Észak-Magyarország, 2000. augusztus (56. évfolyam, 178-204. szám)

2000-08-07 / 183. szám

2000. augusztus 7., hétfő Aktuális 6 JEGYZET Útkontroll Gyöngyösi Gábor Végre elkezdődött az M3- as Füzesabonytól Polgárig tar­tó szakaszának építése, amellyel az autópálya beléphet a megyénkbe, s esetleg - egy bekötőút révén - a megyeszékhelyet, Miskolc városát is elérheti. A feltételes módot pedig azért használom én is ilyen következetesen, mert úgy érzem, hogy ennek az autópályának és kiegészítő ré­szeinek máris túlontúl sok az ellenzője. Ezek pedig - mint rendesen - most is igen nagy hanggal, kíméletlen dirrel dúrral kevernek, ka­varnák, mert nem veszik észre most sem, hogy légből kapott kifogásaikkal, apáik, nagy­apáik elképzeléseit, álmait fúrják, faragják. Ezen állításom mellett rengeteg bizonyíté­kot tudnék felsorakoztatni, de ezek nem jegy­zetbe valók, mert hosszúak. Gondolom, aláb­bi példám, helyesebben emlékem megteszi a magáét, ha azt akarom érzékeltetni, miért nem helyeslem, ha az örök gáncsoskodók az útépítés módjába, mikéntjébe is beleszólnak. Történt pedig, hogy még az utak aszfalto­zásának kezdetén, nyugdíjas útépítő jött haza évtizedek után Amerikából. Ott, mint jólfize­tett baloldali tüntető nyugodtan élt, de a hiva­tásos tüntetőnek járó nyugdíj akkor is többet ért már itthon, mint ott, ezért hazajött. Többet ért, de elég azért akkor sem volt, ezért a jó öreg nyugdíj-kiegészítés céljából be­kapcsolódott az útaszfaltozási munkálatokba. Elhatározását nagy örömmel fogadták, mert szükség volt az ilyen szakemberre, s poli­tikailag is jól jött, hogy egy Amerikából haza­tért munkás építi az imperializmus ellen har­coló elkötelezettek gépkocsijainak kerekei alá az aszfaltburkolatot. Egy szó, mint száz, egy bizonyos távolság útburkolatának elvégzését gondjaira bízták. Ő ezt becsülettel el is végezte, s értesítette az il­letékes vezetőket arról, hogy az útszakasz el­készült, jöhetnek átvenni a megvalósítást. Az átvételhez szükséges előkészületeket megtette, kihívott egy locsolókocsit, hogy il­lusztrálhassa, - azon az útszakaszon, amelyet ő épített, nem áll meg sehol tócsákban a víz, amely máshol bizony eső esetén megállt. Elképzelése okos volt, az amerikai szoká­soknak megfelelt, szakmailag sem volt kifogá­solható, csak egyetlen dolgot nem vett figye­lembe a jó öreg útépítő, mégpedig azt, hogy nem Amerikában van, hanem itthon, s hogy itt abban az időben mindent a megye egyes számú pártembere vesz át és hagy jóvá, az pedig hivatalból mindenhez a legjobban ért. Ez a nagy külső hozzáértés pedig oda veze­tett, hogy amikor a megyei első titkár fekete Volgájával végigszáguldott a fellocsolt úton, az bizony felcsapta vízzel a kivikszolt kocsit. Fullajtárjai pedig rögtön szabotázst kiáltot­tak, amit sajnos a mindenhez értő főnök sem cáfolt meg. így ért véget nálunk hajdanán egy hozzáértő útépítő karrierje. HÍRCSOKOR • Ingyenes jogi tanácsadás. A Független Kisgazdapárt Borsod-Abaúj-Zemplén Me­gyei Szervezete miskolci székházában (Baross Gábor u.18.sz.) ingyenes szóbeli jogi tanácsadást tart dr. Korcsmáros Atti­la, az FKGP B.-A.-Z. megyei ügyvédje min­den szerdán délután kettőtől négy óráig. • Új elnök. Döntő fölénnyel választották meg Molnár Zsolt ellenében a Borsod- Abaúj-Zemplén Megyei Fodrász Szövetke­zet igazgatósága elnökének Ajtay Lász­lót, a miskolci 4. számú férfi fodrászüzlet közismert figaróját. A fegyelmi bizottság elnöke pedig Török Lászlóné lett. Motorkerékpár a rendőrőrsnek Berente (ÉM) - ötszáz ezer forintos támogatást szavazott meg Berente község önkormányzata a „Sajószentpéter Biztonságáért Ala­pítvány" részére. Az ebből a pénzből vásárolt motorkerék­párt ünnepélyes külsőségek között, Beren­te polgármesterével, Kallus Lászlónéval közösen, augusztus 8-án, kedden délelőtt 11 órakor adják át a Sajószentpéteri Rend­őrőrs vezetőjének. E jármű segítségével egyébként a Berente községben történő jár­őrözést is fokozni tudja majd, és kívánja a területi rendőrség. Mindig kettőn áll a vásár - tartja a mondás „Csak az jöjjön hozzánk, aki bírja, aki tudja, hogy végig csinálja!” A GE ózdi Üzeme Fotó:Kovács István Ózd (ÉM - ÓKI) - A General Electric Hungary Power Controls ózdi üzeme még második születésnapját sem élte meg, és máris csaknem ezer embernek ad munkát. A térség és a megye vállalkozói közül sokan számítottak arra, hogy bekerülnek a világcég be­szállítói körébe és ezáltal fejleszt­hetik vállalkozásukat. Csakhogy a piacra kerülés kritériumainak nem sokan tudnak megfelelni. Kérdésként akár az is felmerül­het: keres vagy nem keres a GE magyar beszállítókat? Az össze­függéseket sokoldalúan megvilá­gítva adott lapunknak pozitív vá­laszt a multinacionális cég ma­gyarországi főtanácsadója, Völ- gyes Iván. □ A világpiacon versenyezve, az e-business korszakában lehet-e esélye egy magyar vállalatnak arra, hogy a világ egyik legjelen­tősebb cégének beszállítója le­gyen? • Mint azt a számok mutatják, nem csak esélye van, de a való­ságban a fényforrás iparágunk­kal kapcsolatban ez már kb. 2000 magyarországi cégnek sike­rült is. Elmondhatjuk, hogy az eredeti privatizáció óta eltelt 10 év során a magyarországi cégek közül csaknem 2000 sikeresen vette azt az akadályt, amit a fo­lyamatosan megújuló, hatékony­ságát éppen a világpiac követel­ményeihez igazodva állandóan növelő nagyvállalat feltételrend­szerével támasztott irántuk. Nagyságrendileg ez a szám sok­nak tűnik, de tény, hogy a GE Hungary Tungsram Lighting magyarországi működéséhez szükséges anyagok, szolgáltatá­sok és beruházási javak 60 szá­zalékát hazánkban szerzi be. □ Ez ismereteink szerint maga­san meghaladja a magyarorszá­gi multik átlagát. Miként sike­rült ezt elérni? • Mindig kettőn áll a vásár. A GE már a kezdetektől fogva fo­lyamatosan terjeszkedik ha­zánkban, az űjabb és újabb ka­pacitásokhoz pedig szükség van anyagokra és szolgáltatásokra. A cég beszerzési munkatársai­nak felelőssége, hogy a világpia­con a legkedvezőbb kondíciók mellett jussanak áruhoz. A leg­fontosabb szempontok az áron kívül a minőség, a szállító meg­bízhatósága és rugalmassága. Tudomásul kell vennünk egy egyszerű tényt: a beszerzés a költségeken keresztül közvetlen hatással van a cég nyereségessé­gére. Komoly játék ez, ahol a döntési rendszerbe piacidegen szempontokat nem engedhet be egyetlen cég sem. A megoldás, amire a magyar cégek eddigi ta­pasztalataink szerint nagyon jól reagáltak, az a GE számára fon­tos szemlélet, az „extended en- terprise” fogalom, amely lefor­dítva kiterjesztett vállalkozást takar. E koncepció szerint a GE csak üzleti partnereivel, a be­szállítóival és a vevőivel együtt képes növekedni, fejlődni. Mind­ez folyamatos együttműködést jelent. □ Ez bővebben mit rejt magá­ban? • Elsősorban célzott és a kap­csolatot elősegítő információ- áramlást. Nincs fontosabb an­nál, mint pontosan tudni, mivel elégedett a vevő, és mit kell a beszállítónak megváltoztatnia. A másik a GE terveinek, fejleszté­si és üzletpolitikai tendenciái­nak ismerete, hiszen ez befolyá­solhatja a beszállítói piac tevé­kenységét, például a saját fej­lesztéseket. Vannak az egyszerű információáramlást meghaladó kapcsolati módszerek is. Partne­reinknek és potenciális partne­reinknek egyaránt oktatjuk a GE minőségfejlesztő módszerét, Vállalati kultúra A GE beszállítói körébe tar­tozni mindenekelőtt rangot jelent - hangoztatta a főta­nácsadó -, amit abból is ki lehet szűrni, hogy a cégek minden nyilatkozatukban megemlítik, hogy ők a GE minősített beszállítói. Bete­kintést nyerhetnek a kap­csolat által a világ legfejlet­tebb management módszere­ibe, ami már csak azért is nagy szó, mert a cég elnök­vezérigazgatója, J. Welch ta­valy elnyerte az évszázad üzleti vezetője kitüntető cí­met, pontosan a mindig megújulni képes, a változá­sokat jó lehetőségként meg­élő vállalati kultúráért. Elég ha csak az e-businessre gon­dolunk, ami immár a GE 13 ezer magyarországi munka­társának is a vállalati kultú­rát jelenti. Személy szerint nagyon büszke vagyok arra, hogy a magyarországi GE- munkaerő milyen gyorsan megismerte ezt a kultúrát, illetve, hogy hajlandó és ké­pes is mindezt a környezeté­nek átadni. a Six Sigmát. A beszállítókkal közösen létrehozott projektben a GE vevőinek elégedettségét he­lyezzük a minőségre való törek­vés központjába. A Six Sigma projektek során a beszállítók és a GE is kézzelfogható minőség- javulást és ezáltal költségcsök­kentést ér el. Ráadásul beszállí­tóink a piacon versenyképeseb­bé válva nem csak nekünk, de más multinacionálisok számára is beszállítók lehetnek. Menetelés az információs szupersztrádán- Idén márciusban egy óriási GE e-business vásárt rendez­tünk Budapesten mostani és le­endő partnereink számára - kö­zölte lapunkkal Völgyes Iván. - Ezen számos magyarországi be­szállítónk is részt vett, mint például a Trend Kft. Jászbe­rényből, a Videoton Prec. Kft. Székesfehérvárról és a Cofinec Petőfi Nyomda Kecskemétről. A ceglédi Fendora Kft.-t és az Ongai Csavargyártó Kft.-t e- auctionon választottuk ki és, már május-júniustól beszállító­ink. A rendezvényre a 800 meg­hívottból 600 partner jött el. A GE egyértelműen közölte a vi­lággazdaságot forradalmasító „e-business” elektronikus üzlet­re adott válaszát: nem csak ver­senyben akar maradni, hanem javítani akar a már eddig is jer pozícióján. A GE átáll az e- businessre és felhívja a jelenle­gi és potenciális beszállítói partnereit, hogy csatlakozza­nak hozzá. Azóta számtalan ki­sebb rendezvényen a különböző GE üzletágak közvetlenül adják át, mire is van szüksége egy cégnek, ha velünk akar tartani az információs szupersztrádán. A lista nem túl hosszú: szüksé­ges egy 1999 után készült szá­mítógép bármilyen operációs rendszerrel és Internet böngé­szővel, Internet kapcsolat (modem vagy bérelt vonal), szá­mítógép-kezelői és internetes alapismeretek, illetve az XML- hez speciális szoftver.- Hálásak vagyunk a sajtó informáló segítségéért, de be­szerzőink emellett más csatorná­kon keresztül is folyamatosan keresik a mostaninál még jobb beszállítói lehetőségeket, vagy éppen új partnerüket - hangsú­lyozta a GE magyarországi főta­nácsadója. - A hazánkban már 10 éve tevékenykedő fényforrás iparágon kívül újabb és újabb üzletágak jelentek meg az el­múlt években. Ilyen a Budapest Bank részvényes GE Capital, vagy Ózdon a GE Hungary Po­wer Controls. Az ő megjelené­sük újabb piacokat és lehetősé­geket jelent a Magyarországon tevékenykedő cégek számára. Két éve először a Tungsram Lighting szervezett a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány­nyal közösen egy tréninget a le­hetséges beszállítók számára. Az elsőre Egerben, éppen Ózd kö­zelsége miatt került sor. Idén a kormány által alapított szerve­zettel, a Magyar Termelékenysé­gi Központtal együttműködve, immár az összes hazánkban mű­ködő üzletággal közösen egy újabb tréningsorozatot kezdtünk el. Ezek a tréningek a minőség­re és az e-businessre koncentrál­nak. A visszajelzések után nyu­godtan elmondhatjuk, hogy a tréninget a résztvevők kiválóra minősítették. A további hasonló rendezvények helyét még nem jelöltük ki, de reméljük, hogy Ózd térségébe is eljutunk. Megszépült a mezőcsáti Márk-kúria Az átadás után a helyi művelődés egyik fellegvára, centruma lesz Mezőcsát (ÉM - LL) - Mind­össze két hónap alatt állítot­ták helyre, kedden pedig már át is adják a tavasszal még meglehetősen romos állapotú mezőcsáti Márk-kú- riát. A rekordidő alatt felújí­tott épület a helyi művelő­dés egyik fellegvára lesz. Roszkosné dr. Török Mária jegy­zőnővel a Márk-kúria felújításá­nak megkezdése előtt találkoz­tunk utoljára úgy március köze­pe táján, de akkor az épület fa­lai között a látvány kissé elbor- zasztó volt. Akkor tervezték az ingatlan hasznosítását, de senki sem gondolta volna, hogy két hónap szükséges csupán a teljes rekonstrukcióhoz. Vizes, málla­dozó falakat, törött ajtókat, abla­kokat, gyalázatosán tönkretett padlózatot láthattunk, ma vi­szont szinte eredeti pompájában díszeleg a valaha szebb napokat is megélt grófi kastély. Két hónap alatt újult meg a Márk kúria Fotó: Liszkay László A II. Világháborút követően az MSZMP tulajdonába került - tájékoztatott a jegyzőnő -, majd a pártközpont Tiszaújvárosba való átköltöztetése után 1982-ben az ÁFÉSZ vette át, mit sem tö­rődve az épület állagának meg­óvásával. A rendszerváltást kö­vetően ugyan tulajdonjogot szer­zett a kúria fölött Mezőcsát ön- kormányzata, ám a város folya­matosan forráshiányos költség- vetésére való tekintettel a hely­reállítás hosszú ideig váratott magára. A Nemzeti Kulturális örökségek Minisztériuma tavaly pályázatot írt ki kastély-felújítá­si program címen, a helyható­ság pedig szerencsét próbáit. A teljes beruházás értéke meghaladta a 9,2 millió forintot - tette hozzá Roszkosné dr. Tö­rök Mária -, s bár ha nehezen is, de helyi anyagi forrásokat szintén sikerült szerezni az épít­kezéshez. A közmunka program államilag finanszírozott pénz­ügyi támogatása mellett újra pá­lyáztak a minisztériumnál, így összesen 4,3 millióval segítette a Csátiak erőfeszítéseit a kulturá­lis tárca. Az épület megmentése, szépen végrehajtott rekonstruk­ciója tehát két hónap leforgása alatt megtörtént, s meg kell je­gyezni, a szakemberek tényke­dése mellett 30 közmunkás já­rult hozzá igyekezetével a gyors befejezéshez. Kedden délután öt órakor ke­rül sor a hivatalos átadásra, s egyrészt a Márk-kúria állandó galériai helyiségekkel járul hoz­zá a kiállítások megszervezésé­hez, ugyanakkor a művelődés céljait szintúgy szolgálja majd. Steinerné Vasvári Éva fideszes országgyűlési képviselő segítsé­gével sikerült pénzhez jutni a kormányzat kulturális alapjából. A július 31-i műszaki átadá­son nem találtak hibát, minek utána elhárultak az akadályok a keddi nyitás elől. Kezdés gya­nánt mindjárt kerámia-kiállítás­sal, valamint Lehoczky Alfréd: Hétszáz év a Bükk és a Tisza tá­ján című könyvének bemutató­jával várják az érdeklődőket, miközben a Márk-kúria szinte abszolút kihasználása egész év­ben biztosított.

Next

/
Thumbnails
Contents