Észak-Magyarország, 2000. július (56. évfolyam, 152-177. szám)

2000-07-23 / Vasárnapi észak, 8. szám

16 ★ MOZAIK i 2000. Július 23. Várkonyi Attila rovata Vilmányi Gábor hosz- szú zenekari évek után (Exotic, Manhattan) önálló útra lépett, és megjelentette első szó­lólemezét. A debütáló kislemez, a Szemembe nézz május óta hallha­tó a rádiókban, a nagy­lemez pedig, amely az Én hangom címet vise­li, nemrégiben került a boltokba. A gitáros­énekes Vilma-albumát valószínűleg nemcsak a Manhattan-rajongók vásárolják majd, hisz a latinos daloktól a lírai hangvételűekig min­den megtalálható rajta. Nagy robbanás Nagy terveket szövö­get mostanában Áky és Inti, azaz a TNT együttes. Három meg­jelent nagylemez és megannyi sláger után szeretnének kitömi a haknizós csapatok so­rából, bizonyítván, hogy vérbeli zené­szeiből és nem profin összeválogatott pro­jektről van szó. Nos, a tervük hamarosan va­lóra válik, szeptember 8-án élő koncerttel lép­nek majd színpadra. Várhatóan sztárvendé­gek egész sora közre­működik majd a bulin, hisz Dobrády Ákos nemcsak a TNT-nek, hanem olyan más ha­zai előadóknak is írt már dalokat, mint pél­dául a Baby Sisters. Nem volt irigylésre méltó helyzetben az Unisex együttes két tagja, Szekeres Adri­enn és Erdélyi László. Szombatra tervezték első önálló, egész es- tés koncertjüket, ám az égiek másképp gon­dolták, az időjárás egyik pillanatról a má­sikra szinte ősziesre fordult, és péntektől szinte folyamatosan műsorairól ismerik, tán kevesebben tud­ják róla, hogy ami­lyen kiváló tudója a kvízkérdéseknek, leg­alább annyira jó basz- szusgitárosnak is. Két éve alapította saját ze­nekarát, a Favágókat. Az együttes többi tag­ja is neves zenész, akik első szóra csat­lakoztak a bandához. Gallai Péter, Látó Já­nos, Majsai Gábor, Makrai Pál, Heilig Gá­bor neve garancia a jó zenére. Első recssenet címet viselő albumuk lemezbemutató kon­certje egy hónappal ezelőtt telt házat ho­zott a Budai Parkszín­padra. Készülőben vannak az új dalok a következő albumra, de addig is régi szá­maikkal lépnek fel szerte az országban a kis kluboktól egészen a nagy fesztiválokig. Vilmányi szeme esett. Értesítették a ra­jongókat, hogy a kon­certet az esőnapon tartják meg. Szeren­csére vasárnapra már csak borult, szeles idő­járás jutott, így nem veszett kárba a több­milliós hang- és fény- technika, ami csodála­tos színpadképet vará­zsolt a bulihoz. Közel fél ház volt a zord idő ellenére a Budai Park­színpadon. Zenélő Favágók Vágó Istvánt legtöbben különböző vetélkedő­BEATLES: TOP A POPON Miközben Liverpoolban már nemcsak múzeuma van a Beatlesnek, hanem egyre több utcát és teret neveznek el a legendás négyesről, dalaik továbbra is vezetik az örökzöldek toplistáit Eddig a „Yesterday" vezette a különféle listákat, ezek többek között a közönségszava­zatok alapján vagy éppen a „legtöbbet feldolgozott dal” címén készültek. Most viszont, amikor a műfaj legrangosabb szerzőit kérték fel szavazásra, az „In My Life” végzett az élen.. A negyedik helyre egy ugyancsak ritkábban játszott Beat- les-dal, a „Here, There and Every- where” került A Rolling Stones reme­két (I Can’t Get No Satisfaction) hozták be a második helyre, míg Judy Garland ózbéli dala (Over the Rainbow) lett a harmadik. Az első tízbe bekerült még Bob Dylan, Billie Hallyday és Smokey Robinson egy-egy dala is. A Yesterday is ott volt egyébként a legjobbak között, de csak tizenegyedik lett Úgy tűnik, nem sokat tévedtek azok a kritikusok, akik már a hatva­nas években Schubert klasszikus da­laihoz hasonlítottáka Lennon-Mc- Cartney szerzőpáros több szerzemé­nyét. Azóta már ők is besoroltattak a klasszikusok közé. -dal­ÁKOS, A KABALÁS- Én is szeretnék inkább egy fa odvábán cite- rázni a madaraknak, mint Assisi Szent Ferenc- ecseteli Ákos, kontrasztjaként annak, hogy új albumánál saját maga kiadója is legyen. - De hát a kiadásban számtalan olyan mozza­nat van, amiben én akarok dönteni. Művészi­leg szerencsére mindig önálló voltam, nem is akartak beleszólni, de például a bontó külle­mén túl számomra a legfontosabbra, a pél­dányszámra már kényes vagyok. A zene per­sze mindenek fölött áll, éppen ezért ragaszko­dom a korlátozott példányszámhoz, hogy megadja a lemez rangját.- Az új album anyagában pedig két év munkája fekszik, ezért viszem saját magam, adminisztrációtól a stúdiómunkáig. Címe van, de nem mondom meg, ebben ka­balám van. Majd csak augusztus végén, ha leadom gyártásra. Kilencedik önálló albumáról (kilenc volt a Bonanzával is) annyit árul el, hogy 13 új szerzeménye közül hét az, amelyben megszólal a Budapest Rím Orchestra szimfonikus zenéje, és hogy négy dalban még mindig szöveghátraléka van.- Régen legalább hivatkozni lehetett arra, hogy a kiadói határidők szűkösek... De mikor az embera maga ura? Ha saját szavamat kell módosítani utólag, az nem túl jó jel. Az időszoritó a legnagyobb múzsa, nem reszketek tőle. Elég fegyelmezett alkatnak tartom magam. A szeptember 20-i megjelenés ezért biztos. (sipka) Feltámad az INXS? Az ausztrál INXS zenekar, énekesük Michael Hutchence halála után három évvel visszatér a színpadra. Legalábbis négy koncert erejéig biz­tosan. Augusztus 20-án új-zélandi minituméra indul a zenekar, egy ausztrál rockegyüttes, a Noiseworks frontemberével, Jón Stevensszel kiegészülve. Nem ez lesz első fel­lépésük, májusban és júniusban már adtak koncertet Terence Trent D’Arby vendégéneklésével. A hír és a mozgolódás nagy izgalmat váltott ki a rajongókból, de a zenekar szó­vivője közölte, hogy az INXS jövője egyelőre kérdéses, ámbára zenekar jobb formában van, mint valaha, s remélhetően a fiúk a folytatás mel­lett döntenek. Ez utalhat arra is, hogy a zenészek végre túltették magukat Hutchence halálán, így indulhat az új INXS, bár még nem tudni, ki fog énekelni. :i 1. SoniqueIt Feels So Good 2. Ákos Keresem az utam (remixes) 2.BackstreetBoys The One 4. MelanieC. Never Be The Same Again 5. Ganxsta Zolee és a KartelVato Loco 6. Britney Spears Ooops... 1 Did It Again (remixes) 7. AD Stúdió Nyári eső 8. Kylie MinogueSpinning Around 8. Bomfunk MC’sFreestyler 10. ÁkosKeresem az utam 10. Lara Fábián 1 Will Lőve Again 12. Madonna American Pie | 13. Marc Anthony You SangTo Me 13. HÍMPoison Girl 15. T. N. T.Bolond, aki sír...! 16. Ganxsta Zolié és a Kartel Blow Felds (vs OJ Bond) 16. Hevesi Tamás Miénk a világ 1 18. ChicaneNo Ordinary Morning 18. Kerozin Azurro 18. Laid BackSunshine Reaggie 18. Britney Spears Ooops... 1 Did It Again | Bon lövi a világ körül Bon Jovi alig két hónapos iziben világhódító új albumáról, a Crushról az It’s My Life után máris a második bőrt húzzák le. Ezúttal a Say It Isn’t So került kislemezre, amihez egy fergeteges videoklip is készült. A bohózatban a fiúk közreműködő társai nem kisebb arcok, mint Claudia Schiffer, Emilio Estevez, Matt Le Blanc és Arnold Schwarzenegger. Az augusztus 7-ei világpremierre ter­vezett kísérőfilm rendezője a vígjátékstúdiók nagy kóbor lovag­ja, Wayne Isham. A Crush világturnéjának euró­pai szakasza augusztus 5-én a finnországi dzsesszparadicsom- ban, Turkuban kezdődik, majd svéd és német, osztrák arénák után 19-én jutnak el a Wembleybe. Szeptemberben járnak majd legközelebb Magyarországhoz, akkor Berlinben három koncertet is adnak. (síp-) A Harmonikás, a Szállj, szállj madár és megannyi slá­ger előadója még mindig aktív zenész. Az Expressz együttes legendás vezetőjét, Sólymos Tónit ma is hív­ják fellépni az ország különböző településeire. A zene mellett van egy nagy hobbija, a főzés. Különösen bog­rácsban szeret főzni barátainak balatoni víkendházá- ban. A halászlé a kedvence, saját bevallása szerint az megy neki a legjobban. A bajait szereti tésztával és ter­mészetesen csípősen. Részt vesz minden évben a ba­jai halászléfőző-ünnepélyen, a legutóbbira tíz barátját hívta meg, akik nem győzték dicsérni Tóni főztjét. «i * l • M «> t» h K \ • V O k * II K I I f, \ I* i \ WfcTí A modern nők hetilapja India magyar festőnője Virágos Csemő Egészséges nyári konyha Veszélyben az állásom?! Találkozás Bujtor Istvánnal Borkóstoló Dalmáciában Csatangolások Mauritiuson • • \ MODERN N6K HETILAPJA | Minden hétfőn www.hofgyviiag.hu keresse a hírlapárusoknál

Next

/
Thumbnails
Contents