Észak-Magyarország, 2000. július (56. évfolyam, 152-177. szám)

2000-07-03 / 153. szám

2000. július 3., hétfő ÉSZAK-MAGYARORSZÁG íj) Aktuális 3 • Ünnepélyes átadás. A B.-A.-Z. Megyei Kórház megújult sebészeti tömbjének ün­nepélyes átadása szerdán délelőtt 11 órá­tól esedékes, Gógl Árpád egészségügyi miniszter és Ódor Ferenc, a megyei köz­gyűlés elnöke részvételével. • Könyv az íróról. Gyimesi László Varga Rudolfról - a pimasz p(r)olihisztorról írott könyvének premierjét szerdán délután 4 órától tartják Miskolcon, a Hermész-díjat az idén elnyert Fókusz Könyváruházban. A könyvet Borkúti László, a Bíbor Kiadó vezetője mutatja be. Rendkívüli előadás. Rendkívüli helyszínen, rendkívüli előadást tartottak Mezőkövesden: a tűzoltópályán ötezer em­bernek nyújtott feledhetetlen élményt a Matyó Együttes „életút” táncjátéka, Zelei Ferenc és a budapesti Tímár Sándor új koreográfiájával. Fotó: Szatmári Irén Pici község nagy napja Mogyoróska (ÉM - KLL) - Az alig 90 lel­kes abaúji kisközség, Mogyoróska polgár- mestere, Hegedűs Zoltán szombaton dél­után vehette át a millenniumi zászlót dr. Orosz Gábor helyettes államtitkártól, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közigazga­tási Hivatál vezetőjétől. A rendezvény résztvevőit dr. Ódor Ferenc abaúji or­szággyűlési képviselő (Fidesz), a megyei közgyűlés elnöke köszöntötte. Kiemelte: már maga a helységnév is kedveskedő szó, de a zsebkendőnyi nagyságú Mogyo­róska páratlan környezeti adottsága oly kiváló, hogy valóban alkalmas az idegen- forgalom gyors fejlesztésére. Dr. Orosz Gábor felhívta a figyelmet: a zászló díszített oldala az örömmel és bánat­tal teli múltat, a hófehér a biztató jelent, s remélhetőleg a fényes jövőt jelképezi. Kapcsolatfelvétel a város napján Szendrő (ÉM - NyZ) - Városi rangja visszaszerzése alkalmából rendezték meg július első hétvégéjén Szendrőn a városi napokat. Az idei ünnepen test­vérvárosi kapcsolatfelvétel is történt. Szendrő 1996. július első hétvégéjén kapta vissza városi rangját, azóta minden évben ekkor rendezik a városi napok rendez­vénysorozatot a településen. Az esemé­nyen Torna község delegációja mellett, a bajor Leutershausen város küldöttei is részt vettek. A bajor kisvárossal egyéves együttműködés után most vették fel a testvérvárosi kapcsolatot, júliusban diák­csereüdülés, ősszel pedig városvezetői lá­togatás következik - mondta Mester Árpád polgármester. A háromnapos rendezvénysorozaton, szombaton a református templomkertben a millennium jegyében a hősökre emlé­kezve kopjafát állították a református egyház kezdeményezésére a város támo­gatásával. Továbbá: 12 csapat részvételé­vel negyedik alkalommal rendezték meg a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Mazsore- tek Találkozóját a szendrői napokon. Kopjafaavatás Fotó: Vajda János Matyóföldre érkezett a millenniumi zászló Mezőkövesd (ÉM - SZÍ) - Át­adta Mezőkövesdnek Áder Já­nos, az Országgyűlés elnöke szombaton a minden telepü­lést egyaránt megillető fehér selyem millenniumi zászlót. A város e napon ünnepelte a te­lepülés fennállásának, illetve el­ső írásos említésének 725. évfor­dulóját is, ezért számos prog­rammal tették emlékezetessé jú­lius elsejét. Megnyílt a Matyó- ság 725 éve cimú kiállítás, letet­ték a Millenniumi Emlékpark alapkövét, és színvonalas kultu­rális műsorral kedveskedtek a lakosságnak, a vendégeknek ké­ső éjszakáig. Áder Jánost, az Országgyűlés elnökét és kíséretét délelőtt a Szent László római katolikus plébánián fogadták az egyházak és a város vezetői, és Tállai András (Fidesz) országgyűlési képviselő. Itt őrizték menekítés közben 1806 márciusában a szent koronát. Az eseményt megörökítő emléktáblánál Áder János és Halmai Gyula polgár- mester koszorút helyezett el. A millenniumi ünnepséget a közösségi ház színháztermében rendezték meg, nagyszámú meg­hívott vendég jelenlétében. Kul­csár Imre miskolci színművész szavalata és a Városi Zeneiskola műsora vezette fel a házelnök köszöntőjét. Áder János beszé­dében elismerően szólt Mezőkö­vesd mai arculatáról: mint a múltban, most is büszkék lehet­nek a matyók művészetükre, a helyi értékekre - hangoztatta. Szólt az 1000 éves államiság­ról. mely új hitet, új törvényt hozott létre, miként a 10 éves, fi­atal demokrácia is. Az új évez­red küszöbén a polgári jólét megteremtésén kell . közösen munkálkodnunk - zárta beszé­dét az országgyűlés elnöke. Halmai Gyula polgármester köszöntő szavai után adták át a zászlót. Zászlóanyának Kertész Istvánné Pro Urbe-díjas népi iparművészt kérték fel, a fehér ünnepi lobogót Jéger Károly apát, Szántó József kanonok és Gordos Attila református lelkész szentelte fel. Az ünnepség a kiállító terem­ben folytatódott, ahol Pető Mar­git, a matyóság jó ismerője, köl­tő, festő mutatta be A matyóság 725 éve című nagyszabású tárla­tot. Dr. Veress László, a Hennán Ottó Múzeum igazgatója pedig megnyitotta a nagyszámú ven­dégsereg előtt ezt a kincsestárat. Diplomaosztóval zárták az egyetemi tanévet Miskolc (ÉM - NyZ) - Nyilvá­nos egyetemi tanácsüléssel és a gépészmérnöki karon végzett hallgatók diplomájá­nak átadásával zárta a Mis­kolci Egyetem az 1999/2000- es tanévet. Besenyei Lajos, a Miskolci Egyetem rektora a nyilvános egyetemi tanácsülésen név sze­rint köszöntötte Kobold Tamás polgármestert, a Miskolci Egye­tem tiszteletbeli polgárát, Ko­zák Imrét, a Miskolci Akadé­miai Bizottság elnökét és az „Egy lépés a korszerű egyetem felé” program kidolgozásában részt vevő, Miskolcon tartózko­dó külföldi egyetemek képvise­lőit. Köszöntő beszédében pedig azt hangsúlyozta: ez a diploma- osztó abban különbözik a ko­rábban megtartott kari diplo­maosztóktól, hogy ez az évszá­zad utolsó diplomaosztója a Miskolci Egyetemen. Egyben az 1999/2000-es tanév hivatalos és ünnepélyes lezárása is.- Az egyetem karain ebben az esztendőben összesen 2100 hallga­tó kapott diplomát. Egy igazi uni- versitáshoz méltó kört mutatnak az elmúlt hetek ünnepi rendezvé­nyei, hiszen jogászok, közgazdá­szok, mérnökök, bölcsészek, ze­nészek, pedagógusok vehették át a tanulmányiak befejezését igazo­ló okiratot - fogalmazott Bese­nyei Lajos, majd utalt az elmúlt tanév eseményeire. Mint kiemelte: 2000. január 1- jétől megújult a Miskolci Egye­tem, hiszen levált a dunaújvárosi főiskola kar, csatlakozott viszont a sárospataki tanítóképző főisko­la az intézményhez. Á Miskolci Egyetem megkapta „A megyé­ért”, valamint „A városért” ki­tüntető címeket. A felsőoktatás fejlesztéséért program keretén belül kétmilliárd forintos, vállal­kozások befektetéseiként pedig hétmilliárd forintos beruházás kezdődhet el a campuson. A Mis­kolci Egyetem négy professzorral gazdagodott, ez pedig azért fontos - mondta az egyetem rektora -, mert az egyetemi életet a Pro­fesszori Kar határozza meg. A Gépészmérnöki Karon szom­baton összesen 428 végzős szer­zett oklevelet. Graduális képzés­Sikerrel végzett ben, egyetemi szinten gépészmér­nöki oklevelet 141, informatikai mérnöki oklevelet 71 hallgató ka­pott. A főiskolai képzésben villa­mosmérnöki szakon 60, gépész­mérnöki szakon 107, szakoktatói szakon pedig 30 hallgató vehette át a diplomáját. Posztgraduális képzésben 2 fő végzett. Fotó: Végh Csaba Neves szülöttjeivel ünnepelt Sajószentpéter Sajószentpéter (ÉM - NyZ) - Felújított formájában adták át a Lévay József-emlékházat szombaton Sajószentpéteren a Millennium 2000 program- sorozat egyik eseményeként. Búza Gyula alpolgármester, a Millenniumi Emlékbizottság el­nöke a város nagyszabású programsorozatával kapcsolat­ban elmondta: céljuk az volt, hogy emlékezetessé tegyék az Bodnár László és Gyurácz Németh Gergely a BorsodChem részéről. Budai Erzsébet és Majercsik János önkormányzati képviselő a Lé- vay-ház előtt Fotó: Végh Csaba ezredfordulót, és erősítsék a magyarságtudatot településük lakosaiban. A programokat év­szakokhoz és neves évfordulók­hoz kötötték. Az eseménysoro­zat még tavaly áprilisban elkez­dődött, amikor Sajószentpéter várossá válásának tizedik évfor­dulóját ünnepelték.- Ebben az évben a központi ünnepségsorozatot városunk szü­löttje, Lévay József halálának év­fordulója alkalmából szerveztük meg, hiszen Miskolc főjegyzője, a néhai alispán, és a magyar költő mindig hazajáró lelke volt Sajó- szentpéternek. Szülőháza romos állapotban volt, most viszont már állandó és ideiglenes kiállítások­nak is otthont adhat. Terveink szerint novemberben hazahoz­zuk, és itt helyezzük el a jelenleg a miskolci Hermán Ottó Múze­umban restaurálás alatt álló Lé- vay-hagyatékot - mondta Búza Gyula. A BorsodChem Rt. által fel­újított Lévay-emlékház átadása egyben a sajószentpéteri szüle­tésű Majercsik János festőmű­vész kiállításának megnyitója is volt. De szombaton délután egy másik neves szülött, Feledy Gyula grafikusművész alkotá­sainak tárlatát is megnyitották a helyi Petőfi Sándor Művelő­dési Házban. Tegnap pedig a millenniumi zászlót vehette át a város Tom- bor Sándortól, a Közlekedési és Vízügyi Minisztérium helyettes államtitkárától. A millenniumi zászlót Bölcskei Gusztáv püs­pök, a Református Zsinat elnöke avatta fel. Ma, hétfőn pedig délelőtt 10 órától Nemzetközi Ifjúsági Kon ferencia kezdődik a települé­sen. A megnyitó istentisztele­ten Tőkés László, a Királyhágó- melléki Református Egyházke rület püspöke, a Magyar Refor­mátusok Világszövetségének el­nöke hirdet. Átadták szombaton a zempléni nyári tárlat Sátoraljaújhely (ÉM - BSZA) - A szerencsés véletlennek köszön­hető, hogy a millennium évében a négy rendező város közül ép­pen Sátoraljaújhelyen tekinthető meg a VI. Zempléni Nyári Tárlat - jelentette ki Fehér József múze­umigazgató szombaton a kiállítás megnyitóján. A Kazinczy Ferenc Múzeumban megtartott esemé­nyen elhangzott: a kétévenként megrendezett tárlatot a négy zempléni város - Tokaj, Sze­rencs, Sárospatak és Sátoraljaúj­hely - hívta életre 1989-ben. A ki­állítást Szamosvölgyi Péter, a vendéglátó város polgármestere nyitotta meg. Az eseményen ki­osztották a városok, valamint a megyei közgyűlés dijait. A me­gyei önkormányzat díját Pecze János művésztanár kapta, Sátor­aljaújhely díját Csomós Zoltán grafikusművész, Sárospatakét Székhelyi Edit festőművész, Sze­rencsét Kissné Fábián Katalin festőművész, Tokajét Makoldi Sándor festőművész vehette át. Az újhelyi díjazott: Csomós Zoltán (jobbra) Fotó: Bódisz Attila

Next

/
Thumbnails
Contents