Észak-Magyarország, 2000. augusztus (56. évfolyam, 178-204. szám)

2000-08-09 / 185. szám

2000. augusztus 9., szerda Miskolc és környéke / Hirdetés 6 Díszpolgári címről döntenek Bükkszentkereszt (ÉM - MMI) - Jó né­hány településen már rendeletet al­kottak a díszpolgári cím adományo­zásáról, s jó néhány helyen már meg is kapták az arra érdemesültek ezt a címet. Bükkszentkereszten most kerül napirend­re az ezzel kapcsolatos rendelet létrehozá­sa. A hegyi településen augusztus 11-én tartják meg a következő képviselő-testüle­ti ülést, ahol a díszpolgári címmel is fog­lalkoznak. Mint azt Hegyközi Béla jegyző­től megtudtuk, elképzelhető - ha úgy dönt a testület -, hogy a millenniumi faluna­pon adják át első ízben ezt a kitüntető cí­met. Az ülésen egyébként még szó lesz a háziorvosi rendelés vállalkozói alapon történő működtetéséről. Az első félév költségvetésének, teljesíté­sének főbb adatait ismerteti még a testü­leti ülésen Halász Rezső polgármester. Mivel közeleg a bükkszentkereszti millen­niumi nap időpontja, így az ezzel kapcso­latos előkészületekről szintén kapnak tá­jékoztatást a képviselők. Újjávarázsolódott. Az elmúlt év­ben renoválták az alsózsolcai református templomot. A külső vakolatjavítás és fes­tés révén teljesen újjávarázsolódott a templom. A munkálatokat a hívektől összegyűjtött pénzből, valamint az önkor­mányzattól kapott támogatásból fedezték. A felújítást a belső festéssel folytatják - tudtuk meg a parókián. Fotó: MMI Az adminisztráció riasztja a borászokat Bizonytalanság keletkezett az új jövedéki törvény megjelenése után Farkas Attila, a Bükkaljai Hegyközségi Tanács és a nyékládházi Bükkalja Kincse Hegyközség elnöke Fotó: Farkas Maya Miskolc (ÉM - NZ) - Farkas Attila, a Bükkaljai Hegyköz­ségi Tanács, egyben a nyék­ládházi Bükkalja Kincse Hegyközség elnöke és Ko­vács Zoltán, hegyközségi tit­kár régi szőlőművelők, jól is­merik tehát a szőlészkedés, borászkodás fortélyait, a gazdálkodás problémáit. Ezúttal a tulajdonlás alakulásá­ról, az új jövedéki törvény fo­gadtatásáról, az idei szőlőter­més és a borkereslet kilátásai­ról kértük tapasztalataikat, vé­leményüket. Kuszaság a földhivatalban- Ha megnéznénk a földhivatali nyilvántartásokat, nagyfokú ku­szasággal találkoznánk, számta­lan rendezetlen helyzet van a környéken. Például más a tulaj­donosa a területnek, és más a rajta lévő ültetvénynek. Talá­lunk engedély nélküli telepítése­ket, bővítéseket, de kivágásokat is. Gyümölcsösöket telepítettek, szőlőkataszterként nyilvántar­tott területekre - sorolja a tulaj­donosi viszonyok rendezetlensé­gével kapcsolatos visszásságokat Farkas Attila, melyeknek a rendbetétele szerinte aligha le­hetséges rövid időn belül, talán egy nemzedék életét is igénybe veszi. Áttérve a jövedéki törvényre, a két szakember szerint nem volt elég körültekintő az előké­szítés, jobban támaszkodhattak volna a szakma tapasztalataira, ajánlásaikra. Riasztó az adminisztráció- A törvényváltoztatás, a gyako­ri módosítás elbizonytalanítja a szőlészeket, borászokat. A hegy­községi törvény eredetileg 1500 négyzetméterben állapította meg a bejelentkezési kötelezettség al­só határát, aztán ez lement 500 négyzetméterre, hogy eurokon- form legyünk, majd a különböző lobbik hatására visszaállt a ko­rábbi 1500 négyzetméteres határ­ra. Ez szinte kaotikus helyzetet teremtett. Például az 1500 négy­zetméter alatti terület őrzése, vízelvezetése, útkarbantartás, miegymás, megszűnik, ha a tu­lajdonos nem marad a hegyköz­ség tagja. Ugyanakkor, ha a tagnak terem mondjuk 15 hek­toliter bor, tíz hektoliterig nincs bejelentési kötelezettsége a vámhivatalnál, de a fölött már igen. Ez esetben viszont a tárolás okoz gondot. Megnő te­hát az adminisztráció, ami ri- asztólag hat a termelőkre - ál­lítja a két hegyközségi vezető. - Ezeknek a problémáknak a kö­vetkezménye, hogy a bejelent­kezéseknek nagy százaléka pontatlan. Számtalan gondjuk lesz még ezekkel a hegyközsé­geknek, de a vám- és pénz­ügyőrségnek is.- Esetleg elrejtik a bort a gazdák? - vetjük közbe a törvény- ellenes lehetőséget, de a szak­emberek cáfolnak. - Erre a vi­lágért sem gondolunk, arról van szó: a termelő nem tudja, be kell-e jelentkeznie, vagy sem, megszüntessse-e a hegyköz­ségi tagságát, vagy fenntartsa. Eljárási illetéket kell fizetni Véleményünk szerint a szőlős­gazda mindenképpen rosszul jár, ha megszünteti a hegyköz­ségi tagságát, az 1500 négyzet- méter alatti terület esetében (e fölött ugyanis kötelező a tör­vény értelmében), mert példá­ul, ha származási bizonyít­ványt kér, eljárási illetéket kell fizetnie, ami esetenként több lehet a hegyközségi járu­léknál, míg az a hegyközségi tagnak díjmentes. A tagsági dí­jat mindig a közgyűlés szabja meg, annak függvényében, hogy mit céloznak meg, példá­ul őrzést, vagy valamilyen be­ruházást, felújítást. A díj álta­lában e határozattól függően 20 fillér és 1 forint között alakul négyzetméterenként. Jelenleg az országnak 130 ezer hektár statisztikailag rög­zített szőlője van, de a terme­lők többségének félhektárnyi, vagy kevesebb a területe, külö­nösen igaz ez a Bükkalján. A hegyközségi tagok száma 140 ezer körül alakul, eddig vi­szont csak olyan 35 százalékuk regisztráltatta magát. Elkél hát még a türelem, és a még alapo­sabb tájékoztatás. Szép termés ígérkezik országosan Végül az idei termés-kiváltá­sokról kérdeztük a két hegyköz­ségi vezetőt.- Örömteljes gond, hogy na­gyon szép termés ígérkezik, egy országosán végigvonult molykár ellenére is. A tavalyi­nál 20-30 százalékkal több ter­més várható. Az eddigi tapasz­talatok egy jobb évjárattal ke­csegtetnek, mind mennyiség­ben, mind minőségben. Kima­gaslóan jó szüret ígérkezik, ha a hátralévő időben sikerül a szőlőt megvédeni a szürke rot­hadástól. Országosan 5-5,5 mil­lió hektoliter bor várható. Vi­szont attól félünk, hogy a jó termés láttán a felvásárlók le­szorítják az árakat. Sajnos ex­portra is kevesebb bor került, mint az előző években. Továb­bi támogatásokra lenne szük­ség, hogy az ágazatban valami kis haszon képződjön, mert az elmúlt évben minden félhektár fehérszőlőn legkevesebb 50 ezer forint veszteség képződött. Ha az idén bejönne fehérszőlő­ből olyan 40-45 forintos, a kék­ből 70 forintos átlag felvásárlá­si árban, akkor nullszaldós eredménnyel számolhatnánk - mondották beszélgetésünk vé­gén Farkas Attila és Kovács Zoltán. Hirdetés Ezt a lapot Önnel együtt, 200 000-en olvassák! A hatásos hirdetés eszköze. Pe & Mo Center Építőipari Kereskedelmi Szolgáltató Kft. FAUD Telephely: 3527 Miskolc, Vásárhelyi u. 6. Fenyő fűrészáru AKCIÓS ÁRON!!! Fenyődeszka: 38 OOO Ft/m3-palló: 41 500 Ft/m3-gerenda: 42 OOO Ft/m3 Tetőléc normál: 54 Ft Bramac: 69 Ft Békéscsabai cserép (Tangó, csárdás) készletből Tatai - Bramac - megrendelésre- OSB 3 (luxemburgi) 8-1 5 mm- CK (Betonyp lap) 1 0-1 2 Köszöntse az-ban Ön is Szeretteit! Jókívánságait feladhatja személyesen: Miskolc, Széchenyi út 15-17. és Miskolc, Zsolcai kapu 3. sz. alatt található irodánkban. Vagy postán, befizetést igazoló szelvénnyel címünkre: Észak-Magyarország Miskolc, Zsolcai kapu 3. sz. Fekete-fehér hirdetések ára: 2/25 (90x25 mm) ára: 500 Ft Színes hirdetések ára: 2/25 (90x25 mm) ára: 700 Ft Ön is hirdethet az­Keresse munkatársainkat!-ban! Hajdú József Kurysné Torma Zsuzsa Oszterman Ferenc Takácsné Hetei Vera ® 46/414-022/402 * 46/414-022/404 * 46/414-022/401 w 46/414-022/412 I 06-20-9589-922 e-mail dm: hajdujeiscomp.hu H 06-20-3208-002 | 06-20-9671-344 106-20-9147-186 e-mail cfm: kurysneeiscomp.hu e-mail dm: osztermanneiscomp.hu e-mail dm: takacsneeiscomp.hu l~t ■—I I Az Készpénzes Hirdetésfelvételi Irodája Miskolc, Széchenyi u. 15-17. sz. alatt (az OTP bankjegykiadó automata mellett) várja ügyfeleit ** apró ** keretes gyászközlemény jókívánság hirdetéseiknek megjelentetése céljából. ii-ftlc! Nyitva tartás: Hétfőtől péntekig 8.30-16.30 óráig. Tel./fax.: 46/341-893

Next

/
Thumbnails
Contents