Észak-Magyarország, 2000. augusztus (56. évfolyam, 178-204. szám)
2000-08-09 / 185. szám
2000. augusztus 9., szerda JixíilJkklillj !Mij Djj££iííj # ____________ Munkaerőpiac / Állás 4 Rugalmas foglalkoztatást támogatnának Budapest (MTI) - A Nyugat-Európában bevált, úgynevezett rugalmas foglalkoztatási formák hatékonyabb központi ösztönzését szorgalmazzák a Szociális és Családügyi, valamint a Gazdasági Minisztériumban közelmúltban készített tanulmányok. Ezek a foglalkoztatási formák eltérnek a szokásos, a határozatlan idejű szerződés alapján végzett nyolcórás munkától, a munkáltatóknak nagyobb lehetőséget adnak a költségmegtakarításra, a piaci alkalmazkodásra. Ugyanakkor számottevően hozzájárulhatnak a foglalkoztatás bővítéséhez. Nyugat-Európában az utóbbi években a foglalkoztatásbővítés csaknem teljes egészében e rugalmas formákhoz kötődik, így például a részmunkaidős foglalkoztatáshoz, amely évente 3 százalékos foglalkoztatásbővülést eredményez ezekben az országokban. Az uniós országokban a becslések szerint jelenleg a keresők több mint 40 százalékát a különféle rugalmas foglalkoztatási formákban alkalmazzák. Magyarországon ez az arány még a 20 százalékot sem éri el. A részmunkaidős foglalkoztatás különösen népszerű a közösség országaiban, a foglalkoztatottak több mint 16 százaléka jut így munkához. Ilyen foglalkoztatási forma a részmunkaidőn kívül a határozott időre kötött munkaszerződés, az idénymunka, a munkaerő-kölcsönzés, a távmunka, a vállalkozói szerződés. A tanulmányok megállapítják: Magyar- országon még nincs megfelelő érdekeltségük a munkaadóknak és a munkavállalóknak az ilyen foglalkoztatási formák nagyobb arányú bevezetésére. A munkaadók nem ismerték fel kellően e rugalmas munkaformákból adódó gazdasági előnyöket. Igaz, például a járulékfizetési tényezők is ellenérdekeltté teszik a munkáltatókat az új formák bevezetésében. A tételes egészségügyi hozzájárulást ugyanúgy meg kell fizetniük a részmunkaidős munkavállalók után, mint a teljes munkaidőben foglalkoztattak esetében. Ez fajlagosan jóval kedvezőtlenebb számukra. Munkaügyi egyezmények A nemzetközi, hatályos rendelkezések kihirdetése késett Budapest (MTI) - Három nyolcvanéves nemzetközi munkaügyi egyezmény is szerepel a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) magyar nyelven most kihirdetett egyezményei között, amelyeket a Magyar Közlöny után a Szociális és Munkaügyi Közlöny is közzétett. Az ipari üzemek heti pihenőnapjáról, az ólomtartalmú festékek használatáról, a mezőgazdasági üzemek baleseti kártérítéséről szóló 1921-es egyezményeken kívül található a kihirdetett konvenciók között 1930-as, 1946-os, 1947-es, 1948-as és az ezt követő évekből származó, egészen 1964-ig. Az egyezményekhez Magyar- ország már a korábbi években csatlakozott, csak a kihirdetésre, a hivatalos magyar fordítás közzétételére került sor most. Alkalmazotti védelem Az ipari üzemek heti pihenőnapjára vonatkozó 1921-es egyezmény például Magyarországon már 1956. június 8-a óta hatályos. A konvenció szerint minden ipari üzemben a meghatározott kivételeket figyelembe véve a hétnapos időszakokban legalább 24 órás pihenőidőt kell kiadni. A munkaügyi ellenőrzésről szóló, 1947-ben elfogadott, Magyarországon 1995. január 4-étől hatályos egyezmény szerint az ellenőrzéseket olyan gyakorisággal és részletességgel kell végezni, hogy lehetővé váljon a törvényes rendelkezések hatékony alkalmazása. Azokról a törvényes rendelkezésekről van szó, amelyek a munkafeltételekre, a munkát végző munkavállalók védelmére vonatkoznak. Ilyenek a munkaidőre, a bérekre, a bizA munkabiztonság szabályozása sem Újkeletű Fotó: Vajda János tonságra, az egészségügyi és szociális ellátásra, a gyermek- és fiatalkorúak foglalkoztatására vonatkozó rendelkezés. Az egyezmény szerint a munkaügyi felügyelők létszáma legyen elegendő a feladatok hatékony elvégzéséhez. Ennek megállapításához figyelembe kell venni az ellenőrizendő munkahelyek, munka- vállalók számát. Érdekek védelme Az egyesülési szabadság és szervezkedési jog védelméről, a szervezkedési jog és a kollektív tárgyalási jog elveiről egy 1948-as és egy 1949-es egyezmény rendelkezik. Ezek egyaránt 1958. június 6-án léptek hatályba Magyarországon. Az első egyezmény szerint a munkavállalók a munkáltatók mindennemű megkülönböztetés nélkül jogosultak érdekeik előmozdítása és védelme céljából szervezeteket létrehozni. A második egyezmény kimondja, hogy a munkavállalók nem különböztethetők meg, nem kerülhetnek hátrányos helyzetbe amiatt, mert egy adott szakszervezethez tartoznak, szakszervezeti tevékenységet végeznek. „Legyen munkaalkalom” A munkaerő-piaci szolgáltatásról szóló, ugyancsak 1948-as egyezmény 1995. január 4-én lépett hatályba Magyarországon. Az egyezmény szerint a csatlakozó országok kötelesek ingyenes, nyilvános munkaerő-piaci szervezetet fenntartani. A teljes foglalkoztatottság elérésére, fenntartására irányuló nemzeti programot szolgálva az intézmény feladata a munkaerő-piac minél jobb megszervezése. A foglalkoztatáspolitikáról szóló 1964-es egyezmény Magyar- országon 1970. június 18-tól hatályos. Az egyezmény szerint olyan foglalkoztatáspolitikát kell kialakítani, amelynek célja, hogy minden munkára képes és állást kereső személy számára legyen munkaalkalom. A foglalkoztatáspolitikával kapcsolatban tanácskozni kell a tervezett intézkedések szereplőivel, különösen a munkaadók és munka- vállalók képviselőivel. Ennek célja, hogy teljes mértékben figyelembe vegyék tapasztalataikat, véleményüket. Biztosítani kell együttműködésüket, e politika kidolgozásában szükséges támogatásuk megnyerése. FELVESSZÜK A RITMUSÁT BANK 3525 MISKOLC, DÉRYNÉ U. 1 1. Telefon: (46) 412-399 l»kőlé*l IdőÉvm kamat, 1M Ft (alatt i 1 hét6,000 2-3 hót 7,500 1-2 hó8,500 3 hó 8,250 6 hó 8,000 12 hó v* 7,500 CIB bankszámla2,000 MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE (EBKM) 50 E Fl-5 MFt 5-10 MR 10 M Ft lelett LMAM US few lant {%) EBKM km kanta (%) EBKM tvaa tanta(%) EBKM 1 hó 8,750 8,87) 8,875 (9,00) 9,000 (9,13) 3 hó 8,500 8,62 8,625 8,74 8,750 8,87 6 hó 8,500 (8,62 8,625 8,74 8,750 8,87 12 hó 8,000 (8,11) 8,125 (8,24) 8,250 (8,36) Lejárat előtti visszaváltás esetén a kamat a mindenkori CIB Classk; Magánszámla alsó kamatsávjával megegyező. CIB Classlc Magánszámla CIB XL Átutalási Magánszámla XliClassIc a4voa kamatai: ivat kamat (%)EBKM 0-100 E Ft-ig3,000 3,08/3,08 100 E Ft-1 M Ft4,0004,13/4,12 1 MFt felett 7,000 7,33/7,29 CIB Takarékszámla (min. 50 E Ft) aávoa kamatai:tvaa kamat (%) EBKM 0-50 E Ft-lg3,0003,08 50 E Ft-1 MFt7,0007,33 1 MFt felett9,0009,52 KiNubcM cetet Kamata maganszemeiyek főszere (min. 50 E Ft) évei tantit (%) EBKM 3 hónap 8,750 8,87 6 hónap 8,750 8,87 12 hónap 8,250 8,36 Lejárat előtti visszaváltás esetén a bank kamatot nem fizet. KINCSEM 2000 kötvény (min. 10 E Ft) tvaa kamat (%)Emi* 1 hó 8,7508,75 3 hó8,7508,75 6 hó8,7508,75 12 hó 8,250 8,25 * Az EHM kamatai az éves kamattal megegyezőek. MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE NYÚJTOTT HITELEK Éntny8»;2M0. iadlll Hű ívta kamat (%) Folyószámlahitel20,00 Betétőrző hitel 16,50 Lombardhitel18,00 Inaatlanfedezet mellett nyújtott - lakáscélú hitel kamat17,50- egyéb célú hitel kamat CIB Otthonteremtő Hitel 19,50 1 éves kamatperiódus12,80 5 éves kamatperiódus 11,20 CIB Személyi kölcsön25,00 THM: 30,93-36,84%, 3%-os kezelési költség mellett Évm kamat(%) HUF prímé rate 13,85 CIB^J\o6 40 242 242 A BANCA COMMERC1ALE ÍTALIANA -CSOPORT TAGJA- 4 / ' . . . , ; , ' ÁLLÁSKERESŐK FIGYELMÉBE! MUNKALEHETŐSÉGEK A B.-A.-Z. MEGYEI MUNKAÜGYI KÖZPONT ADATAI ALAPJÁN ■ ■ ■ Szakma/állás Létsz. Település Érd. (tel.)Szakma/állás Létsz. Település Érd. (tel.) Szakma/állásLétsz. Település Érd. (tel.) Szakma/állás Létsz. Település Érd. (tel.) MMK Kirendeltség Miskolc, Zombori u, 2. T.:46-346-022 Acélöntő -szakm.- Adminisztrátor - titkárnő -szakm.Asztalos -szakm.- Asztalos -szakm.- Asztalos -szakm.- Autóvíllamossági szerelő -szakm.AWI kombinált hegesztő -szakm.Ács-állványozó -szakm.- Ács-állványozó -szakm.- Benzinkútkezelő -qimn.- Betonelemgyártó-aaruvezető -szakm.Betonelemgyártó-targoncavezető -szakm.Biológia-földrajz szakos tanár Be# eladó -szakm.- Búrkoló-szakm.- Bútorszővet-eladó -szakm.- CNC esztergályos -szakm.- C02-AWI hegesztő -szakm.- Cukrász -szakk.- Csomagoló-anyaggyártó Csomagoló -8.ált.- Csomagoló anyaggyártó Csőszerelő -szakm3- Csőszerelő -szakm.- Csöszerelö -szakm.- Csúcsesztergályos -szakm.- Eladó -középfokú villamos- végzettséggel- Eladó -villanyszerelő szakrnunkás- Elektronikai műszerész -szakm.Export-inport üi. I irosz-angol kf.nő lelmiszer-eladó -szakm.- lelmiszer-eladó -szakm.- pítőipari gépkezelő -szakm.- pületasztalos -szakm.- pület gépészmérnök tanár rtékesitési munkatárs -érettségi- Felszolgaló -szakm.- Felszolgáló -szakm.- Felszolgáló -szakm., német nyelvtudás- Festő-mazoló -szakm.- Festő-mázoló -szakm.- Fémforgácsoló v. esztergályos -német v. angol nyelvt.- Fogyasztóvéaelmi felügyelő -feTsőfokú- Forgácsoló -szakm.- Fölűmérő-mérnök tanár -egvetemFúromunkás -betanított- Gépi forgácsoló -szakm.- Gépi és kézi-formázó -szakm.Gépjárműösszeszerelési bet. munka -8 ált.- Gyertyagyártó gépkezelő 3 Budapest Miskolc Miskolc Miskolc Miskolc 1-276-7255 06-20-9389-640 46-347-220 06-20-920-7377 20-9624-192 2 Gödöllő28/422-119 Sajóbábony307-491 307-573 Misko Misko Misko övénybolti eladó Halottszállító - testőr - B, C kát. Jog.- Hegesztő -szakm.- Hidraulika-pneumatika tervező -főisk., egy.- Idegenforgalmi ügyintéző szaktanfolyam -érettségi- informatikus -egy.- Karosszérialakatos -szakm.- Karosszérialakatos -szakm.- Karusszeresztergályos -szakm.- Kereskedelmi asszisztens - villamosipari szakk.- Kézilány -8 ált.- Konyhai kisegítő -8 ált.- Konyhalány -8 ált.- Központifutés- és csőhálózat-szerelő -szakm.1 Miskolc 1 Miskolc Miskolc Miskolc Változó Miskolc Budapest ata Nyékladhaza 8 Jászberény 3 Nyékládháza 8 Jászberény 2 Miskolc 2 Sajóbábony 1 Miskolc 16 Budapest 3 Miskolc 2 Miskolc 2 Miskolc Miskolc Alsózsolca Miskolc Miskolc Miskolc Miskolc 15 Miskolc Siófok 30-^459-531 354-460 401-556 46-505-986 46-505-986 46-332-545 20-950-4658 313-415 359-106 1- 276-7255 30/203-4469 391-842 57-500-043 391-842 57/500-324 362-200 560-490 30/219-5592 2- 276-7255 411-000 361-266 505-805 501-420 46-407-304 369-624 413-935 46-411-671 353-022/19 20-3268-450 84-312-419 06-20-3411-366 06-20-334-2507 06-1-290-6306 20/9514-132 346-022 46/412-701 95/320-052 353-022/19 501-955 1-414-4664 1-276-7255 1-410-0875 99-511-324 46-322-924 431-014 1-414-4664 46-379-330 344-866 353-022 367-357 405-870 1-276-7255 Miskolc 369-208 Balatonlelle 85-351-043 Révfülöp 06-20-3342-507 Szombathely 97-311-088 351-654 Ernőd Révfülöp Változó Változó Miskolc Sárvár Miskolc Miskolc 20 Budapest 10 Budapest 25 Esztergom 3 Sopron 1 Miskolc 2 Miskolc 40 Budapest 1 Miskolc Miskolc Miskolc Miskolc Miskolc Budapest 10 Változó 50 Zalaegerszeg 92/313-250/105 5 Változó 313-415 2 Miskolc 30-9459-531 4 Miskolc 354-460 20 Üröm 06-30-9453-510 6 Budapest 1-276-7255 1 Miskolc 1 Abaújszántó 1 Abaújszántó 1 Abaújszántó 1 Miskolc 1 Miskplc 1 Központifutés- és gázszerelő -szakm.- 5 Változó Kőműves -szakm.- Kőműves -szakm.- Kőműves -szakm.- Kőműves -szakm.- Lakatos-heaesztő -szakm.- Magkészító olvasztár -szakm.- Matematika-fizika szakos tanár -egy.- Matematika-fizika szakos tanár -egy.Matematika-informatika szakos tanár -egy.- Matematika szaftos tanár -egyMentálhiqiénés -főisk.- Mezőgazaasági gépszerelő -szakm.Mélyépítő művezető -szakk.- Mérlegképes könyvelő -szakk.Minősített CO hegesztő -szakm.Minősített hegesztő -szakm.- Minősített hegesztő -szakm.- Műkőkészitő -szakm.- Műszaki rajzoló - gépipari szakközép- Muszerész -szakm.- 1 NC esztergályos -szakm.- 2 NC gépkezelő -szakm.- 5 NC-CNC forgácsoló-szakm.- 10 Nehézgépkezelő Pociéin JBC -8 alt- 2 Miskolc Növénytermesztő gépész -szakm.- 1 Sajólád Ontődarus-szakm.- 3 Budapest Parkettás -szakm.- 4 Változó Pék -szakm.- 5 Miskolc Pék -szakm.- 6 Nyékládháza Pék-szakács -pizzakészítő, szakm.- 2 Miskolc Pénzügyi tanácsadó-érettségi- 10 Miskolc Pincér -szakm.- 2 Ernőd Pultos -szakm.- 1 Alsózsolca Pultos -szakm.- 1 Miskolc Pultos -szakm. nő- 1 Miskolc Pultos - vendéglátó-eladó -szakm.- 1 Miskolc Rajz-matematika szakos tanár-főisk.- 1 Onga Rakodógépszerelő -autószerelő- 2 Szakács -szakm.- Szakács -szakm.Szakács-szakm.- 3 Szakács-szakm.- 1 Szakács -szakm.Szakácsnő -szakm.- 1 Szállításvezető -szakk.- 1 Szerkezeti lakatos -szakm.- 5 Szerkezet-lakatos -szakm.- Szerkezeti lakatos -szakm.- ' nké ' ' ' 361-777 06-: Miskolc Kistokaj 1 Miskolc 10 Budapest 1 Miskolc 4 Sajókeresztúr 1 Változó Miskolc Miskolc Sárvár Békéscsaba Kecskemét 332-545 47-330-075 47-330-075 47-330-075 46-412-816 30-9285-101 46-404-087 414- 945 1-276-7255 561-310 307-573 367-593 20-349-1952 370-566 95-320-052 30-9985-302 35/350-111 356-760 406-542 1-276-7255 20-9426-363 370-566 391-842 30-906-3908 20-334-6402 20-9283-546 20-9855-398 20-9844-112 20-9538-587 415- 912 464-260 Sajókeresztúr46/307-595/149 Miskolc 06/60/456-085 Siófok 84-312-419 Szombathely 94/311-088 Balatonföldvár06/3(V9566-500 Nyékládháza 391-576 Szerszámkészítő -bet.- Szigetelő -szakm.- Szöbaasszony -8 ált.- Szobafestő-mázoló -szakm.- Szociális gondozó -középf.- Tanár -főtskola- Tanár -matematika szakos, eqy.Tanár -történelem szakos, egy.- Tanár -német szakos, egy.- Tanár matematika szakos -főiskolaTanár fizika szakos -főiskola- Tanár földrajz szakos -főiskola- Tanár rajz szakos -főiskola- Tanár ének szakos -főiskola- Tanár számítástechnikai -főiskolaTelefonszerelő -szakm.Termelésírányító-helyettes-középf.Térinformatikus mérnök tanár -egyetemTuzéptelepre eladó -szakm.- Uzleflátogató árúszállító -gimn.Varrónő -szakm.Nyekiar Bánkút Nyékládháza . Miskolc 15 Budapest 40 Budapest 5 Budapest 1 Miskolc 4 Balatonlelle 2 Miskolc 2 Miskolc 1 Ujcsanálos 1 Miskolc 1 Miskolc 1 Miskolc ] Htrjőpapi Hejqpapi Hejopapi Hejópapi 1 Hejőpapi 1 Hejőpapi 1 Szikszó 1 Miskolc 1 Miskolc 3 Nyékládháza 10 Miskolc 46-396-222 353-022/19 413-980 391-842 342-727 Varrónő -szakm.- Varrónő -szakm.- Vasszerkezeti lakatos -szakm- Vasszerkezeti lakatos -szakm.- Vi lanyszerelő -szakm.- Vi lanyszerelő-szakm.- Vi lanyszerelő- kaputelefonszerelő Virágkötő -szakm.- Virágkötő -szakm.4 Miskplc 10 Ernőd 2 Sajóbábony 4 Sajókeresztúr 1 Sajóecseg 1 Sajóbábony 375-756 476-158 560-490 307-573 346-284 560-490 1 Változó 2 Miskolc 1 Miskolc 431-646 06-30-9459-465 30-228-4287 MMK Kirendeltség Miskolc, Vasgyár u. 43. Tel.: Acélszerkezeti lakatos -szakm.- 5 Miskolc 46737ÖT955 Miskoic Miskolc Változó Sajóbábony Miskolc Miskolc Miskolc Miskolc Pomáz Hernádkak Miskolc Miskolc Vidék Miskolc Miskolc Székesfehérvár Autómotorszerelő-szakm.- 1 Miskolc Autószerelő -szakm.- 3 Gödöllő Autószerelő - autóvill.szerelő -szakm.- 1 Miskolc Autóvillamossági szerelő -szakm.- 2 Gödöllő Acs-állványozó -szakm.- 2 Pomáz Acs-állványozó -szakm.- 2 Miskolc Acs-állványozó-szakm.- 10 Mjsko c Asztalos-szakm.- r Bútorasztalos -szakm.- CO hegesztő -szakm.- Csőszerelő -szakm.- Esztergályos -szakm.- Epítésvezető -főisk.- Építóipari segédmunkás -szakm.Épületasztalos -szakm.- Épületasztalos -szakm.- Faanyagvédelmi szakmunkás -szakm.- 14 Pomáz Faipari munkás -8 ált., vagy szakm.Gépészmérnök -egy.- Gépkocsivezető C + belf. Arufuvarozó - 8 ált.- Hegesztő -szakm.- Hidegburkoló -szakm.- Horizont-esztergályos -szakm.- Híddarus 12,51 -8 ált. + darusvizsgaKevertgázas hegesztő -szakm.- Kohómérnök -egy.- Kőműves -szakm.- Köműves -szakm.- Kőműves -szakm.Kőműves-szakm.- . ... Kőműves-szakm.- 10 Miskolc Lakatos -szakm.- 3 Lakatos -szakm.- 1 Lakatos -szakm.- 5 Mélyépítésben jártas segédmunkás-8 ált.- 6 Minősített hegesztő -szakm.- 2 Minősített hegesztő -szakm.- 5 Műszaki asszisztens -szakk.- 1 NC esztergályos -szakm.- 4 NC horizont-esztergályos -szakm.- 1 Miskolc NC marós -szakm.- 1 Miskolc Nehézgépkezelő + C jog.-8 ált.- 1 Kistokaj 8 lvasztár -szakmm.- 5 Orosháza ntödei darus (OKJ)-szakm.- 1 Miskolc Pénzügyi ügyintéző -érettségi- 4 Miskolc Pénzügyi tanácsadó -éretts.- 4 Miskoic Pincér -szakm.- 1 Hollóstető Pultos -szakm.- 1 Miskolc Szakács-szakm.- 1 Miskolc Szerszámkészítő-szakm.- 1 Miskolc Targoncavezető -ált.isk.- 2 Miskolc Varrónő -szakm., ill. bet.munka- 5 Miskolc Vasszerkezeti lakatos -szakm.- 2 Miskolc Vasszerkezeti lakatos -szakm.- 5 Változó ri eladó-szakm.- 1 Miskolc szakm.- 1 Sajóbábony Villanyszerelő-szakm.- 1 Miskolc Vonósnangszer-készltő és javító-szakm.- 1 Budapest T573B6 419-298 28-422-119 323-211 2-119 7-554 __-349 401-662 346-125 368-721 367- 436 560-490 401-451 76-515-239 412-724 419-298 26-325-554 26-325-554 06-30-214-9006 370-615 368- 721 . 405-944 06-60-351-349 401-211/1093 Miskolc Miskolc Miskolc Pomáz Miskolc Miskolc Gödöllő Sajóbábony Vidék Miskolc Miskolc Változó Miskolc Miskolc 346-433 346- 433 339-950 412-724 26-325-554 06-60-351-349 06-30-958-8188 401-662 28/422-119 560-490 405-944 323-896 405-944 412-720 76-515-239 401 033 401-211/1093 412-825 404-087 68-413-711/355 530-444 06-30-9556-167 347- 493 390-418 06-30-264-6293 401-170/122 346-433 06-60-351-349 342-727 06-30-958-8188 412-720 379-310 560-490 412-080 1-268-0023 MMK Kirendeltség Szerencs, Kassa u. 23. Tel.: 47/361-909 " ~~ ‘ ‘ 1 Megyaszó 47-350-025 1 Golop 47-361-107 _________________ szoc. pedagógus 2 Megyaszó 47-350-031 Biolóqia-kémia szakos tanár Biztosítási üzletkötő Biztosítási üzletkötő Biztosítási üzletkötő Kémia-fizika, rajz-ének- testnevelés szakos tanár Kollégiumi nevelőtanár Magyar szakos tanár Magyar-történelem szakos tanár -főisk.- Matematika-informatika szakos tanár Műszaki előkészítő Operátor Abaújszántó 47-330-075 Szerencs térsége20-988-6907 Szerencs térsége 60-348-720 Lakóhely szerint 47-353-644 46- 450-274 47- 330-075 47-569-000 1 Golop Ujcsanálos Abaújszántó Mezőzombor 47-361-107 47-330-075 47-361-309 47-361-107 47-361-107 46- 450-273 47- 569-410 47-330-075 47-348-011 Lakóhely szerint 47-361-736 fos 30-239-5803 Abaújszántó Szerencs Zalaegerszeg Tatabanya Ujcsanálos Mezőzombor Abaújszántó Mád Operátor Óvodapedagógus Palackozási csoportvezető Számtech.-fizika tanár Titkárnő -angol nyelvtudás- üzletkötő 5 Lakóhely Vasszerkezeti gyártás-előkészítő 1 Ujcsanálo MMK Kirendeltség Edelénv, István K. u. 5TT.:48-341-846 /Ápoló-gondozó -szoc.képesítés- 4 Biológia-raiz, v. gyógypedagógiai szakos tanár, v. tanító Biztosítási ügyintéző -érettségi Cukrász -szakm.- Családgondozó -főisk.- Egészsegügyi szakápoló - szakk. Esztergályos, CNC esztergályos -szakm.- Hentes -szakm.- Matematika-fizika-szám. technika szakos tanár -főisk.Edelény Szendrőlád Edelény Edelény Szendrő Edelény Budapest Borsodszirák 1 Szuhogy Nyelvtanár -francia, angol, németöntő - formázó -szakm.- Tanár -német-bármely szakos, főisk.Tanár -fizika-technika szakos, főisk.Tanár -informatika-bármely szakos, főisk.- Tanító -főisk.- Uzletkötő - érettségivarrónő - szakm. Szalonna Budapest Szín Szin Hldvégardó Szin Edelény Szalonna 48-341-433 30/263-6664 48-341-244 48-525-016 48-460-394 48-341-433 1-347-9000/36 48-345-811 48-461-519. 48-461-561 48-342-852 1-347-9000/36 48-464-009 48-464-009 48-450-039 48-464-009 48-341-722 48-342-727 MMK Kirendeltség Kazincbarcika, Tóth Árpád u. 2. T.: 48-313-311 Asztalos -szakm.- 5 Szuhoqy CNC esztergályos 1 Sajókápolva Cukrász -szakm.- 1 Kazincbarcika Építőipari műszaki előkészitőnő 1 Kazincbarcika Gépésztechnikus 2 Kecskemét Hegesztő -CO- Kiadványszerkesztő Lakatos Mérlegképes könyvelő Okleveles vegyészmérnök 1 1 2 ár-történelem szakos tanár 10 Kecskemét 1 Kazincbarcika 50 Változó Kazincbarcika Kazincbarcika Kazincbarcika 48-461-592 20-9843-671 48-310-133 48-313-233 20-9368-674 20-9368-674 20-9358-183 48-320-146 48-311-918 48-310-811/106 48-310-133 ■főisk.- Matek-fizika szakos tanár Varrónő Vas- és fémszerkezeti lakatos Vendéglátó-eladó 1 Kazincbarcika 1 Kazincbarcika 40 Kazincbarcika 10 Kecskemét 1 Kazincbarcika 48-320-146 48-312-533 48-320-146 20-9368-674 48-410-318 MMK Kirendeltség Sátoraljaújhely, Kossuth tér 5. T.: Biztosítási ügyintező-érettségí -12 SátoraljaújHiíy Export üzletkötő 1 Sátoraiiaúihely ...i------i.±. 5 Sátoraljaújhely 5 Sátoraljaújhely 60 Sátoraljaújhely 15 Sátoraljaújhely ------- Ijaújhely Húsipari szakmunkás Üzletkötő -vállalkozói ig Varrónő Varrónő szakm. Varrónő szakm. Varrónő szakm. Varrónő szakm. Vasaló 25 Sátoraljaújhely 15 Karcsa 110 Sátoraljaújhely 5 Sátoraljaújhely 47-321-432 47-324-6S8 47-305-003 47-322-745 47-322-120 47-322-211 47-322-343 47-342-079 47-342-078 47-342-079 47-342-078 HUMÁN SZAKSZOLGÁLAT 3530 MISKOLC, GÖRGEY U. 5. SZÁM TELEFONSZÁM: 46/416-251 , PÁLYAVÁLASZTÁSI. MUNKAVÁLLALÁSI, REHABILITÁCIÓS, PSZICHOLÓGIAI TANÁCSADÁSOK