Észak-Magyarország, 2000. július (56. évfolyam, 152-177. szám)

2000-07-25 / 172. szám

2000. július 25., kedd Iszak-maqyahorszAo # Aktuális 3 Kovácsolnak Miskolc (ÉM - ML) - Próbagyártást vé­geztet az Észak-Magyarország információ­ja szerint a korábbi Diósgyőri Melegalakí­tó Kft. - ma kovácsüzemi divízió - megvá­sárlása iránt érdeklődő olasz járműipari beszállító, a Riganti. Tarnóczi László, az MFB Rt. szóvivője a cégátalakításról, illetve az ezzel együtt­járó elbocsátási hullámról szólva elmond­ta: a Digép Ipari Park Kft., amely társa­ságba a dolgozókat és az eszközöket kon­centrálták, a melegalakító gyárból 210, míg a szerszámgépgyárból 310 alkalmazot­tat vett át. Közös megegyezéssel és végki­elégítéssel a melegalakítóból 55-en, míg a szerszámgépgyárból 43-an távoztak; ez utóbbiból 14-en korengedményes nyugdíj­ba mentek. Az említettek mellett a melegalakító 41, míg a szerszámgépgyár 82 dolgozóját érte­sítették munkahelyük megszűnéséről júli­us elején, ám közülük többen még nem vették át az erről szóló értesítést, sorsuk így egyelőre rendezetlen. Teljesített kérés A Digép-csoport érdekképviseleteit a tu­lajdonos válaszút elé állította: vagy meg­mentenek minél több munkahelyet, vagy esetleg a felszámolás közelébe jutott meleg­alakító és a szerszámgépgyár valamennyi dolgozójának az állása veszélybe kerül - nyilatkozta Terge Ildikó, a szerszámgép- gyár üzemi tanácsának elnöke. Kálmán László szakszervezeti titkár ar­ról számolt be, hogy folyamatosan történik a 960 főből mintegy 300 dolgozó elbocsátá­sa. A tulajdonos Magyar Befektetési és Va­gyonkezelő (MBV) Rt. teljesítette az érdek- védelem kérését: a nyugdíjkorhatárhoz kö­zeli, 1941-es és 1942-es születésű elbocsátan­dó dolgozók közül lehetőség szerint minél többet - eddig körülbelül 30 fő - előnyug­díjban részesítsenek. Ennek a költségét is az Magyar Fejlesztési Bank Rt. által a cég megmentésére adott 1,3 milliárd forintból fedezik, amelyet folyamatosan utalnak át a Digép-csoport vállalatainak. Alföldtől a zsindelytetőig Miskolc (ÉM) - Egyfajta koronát tesz ed­digi útikönyvkiadói munkásságára a Well-Press kiadó azzal, hogy megjelenteti az egész országot bemutató kötetét. A miskolci Well-Press 1995-ben kezdte meg a magyarországi térségeket, városo­kat, megyéket bemutató könyvsorozatát. A VendégVáró-kötetek a fél évtized során 150 példányban jelentek meg (s további kötetek várnak nyomdára). Most a Ma­gyarország teljes turisztikai képét felvázo­ló, a szerkesztők reményei szerint min­den fontos látnivalót az olvasók elé táró kiadvány készül; erről tartottak tegnap sajtótájékoztatót Lillafüreden. A Látnivalók Magyarországon című, 1024 oldalas vaskos könyv - mint Körtvé- lyesi Erzsébet, a kiadó egyik ügyvezető igazgatója elmondta - már az összeállítás végső fázisába került: a napokban tartják az utolsó szakmai egyeztetést a szerzőkkel és a régiószerkesztőkkel. A magyar, angol és német nyelven forgalomba kerülő, másfél ezer fotóval illusztrált kiadvány piacrakerülését a jövő tavaszi turisztikai vásárra időzítik. A kiadó reméli: az úti­könyv hasznos útitársa lesz minden Ma­gyarországra, illetve Magyarországon uta­zónak. Egyfajta országlexikon: benne ta­lálható majd minden, ami „jó hírünket kelti a világban, amiről ismerhetnek min­ket”, az Alföldtől a zsindelytetőig. A kötet szokatlanul nagy, százezres pél­dányszámban jelenik meg. Miként Kört- vélyesi Erzsébet elárulta: szeretnék elér­ni, hogy „az utazók bibliájának” szánt ki­advány minden hazai hotelszobában ott legyen. Alkotók az alkotással Fotó: Vajda János Programozó matematikus kerestetik Felvételi pont - egyetlen szakon lesz pótfelvételi az egyetemen A felvételizőknek értesítést küld az egyetem Fotó: Farkas Maya Miskolc (ÉM - PTA) - Egyet­len szakon hirdet pótfelvé­telit a következő tanévre a Miskolci Egyetem. A Gé­pészmérnöki Kar programo­zó matematikus szakát ugyanis újonnan, csupán a tavaszi akkreditálást köve­tően tudták kihirdetni. Csaknem ugyanannyian jelent­keztek az idei felvételi alkalmá­val a Miskolci Egyetemre, mint tavaly. Bár a számok csekély csökkenésre utalnak, a demog­ráfiai hullámvölgy és az oktatá­si intézmények nyújtotta sok­színű kínálat miatt lényegében nincs különbség az előző és a mostani jelentkezés között - tá­jékoztatott Bíró György, a ME oktatási rektorhelyettese. Az éves keretszám alapján az államilag támogatott nappali képzésre idén több mint 2100 jelentkező nyerhet felvételt. Az egyetem 7 karára, illetve 26 szakára összességében három és fél, négyszeres volt a túlje­lentkezés. Ezek a szorzók csak­nem azonosak a tavalyiakkal. A keretlétszám sem sokkal több, mint tavaly volt. Elsősorban az informatikai szakokon bővül a férőhelyek száma. A növekvő tendencia az informatikai fejlesztési prog­ram alapján a későbbiek is folytatódik - fejtette ki Dr. Cse­lényi József, a Gépészmérnöki Kar dékánja. Az elmúlt tanév­hez képest most harminccal több diák nyerhetett felvételt a gépészmérnöki - elsősorban in­formatikai képzést kínáló - sza­kokra. Pótfelvételit az oktatási in­tézmény két esetben írhat ki. Egyrészt akkor, ha nincs ele­gendő jelentkező a meghirde­tett szakokra. A karok és a Bartók Béla Zeneművészeti In­tézet alapján azonban sehol sem volt alacsony a jelentkezők száma. Másrészt akkor, ha a képzést a Felvételi Tájékoztató megjelente után akkreditálták, és így nem is jelentkezhettek rá a továbbtanulni szándéko­zók. A miskolci alma mater nappali tagozatán erre egy pre­cedens akadt: a Gépészmérnöki Kar programozó matematikus szakát csupán tavasszal akkre­ditálták. Pótfelvételire azok jelentkez­hetnek, akik idén sikertelenül, vagy egyáltalán nem felvételiz­tek felsőoktatási intézménybe. A felvételi eljárás során csupán egyetlen intézménybe, és egyet­len szakra lehet jelentkezni. A jelentkezési lapok beérkezési határideje augusztus 7. A felvé­telikre augusztus közepén ke­rül majd sor. Miskolci Egyetem Comenius Tanító­képző Főiskolai Kara, Sárospatak óvodapedagógus A N 88 80 óvodapedagógus A L 75 óvodapedagógus D L - 100 tanító ' A N 91 82 tanító A L 86 tanító D L - 100 (N - nappali tagoza, L - levelező ta­gozat. A - alapképzés, D - felsőfokú vég­zettségűek számára) Makkoshotyka (ÉM - BSZA) - Egy szétrepedt kémény, le­pergett vakolatok, legallya­zott gyümölcsfák, szétvert kiskertek. Ezt hagyta maga után a vasárnap este jégeső­vel együtt érkezett vihar Makkoshotykán. Az égszakadás a szemtanúk el­mondása szerint alig negyedórá­ig tartott, mégis bokáig érő jég halmozódott fel az utcákon és a kertekben. A településen élő idős emberek sem emlékeznek hasonló, félelmetes jelenségre. Az egyik üresen álló ház kémé­nyét villámcsapás vetette szét. A lakás gondozója, Csabai András- né éppen a tornácon állt, ami­kor nagy dörrenést követően le­omlott a kémény. - Még szeren­cse, hogy bennünket nem ütött agyon - mondja. A szobai ké­ménydugót a villám átrepítette a helységen, s mindent elöntött a korom. Ottjártunkkor az asz­szony férje már a tetőn keletke­zett lyukat javította. A villám a szomszédban lakó Csabai József tévéjét is tönkre tette, a háztetőről pedig a kupás cserepek repültek szerteszét. A Zrínyi utcában az égő villany- körték is kiégtek a felszabadult energiák hatására. Mégis legtöbben a gyümölcsö­sökben, szőlőkben és a kisker­tekben keletkezett károkat fáj­lalják. Csabai Andrásék kertjét vastagon teríti a gyümölcsfák le­vert levéltakarója. A paradi­csom, az uborka, a zöldség mind a földön fekszik. A közelben özvegy Ajtai Mi- hályné kesereg az udvar köze­pén állva. Szinte egy ép szem szőlője nem maradt, s a kert is leginkább csatatérre emlékeztet. Mint mondja, ezt a kárt nem tudja majd pótolni a 34 ezer fo­rintos özvegyi nyugdíjából. Rá­adásul a jég leverte a vakolatot is a háza hátsó részén. Az asz­Csabaiék a letarolt kiskertben Fotó: Bódisz Attila szony udvarán csaknem egy nappal a történtek után is van még némi jég. A szemtanúk es­küsznek rá, hogy az égből hul­lott jégdarabok között diónyi, sőt ököl nagyságú is volt. MEGKÉRDEZTÜK AZ OLVASÓT: A FELVÉTELIRŐL E gy éve tanulok a Miskolci Egyetem Gépészmérnöki Karán. Tavaly a pontszámaim alapján jelentkeztem, felvételiznem nem kel­lett. A ponthatárok ezen a karon akkor nem voltak túl maga­sak. Úgy láttam, idén hasonló a helyzet. De ezen az egyetemen at­tól, hogy felvettek, még nincs előre biztosítva az 5 év. Nagyon sokan már az első félévben ki­esnek. Az egyetemek közül országos szinten erős középfokú szinten áll a miskolci. Korbulecz András (20), egyetemista G eográfus szakra ad­tam be a lapom. Egyrészt, mert ez érde­kel, másrészt mert ott elég alacsonyak a pont­számok ahhoz, hogy fel­vegyenek. Az egyetemi diploma manapság na­gyon fontos, nem min­degy, hogy továbbtanu­lok, vagy ki kell hagy­nom egy évet. A Mis­kolci Egyetemnek egy­re jobban cseng a neve, és ráadásul nekem helyben van. Szerintem jó választás volt. Rá­adásul a hozott pontszá­maim alapján bőven felvételt nyertem. Husonyica Zsuzsa (18), diák A nyelvvizsgapapír­jaimat intézve kí­váncsiságból megnéz­tem azt is, hogy meny­nyi idén a ponthatár arra a szakra, ahová én már 2 éve járok. Amikor én felvételiz­tem, 104 ponttal vették fel gazdászhallgatónak a jelentkezőket. Az is­merősömet, aki most jelentkezik, már 95 ponttal fogják felvenni. De úgy látom, máshol is ilyen alacsonyak a pontok. Vagy nincs elég jelentkező, vagy gyengült az adott szak oktatási színvonala. HornyAk Imre (21), egyetemista M iskolcot második helyen jelöltem meg a felvételi lapo­mon. Elsősorban az ELTE-t néztem ki. Most éppen úgy alakult, hogy nem tudom, mennyi pontot kaptam a felvéte­likor, csak az úgyneve­zett nyers pontjaim vannak meg. Azok alap­ján pedig lehet, hogy egyik helyre sem nyer­tem felvételt. Rossz ez a bizonytalanság, de ezen a héten remélem kide­rül, hogy mi a helyzet. Ha pedig idén nem sike­rült bejutnom, jövőre újra megpróbálom. Jeddi Katalin (18), diák A z iskolákon én már régen túl vagyok, de vannak ismerőseim, akik épp idén felvételiz­tek. Akad, aki a Miskol­ci Egyetemen 3 szakra is beadta a jelentkezési lapját, és úgy látom a ponthatárokból, hogy mind a három helyre be­jutott. Persze csak azok­nak ennyire egyszerű, akik jól tanultak a közép­iskolában. Szerintem a Miskolci Egyetemre be­jutni jó dolog. Különö­sen most, a világbanki támogatás után. Határo­zott, perspektivikus fej­lődést kínál az egyetem. Kertész Kati (50), könyvtáros

Next

/
Thumbnails
Contents