Észak-Magyarország, 2000. augusztus (56. évfolyam, 178-204. szám)

2000-08-16 / 191. szám

ÍSZM-MMnRORSZÁISt 2000. augusztus 16., szerda SPORT HÍRCSOKOR • Gyói nyert. Nyíregyházán vett részt egy nemzetközi lövészversenyen az MTTSZ-BE- FAG-FETE csapata. A miskolci sportolók közül a kisöbű sportpuskások mezőnyében Gyói Zsombor végzett az első helyen Ud­vari Ákos előtt, míg a 60 lövéses sportpisz- tolyosok között Kovács István a harmadik lett. A szabadidős kategóriában Lőrincz Enikő szintén bronzérmet szerzett. • Két érem. A székesfehérvári hajómodell országos bajnokságon két érmet szereztek az ózdi modellezők. A F2B-kategóriában Számadó Attila ezüst, az F2A mezőnyében Számadó István bronzérmet vehetett át. • Tenisznapközi. Az iskolai szünet utolsó hetében a Junior TC tenisznapközit szervez. Az első találkozó időpontja augusztus 21- én kilenc órától lesz. További információ a 20/911-7751-es telefonszámon kérhető. Száz induló Máriapócs (ÉM) - Augusztus 20-án, va­sárnap rendezik meg a Thermo-Market- kupát, az országos amatőr ralikrosszsoro- zat negyedik fordulóját a máriapócsi Ra- bócsiRingen. Az ország legnézettebb rali- krosszpályáján rendre száznál több az in­dulók száma, az idei három futamon ed­dig pontosan százan kapcsolódtak be a so­rozatba. Az ünnepi viadal az éves küzde­lem utolsó előtti fordulója lesz, és mind az öt géposztályban izgalmas harcokra van kilátás. A legszínvonalasabb küzde­lem a D-II. kétkerekeseinél várható, hi­szen itt van a legtöbb olyan pilóta, aki az II. osztályú országos bajnokságban is in­dult. A verseny érdekessége lesz, hogy ek­kor debütál a hatpályás startgép amelyet a szeptemberi, Közép-Európai Zóna Trófe­ára készítettek. Vízi túra a Sajón Miskolc (ÉM) - A B.-A.-Z. Megyei Termé­szetjáró Szövetség és a Szabolcs-Szatmár Bereg Megyei Természetbarát Szövetség vízitúrát rendez a Sajó-folyón augusztus 18-tól 21-ig. A túrán csak tapasztalt vízitú­rázók vehetnek részt, de csak a saját fele­lősségükre. A túrán mindenki önellátó és a felszerelésről maga gondoskodik. Köte­lező a fedélzeti kötél, a légzsák és a men­tőmellény a hajókon. A túra időbeosztása: 08. 18., péntek: gyülekezés az esti órákban a sajópüspöki híd mellett (124 folyamkilo­méter). 08. 19., szombat: indulás 9.00-kor Sajókazára (95 fkm). 08. 20., vasárnap: Sa- jókaza - Szirmabesenyő (61 fkm). 08. 21., hétfő: fakultatív túra: Szirmabesenyő - Ónodi vár (34 fkm). Nevezni a helyszínen lehet 300 forint ellenében. Bővebb infor­máció a 46/353-511-es és a 42/311-577-es te­lefonszámon kérhető. Elégedetlen. Nem a teljesítménye miatt Anna Kurnyikova, hiszen a montre­ali 1.08 millió dollár összdíjazású női te­nisztorna 1. fordulójában 6:3, 7:6-ra le­győzte a zimbabwei Blacket, hanem egy bírói döntés hozta kis sodrából. Fotó: MTI Még közelebb került a TSC sportolóihoz Kébel Zsolt sportegyesületi elnökként a helyi erők megnyerésére törekszik A Tiszaújvárosi SC elnöke, Kébel Zsolt Fotó: vajda János Tiszaújváros (ÉM - BCS) - A múlt hét csütörtöké óta új elnöke van a Tiszaújvárosi Sport Clubnak. A sportegye­sület tisztújító közgyűlésén a tagok egyhangúlag dr. Ké­bel Zsoltot választották a klub vezetőjévé. □ Megválasztása után úgy nyi­latkozott, hogy egy Nemzeti Sportvárosban óriási megtisztel­tetés a legnagyobb sportklub el­nökének lenni, s ezért nem habo­zott, amikor a jelölőbizottság fel­kérte. De felmérte-e mire vállalko­zott? - kérdeztük Kébel Zsoltot. • Igen, hogy menedzseljek egy viszonylag jó helyzetben lévő városban, egy viszonylag jó helyzetben lévő klubot, amely­nek viszonylag jó eredményei vannak. □ Mennyire ismeri a klub hét szakosztályának problémáit? Már ha vannak ilyenek egyálta­lán... • Vannak, de szívesebben be­szélek a súlyemelő Diószegi Sán­dorról, a múkorcsolyázó Sebes­tyén Júliáról és az atléta Akácz Zoliról, vagy a többi négy szak­osztály - a sakk, az asztalite­nisz, a kézilabda vagy a termé­szetjárók - eredményeiről. Per­sze ha mindenről nem is, de a legtöbb gondról eddig is tudtam, hiszen sportorvosként a szakosz­tályok közelében dolgoztam, s nemcsak sportolók érkeztek hoz­zám, hanem velük együtt hí­rek is. □ A nagy egyesületeknél általá­ban a minden hétvégén pályára lépő futballcsapaton keresztül mérik le a sportbarátok az ered­ményességet, még akkor is, ha a focisták nem „édestestvérei” a többi szakosztálynak. • Van foci és van a többi sport­ág. A labdarúgás külön kezelen­dő, hiszen ehhez mindenki ért, és emiatt egyik sportághoz sem hasonlítható. Ami a saját portán­kat illeti: nálunk a többi sportág­ban összesen nincs annyi problé­ma, mint a fociban. De azon va­gyunk, hogy ez megváltozzon. Vannak ezzel kapcsolatos terve­ink is, de most még korai lenne erről beszélni. Annyit viszont mondhatok: nem túl szerencsés állapot, hogy egy sportegyesület kizárólagos tulajdonosa egy gaz­dásági társaságnak. □ Az előző elnök az Ön megvá­lasztása előtt néhány órával ügy­vezetőt váltott a futballklub élén. Mi a véleménye erről? • Az ügyvezető elnök személyé­nek örülök, hiszen Gál Csabát én is alkalmasnak tartom a fela­datra. De az időzítést egy kicsit furcsállom... □ Mit tekint az elkövetkező hetek legfontosabb feladatának? • Jelenleg az átadás-átvétel zaj­lik, de vannak ötleteim a jövő­vel kapcsolatban. Tudom, hogy nem az egyedüli sportszerető ember vagyok a városban, s ar­ra fogok törekedni, hogy azokat, akik ma még távol vannak a klubtól, közelebb hozzam. Az egyesület anyagi háttere az ön- kormányzat jóvoltából jórészt adott. Ehhez kellene minél több helyi mecénást, és szponzort megnyerni, s nem feltétlenül csak olyanokat, akik pénzzel tudnak segíteni. □ A hét szakosztály közül, me­lyik a legkedvesebb gyereke? ...de elég, ha elmondja, hogy koráb­ban milyen sportágakban pró­bálta ki magát. • Kajakoztam, atletizáltam és futballoztam is. De ha van is, nem ezek között kell keresni a kérdés első részére a választ. Török ma érkezik a DKSK-hoz Miskolc (ÉM) - A Magyarorszá­gon edzőtáborozó, a sydneyi olim­piára készülő kínai női kosárlab­da-válogatott ellen az elmúlt egy hétben háromszor is pályára lé­pett a magyar nemzeti együttes. Rátgéber László szövetségi kapi­tány csapata két győzelem mellett egyszer kapott ki az ázsiaiaktól, s a két gárda egymás elleni máso­dik mérkőzésén, a felnőtt magyar válogatottban először lépett pá­lyára Török Szilvia, a DKSK irá­nyítója. Ezema nyolcpontos hgzai vereséggel zárult találkozón ugyanúgy egy triplát dobott a pi­ros-fehérek játékosa, mint a hét­fői 83-68-ra megnyert összecsapá­son. Török egyébként egynapos pihenőt kapott az edzőtáborozást követően klubedzőjétől, Miien Vukicsevicstől, s ma délután ér­kezik Miskolcra, hogy holnap már a Diósgyőri KSK csapatával folytassa a felkészülést a szeptem­ber végén kezdődő bajnokságra. Strandröplabda Nyíregyháza (ÉM) - Kétnapos strandröplabda versenyt ren­deznek a hét végén Nyíregyhá­zán, a sóstó tófürdőn. A Rossi Security-kupáért kiírt viadal első napján - szombaton - a hölgyek, másnap a férfiak ütik majd a labdát. Mindkét napon két-két kategóriában szerepel­hetnek majd az indulók. Az amatőröknél serlegért, a pro­fiknál pénzdíjért, pontosabban vásárlási utalványért (az első helyezett 10 ezer, a másik 8, a harmadik 6 ezer forintot kap) megy majd a harc. A résztve­vők a rendezvény napján a helyszínen fizethetik be a csa­patonként 1000 forintos neve­zési díjat. A szervezők különö­sen a profiknál várnak színvo­nalas küzdelmet, hiszen a fér­fiaknál és a hölgyeknél is több Extraligában szereplő játékos nevezésére számítanak. A Volán Diósgyőrött: minden kezdet nehéz Előrehozott Arany Ászok-kupamérkőzésen lép pályára ma délután 4 órától a BVSE Az első Volán-edzés Diósgyőrben Fotó: Juhász-Léhi István Miskolc (ÉM - JLI) - A tervek­kel ellentétben tegnap még nem költözött a diósgyőri stadionba a BVSE NB ll-es fel­nőtt labdarúgócsapata, ám a centerpályát már elfoglalhat­ták a mai Sényő elleni kupa­meccsre készülő játékosok. Csak lassan szállingóztak a dél­előtt 11 órára meghirdetett And- rássy úti tréningre a Borsod Vo­lán SE játékosai. Pontosabban csak Kundrák Gábor igyekszik a romos tetőszerkezetű diósgyőri klubház felé. Ott viszont azzal fogadják, hogy nem is itt, hanem még a Népkertben lesz az edzés. A játékos már indulna vissza a város másik végébe, amikor ér­kezik Veréb György kapusedző, s maradásra bírja a labdarúgót. Aztán megérkeznek a volános hátvéd társai is: a csapatból né- hányan az öltöző felé veszik az irányt, ám a többség azonnal ki­kocog a gyepre.- Minden kezdet nehéz - mondja a „vendég” feliratú kis- padon ülő Balázs András, a BVSE ügyvezető elnöke. Az ügyvezető úgy érzi, hogy meg kell felelniük ebben az új helyzetben mindenkinek és min­den „oldalnak”.- Ezt bizonyos egyéni érdekek meggátolják, de az maradjon az én titkom, hogy mit értek ez alatt - fogalmaz a sportvezető, aki szerint a jogi és a szakmai háttér akkor fog „megoldódni”, ha a labdarúgó-szakosztály gaz­dasági társasággá alakul át. Pelcz Gábor, a Diósgyőri Sportlétesítményeket Működtető Kht. ügyvezető igazgatója is osztja a minden kezdet nehéz cí­mű tételt, de mint kiderül, a közlekedésiek ezen a héten itt tartják foglalkozásaikat. Sőt! Szombaton délután 5 órától NB ll-es megyei rangadón már a di­ósgyőri stadionban látják vendé­gül a Kazincbarcikai SC-t. Szabolcsban kupáznak Addig azonban egy tétmeccset még le kell játszania a BVSE­nek: a miskolciak ma délután 4 órától a labdarúgás hatodik vo­nalában szereplő Szabolcs-Szat- már-Bereg megyei Sényőhöz lá­togatnak az Arany Ászok-kupa csoportselejtezőinek 3. fordulójá­ban. A BVSE az eddigi fordulók­ban hazai környezetben szenve­dett vereséget a Szolnoktól, míg a 2. fordulóban döntetlent ját­szott az Újpesttel. És, hogy mi­ért hozták előre szeptember 6- ról a találkozót a volánosok? Sverla Béla, a BVSE technikai vezetője két dologra, a Borsod Volán Rt. országos rendezvényé­re és egyik labdarúgójuk, Lója Ferenc esküvőjére vezeti vissza az okokat. Természetesen mind­két eseményre több volános ve­zető és labdarúgó hivatalos.- A Sényő ellen mindenkép­pen jobb játékot szeretnénk nyújtani, mint az eddigi két baj­noki találkozón - latolgatja elvá­rásait Kőrössy Pál, a BVSE ve­zetőedzője. - Igaz ugyan, hogy a megyei II. osztályban szerepel a Sényő, ám ennek ellenére nem rossz csapat. Arra a felvetésre, hogy ha a Volán tíz góllal terheli meg a szabolcsiak hálóját és netán ve­reséget szenvedne az Újpest FC szeptemberben Szolnokon, még tovább is juthat a gárda, az edző csak annyit mond: természete­sen jó lenne minél több gólt rúg­ni. Erre a Pallai - Kundrák - Takács V., Farkas A., Tósa - Ré­miás, Nyeste J„ Vitelki, Lója T. - Simkó, Soltész összetételű kez­dőcsapatnak lesz lehetősége. Az V. CSOPORT ÁLLÁSA 1. Szolnok 2 2 - - 7-2 6 2. Újpest 1 - 9-14 3. B. Volán 2 1 1 1-2 T 4. Sényő 2 - - 2 2-14 0 A csoport korábbi eredményei Sényői FC-Újpest FC 1-9 BVSE-Szolnoki MÁV 1-2 BVSE - Újpest FC 0-0 Sényői FC - Szolnoki MÁV 1-5

Next

/
Thumbnails
Contents