Észak-Magyarország, 2000. július (56. évfolyam, 152-177. szám)

2000-07-30 / Vasárnapi észak, 9. szám

Úton a láng Olimpia - Negyvennégy évvel utolsó „látogatá­sa" után visszatért Melbourne-be az olimpiai láng. A szeptember 15-én kezdődő ötkarikás játé­kok egyik legismertebb jelképe Geelongon ke­resztül érkezett az 1956-os olimpia helyszínére. A fáklyás váltóhoz csatlakozott a 90 éves Dick Garrard, Ausztrália legidősebb élő olimpiai baj­noka. Ma a negyvennégy évvel ezelőtti ötkarikás versenyek egyik központjába, a melbourne-i Cricket Groundra érkezik a szimbólum. Elbukott puccs Birkózás - Dr. Hegedűs Csaba a Magyar Hirkó- zószövetség elnöke maradt a sportág közgyűlé­sének tegnapi szavazása után. A jelenlegi veze­téssel szemben állók szerették volna elérni, hogy az elnökválasztást halasszák az olimpia utánra. Sem ezt, sem azt nem sikerült elérniük, hogy He­gedűs távozzon. Az ellenzék szerint az elmúlt nyolc év szerény eredményei alapján a magyar birkózás válságban van. Döntőben a Hertha Labdarúgás - A Német Ligakupa fináléjába ju­tott Király Gábor és Dárdai Pál csapata, a Hertha BSC. A tegnapi elődöntőben 1-1-et játszottak a Bayer Leverkusennel, s végül a 11-es párbajban kerekedtek felül. A jövő heti döntőben a Bayem Mtinchen-Kaiserslautern meccs győztesével találkoznak a berliniek. A SZÁRNYALÓ SKÓT A hockenheimi Forma-l-es Német Nagydíj tegnapi időmérő edzésének negyedik percében eldőlt, hogy a brit Dávid Coulthardé lesz ma délután a pole pozíció. A mögötte kialakult sor­rend a legutolsó másodpercekig „érin­tetlen” maradt, sokáig úgy nézett ki, hogy a hazai nagymenőket megelőzve Fisichella rajtolhat majd a szárnyaló skót mellől. A nagy Schumacher azon­ban másképp gondolta, és az utolsó pillanatban felautózta magát az első sorba. A nézőknek az okozta a legtöbb izgalmat, hogy Frentzen és Barrichello egyáltalán be tudja-e verekedni ma­gát az indulók közé? A két pilóta végül sikerrel vette a hozzájuk méltatlan akadályt, egymás mellől, a 9. sorból indulhatnak. Barrichello autója cső­döt mondott, ám Schumacher érde­keire hivatkozva a csapatvezetés nem adta oda a kvalifikációért küzdő brazil­nak a tartalékautót. Aztán viszont Schumi versenyautóját is megkapta átmenetileg, amivel megtehette végre azt a kört, amely időeredményének köszönhetően ő is rajthoz állhat. A pá­lyára zúduló viharban tizenhármán megsérültek, miután egy villám bele­vágott a táborozó szurkolók szálláshe­lyébe. Komoly baja egyiküknek sem esett, kisebb égési sérülésekkel meg­úszták az égi háborút. B. M. L. A FUTAM RAJTSORRENDJE 1. sor: Coulthard (West-McLaren- Mercedes) és M. Schumacher (Ferra­ri), 2. sor: Fisichella (Benetton) és Hákkinen (West-McLaren-Mercedes), 3. sor: De la Rosa (Anows) és Trulli (Jordán) Zsuzsa Mayer Zsuzsa mostanság sokat panaszkodik. Amikor ugyanis ez a fotó készült, kerek öt kilóval meghalad­ta a versenysúlyát. Ebből következik, hogy tud ő en­nél jobban is kinézni. Pél­dának okáért ahogy leg­utóbb a Magyar Testépítő és Fitness Szövetség forma­versenyén mutatott. Akkor a jeles szakértőkből álló zsűri is őt találta a legjobb­nak, pedig a mezőnyben i gyott a si nesz formavetélke­dőn a test és a mozgás összhang­ját pontozták, és Mayer Zsuzsa volt az abszolút májer. A hozzáértők sze­rint két éven belül nemzet­közi szinten is tarolhat, bár az alakját már most tökéle­tesnek tartják. Nincs is benne hiba. Sz. T. Végh Antal szerint elcsalták az ’54-es vb-döntőt Immár ötvenharmadik könyvének megírásánál tart az egyik legolvasot­tabb magyar író, Végh An­tal. Témája ezúttal ismét a sport, egészen pontosan a foci. Bár most a német lab­darúgásról húzza le a vi­zes lepedőt, azért mi is alaposan érintve vagyunk a kötetben, hiszen bonc­kés alá veszi az idei Eb-t éppúgy, mint az 1954-es német-magyar vb-döntőt.- Mi adta az ötletet, hogy a beteg magyar foci után a válogatott szinten alapos hullámvölgybe ke­rült német labdarúgással foglakozzon?- Az, ahogy az Eb-n sze­repeltek, az, hogy még a legjobb nyolc közé sem ju­tottak. Úgy látom, teljes a csőd a németeknél is. Nincs utánpótlás, a bajnok­ságban több az idegenlé­giós, mint a saját játékos. Megalázó volt, ahogy a portugáloktól kikaptak.- A hírek szerint azt igyekszik bebizonyítani, hogy a berni világbajnoki döntő bunda volt!- Igen. De nem a játéko­sok csaltak, hanem a bí­rók. Mi mással lehetne ma­gyarázni azt, hogy nekünk nem adtak meg egy szabályos gólt, a né­metek pedig lesgólt is lőhettek. A könyv cí­me sokat sejtető: Fel­merül a kérdés, avagy miért beteg a német futball?- Kik szólalnak meg a könyvben?- Sokan. Amikor munkához láttam, megkerestem az aranycsapat ma is élő négy tagját, és beszélgettem velük. Valamennyien támo­gatták az ötletemet, de a nevüket nem ad­ták az elmondottakhoz, így csak áttételesen, név nélkül, a mondataikat to­vábbgondolva, továbbfo­galmazva vannak jelen a könyvben.- Gondolom, Puskásék nem örülnek ennek. * * <Deutscbland 1954 Id <gem + 8000 In ^ottordam cgastoro noch atif stolzoo beüt' schon durch dia $ru*t gescbosson ! Sd S^ytterdam gin gén oh gchrack, 9 álla verbliebenao c0hane«n weg. “ QT Oboa ‘Kjpmpf und oboa ‘Kjaft. bnt ás *Eucb (tahin geraftt. ° o ©eutschland Ut. das macbt uns £paB, c_> docb nur nocb acblecbtea ífflttolmafl. j£ Sbr cVerdlener von fJJUHonen, ■óid jetit *Futter för <Kjmonon. :! A német foci született 1954-ben Bernben, elhunyt 2000-ben Rotterdamban- Feltételezem, ellensége­sen fogadják majd a leírta­kat, hiszen akármennyi idő is telt el azóta, ez még min­dig egy fájó seb, az ezüst­érem életük kudarca. Halla­ni sem akarnának róla. Az olvasók örülnek, hogy ismét terítékre kerül a magyar labdarúgás egyik leg­megrázóbb veresége. Már most kapok biztató, gratuláló telefonokat.- Németországból is vannak információi?- Egy Németország­ban élő magyar fiatal­ember segített anyagot gyűjteni az ’54-es né­met győzelem vissz­hangjáról és az idei Eb­kudarcról is.- Hol tart az írással?- Már kész a könyv, csak a nyomdai mun­kálatok vannak hátra.- Németországban is megjelenik?- Van érdeklődés, foly­nak a tárgyalások. Török Ferenc Most aztán tényleg szüret. A ZöldZóna díjcsomaghoz most még kedvezőbb áron hozzájuthat. Akciós DUAL mobiltelefonnal**, előfizetői kártyával' * már bruttó 6 900 Ft-tól beléphet a Westel hálózatába. És ha a ZöldZóna díjcsomagot választja, akkor az ország területének több mint 80%-áról hálózaton belül egész nap legfeljebb nettó 28 Ft-os percdíjért beszélhet*. A 06-30/803-0000-ás és a 1230-as - Westel mobilról ingyen hívható - számon pedig pontosan megtudhat mindent a ZöldZóna határairól és határtalan előnyeiről... Készülélf+kártya már A Westel a Magyar Olimpiai Csapat Aranyfokozatú Főtámogatója * A Hangposta szolgáltatás kivételével. ** A készülék csak Westel előfizetői kártyával használható. *** Csak új Westel előfizetéssel, kétéves szerződéssel, amíg a készlet tart. Az összeg a kezdő részlet, amelynek befizetése után a készülék elvihető. Az árakhoz 24 havi törlesztőrészlet és ennek megfelelően 24x1375 Ft havi foigalmidij kedvezmény tartozik. További feltételek és információ. 1230 (a Westel hálózatából díjmentesen hívható), 265*9210 illetve az üzletekben www.westel.hu íődoól rorcte fcíeravill ofotért Szüret az ország területének négyötödén r y lesitel —i i a Kapcsolat L ______________________4

Next

/
Thumbnails
Contents