Észak-Magyarország, 2000. július (56. évfolyam, 152-177. szám)

2000-07-06 / 156. szám

2000. július 6., csütörtök Aktuális 5 HÍRCSOKOR • Fogad a képviselő. Tállai András (Fidesz) országgyűlési képviselő tart fogadóórát holnap Bükkzsércen (déli 12 órától), Cse­répfaluban (délután 1 és 2 óra között). A rendezvény helyszíne mindenkét települé­sen a polgármesteri hivatal. Egyeztetésre a 49/411-286-os telefonszám ad módot. • Fogyasztóvédők, új helyen. Új helyre költözik a megyei közigazgatási hivatal fo­gyasztóvédelmi felügyelősége. Július 10-től új címük: 3531 Miskolc, Győri kapu 24/B. IV. emelet. Telefonszámuk: (46) 412-701, fax: 341-299. Az ügyfélfogadási idő változatlan. HÍRCSOKOR A táborszervező Miskolc (ÉM - NyZ) - Juhász-Nagyné Takács Mária a miskolci Ba­ross szakközépiskola tanára. Ebben az év­ben a Baross-emlékév rendezvényeit szervez­te, jövőre pedig az is­kolai élet eseményeit irányítja.- Nem volt könnyű a tábor megszervezé­se. Főként az anyagiak megteremtése oko­zott gondot - kezdi Juhász-Nagyné Takács Mária, amikor a Baross Gábor Krónikás Diáktáborban találkozunk. A miskolci Ba­ross Gábor Közlekedési és Postaforgalmi Szakközépiskola tanára a miskolci szerve­zője a rendezvénynek. Hozzátesz még egy­két nehézséget a felsoroláshoz, például hogy a program-összeállítással kapcsolat­ban figyelni kellett rá: fokozatosan bővít­sék az ismereteket, folyamatosan tágítsák a kört. A tegnap véget ért tábor célját pe­dig így határozza meg.- A Baross-hagyományok megőrzése a cél. Hogy a gyerekek példaképként ismer­hessék meg Baross Gábort. A szorgalmát, a nagy teherbírását, a kötődését a szülő­földünkhöz. A fiatalokból hiányzik a lo­kálpatriotizmus - mondja. Ismeri a fiatalokat, hiszen évekig irányí­totta a miskolci középiskola diákönkor­mányzatának a munkáját. A szervezéshez pedig mindig is vonzódott, ezért végezte ta­nulmányait magyar-népművelés szakon. Vezetett irodalmi színpadot is. „Benne van a mentalitásomban a rendezvények szerve­zése” - jelenti ki magáról. A család miatt úgy alakult az élete, hogy a tanári pályára került. Ebben az évben azonban kiélhette korábbi „szenvedélyét”, hiszen a Baross- emlékév rendezvényeit á szervezte meg. A következő tanév szeptemberétől pedig ki­teljesedhet: az iskolai élet eseményeinek irányításáért lesz felelős. KIWANIS-ünnep Miskolc (ÉM) - A közösségi alapon, hu­mánus célok megvalósításáért szervező­dött KIWANIS Club miskolci elnöksége tart július 8-án, szombaton délután 5 órától ünnepséget a Tudomány és Tech­nika Házában. Az ünnep hivatalos részében Stefán Huber, az osztrák körzet guvernorja tart tájékoztatót a KIWANIS szervezet főbb célkitűzéseiről, eddigi eredményeiről, majd emléklapokat, jelvényeket adnak át a legaktívabb tagoknak. Hétvégén: óránként nosztalgiavillamos Miskolc (ÉM - BAL) - Újfent nosztal­giajáratot indít az 2-es villamos vo­nalán az MVK. A Miskolci Közlekedési Rt. a helyi tö­megközlekedés születésének 103. évfor­dulóját ünnepli - immár hagyományo­san - a régi, ám a centenárium tisztele­tére felújított 100-as villamos ismételt forgalomba állításával; idén július 8-án és 9-én. A Tiszai pályaudvar és a Vas­gyár viszonylatában e két napon délelőtt 10-től este 6-ig óránként közlekedő (a Ti­szairól minden egész órában induló) já­ratra csak a járművön lehet menetjegyet váltani (100, illetve diákjegy esetében 40 forintért). A cég közleménye értelmében az előreváltott jegyek, bérletek, igazolvá­nyok a nosztalgiavillamoson nem érvé­nyesek. Szokásos nyár a hivatalokban is A szabadságolási terveket úgy készítik, hogy ne okozzanak fennakadást Miskolc (ÉM - NyZ) - Az osz­tályvezetők feladata, hogy megszervezzék a nyári sza­badságok idején a fennaka­dásmentes működést, ez bi­zonyos szempontból nehe­zebb, mintha mindenki ott volna. A miskolci városházán a nyári „szünetben” is hétfőn délután 1 és 4 óra között, szerdán egész nap, pénteken pedig reggel 8 és déli 12 óra között várják az ügy­feleket. Falvai László aljegyző elmondta: jelenleg ő helyettesíti Szádeczki Zoltán jegyzőt, a pol­gármester szabadsága idején pe­dig Juga György alpolgármes­tert bízzák meg a polgármesteri teendők ellátásával. Minden osz­tályvezető csak úgy engedheti el az osztályához tartozókat sza­badságra, hogy az ügyeket folya­matosan és a határidőket betart­va tudják intézni a hivatalno­kok - mondta Falva László. Az ügyfeleknek nem lehet hátrá­nyuk, de tapasztalata az, hogy ilyenkor egyébként is kevesebb állampolgár fordul a városházá­hoz. Dr. Csiba Gábor, a megyei kórház főigazgatója is arról tájé­kozatta lapunkat: az osztályveze­tő dolga eldönteni, kit és mikor enged el szabadságra. Az osz­tályvezetőnek azonban úgy kell döntenie, hogy fennakadás nem történhet. „Érdekünk, hogy min­den jól menjen, hiszen a teljesít­mény után kapjuk a működés­hez szükséges pénzt” - mondta dr. Csiba Gábor. A rendelőintézet integráltan működik az egyes osztályokkal a megyei kórházban, így köny- nyen meg tudják oldani a he­lyettesítést - tette hozzá az in­tézmény vezetője. A Megyei Közigazgatási Hiva­talban is a szokásos időben - hétfőn délután, szerdán egész nap és pénteken délelőtt - vár­ják az állampolgárokat az elkö­vetkező két hónapban is. Úgy készítik a szabadságolási tervet, hogy minden osztályon legyen olyan tisztviselő, aki kompeten­sen el tud intézni ügyet. Mint azt Heidrich Gyula, a szervezési és koordinációs főosztály vezető­je elmondta: főként a műszaki vonalon adódnak nehézségek. „Bizonyos szempontból nehe­zebb az ügyintézés nyáron, mintha mindenki itt volna” - tette hozzá. A közigazgatási hivatalban egyetlen „osztályon” gyarapodik az állampolgárok száma. A so­ron kívüli útlevélérvényesítés ügyintézőihez naponta 40-50 em­ber érkezik (a nem nyári idő­szakban legfeljebb 15-re tehető ez a szám.) Heidrich Gyula arra hívta fel a figyelmet: öt munka­napon belül tudják vállalni az útlevelekkel kapcsolatos ügyin­tézést. Jogosulatlanul kiállított oklevelek Az ügyészség szerint hamis diplomákat kaptak a Bölcsész Egyesület végzősei Miskolc (ÉM - PT) - Közok­irathamisítás büntette és más bűncselekmények elkö­vetése miatt emelt vádat a miskolci ügyészség a Miskol­ci Bölcsész Egyesület Nagy Lajos Király Magánegyetem (a vádbeli időszakban Mis­kolci Bölcsész Egyesület - MBE) elnöke ellen. A napokban elkészült vádirat szerint az egyesület nem volt jo­gosult olyan oklevelek, diplomák, certificatok kiállítására, amelyek felsőfokú (egyetemi, főiskolai) végzettséghez kötött képesítés megszerzését igazolják. A tör­vény szerint a felsőoktatási intéz­mények kizárólagos joga az egye­temi és főiskolai szintű képzés folytatása, és az előírásokban meghatározott oklevelek kiállítá­sa. Az MBE pedig 1996-tól 1999-ig (a vádbeli időszakban) nem mi­nősült felsőoktatási intézmény­nek - szögezi le az ügyész. Elutasított kérelmek A vádiratban megfogalmazottak alapján nem állami felsőoktatási intézmény csak az Országgyűlés hozzájárulásával létesíthető, és ezeknek az intézményeknek a lis­táját a törvény melléklete tartal­mazza. Az egyesület elnöke az MBE nevében ugyan többször nyúj­tott be akkreditáciős kérelmet az illetékes hatóságnak, azt azonban minden esetben eluta­sították. A kérelmek tartalmi és formai hiányosságaik miatt már az Országgyűlés elé sem kerültek. Ezért az egyesület nem is szerepelhetett a felsőok­tatási intézményeket felsoroló mellékletben. Ennek ellenére az egyesületi elnök okleveleket, diplomákat, certificatokat látott el kézjegyé­vel, és bocsátotta ki. Többek kö­zött német-, angol, földrajz-, pszichológus, szociológus, ének­zene-, karvezetés-, zongora taná­ri végzettséget igazolva. Egy al­kalommal például a Salgótarjáni Megyei Kórház Főigazgatója megkérdezte az egyesületi elnö­köt: a dolgozója számára kiállí­tott oklevél államilag elismert­séget jelent-e. Az írásos válasz­ban pedig ez szerepelt: „Igazo­lom, hogy ... (az illető) 1997/98. tanévben pszichológus szakos tanári képesítést szerzett, me­lyet egyetemi szintű diplomával perfektuáltak. Az oklevél tulaj­donosa pszichológusként mű­ködhet bármely magyar egészség- ügyi, szociális, gyermekvédelmi, stb. intézményben és taníthatja is a pszichológiát. A diplomák magyarországi munkavállalásra legálisak.” Csak órát adtak Ebben a büntetőügyben egyéb­ként az egyesület hét tanárát is kihallgatták, de ellenük nem emeltek vádat. Az oktatók ugyanis azt vallották, hogy őket óraadásra kérték fel, és nem tudtak arról: milyen végzettséget igazoló oklevelet kapnak majd a hallgatók. Az egyesület elnöke tagadja, hogy bűncselekményt követett el. Vádat emeltek az óvónők ellen is Miskolc (ÉM - PT) - A takta- szadai óvoda udvarán 120 ki­lós farönköt ejtettek egy óvo­dás kislányra tavaly október­ben. A gyerek szörnyethalt. A közvéleményt megrázó ügy­ben a napokban készült el a vádirat: az óvoda dolgozóit is halálokozással vádolják. Mint arról a tragikus balesetet követően beszámoltunk: az óvoda előtt álló fát közmunkásokkal vá­gatta ki az önkormányzat. A gye­rekhalállal végződő napon már csak a kétméteres rönk elszállítá­sa volt hátra. Ezt a fatörzset a ve­zető óvónő kérésére az intéz­mény udvarán lévő kazánházba kellett volna bevinni. A közmun­kások a vállukra vették a több mint egymázsás rönköt és elin­dultak az ötven méternyire lévő helyiséghez. Már majdnem cél­hoz értek, de a kazánház zárva volt. A kulcskeresés idejére le akarták rakni a nehéz szállít­mányt, csakhogy a földre dobott rönk ráesett az éppen akkor oda­kerülő gyerekre. A büntetőeljárás során elő­ször csak a közmunkások fele­lősségét vizsgálta a rendőrség, majd a nyomozást felügyelő ügyész irányította figyelmüket az óvoda alkalmazottaira. A vád­irat szerint nem alaptalanul. Ugyanis a rönkszállítás közben az óvodások valamennyien az udvaron tartózkodtak, ott ját­szottak. Velük volt öt óvónő és egy dajka. A hátsó kertben tar­tózkodott 8-10 gyerek, a kazán­ház közelében lévő homokozó­ban és környékén pedig heten játszottak. A vádiratban szere­pel: a fát cipelők hangos szóval többször jelezték, hogy hozzák a fát. Az óvoda dolgozói azonban nem gondoskodtak róla, hogy a felügyeletükre bízott gyerekeket biztonságos helyre vigyék. Az iratban megfogalmazottak sze­rint: fel kellett volna ismerniük a közelben tartózkodó gyerekek­re leselkedő veszélyt, és az apró­ságok megfelelő elhelyezéséig le kellett volna állítaniuk a rönk­szállítást. A gyerekek ugyanis koruknál fogva igen mozgéko­nyak, a veszélyt pedig még nem képesek felfogni. A fát cipelők sem jártak el kellő gondosság­gal, amikor a földre ejtették a fát - szögezi le a vádirat. A megyei főügyészség végül is gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolja a farönköt leejtő két fiatalembert. Az óvoda négy dolgozóját pedig halált okozó, foglalkozás körében elkö­vetett veszélyeztetés vétségével. Megmutatta: hol szúrta meg áldozatát Miskolc (ÉM - PT) - A vádlott jelenlétében mondták el teg­nap délelőtt a halállal vég­ződő bűncselekmény részbe­ni szemtanúi: mit láttak a gyilkosság időpontjában a múzeum ablakából. Merthogy az emberölés - amely­ben hajléktalan vált hajléktalan­társa áldozatává - a miskolci Hermán Ottó Múzeum mögötti Kálvária-dombon történt még ta­valy novemberben. A dr. Háger Tamás vezette bí­rói tanács úgy határozott, hogy az ügyész, a védő, a tanúk és vád­lott jelenlétében a helyszínen tartja meg a soron következő tár­gyalást. A tanúk elmondták, mer­re szaladt el egymást követve egy idősebb és egy fiatalabb férfi. A vádlott azonban másképpen adta elő a történteket, és ellentmon­dott a tanúknak. Ő azt mondta: nem érti, miért van szükség a hosszas bizonyí­tásra, amire a bíró akként rea­gált, hogy a büntetés mértéke nagyban függhet az emberölés körülményeitől, a feltárt bizo­nyítékoktól. Nem mindegy: öt vagy tizenöt évet mond ki ítéle­tében a bíróság. A múzeum környékét egyéb­ként rendőrök biztosították és bilincsben, láncon vezették a helyszínre a vádlottat. A kihe­lyezett tárgyalást követően a bí­rói tanács visszatért a bíróság épületébe. Az ítélethozatal ké­sőbb esedékes. —r——— A helyszíni szemle Fotó: Puskár Tibor

Next

/
Thumbnails
Contents