Észak-Magyarország, 2000. július (56. évfolyam, 152-177. szám)
2000-07-20 / 168. szám
2000. július 20., csütörtök tSZAK-MAGYARORSZÁG t Aktuális 3 Növelni kell az elkerülés kockázatát Miskolc (ÉM - KI) - Növekedett az adóellenőrzések száma, és a magánszemélyes kört kivéve, valamilyen típusú vizsgálat keretében még elévülési idő előtt eljut a hivatal az adózók többségéhez - hangzott el az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatóságának sajtótájékoztatóján. Dr. Nagy László igazgatóhelyettes az adóellenőrzési munka „gazdaságosságáról” szólva megemlítette, hogy egy revizorra eső adóhiány és jogosulatlan igénylés közel 24 millió forint volt az elmúlt félévben. A gyakori szabálytalanságok közül dr. Nagy László kiemelte a kapcsolt vállalkozások egymás közötti áralkalmazását és költségelszámolásaiknak a szokásos piaci viszonyoktól eltérését, amelyek profitkivonással, -átmentéssel is járnak, illetve járhatnák. Az utólagos és kiutalás előtti vizsgálatok esetében is azt tapasztalja a hivatal, hogy az áfa adónemben történik a legtöbb kísérlet az adókikerülésre. Változatlanul előfordul, hogy a számlán szereplő gazdasági esemény valótlan, illetve hogy az áfa levonás biztosítására fiktív számlákat vásárolnak az adózók. Az APEH megyei igazgatósága által tett büntető feljelentések többsége ezekkel kapcsolatos. Dr. Nagy László „újdonságként” említette, hogy csalás és adócsalás miatt a büntető feljelentéseknél megnövekedett az ismeretlen elkövetők aránya. Nyertek a Mozaikkal Miskolc (ÉM) - Átvették tárgynyereményeiket lapunk Mozaik játékának nyertesei tegnap, az Észak-Magyarország szerkesztőségében. A július 14-i sorsoláson a mini hifit Szoboszlainé Varga Tímea Kesznyétenről, a videomagnót Juhász István Arnótról, a színes televíziót pedig Soltész Istvánné Felsődobszáról nyerte. Mindannyian évek óta előfizetői az Észak- Magyarországnak. A videó gazdája már több mint 20 éve, a fődíj tulajdonosa, Soltész Istvánné a lap megjelenésétől kezdve járatja az Északot. A Mozaik játékot újságunk újraindította: ezúttal ajándékutak, hétvégi üdülések nyerhetők. A kirakandó mozaik első darabkáját a július 22-ei számunkban közöljük. Kiss László, lapunk főszerkesztője gratulál a nyerteseknek Fotó: sáliéi Zsolt Megérkezett a „Semmelweis-napi” Miskolc (ÉM - SzK) - A megye legnagyobb fekvőbeteg-intézményében, a Megyei Kórházban már a hétvége előttre ígéri a gazdasági igazgató, hogy hozzájuthatnak az érintettek a pénzükhöz. De például a miskolci Semmelweis Kórházban, ahol helyben történik a bérszámfejtés, az ezzel foglalkozók szabadságolása miatt csak a következő havi bérrel, augusztus első hetében kerül a dolgozók számlájára az egyszeri juttatás - tudtuk meg Koleszár Lajos kórházigazgató főorvostól. Koleszár Lajos, megragadva a lehetőséget, annak is hangot adott: érthetetlennek tartja, hogy a szaktárca miért nem volt képes két év alatt felmérni, hány alkalmazott tartozik e szakterülethez, illetve idejében eldönthette volna, kiket részesítenek a Semmelweis-napi elismerésből. (Mint arról már írtunk, az eredetileg 150 ezer főre kalkulált összeget 176 ezer fő között osztották szét, de a 150 ezer forintból is visszatartottak korrekció gyanánt 10 százalékot.)- Végül a kisfizetésű dolgozók is csalódottak, hiszen csak az alapbérüknek megfelelő összeget vihetik haza, s csalódottak - joggal - azoknak a hiányszakmáknak a főorvosai is, akiknek azért, hogy a pályán tartsuk őket, magasabb bért állapítottunk meg. Ők alapbérüknek - a rendelet szerint- csak a 75 százalékát kaphatják. Drágának, olcsónak egy a támogatása Mindennapi gyógyszerünk Fotó: Farkas Maya Miskolc (ÉM - PTA) - Ellenérveket támasztott több szakmai szervezet az OEP gyógyszerár-támogatási elveivel kapcsolatban. A kormányhatározatban rögzítettekről, illetve a vitáról az orvosi kamara megyei vezetője óvatosan formált véleményt. Bár a vita egyelőre kiforróban van, az bizonyos, hogy a túlzottan szigorított előírások nem szolgálják az egészségügy és a betegek hasznát - fejtette ki lapunknak Dr. Szabó István, a MOK B.-A.-Z. Megyei elnöke. A nagy számban létező krónikus megbetegedés miatt különösen széles réteget érinthet az egyes gyógyszerek támogatottságának mértéke. A Magyar Gyógyszerész Kamara megyei elnöke csak részben kifogásolja az OEP elképzelését:- Azt a gyógyszert, amelynek lejárt a szabadalmi védettsége, a gyógyszergyárak árakon állítják forgalomba - mondja Pesti Ferenc. - így akkor is drágább lehet egy készítmény, ha ugyanarról a szerről van szó. Emiatt véleményem szerint az egészség- biztosítás jól sáfárkodik az állam kevés pénzével, hiszen ha az orvos a legolcsóbb gyógyszert választja is, a beteg mindenképp ugyanazt a molekulát kapja. Az azonos hatástani gyógyszerek „fixesítése” viszont már hátrányos lehet. Például a vérnyomáscsökkentők esetében mind a betegek, mind a gyógyítás szempontjából előnytelen, ha a korszerűtlen gyógyszerek támogatásának mértéke adná a modern gyógyszerek támogatottságát. Ezáltal a beteg számára az olcsóbb egyben „rosszabb” megoldást jelent. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) főosztályvezetője, Kőrössy Péter érthetetlennek tartja a gyógyszergyártók és a Magyar Orvosi Kamara tiltakozását. Egyrészt mert a kormányhatározatban rögzítetteket az érintettek már korábban is megismerhették. Másrészt, mert véleménye szerint a lakosság érdekeit szolgálja, hogy az azonos hatóanyagú készítmények közül a legolcsóbbhoz igazodik a támogatás összege. Kőrössy Péter hangsúlyozta: egyedi kérelmet nyújthatnak majd be azok, akik valamilyen speciális, orvosilag indokolt okból drágább készítményt kénytelenek szedni. Nem okultak a tavalyi tragédiából Miskolc (ÉM - PT) - Az edelé- nyi szennyvízaknában kedden történt súlyos baleset kísértetiesen hasonlít a tavaly júliusban Szirmabese- nyő mellett történtekre. Akkor azonban a szerelő életével fizetett az előírások be nem tartásáért. Mint arról beszámoltunk, a hét második munkanapján az ede- lényi szennyvízszolgáltató két dolgozója mászott le a három méter mély betonüregbe, hogy megjavítsa a zagyszivattyút. A csatornában terjengő gáztól azonban rosszul lettek. Egyikük elvesztette eszméletét. Társának sikerült kimászni és segítséget hívnia. Ennek köszönhetik életüket. Történt azonban még egy közjáték, mert az első mentési kísérlet is kudarcba fulladt, hiszen a bajba jutott személy kihúzására vállalkozó kolléga ugyancsak elájult és lent maradt. Végül a rendőrségtől kapott gázálarc használatával szedték ki mindkét sérültet, akiket kórházba szállították. Az egy éve történtek kapcsán idén tavasszal írtunk arról: halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt tettek vádjavaslatot a műszaki vezető ellen. Az előírások szerint ugyanis az aknába csak légtérvizsgálat után, biztonsági mentőöv használatával lett volna szabad lemenni. A veszélyes munkát végző dolgozóra pedig egy mentésre kiképzett, megfelelő védőeszközökkel ellátott, és fizikai erejénél fogva erre képes társának folyamatosan figyelnie kellett volna. A keddi balesetben ugyancsak szennyvízaknában végzett munkáról volt szó. A szabály azonban most is írott malaszt maradt. Ki felel a munkahelyen bekövetkező könnyebb, vagy súlyosabb balesetekért? - tettük fel a kérdést dr. Nagy Ildikónak, a megyei bíróság elnökhelyettesének. A szakember a konkrét esetek részleteit nem ismeri, azonban általános szabályként elmondta: - A munkaköri felelősséget meghatározó szabályzatban leírtak a mértékadóak abban, kit és milyen felelősség terhel az előírásokban foglaltak betartásáért és betartatásáért. A bíróság a konkrét ügyekben azt vizsgálja meg, hogy személy szerint kinek a rovására írható fel a mulasztás. A büntetőügyben tehát az adott személy, vagy személyek vonhatók felelősségre. Kártérítési felelősség azonban a munkáltatót, az alkalmazó céget terheli. A mulasztást elkövető dolgozóval szemben pedig a munkáltató a munka törvény- könyvében leírtak alapján járhat el. Európa hangja Miskolcra érkezik Miskolc (ÉM) - Közel húsz éve már, hogy minden évben megszólal a Vox Európáé - az a kórus, amely joggal választhatta magának az Európa hangja nevet, hiszen tizenhárom országból érkeznek énekesei. Az idén, augusztus elején, Miskolcon gyűlnek össze, innen indulnak majd koncertjeikre is. A Vox Európáé 1982-ben alakult meg az innsbrucki nemzetközi kórustalálkozón. Esetükben szó szerint értendő, hogy a közös éneklés vágya hozta össze őket, hiszen különböző országokból érkezett énekesek döntöttek úgy, hogy együtt megtanulnak és előadnak egy kórusművet. A Fritz tér Wey karnagy által vezetett kórus a sikeren felbuzdulva elhatározta, évenként megismétlik a közös munkát és koncertet, sőt 1985-ben nemzetközi szervezetként is bejegyezték a Vox Európáé Alapítványt. Barátokká lettek Ez a hivatalos történet, amely mögött valójában sok emberi történet húzódik meg. Az alapítványnak jelenleg 13 országból több mint 100 tagja van: profik és amatőrök, diákok és dolgozók, különböző nemzetiségűek és val- lásúak. A zene köti őket össze, és néhány találkozás után a barátság. Ahogy Üszögh Lajostól, a Miskolci találkozó helyi szervezőjétől megtudtuk, bár a találkozó önköltséges, van, aki családjával érkezik, hogy találkozzanak rég nem látott barátaikkal.- A Vox Európáé a keleti országok befogadásával az Európai Unió előtt járt. Jómagam 1986-től járok a kórussal, még egyetemistaként csatlakoztam. Akkor csak az útiköltséget kellett megfizetnek, más szocialista országokból érkezett társaimmal együtt. Befogadtak és segítettek, mert tudták, milyenek errefelé az anyagi viszonyok. Látványos kórus A tagok minden évben máshol gyűlnek össze egy-két hetes, kemény munkával induló, majd koncertkörúttal záruló táborozásukra. A kórus látványnak sem utolsó, mert a tagok saját országuk népviseletét öltik magukra fellépéseiken. A programjuk is igen változatos, a zeneirodalom valamennyi műfaját felölei műsoruk. Magyarországot eddig háromszor választották helyszínül, 1996-ban koncerteztek is Miskolcon és Tokajban. A munka színhelye azonban most először lesz a borsodi megyeszékhely. Mintegy harminc kórustag kezdi majd meg a munkát augusztus 1- jén a Zenepalota épületében. Két nap múlva adják első koncertjüket az egri bazilikában, itt Liszt Ferenc: Szent Erzsébet legenda című művének részleteit adják elő. Azután fellépnek majd Aggteleken, Miskolcon, Munkácson és Feldebrőn is. Szerelik az első kamion-felépítményeket Miskolc (ÉM - ML) - A kamionvontatmányok Európában. vezető gyártója, az olasz Pezzaioli ötödik gyártó üzemét valósítja meg Miskolcon a volt fegyvergyár gyártó- csarnokában, ahol hamarosan megkezdődik az első felépítmények összeszerelése. Az elmúlt fél évben 500 millió forintot költött a Pezzaioli magyarországi cégén, a Best Cár Kft.-n keresztül a miskolci ka- mionvontatmány-gyártás beindítására. Miután a beruházás tervezett értéke egymilliárd forint, az üzemindítás - már ami a befektetés nagyságát illeti - félidejéhez érkezett - számolt be tegnap az átalakulóban lévő, egykori diósgyőri fegyvergyári üzemcsarnokban tartott tájékoztatóján a Best Cár Kft. ügyvezetője. Vécsei István elmondta: a beruházás befejeztével a gyártópontokon egyidőben 50 felépítményt szerelhetnek majd, s a tervek szerint naponta 3 kamion hagyja el majd az üzemet. A termelési érték az év végére a számítások szerint eléri a 3 milliárd forintot, ami azt jelenti: teljes kihasználtságnál 5-6 milliárdos bevételre számíthatnak. Az elkövetkező fél évben az anyavállalat megrendelései köti le kapacitásuk, de magyar kereskedelmi képviselet nyitása is szerepel elképzeléseik között.- Egy kész kamionvontatmány értékében 80 százalékot tesz ki az élő munkaerő - említi Vécsei István. Majd hozzátette: jelenleg 50 alkalmazottat foglalkoztatnak, s munkások felvételére az újabb szerelőpontok kialakításával nyílik majd mód. A kezdő szakmunkások 45 ezer forint nettó bért kapnak, ám mint az ügyvezető megemlítette: ügyelnek arra, hogy a képzett, kvalifikált munkásokat a környékbeli foglalkoztatóknál mindig egy kicsivel jobban megfizessék. A tájékoztatón jelen lévő Juga György alpolgármestertől megtudtuk: a társaság információi Ahol a kamionok készülnek szerint területfejlesztési támogatásra pályázik, aminek elnyerését - miután a régióban kevés ipari termelő cég telepedik meg, s a Best Cár a járműipar húzóágazatot jelentő technológiáját valósítja meg - a miskolci ön- kormányzat is támogatja. Fotó: Vajda János