olajügyeket vizsgáló parlamenti bizottság elnöke a Köztársasági Őrezred parancsnokának leváltását követeli, mert véleménye szerint Gémesi István dandártábornok jogosulatlan adatkezelést követett el vele szemben. A kisgazda politikus bejelentette, hogy feljelentést tett a legfőbb ügyésznél Gémesi István ellen, valamint panasszal kíván élni az állampolgári jogok országgyűlési biztosánál is. - Elfogadhatatlan az a tény, hogy kigyűjtötték mindazoknak a neveit, akik az elmúlt év során felkerestek, segítették munkámat. Gémesi István dandártábornok, az őrezred parancsnoka tisztában volt azzal, hogy törvénytelenséget követ el azzal, hogy a védett adatnak számtó névsort kigyűjtötte és összehasonlította egy másik névsorral, számomra is ismeretlen okból - fogalmaz Pallag László. Robbanás Belgrád (MTI) - Egy nő könnyebben megsebesült pénteken délelőtt Pristinában, miután nagyerejű bomba robbant fel a szerbiai Koszovó tartomány székhelyének központjában. A robbanás Pristina főutcáján következett be, egy olyan épület előtt, amely koszovói pártok hivatali helyiségeinek adott otthont. A detonáció komoly károkat okozott az épületben és a légnyomás a környező házak ablaküvegeit is kitörte. Az épület mintegy száz méterre fekszik az ENSZ polgári missziójának székházától és a jobbára népes vendégsereggel bíró Grand Hoteltől. A robbantás okai egyelőre ismeretlenek. A helyszínre látogató Bemard Kouchner ENSZ-különmegbí- zott újságíróknak azonban kijelentette, hogy a bombát a demokrácia, azaz a választások ellenzői helyezték el. Pár perccel a robbanás után Fotó: APA/EPA