Észak-Magyarország, 2000. július (56. évfolyam, 152-177. szám)

2000-07-03 / 153. szám

2000. július 3., hétfő Aktuális 5 HÍRCSOKOR • Ingyenes jogsegély. A Keresztény Szak- szervezetek B.-A.-Z. Megyei Szövetsége minden hét keddjén délután 2 és 5 óra kö­zött ingyenes jogsegélyt szervez a Szakszer­vezetek Házában (Miskolc, Mindszent tér 3.). Sorszámot délután 1 órától osztanak. • Fogad a képviselő. Lenártek András fi- deszes országgyűlési képviselő ma dél­után 3 órától Sajópálfalán, délután 4-től pedig Felsőzsolcán fogadja választóit, mindkét településen a helyi polgármeste­ri hivatalban. ^Jogsegélyszolgálat. Ingyenes jogtanács­adást tart az SZDSZ jogi tagozata hétfőn és csütörtökön a párt miskolci székházé­ban (Városház tér 2. sz.) Tűzoltók versenye Gönc (ÉM - KLL) - Önkéntes tűzoltók versenyeztek szombaton az idén első alka­lommal elnyerhető vándorkupáért Gön­cön. Az összetett győzelmet a gönciek aratták, míg a második Hidasnémeti, har­madik pedig Baktakék csapata lett. Kovács Sándor őrnagy, encsi tűzoltópa­rancsnok az eredményhirdetéskor el­mondta: a versenyzők az életben már bi­zonyították ügyességüket. Gyakran elő­fordul, hogy éppen az önkénteseknek si­kerül megfékezni olyan tüzeket, amelyek katasztrófával végződhetnének. Bogácsi dalostalálkozó Bogács (ÉM - SZÍ) - A tizedik nemzetközi dalostalálkozót rendezték meg a hétvégén a bogácsi fürdő szabadtéri színpadán, kö­zel harminc népdalkor részvételével. A zsűri elnöke, Kóka Rozália, a Magyar Mű­velődési Intézet főmunkatársa elégedetten nyilatkozott a fellépő együttesek énektu­dásáról, előadási stílusáról. Kevesebben a Baradla Kórusfesztiválon Aggtelek (ÉM - NyZ) - A hétvégén tartot­ták a Baradla Kórusfesztivált az aggteleki Baradla-barlang hangversenytermében és az aggteleki, jósvafői, szögligeti templo­mokban. A második alkalommal szervezett rendezvényre mind a fellépő kórusok, mind az érdeklődők lényegesen keveseb­ben érkeztek ebben az esztendőben a tava­lyi, első kórusfesztiválhoz viszonyítva. Sző­ke Ágnes, a rendezvény egyik szervezője nem tudta magyarázatát adni a jelenség­nek, abban azonban biztos volt: jövőre is megrendezik a fesztivált, két eseményből ugyanis még nem lehet igazán következte­téseket levonni, öt év után már meg lehet mondani, hogy egy rendezvény sikeres-e vagy nem - fűzte hozzá Szőke Ágnes. A barlangban rendezett kórusfesztivá­lok egyébként nem jellemzőek a világban. Az aggteleki barlang különleges adottsá­gokkal bír, hogy ilyen eseményeknek is otthont adó, jó akusztikájú, egyedülálló hangversenyteremmel rendelkezik. Semmelweis-ünnep, kapuavatóval Miskolc (ÉM - SzK) - A miskolci Sem­melweis Kórház-Rendelőintézet igazgató­sága ma délután 1 órától tartja Semmel- weis-napi ünnepségét az intézmény kul­túrtermében. Ez alkalommal adják át az eredeti tervek alapján készített új kaput is. Az ünnepségen kitüntetéseket, kineve­zéseket nyújtanak át, valamint megkoszo­rúzzák a névadó szobrát. Bejárás a Komlóstetőn Miskolc (ÉM) - önkormányzati képvise­lői bejárást tart Zámbó Tiborné, MSZP-s önkormányzati képviselő - Kobold Tamás polgármesterrel - ma délután fél 4-től a Vasgyárban és Komlóstetőn. A bejáráson, melynek célja a közterületek állapotának vizsgálata, a felújításra váró feladatok egyeztetése - részt vesz Káli Sándor ön- kormányzati frakcióvezető (MSZP), Üve­ges Lajos bizottsági elnök (MKDSZ, fi- desz-frakció), Papp Tamás osztályvezető is. Találkozó a Kabar Utcai Óvoda előtt. „A mennyben éneklés van. Mennie kell!” Koncert a Városház téren Fotó: vajda János Miskolcon (ÉM - NyZ) - A Vá­rosház téren és a Miskolci Galériában léptek fel a XVI. Dixieland Fesztivál meghí­vott művészeti szombaton. Vasárnap a Diósgyőri várban vált teljessé a program. Tűz az esti, lemenő Nap. Minden­ki a Széchenyi-szobor árnyékába húzódik. A ritmusok pezsegnek, a közönség tagjai mégis eleinte csak a lábukat mozgatják a Lucky Boys Shuffle Bánd kon­certjén. A rezes hangok után ma­rad az ének, a szintetizátor és a dob. A lágyabb, jól ismert dalla­mokba belesivít - szombat lévén - egy esküvői menet tülkölése. De senki sem zavar. Az ütemes lüktetés átjárja még a villamosra várakozókat is. Mennyei zene Este a Miskolci Galéria udvara válik a dixie-muzsika „földjévé”. A jegyeladó annyival köszönt:- Már csak állóhely van. Négy férfi - világos öltöny, sötét ing - spirituálét énekel.- Azért szeretjük ezt a zenét, mert akik éneklik, azoknak a bőrük fekete, de a szívük fehér. Örömöt, a mennyei örömöt su­gározzák ezek a spirituálék. Ezt szeretnénk továbbsugározni ma este - kommentálja a levegővé­tel alatt a Bolyki Brothers egyik tagja.- Tubidubá. Prapratubidubá. Tibidubá. Tup-tu, dú. Rá-pápá. Tubidubá. Prapratibidubá .... Júúú. Úúúúúúúú - válik szöveg­szerűvé a zene. Aztán az együt­tes egy másik tagja megosztja velünk történetüket.- Húztuk-vontuk különböző zenekarokban, zeneiskolákban. És rájöttünk, hogy az a „legtutibb”, amikor a hangsze­rek mi vagyunk. Én például zongorán játszottam. Azt meg igazán nem vihettem magammal mindenhová. így született meg a harmónia. „A hangszerek mi va­gyunk” a capella-varázslat - mondja, aztán éneklik: „Tegyük ■most félre a hangszereket.... Szí­ved a dob, lelked a húr. Hangon túli világ.... Valami látszik raj­tunk, mikor hangszerekké vá­lunk.” A kezük-lábuk veri a ritmust. A torkukban a bőgő, a dob, meg amire csak emberi hang képes. Aztán lecsendesednek, és a kö­zönség, az alkalmi miskolci ve­gyes kórus hangja erősödik fel:- Halleluja. Halleluja - és így tovább. Magyarázatként, biztatásként pedig ez hangzik el a végén:- A mennyben nem sok művé­szeti ág van. Éneklés van. An­nak mennie kell! A várban Vasárnap a Diósgyőri vár adott otthont a XVI. Dixieland Feszti­válnak. A Kapsa Dixieland Bánd, a Lucky Boys Shuffle Bánd, a Miskolci Dixieland Bánd, a Brass On Brass Jazz Bánd, a Hot Jazz Bánd, a Buda­pest Ragtime Bánd, a Benkó Di­xieland Bánd, Berki Tamás és a holland Karéi Mayer muzsiká­ján szórakozhatott a közönség. Újabb Soros-segítség Borsodbótának Játszóteret és millenniumi emlékparkot avattak a település ünnepén Borsodbóta (ÉM - ÓKI) - Két­napos programot szerveztek a hét végére Borsodótán, ahol felavatták a millenniumi emlékparkot és játszóteret. A falu központjában, a két pa- takhíd közötti területen kialakí­tott parkba a környezetbarát, fá­ból készült játékok Sajómercsé- ről érkeztek, ahol már áll egy hasonló játszótér. Az anyagiak megteremtésében - mint Bor­sodbótának már oly sokszor - most is a Soros Alapítvány nyújtott segítséget. Az önkor­mányzat és a cigány kisebbségi önkormányzat közös pályázatot nyújtott be a községszépítésre, Éjfél után Mezőkövesd (ÉM - PT) - Az iz­gatott hangú kerékpáros a Me­zőkövesdi Tűzoltó-parancsnok­ságon csak annyit tudott mon­dani: „azonnal jöjjenek, ég a há­zam”. A tűzoltók három jármű­vel vonultak a megadott helyre. Mint arról Erős Miklós főhad­nagy, szolgálatparancsnok be­számolt lapunknak: a segítséget kérő fiatalember vasárnap, húsz perccel éjfél után érkezett a lak­Szerencsés Tokaj (ÉM - PT) - Amikor a BMW vezetője észrevette a saját sávjában szemből érke­ző Trabantot, még megpró­bálta balra rántani a kor­mányt, de az összeütközést már nem sikerült elkerülni. A megrongálódott Trabant de sikerült további szponzoro­kat is találni. A megnyitó után - amelyen képviseltette magát a megyei önkormányzat, a mun­kaügyi központ és az ózdi kór­ház is Vadász Sándor fotómű­vész kiállítását tekinthették meg a megjelentek. A színes prog­ramban szerepeltek Borsodbótá- ról elszármazott zenészek, mint Makovics Dénes, a Bikini együt­tes tagja, vagy az egykori Rajkó­zenekar két muzsikusa. Varga Beáta, a táncművészeti főiskola másodéves tanulója is számot adott falujában a tudásáról. Az esti bált tűzijáték szakította fél­be, majd folytatódott a szabadté­ri rendezvény. tanya ügyeltére. Miután el­mondta, miről van szó, a tűzol­tóautók azonnal kivonultak a bázistól alig két percre találha­tó Ádám utcára. Meggyőződtek arról, hogy nincs közvetlen életveszély, az épületben már senki sem tartózkodik, majd vízsugárral eloltották a lángoló nádfedelű tetőt. A tűz megféke­zésekor figyelemmel kellett len­ni arra is, hogy a hatszor 8 mé­A majdnem frontális baleset tegnap kora délután történt To­kaj és Tárcái között. Ott, ahol az egyik „s” kanyar követi a másikat. A Trabant kazincbar­cikai illetőségű vezetője Tokaj irányából érkezett, és a nem Fotó: Végh Csaba teres régi parasztház közvetlen szomszédságában is lakóépüle­tek vannak, így meg kellett akadályozni a tűz továbbterje­dését. Á lángokat hamar megfé­kezték, így az épület belsejében az oltástól származó vízkáron kívül más kár nem keletkezett. A szakember kérdésünkre el­mondta: a tűz nem az épület­ben, hanem azon kívül, feltehe­tőleg a tetőn keletkezett. kellően belátható útkanyarulat- ban - a helyszínelő rendőr sze­rint - túlságosan hamar kez­dett a bal oldali sávba húzódni. Ugyanis balra akart kanyarod­ni, az egyik bekötő útra. Ekkor jött szemből, a saját sávjában a nyírbátori fiatalember által ve­zetett nagyobb személygépko­csi. így ütközhetett össze végül a Trabant jobb eleje a BMW jobb elejével. A nagyobb tömegű kocsi a Trabantot éppen a jobb kerék­nél, a felfüggesztésnél találta el, ami viszonylag keményebb pontja a kétütemű autónak. Va­lószínűleg ezért nem törött össze jobban. A baleset következtében a Trabantban utazó három sze­mélyt a miskolci kórházba szál­lították a mentők. Tegnap dél­utáni információnk szerint a családtagok súlyos sérülés nél­kül úszták meg a karambolt. Az autókban azonban jelentős anyagi kár keletkezett. Értesülésünk szerint nem ki­zárható, hogy az ötgyerekes csa­lád házikóját szándékosan gyúj­tották fel. Az azonban bizonyos, hogy az ügy vizsgálatát a Mező­kövesdi Rendőrkapitányság át­vette. Vasárnap a kapitányságon az ügyről érdemben nyilatkozni tu­dó illetékest nem találtunk. Az ügyeletes pedig nem volt hajlan­dó felvilágosítást adni a sajtónak. A tűzoltóktól értesült a tűzről Miskolc (ÉM - PT) - A mis­kolci Vörösmarty utca egyik társasházához ri­asztották a tűzoltókat va­sárnap reggel fél 8-kor. Amikor a szomszédok ész­revették, hogy a mellettük lévő lakás ablakából sűrű füst tör elő, segítséget kér­tek. A tűzoltók azonmód megadott helyszínre vonul­tak, és becsöngettek. A tu­lajdonos kinyitotta előttük az ajtót, s a lakásban lévők akkor döbbentek rá: ve­szélyben vannak. Valójában az történt, hogy a tűzhelyen hagyott szalonnáról elfelejtkeztek, és a szobában hűsölve nem vet­ték észre a bajt. A konyhabalesetnek na­gyobb volt a füstje, mint a lángja: személyi sérülés nem történt. kimenetelű karambol

Next

/
Thumbnails
Contents