Észak-Magyarország, 2000. augusztus (56. évfolyam, 178-204. szám)

2000-08-08 / 184. szám

2000. augusztus 8., kedd liyasz / mrucica ia „Elcsitul a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy LESTÁR GYÖRGY volt LKM-nyugdíjas életének 66. évében csendesen elhunyt. Felejthetetlen halottunktól 2000. augusztus 10-én, 12.30 órakor veszünk végső búcsút a mindszenti temető ravatalozójából. A gyászoló család. (219725/IK) fjn „Nem múlnak el ők, kik szívünkben élnek, '—-hiába szállnak szárnyak, álmok, évek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismertek és szerették, hogy KOZMA BARNÁNÉ Annuska életének 71. évében hosszas szenvedés után elhunyt. Utolsó útjára 2000. augusztus 8-án, 15 órakor kísérjük az ongai temető ravatalozójából. Gyermekei, unokái. (2I965.VIK) Fájó szívvel tudatom mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy LUTERÁN ISTVÁNNÉ sz. Kiss Mária 68 éves korában türelemmel viselt betegség után elhunyt. Felejthetetlen halottunktól 2000. augusztus 10-én, 14 órakor veszünk végső búcsút a görög katolikus szertartás szerint a felsőzsolcai temető ravatalozójából. Gyászoló fia és a rokonság. 2I967I/IH) Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata mély megrendüléssel tudatja, hogy SZALAY LAJOSNÉ sz. Hering Julianna Ilona életének 90. évében 2000. július 27-én csendesen elhunyt. Szalay Lajosné Hering Juliannát Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata saját halottjának tekinti. Temetése augusztus 9-én (szerdán), 14.30 órakor lesz a Szentpéteri kapui temetőben. Miskolc MJ Város Önkormányzata és a gyászoló család. „Szerettem volna még élni köztelek, De a sors másképp rendelkezett, És most elmegyek végleg megpihenni, Odalenn már nem fáj semmi." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NEMES NORBERT kamionsofőr életének 29. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése 2000. augusztus 8-án, 16 órakor a megyaszói református temető ravatalozójából lesz. Nemes család. (219676/11<) ' Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GERA ZOLTÁN életének 75. évében csendesen elhunyt. Temetése 2000. augusztus 12-én, 10.30 órakor lesz az ormosbányai temetőben. Gyászoló család. t2l9697/IK) „Soha bánatot nem okoztál, csak amikor bennünket örökre itthagytál." Fájó szívvel tudatjuk, hogy MÉSZÁROS BÉLA vájár 75 éves korában elhunyt. Temetése 2000. auguszus 9-én, 15 órakor lesz a göncruszkai temető ravatalozójából. A gyászoló család. (219694/IK) Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték Mwuki és szerették, hogy DR. TÓTH SÁNDOR és szerették, hogy id. PAPP ISTVÁN állatorvos, csobaji lakos volt KGYV főművezetője életének 73. évében váratlanul elhunyt. Temetése életének 68. évében elhunyt. Temetése 2000. augusztus 10-én, 2000. augusztus 10-én, 14.30 órakor lesz a Szent Anna-temető csütörtökön du. 14 órakor lesz a csobaji köztemetőben. ravatalozójából. A gyászoló család. A gyászoló család. (219708/1K) Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett ífgji Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték Köszönetét mondunk mindazoknak, akik halottunk és szerették, hogyKRAJPOS ZOLTÁNNÉ temetésén megjelentek, fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. / UJt,- SZŐKE ANDOR A gvászoló család. SOMOSSY BÉLA volt ároktői lakos (219396/IK) Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy temetésén részt vettek, sírjára a kegyelet virágait helyezték. életének 78. évében elhunyt. Felejthetetlen halottunktól KRAJNYÁK ANDRÁS 2000. augusztus 9-én, 13.30 órakor veszünk végső búcsút a gadnai lakos fájdalmunkban részvéttel osztoztak. deszkatemplom ravatalozójából. életének 88. évében elhunyt. Temetése 2000. augusztus 8-án, kedden, 15 órakor lesz a gadnai temetőben. Örökké bánatos felesége és a gyászoló család. (219646/IH) A gvászoló család. (2I97JVIK) A gvászoló család. (2I972I/IH) Mély fájdalommal tudatjuk, hogy özv. NÉMETH MÁRTONNÉ sz. Tímár Mária életének 80. évében váratlanul elhunyt. Temetése 2000. augusztus 10-én, 14.30 órakor lesz a Szentpéteri kapui temető ravatalozójából. A gyászoló család. fiaA.OQ/111, Mély fajdalommal tudatjuk, hogy, özv. SÁNDOR ZOLTANNE ("V \ A kegyeleti hirdetéseket sz. Simkó Gizella volt papírgyári dolgozó életének 76. évében elhunyt. Hamvasztás utam búcsúztatása 2000. augusztus 10-én. 9.30 órakor lesz a diósgyőri római katolikus temető ravatalozóból. A gvászoló család. (219568/1 Ki °* minden munkanapon 14 óráig fogadjuk. INGATLANT AJÁNL Nyékládházán 1260 nm-es zártkerti ingatlan lakóépülettel, pincével, ugyanitt 2880 nm zweigelt szőlő, 5760 nm-es zenit szőlő kedvező áron eladó. Érd.: 46/391 ­047.(219712/1K) ___________ Szerencs és Vidéke ÁFÉSZ bérbeadásra meghirdeti Szerencs, Rákóczi út 112. sz. alatt található /volt zöldségbolt/ 55 nm alapterületű helyiségét. Jelentkezni lehet írásban 2000. augusztus 25. napjáig 3900 Szerencs, Rákóczi út 47. sz. alatti címen.(219719/1T) Lakás Kazincbarcikán, jó környezetben eladó egy 51 nm-es, földszintes, központi fűtéses lakás. Vállalkozásra is alkalmas. Irányár: 2 350 000 Ft. Tel.: 48/312­697.(219656/1K)__________________ Bocskai utcai sorházi lakás és egy tapolcai telek eladó. Érd.: 46/329- . 594, 06-20/915-9506. (219577/2T) Miskolc, Andrássy út 6. sz. alatt 55 nm-es, kétszobás, redőnyös, hevederzáras, vízórás, kábeltévés lakás pincerésszel eladó. Tel.: 46/335-788.(219582/1 K)___________ Miskolc, Corvin utcában 63 nm-es lakás eladó, esetleg családi házra cserélhető. Tel.: 06-20/9593­123.(219585/2K) __________________ Miskolc, Gózon L. utcában gázos, kertes öröklakás eladó. 06-30/240­1013.(219327/3K)_________________ Eladó kétszobás, összkomfortos, II. emeleti lakás a Szent István úton különálló pincével és 20 nm-es garázs a Szeder út 20. alatt. Érd.: 46/370-443.(219329/2K) Ház Miskolc-Hejőcsabán 2 szobás, 53 nm-es, II. emeleti, gázos, összkomfortos, erkélyes, felújított lakás eladó. Irányár: 4,5 M Ft. Tel.: 46/315-413.(219355/2K)____________ Miskolc, Jósika u. 47. sz. alatt 55 nm-es, parkettás, kifogástalan állapotban lévő, 2 szobás lakás azonnali költözéssel eladó. Irányár: 3,3 M Ft. Tel.: 46/303-970, 06­30/272-0489.(219388/2K)___________ Miskolc-Diósgyőr, Kuruc utcai I. emeleti, 2 szobás, 54 nm-es, parkettás, telefonos, tehermentes lakás eladó. Irányár: 3,5 M Ft. Tel.: 46/332-934.(219407/2K) ____________ Miskolc, kilián-déli kétszobás (58 nm) központi fűtéses lakás költözés miatt áron alul eladó. Tel.: 46/372­891 .(219421/2K) __________________ Avas II. Szentgyörgy utcai 73 nm-es, VI. emeleti, nagyerkélyes, háromszobás, egyetemhez közel saját tulajdonú üres lakás eladó. Irányár: 2 850 000 Ft. Tel.: 06-30/224-3956.(219422/2K) Miskolc, Gesztenyés utcában kétszobás lakás a piaci ár alatt eladó. Tel.: 06-30/9352­950.(219428/3K)__________________ Miskolc, Árpád utcai 54 nm-es lakás áron alul eladó. Érd.: 46/400-131 18 óra után.(219476/2K)___________ Ernődön sürgősen eladó 2,5 szobás, ebédlős, nappalis, összkomfortos, gázfűtéses lakás nagy pincével, erkéllyel, garázzsal. Tel.: 46/477­324.(219481/20 ____________ Miskolc-Diósgyörben, Árpád utcán I. emeleti, 2,5 szobás, 60 nm-es, parkettás, nagykonyhás lakás eladó. Irányár: 3,6 M Ft. Tel.: 46/376-144, 06-30/214-7878.(219509/2K) ________ Miskolc, Kis-Hunyad út elején földszinti lakás 137 nm-es, három szoba hallos, gázfűtéses eladó. Irodának is kiválóan alkalmas. Irányár 10,5 M Ft. Tel.: 06-30/9282- 702.(219706/1 K) Miskolc, kilián-déli 13. emeleti felújított garzon azonnali beköltözéssel eladó. Érd.: 46/334­531.(219511/2K)__________________ Bulgárföld I. emeleti 66 nm-es gázos, téglaépületben lévő lakás nagy spájzzal, pincével, műhellyel eladó. Ár: 5,5 M Ft. Érd.: 46/371­486.(219531/2K)__________________ Miskolc, Avason földszinti, kétszobás, irodának is használható lakás eladó. Irányár: 3.2 M Ft. Tel.: 06-20/3645­492.(219533/2K)__________________ Miskolcon 2 szobás, összkomfortos, avasi lakásom, 55 nm-es elcserélem, 1,5 szobás gázfűtésesre vagy eladó. Irányár: 3 millió FT. 46/704­075.(219660/10__________________ Eladó Miskolc, Selyemréten, kétszobás, IV. emeleti, 70 nm-es loggiás lakás + garázs. Érdeklődni az esti órákban a 46/348-398 telefonon.(219661/1K)____________ Miskolc, Kassai úton kétszobás, gázos, erkélyes lakás + garázs sürgősen eladó. Irányár: 4.5 M Ft. + 700 000 Ft. Érd.:46/320­132.(219666/1H)__________________ Hejőcsabai 70 nm-es, III. emeleti gázfűtéses, jó állapotú öröklakás eladó. Érd.: 46/368­101.(219667/1 H)__________________ Miskolc belvároshoz közeli 1,5 szobás lakás licitálással eladó. Érd.: 06-20/3348-042.(219711/1H) Kistokaji tóhoz közel csendes környezetben 130 nm-es ház, parkosított kerttel eladó. Irányár: 7,7 M Ft. Tel.: 46/404-136 19 órától. (219696/1K)_______________ Rátkán 4 szobás összkomfortos gázos családi ház garázsokkal, melléképületekkel eladó. Irányár: 4.2 M Ft. Tel.: 46/405-325 este.(219705/1K) _________________ Hernádnémetiben két családnak is kényelmes vállalkozáshoz kiváló családi ház eladó v. csere+kp. Minden megoldás érdekel. Irányár: 6,5 M Ft. Érd.: 46/394-345 délután.(219722/1K) Garázs Garázs eladó a Jókai lakótelepen. Tel.: 06-20/345-5621.(219506/2K) Üdülő', üdülőtelek Miskolctapolcán, Enyedi út 20. sz. alatt 2 szobás, gázfűtéses üdülő eladó. Érdeklődni napközben a helyszínen vagy 46/348-981, 46/713- 992.(219372/2K) INGATLANT KERES Lakás Miskolc belvárosában keresek irodának is alkalmas földszinti ingatlant 100 nm-ig. Érd.: 46/349- 804 hétköznap munkaidőben.(219419/2K) ALBÉRLET Megbízható fiatal, dolgozó házaspár egy gyermekkel bútorozott albérleti lakást keres. Tel.: 46/345-893.(219417/2K) Miskolcon albérlet egyetemista lánynak kiadó. Érd.: 46/344-545 reggel és este.(219451/2K)_________ Belvárosi 39 nm-es bútorozatlan lakás albérletbe kiadó havi 20 000 Ft+rezsi. Érd.: 06-30/2383­194.(219588/2K)__________________ Miskolcon kiadó családi házat keres fiatal, dolgozó, leinformálható pár egy gyermekkel. Érd.: 06-30/253­6001 .(219164/3K)_________________ Albérletet keres Miskolcon joghallgató diáklány, külön szobában harmadik emeletig, heti négy nap ott-tartózkodással. Tel.: 06-30/271 -87-01 .(219664/1T) Albérletbe kiadó és megvásárolható Középszer u. 1.10/3. sz. alatt lévő lakás. Érd.: 46/313-467.(219658/1T) LITE Nyelviskola keres felsőfokú angol-, illetve németnyelv-tudással tanítani vágyó sikerorientált munkatársat hosszú távra. 46/413­126.(219715/1 H)___________________ Külföldi munkalehetőségek: építőipar, segédmunka, vendéglátás, luxushajó. Ingyenes ügyintézés! Tel.: 06-90/490-085 (Hívásdíj: 3,75 Ft/sec).(218800/1H) _________________ AUSZTRIAI, szak- és segédmunkák mindenkinek! Tel.: 06-30/9-190­640.(219158/1H)___________________ Gyakorlattal rendelkező minősített hegesztőket felveszünk. Jelentkezés a 06-30/9950-701-es telefonon.(219306/2H)_____________ C02-hegesztőket és lakatosokat kiemelt bérezéssel felveszünk. Érd.: 06-20/3444-728, 06-20/9572­697.(219537/1T) ___________________ Nemzetközi raktáriroda munkanélküliek -fiatalok- ingyenes szakmai betanítását vállalja. Azonnali munkába állással, gyors előrelépési lehetőséggel várjuk a jelentkezőket. Kereset: 52000 Ft nettó/hó. Tel.: 46/347-409, 06-30/266­9742.(218994/3K) __________________ A miskolci Pannónia Szállodába szakácsot felveszünk. Jelentkezés személyesen a Pizzéria vezetőjénél.(219631/3T)____________ Önállóan dolgozni tudó szakácsot üzemi konyha alkalmaz. Érd.: 46/406­523 6-146ráig.(219640/1T)__________ Nagy gyakorlattal AWI kombinált minősített hegesztőket vidéki munkára keresünk. Érd.: 06-20/91-21- 592.(219650/1T) Vállalkozói igazolvánnyal rendelkező biztonsági őröket miskolci munkahelyre felveszünk. Érdeklődni munkaidőben: 06-20/9343-313. JOB AGENCY KERESÜNK értékesítési munkákhoz és reklámtevékenységre női és férfi munkatársakat, 18-55 év között. Amit kínálunk: • 80 000 Ft +jutalék • szolgálati gépkocsi (VW Golf, privát használatra is). Jelentkezés: (06-90) 590-420, hétfő-péntek 8.30-16.30 óráig. (A hívás díja: 240 Ft + áfa/perc. i Állást keres Magyar-történelem szakos tanár állást keres. 06-70/2122­543.(219607/1 K)__________________ Éjjeli őrséget, portásságot vállalok. Cím: 3588 Hejőkürt, Kassai u. 22. (219609/1K)______________________ Angol diplomás nyelvtanár állást keres. Fordítást, óraadást vállal. Tel.: 06-30/266-8412.(219076/2K) Otthon végezhető bedolgozói tevékenységet vállalok, Miskolc körzetében. 48/314-776(219538/1 K) Ikarus 256-os autóbuszok hosszú távra bérelhetők. Bővebb felvilágosítás: 06-20/9413- 822.(219723/1T)

Next

/
Thumbnails
Contents