Észak-Magyarország, 2000. augusztus (56. évfolyam, 178-204. szám)

2000-08-12 / 188. szám

2000. augusztus 12., szombat IN GATLAN Olcsó az irodabérlés Budapest (MTI) - A magyarországi magas gazdasági növekedés ellenére Budapesten csökkentek az irodai ingatlanok bérleti dí­jai 1999-ben. A Healey and Baker nemzet­közi ingatlan-tanácsadó világszerte végzett felmérése azt mutatja, hogy a növekvő gaz­dasági fejlődés általában az irodai bérleti díjak növekedését vonta maga után Észak- Amerikában és Nyugat-Európában is. A közlemény szerint Londonban és To­kióban a legmagasabbak a bérleti díjak, elérik az évi 1500 dollárt négyzetméteren­ként, míg Budapesten ez 432 dollár éven­te. A felmérés szerint az egyik legalacso­nyabb bérleti díjat Bejrutban kell fizetni, ahol 373 dollárért adják ki átlagosan az irodák négyzetméterét. Építési engedélyek: borsodi stagnálás Budapest, Miskolc (MTI, ÉM - KI) - Az idei év első felében 18 ezer új lakás építésére szóló en­gedélyt adtak ki, ami 38 száza­lékkal több, mint 1999. első felé­ben. Borsod megyére a stagná­lás jellemző - áll a Központi Sta­tisztikai Hivatal (KSH) legfris­sebb jelentésében. Az összesítés szerint az építés­ügyi hatóságok az idei év első hat hónapjában 5700 új, befejezett lakásra adták ki a használatbavé­teli engedélyt, ami 1 százalékos csökkenést mutat az előző év azo­nos időszakához képest. Tavaly összesen 19 300 felépített lakás használatba vételére adtak enge­délyt, ami 5 százalékos csökkenés az 1998. évi adatokhoz képest. A kiadott építési engedélyek száma 1999-ben ugyanakkor 30 százalékkal nőtt: a hivatalok 30 600 új otthon építéséhez járultak hozzá. Változatlanul a leggyakoribb a családi házas építési forma, a la­kások 66 százaléka új családi ház építésével, további 10 százaléka már meglévő családi házak bőví­tésével jött létre. Az új lakások átlagos nagysága 102 négyzetmé­ter. A lakóépületek között külö­nösen a többlakásos épületek növekedése jelentős. A kettőnél több lakást tartalmazó épületek száma 50 százalékkal több, alap­területe pedig kétszer akkora, mint az előző időszakban. Ezzel együtt az ilyen épületek még mindig csak az engedélyezett la­kóépületek 4 százalékát teszik ki, 90 százalékban egylakásos épüle­teket kívánnak építeni. A felmérés szerint az első fél­évre jelentős, megyénként diffe­renciált növekedés a jellemző or­szágosan. A két kivétel Nógrád és Borsod-Abaúj-Zemplén megye, ahol inkább stagnálást jeleznek a kiadott új engedélyek adatai. Az aránytalan területi elosz­lásra jellemző, hogy Észak-Ma- gyarország három megyéjében együttesen nem adtak ki annyi új engedélyt, mint egyedül Győr-Moson-Sopron megyében. Miskolcon például 1998-ban 364 új lakóegység építésére ki­adott engedélyt a polgármesteri hivatal illetékes osztálya, tavaly ezzel szemben mindössze 259-et. Balázs Barnabás csoportvezető tájékoztatása szerint 2000 év első félévében 106 új engedélyt állí­tottak ki, ami időarányosan azt mutatja, hogy az éves adat keve­sebb lesz a tavalyinál is. Hirdetés------------------------------------­Borsod-Abaúj-Zemplén megye INGATLANT AJÁNL Borospince emeletes téglaépülettel j Pecérvölgyben eladó. Érd.: este 46/405-559.(219990/1 H)_________ Kazincbarcikán, jó környezetben eladó egy 51 nm-es, földszintes, központi fűtéses lakás. Vállalkozásra is alkalmas. Irányár: 2 350 000 Ft. Tel.: 48/312-697. (219656/2 K)_________________ Miskolc, Ruzsinszőlő 51. sz. alatt szintes, háromszobás, nagypincés családi ház melléképületekkel eladó, vállalkozásra, építkezésre alkalmas 2824 nm területen. Megtekinthető' augusztus 12-13-án. Ár: 7.2 M Ft.(219669/2K)________ Borospince borházzal Aszalón eladó. Tel.: 06-30/261-2277. (219679/2 H)_________________ Nyékládházán 1260 nm-es zártkerti ingatlan lakóépülettel, pincével, ugyanitt 2880 nm zweigelt szőlő, 5760 nm-es zenit szőlő kedvező áron eladó. Érd.: 46/391-047. (219712/2K) Ház Miskolc, Diósgyőrben, Bartók Béla 48. alatt 509 nm-es telken, 108 nm- es összkomfortos, zárt üvegverandás családi ház eladó. Tel.: 46/379-269.(220014/1K) Mérai 90 nm-es, gázfűtéses, telefonos családi ház eladó. Tel.: 46/432-528.(219944/1K)_________ Miskolc, Hegyalja u. 179. sz. alatt kétlakásos családi ház két garázzsal eladó. Érd.: 46/334-537, vagy a helyszínénél 9953/1H)_________ Sárospatakon a strandfürdő mellett háromszobás, összkomfortos családi j ház eladó műhellyel, ipari árammal, I garázzsal. Irányár: 7 500 000 Ft. Érd.: 47/312-876.(219964/1 K) ! Szikszó belvárosában régi építésű, kétszobás, konyhás családi ház melléképülettel, garázzsal eladó. Irányár: 2 M Ft. Érd.: 46/373-258. (219967/2T)__________________ Eladó négyszobás, sarokház a főút mellett, gazdálkodásra és üzleti tevékenységre is alkalmas Tokaj, Báthori u. 2. Érd.: 47/352-426, 42/370-252. Irányár: 6,3 M Ft. (219966/1K)__________________ Miskolc, Gépész utcai kétszintes + tetőtér-beépítési lehetőség) 3 szoba + nappali, 2 fürdőszobás, hőszigetelt családi ház garázzsal, 470 nm-es saroktelken eladó. Irányár: 22,5 M Ft. Tel.: 46/379­938.(220009/1 H)______________ Miskolc belvárosában sürgősen eladó 80 nm-es összkomfortos ház kertrésszel egy ötlakásos udvarban. Irányár: 8,5 M Ft. Tel.: 06-20/3457­324.(220010/1 H)______________ Sályban, Mezőkövesdhez közel, csendes környezetben, hétvégi háznak és lakóháznak egyaránt alkalmas családi ház eladó. Irányár: 600 000 Ft. Tel.: 49/436-949. (219621/2T)__________________ Sajóvámos, Dobó I. u. 6. sz. alatt 3 szobás családi ház eladó. Érdeklődni a fenti címen minden nap. (219623/2K) Miskolc, Balogh Ádám utcai 200 nm lakterületű, kertes családi ház eladó. Érd.:46/322-510, 06-30/9333-168. (219643/2 K) Kistokaji tóhoz közel csendes kör- j nyezetben 130 nm-es ház, parkosított kerttel eladó. Irányár: 7,7 M Ft. Tel.: 46/404-136 19 órától. (219696/2K) Nyékládházán, Szent István utcai 145 nm-es, 15 éves, nappali-étkezős, emeletes családi ház, garázzsal, 230 négyszögöles telken, 40 nm-es új vállalkozásra is alkalmas melléképü­lettel eladó. Irányár: 7,9 M Ft. Érd.: 46/309-328, 06-30/279-52-02. (219699/2K)_________________ Miskolc, Lévay utcai 160 nm-es vállalkozásra alkalmas családi ház eladó. Érd.: 06-20/9783-943 este. (219702/2K)_________________ Rátkán 4 szobás összkomfortos gá­zos családi ház garázsokkal, mellék- épületekkel eladó. Irányár: 4,2 M Ft. Tel.: 46/405-325 este. (219705/2K) Hernádnémetiben két családnak is kényelmes vállalkozáshoz kiváló családi ház eladó v. csere+kp. Minden megoldás érdekel, irányár: 6,5 M Ft. Érd.: 46/394-345 délután.(219722/2K)___________ Nyékládházán eladó, tetőtér­beépítésű háromszobás, összkomfortos családi ház. Érd.: 46/391-047.(219788/1 K)_________ Szabolcsban Penészleken kétszobás, telefonos lakás, gazdálkodásra alkalmas épületekkel nagy telekkel eladó. Irányár: 1.9 M Ft. Érd.: 06­30/2398-493.(219790/1K)________ Miskolc-Perecesen 1 szobás, 39 nm- es, gázos, összkomfortos, téglaépítésű családi ház, felújított, beköltözhető állapotban, forgalom mentes tiszta levegőjű helyen, kis pihenőkerttel eladó. 46/439-833.(219828/1K)_________ Tállyán 2 szobás, alápincézett, nagy kertes családi ház műút mellett, melléképületekkel eladó. Irányár: 500 000 Ft. Tel.: 17 órától 48/403-370, 46/427-453.(219840/1 K) Rátkán kétszobás, összkomfortos, gazdálkodásra alkalmas ház, boros­pincével eladó. Érd.: 46/353-105. (219853/1K) Lakás Miskolc, Szeder úton eladó egy 2 szobás nagykonyhás, alacsony rezsijű lakás. Irányár: 4 700 000 Ft. 06-30/9439-249.(219918/1K)______ Miskolc, Szent I. utcai kétszobás, összkomfortos, II. emeleti lakás kü­lön pincével eladó. 20 nm-es garázs Miskolc, Szeder u. 20. alatt eladó. Tel.: 46/340-308, 06-20/343-0676, 46/370-443 17 órától.(219934/1K) Miskolc, Jókai lakótelepen II. eme­leti, 61 nm-es, igényesen felújított, járólapos, szalagparkettás teher­mentes lakás, jó lakókörnyezetben azonnali beköltözéssel eladó. Irányár: 5,55 M Ft. Érd.: 06-20/9232- 113, 46/327-090 este.(219937/1K) Miskolc belvárosi Arany János téri 66 nm-es, 2,5 szobás, I. emeleti lakás eladó. Irányár: 5,4 M Ft. Tel.: 46/340-977 18 órától. (219939/1K) Miskolc, Augusztus 20. utcában III. emeleti, 44 nm-es, 1,5 szobás, ázos, nagykonyhás lakás eladó. rd.: 46/353-158.(219940/1 K)_____ Miskolc, Avas-lll. ütemben garzon­lakás eladó. Érd.: szombat, vasár­nap: 8-18 óra között 46/361-206. (219975/1T) _______________ Budapesten belvárosban a Szabadság-hídhoz közel II. emeleti, 55 nm-es, bútorozott, telefonos lakás 2-3 fő egyetemista lánynak kiadó. Érd.: 46/482-101.(219991/1 H) Miskolcon, Nagyváthy u. 1. alatt eladó 37 nm-es, összkomfortos, telefonvonalas, vízórás, IV. emeleti lakás azonnali beköltözhetőséggel. Irányár: 3.2 M Ft. Tel.: 46/360-820, 46/332-435. (219993/1H) Miskolc, Kont utcai 59 nm-es, 2,5 szobás, téglaépítésű, parkettás, felújított lakás eladó. Érd.: 46/356­124, 46/319-436.(219994/1H) ____ Eladó 35 nm-es lakás Miskolcon, a Vászonfehérítő utcában. Érd.: 46/415-978.(220008/1 H)_________ Miskolc, Gózon L. utcában gázos, kertes öröklakás eladó. 06-30/240­1013.(219327/4K)_____________ Miskolc, Andrássy út 6. sz. alatt 55 nm-es, kétszobás, redőnyös, hevederzáras, vízórás, kábeltévés lakás pincerésszel eladó. Tel.: 46/335-788.(219582/2K)_________ Miskolc-Diósgyőr, Kuruc utcai 41. sz. alatti I. emeleti, 2 szobás, 54 nm- es, parkettás, telefonos tehermen­tes lakás eladó. Irányár: 3,5 M Ft. Tel.: 46/332-934. (219407/4K) ___ Miskolcon 2 szobás, összkomfortos, avasi lakásom, 55 nm-es elcserélem, 1,5 szobás gázfűtésesre vagy eladó. Irányár: 3 millió FT. 46/704-075. (219660/2 K)_________________ Eladó Miskolc, Selyemréten, kétszobás, IV. emeleti, 70 nm-es loggiás lakás + garázs. Érdeklődni az esti órákban a 46/348-398 telefonon.(219661/2K)__________ Miskolj, Kis-Hunyad út elején földszinti lakás 137 nm-es, három szoba hallos, gázfűtéses eladó. Irodának is kiválóan alkalmas. Irányár 10,5 M Ft. Tel.: 06-30/9282­702.(219706/2K)______________ Miskolc, Csóka u. 26. 9/1. egy+két fél szobás, 61 nm-es lakás garázzsal eladó. Érd.: 06-30/9726-516. (219734/3K)_________________ Miskolc, Kassai u. 2 szobás, gázos, erkélyes lakás+ garázs sürgősen eladó. Irányár: 4,5 M Ft+700 000 Ft. Érd.: 46/320-132.(219746/2K) Hejőcsabai 70 nm-es, III. emeleti gázfűtéses, jó állapotú öröklakás eladó. Érd.: 46/368-101 .(219747/2K) Miskolc belvároshoz közeli 1,5 szobás lakás licitálással eladó. Érd.: 06-20/3348-042.(219752/2K)____ Miskolc, Széchenyi utcán szép pol­gári házban kétszobás, cirkofűtéses, luxuslakás cégképviseletnek, irodának, lakásnak üresen vagy bútorozva bérbe adó. Tel.: 46/361-571 este.(219756/1K) Miskolc belvárosban orvosi rendelőnek vagy irodának is alkalmas 48 nm-es galériázható lakás eladó. Tel.: 06-1/202-3696. (219787/1K)_________________ Miskolc-Avas, Áfonyás utcában 74 nm-es felújított lakás eladó. Megtekinthető augusztus 13-án, 14 órától és 14-én, egész nap. Irányár: 3 M Ft. 06-1/216-63-17. (219806/1K) Eladó Miskolc, Szentgyörgy u. 73 nm-es, 3 szobás saját tulajdonú üres lakás. Egyetemhez közel. Irányár: 2 850 000 Ft. Tel.: 06-30/224-3956. (219830/1K)__________________ Miskolc, Kis-Hunyad utcai 55 nm-es 1+2 fél szobás, II. emeleti lakás eladó. Irányár: 3,9 M Ft. Tel.: 46/345-145 18 órától. (219842/1K) Garázs Garázs kiadó miskolci központban (Selyemréten). Érd.: 49/442-994. (219950/1K)__________________ Garázs kiadó családi háznál Miskolc, Tinódi út 10. sz. alatt. Vologda mögött. Tel.: 46/354-289. (219995/1H)_________________ Garázs kiadó a Vörösmarty 31. sz. alatt. Érdeklődni: 46/327-867. (217376/3T)__________________ Garázs áron alul a Hadirokkantak úti garázssoron sürgősen eladó. Érdeklődni: 06-30/232-52-69. (219889/1K) Üdülő, üdülőtelek Siófokon, víztől 150 m-re nyaraló kiadó 2000 Ft/fő/éj. Érd.: 46/365-729.(219958/1K) Miskolctól 8 km-re a Hernád partján 65 nm-es, közművesített, alpesi nyaraló, nagy telken, bekerítve eladó. Tel.: 46/322-133.(219608/1 K) Újcsanálosi Bőgő-dűlőben panorámás helyen, 2 szintes, téglaépitésű, téliesített ház körülkerítve, 2222 nm területtel eladó. Irányár: 800 000 Ft. Érd.: 18 órától 46/317-101. (219838/1K) Telek, föld, tanya Pingyomon 270 négyszögöl terület faházzal, rendezett kerttel eladó. Érd.: 46/412-927, 06-20/343-1906. (219941/1K) INGATLANT KERES Miskolci vagy 30 km-es körzetben lakást, családi házat keresek. Ár: 500 000 - 10 M Ft-ig. Érdeklődni: 06- 30/202-3785 Spirkó Pál. (218896/2K) Tiszaújvárosi, mezőcsáti, mezőkö­vesdi vagy környéki családi házat, lakást keresek. Érd.: 49/440-066. (219854/1K) Lakás Hajdúböszörményben, főiskolához közel, 1-2 szobás lakást vásárolnék. Lelakott is érdekel. Érd.: 18 órától 46/317-101.(219837/1K) ALBÉRLET Debrecenben: Agráregyetemmel szemben kétszobás bútorozott lakás egyetemistáknak albérletbe kiadó. Tel.: 48/311-706, 06-30/205- 72-76.(219920/1 H) _____________ Miskolcon kiadó családi házat keres fiatal, dolgozó, leinformálható pár egy gyermekkel. Érd.: 06-30/253-6001.(219164/4K) Szabolcs-Szatmár-Bereg megye INGATLANT AJÁNL Nyíregyháza, Toldi u. 30—38. sz. alatti garázssorból 15 nm-es garázs sürgősen eladó. Nyíregyháza-Rozs- rét, Hajlás utcán kis ház sürgősen eladó. Víz, villany van, gáz az utcá­ban. Érd.: 42/727-679, vagy 06­30/278-4101. (434814/3K)________ Nyíregyházán, Kölcsey utcán társas­ház építésére is alkalmas, 356 nm telken 70 nm családi ház pihenő­kerttel, különálló 50 nm épülettel eladó. Irányár: 60 000 Ft/nm. (356 nm). Érd.: 06-30/234-4417. (435122/2K) Ház Császárszálláson 100 nm-es telefo­nos, kertes ház melléképületekkel, 5 kát. hold földterülettel eladó. Hív­jon megegyezünk. Tel.: 42/477-072. (434726/1K) _________________ Gávavencsellő, Petőfi S. u. 59. sz. alatti ház bekötözhető állapotban eladó. Irányár: 4 000 0000 Ft. Érdek- lődni lehet a 60/478-088, (435388/1H) Nyírfa utcán 5 éves családi ház eladó. Tel.: 06-20/9282-367. (434773/1K)_________________ Nyíregyháza-Sóstófürdőn igényes, összkomfortos, négylakásos társas­házból földszintes, 2,5 szobás ház­rész előkerttel, parkosított kerttel, 30 nm-es szerelőaknás garázzsal sürgősen eladó. Érd.: Nyíregyháza- Sóstó, Berenát u. 22/a. Tel.: 475­707.(434816/1K)______________ Nyíregyházán, Szélsőbokori út 35. sz. alatti, régi családi ház eladó. 2 szoba, konyha, kamra, gázfűtéses, víz vezetékes: 980 nm össztelken, új ház építésére is kiválóan alkalmas saroktelkes. Érdeklődni lehet: 06­30/2183-457.(434871/1 K)________ Apagyon 2372 nm házhely cserép­tetős, lakatlan házzal eladó. Érd.: 42/248-313.(434946/2T)_________ Aranyosapáti központjában 2 szo­bás, gázfűtéses családi ház eladó al­ku nélkül. Irányár: 1 200 000 Ft. 476-705.(434951/1 K) ___________ Nyíregyháza, Virág utcai, kétszobás, gázfűtéses, kertes családi ház 170 négyszögöl telekkel, melléképület­tel beköltözhetően eladó. Irányár: 8 M Ft. Tel.: 20/9652-528. Este: 312-087.(435001/1 K)___________ Levelek, Ifjúság u. 36. 3 szobás, összkomfortos, garázsos, lakás alatt pince + gazdasági épület eladó. Irányár: 5 M Ft. Érd.: 06-20/9291-471. (435013/1K) Nyíregyháza, Korányi kertvárosban 130 nm-es, háromszintes, nappali + étkező + 4 szobás sorházi lakás elő- és pihenőkerttel, garázzsal, pincével eladó. Telefon: 42/443-573. (435020/1K)_________________ Nagykáilóban parkosított családi ház 4,6 M Ft-ért eladó, Deák F. u. 14. Tel.: 42/263-818. (435037/2K) Kincs utcai családi ház nagy gazda­sági épülettel eladó. 470-769. 435049/1K)__________________ Családi ház 3 szoba fürdőszobás, ipari árammal, sürgősen, betegség miatt eladó. Család u. 88. sz. (435058/1K)_________________ Kisvárdán kúria jellegű 3 szobás, nappalis, étkezős, gardrobos, nagy parkosított telkű 2 garázsos családi ház igényesnek, sürgősen eladó. 30/913-13-99.(435083/1 K)________ Fényeslitkén eladó kétszobás, ker­tes ház. Érdeklődni: 06-30/281-9323­as telefonon. (435117/1K)_______ Sóstógyógyfürdőn 120 nm-es pihe­nőparkos, pince-garázsos ház kp-ért eladó. Tel.: 06-30/9736-553. Irányár: 14,5 M Ft.(435123/2K) _________ Kisvárdán 1985-ben épült 3 szobás összkomfortos családi ház pincével, melléképülettel eladó. Tetőtér beépíthető. Irányár: 5,2 M Ft. 06- 60/485-728, 45/421-289. (435132/1K) kisvárdán jó környezetben lévő há­romszobás családi ház eladó. Gázfű­tés, telefon, kábeltévé, garázs, kam­ra, gazdasági épületek. Irányár; 7,9 M. 06-1/214-8465, 06-60/318-326. (435180/1K)_________________ Kék, Alkotmány u. 10. sz. alatti csa­ládi ház eladó. Érd.: 234-544 tele­fonszámon .(435200/1K)_________ Sóstófürdőn 190 nm családi ház üdülőnek kiváló, Kossuth u. elején 60 nm üzlet eladó. 475-597, 06­20/327-3515.(435251/1K)________ Nagykáilóban parkosított családi ház 4,6 M Ft-ért eladó. Deák F. u. 14. Tel.: 42/263-818.(435258/20 Felsősimán 50x11 m-es épület csalá­di házzal, garázzsal eladó. Érd.: 06- 30/9355-275. Irányár: 12 M Ft.(435327/1K)________________ 170 nm-es, hatszobás, két konyha­fürdőszobás, alagsoros lakás mel­léképülettel, ipari árammal eladó. Tel.: 341-332. Irányár: 12 M Ft. (435364/1K) Lakás Nyíregyháza, Kert utcai földszinti 2+1 szoba + étkezős, 72 nm-es, re­dőnyös, parkettás, járólapos, gázfű­téses szép állapotú lakás, azonnal beköltözhetően eladó! Irányár: 7,2 M Ft. Érd. 06-20/9165-080. (434879/1K)_________________ Korányi út elején, 4 emeletesben, felújított, 1+2-es, 55 nm-es, I. eme­leti lakás eladó. 42/445-010. (434939/2K)_________________ Örökösföld, Sarló utácn 3+1-es, igé­nyesen felújított, külön pincés lakás eladó. 06-30/206-9751, vagy 06- 30/269-4599. Irányár: 5,45 M Ft. (Nem ing. közv.!)(435063/1K) Debrecenben 53 nm-es, kétszobás, étkezőkonyhás II. emeleti (3 emele­tes társasházban) szép állapotú la­kás eladó. Nem lakótelep. Irányár: 100 E Ft/nm, 60/379-447. (435084/1K) _________________ Nyíregyháza, Sóstói úton a főiskolá­hoz közel, 3. emeleti, 1+2+ étkezős, 59 nm-es erkélyes lakás eladó. Ér­deklődni: 42/403-864, 17.00 után. Irányár: 6 M Ft.(435087/1K)______ Nyíregyháza, Sarló utcai 1+1 szo­bás, parkettás, vízórás, telefonos, III. emeleti lakás pincével eladó. Érd.: 42/455-861. Irányár: 3,8 M Ft. (435091/1K) _________________ Árpád utcai, 54 nm-es, nagykony- hás, kétszobás, 4. emeleti, felújított lakás áron alul eladó. Érd.: 318-462. Irányár: 3,75 M Ft. (435154/1K) Nyíregyházán, Toldi utcán 2 szobás bútorozatlan első emeleti lakás al­bérletbe kiadó. Érd: 06-30/2967-798. (435176/1K)_____ Ady E. utcán 2 szobás, gázfűtéses lakás eladó. Érd.: 465-080. (435193/2K)_________________ Nyíregyháza, Kodály Z. 32. VII/32. 2 szobás, vízórás lakás eladó. Főisko­lához közel. Érd.: vasárnap 17.00 után.(435202/1K)_____________ Négyemeletes társasházban a Má­jus 1. téren földszinti parkettás, 1+2 fél szobás lakás eladó. Irányár: 4,9 millió Ft. Érdeklődni: 42/447-687-es telefonon.(435206/1T) _______ Nyíregyháza, Fazekas J. téri 51 nm- es, 2 szobás rendezett lakás eladó. Érd.: 42/450-048, vagy 30/911-2207. (435266/1K)_________________ Nyíregyházán Sóstói út 7. szám alatt 60 nm-es, 2 szobás, teljesen felújított lakás 15 nm-es garázzsal sürgősen eladó. Irányár; 5,8 + 1 M Ft. Érd.: 42/407-904 és 42/491-411. (435289/1K)_________________ Nyíregyháza, Kórház utcai, 1+1-es, IV. emeleti lakás, azonnali költözés­sel eladó. Érd.: 42/433-750, 417-805. (435301/2K) _________________ Belvárosban, csendes helyen, 2,5 szobás, parkettás, járólapos, redő­nyös lakás sürgősen eladó. Érd.: 42/315-615, 20/3222-148. (435314/1K)_________________ Móricz Zs. utcán 79 nm-es, 3,5 szo­bás, nagykonyhás, jó beosztású, víz­órás lakás eladó. Érd.: 42/310-038. (435351/2K) _________________ Zrínyi Ilona utcán 53 nm-es II. eme­leti 2 szoba + étkezős, teljesen felújított lakás (liftes) eladó. Érdek- lődni: 06-20/3447-604.(434458/2K) Korányi F. 24. négyemeletesben 1,5 szobás lakás sürgősen eladó. Érd.: 443-900, 06-20/950-4499. (434775/2K)

Next

/
Thumbnails
Contents