Észak-Magyarország, 2000. július (56. évfolyam, 152-177. szám)
2000-07-19 / 167. szám
2000. július 19., szerda Miskolc és környéke / Hirdetés 6 Obeliszk az 1948-es harsányi csata emlékére Bükkaranyos (ÉM - NZ) - A bükkara- nyosi székhelyű Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Huszár és Lovas Hagyományőrző Egyesület kezdeményezésére obeliszket állítanak az 1849. július 23-án, a történészek által harsányi csataként emlegetett harcok emlékére. Ez a csata a bükkaranyos! csárda környékén zajlott. Az emlékművön Pöltenberg Ernő tábornokot ábrázoló domborművet helyeznek el. Pöltenberg felderítői ütköztek itt meg a cári sereggel. Az egyesület támogatók segítségével állíttatja az emlékművet, melyet a csata térségében a harsányi út bükkaranyosi leágazásánál, az egykori csárda mellett állítanak fel. Avatására július 22-én, szombaton 11 órakor kerül sor - tájékoz- tattá lapunkat Nagy Sándor, az egyesület elnöke. Obeliszk a harsányi csata emlékére Szőlő- és bortermelők - új törvény A borra is vonatkozik a jövedéki törvény Fotó: Bujdos Tibor Miskolc (ÉM - MMI) - Immár köztudomású, hogy a bor jövedéki termékké vásásával a szőlő- és bortermelőknek 2000. június 30-ig „bejelentkezési" kötelezettségük volt a vámhatóság felé. Tekintettel arra, hogy az a határidő, már letelt szükséges a lakosság tájékoztatását a regisztráció és bejelentkezés eredményéről, tapasztalatairól, valamint arról, hogy azok akik a fenti határidőre ezen kötelezettségüknek nem tettek eleget, azokat pótlólag hogyan teljesíthetik és milyen következményekkel számolhatnak. Mindezen kívül röviden tájékoztatni szeretném a jövedéki és nem jövedéki engedélyes kereskedőket arról, hogy a jövedéki adótörvény a borforgalmazással kapcsolatosan új rendelkezéseket is tartalmaz, amelyek betartásának ellenőrzését a vámhatóság 2000. augusztus 1-jével megkezdi. A regisztrációról Az értékesített nyomtatványok számához valamint az előzetes felmérés adataihoz képest viszonylag kevés regisztrációs és egyszerűsített adóraktári kérelem érkezett vissza. A július 6-ai adatok szerint a vámhivatalainkhoz 21 232 db kérelem került benyújtásra, ugyanakkor az értékesített nyomtatványok száma 31 421 db volt. Az eladott nyomtatványok közel 35% -a még nem került megküldésre a vámhivatalaink felé. A június 30-i határnap záró adatai szerint országos szinten az alábbi számban érkeztek be kérelmek. Regisztrációs kérelem: 39 125 db Egyszerűsített adóraktári kérelem: 10 226 db Adóraktári kérelem: 198 db A regionális parancsnoksághoz a fenti határidőig beérkezett kérelmek száma az alábbi: Regisztrációs kérelem: 18 646 db Egyszerűsített adóraktári kérelem: 1051 db Adóraktári kérelem: 36 db A vámhivatalokhoz elsősorban postán még június 30-a után is érkeztek be kérelmek, így jelenleg összesen 19 936 db regisztrálási, 1250 db egyszerűsített és 46 db bor adóraktári kérelemmel kell számolnunk a feldolgozás során. A június 30-ig megküldött kérelmeket december 31-ig kell elbírálniuk a vámhivataloknak. Az ezt követően előterjesztett kérelmek elbírálási határideje, már 30, illetve 60 nap. Tapasztalataink szerint a benyújtott kérelmek közel 90%-a hiányos, ami - figyelem- bevéve a hiánypótlásra való felszólításokat - azok elbírálását jelentős mértékben hátráltatni fogja. Az engedélyezési eljárás-során elsősorban a bor adóraktári és a jövedéki engedélykérelmek kiadását fogjuk előtérbe helyezni. Pincekönyvek vezetése Mindenki előtt ismert tény, hogy az úgynevezett szőlőpince- könyv és szölőbor-pincekönyv előállításával kapcsolatosan az előállító szakmai szervezet részéről határidőcsúszás következett be. Ennek következtében a termelők részéről objektíve lehetetlenné vált a 2000. június 15-i határidővel megállapított hitelesítési, illetve a július 1-jei nyitókészletnek a beállítása, és az ezt követő vezetési kötelezettség betartása. A pincekönyv megjelenése az elkövetkező napokban várható, amit a vámhivatalok benyújtás esetén soron kívül fognak hitelesíteni. Tekintettel arra, hogy a rendeletben foglaltak teljesítéséhez szükséges pincekönyvek termelők részére történő rendelkezésre bocsátása nem történt meg, ezért a pincekönyvek határidőben történő hitelesítésének és a pincekönyvek vezetésének elmulasztása miatt a termelők nem vonhatók felelősségre. A vámhatóság ezért ebben a tekintetben az augusztus 1-je előtti időszak vonatkozásában szankciót nem fog alkalmazni. Szőlőtermelők Az előzetes felméréseken alapuló számításainkhoz képest a regisztrációs kérelmek tekintetében is jelentékeny az elmaradás. Szeretném arra felhívni az érdekeltek figyelmét, hogy a regisztrációs kérelmek pótlása esetén a termelőknek jövedéki szankcióval nem kell számolniuk. Az engedélykérelmen azonban az 1500 forintos eljárási illetéket le kell róni. Amennyiben a szőlőtermelő bejelentkezési kötelezettségének augusztus 1-jéig önként nem tesz eleget a vámhatóság a jövedéki adótörvényben meghatározott szankciókat alkalmazni fogja. A bejelentkezési kötelezettséget elmulasztó szőlőtermelő terhére - a fennálló körülményeket mérlegelve - 10 000 forinttól 50 000 forintig terjedő mulasztási bírság szabható ki. Hirdetés A DemkotedeR® játéka BIOPROGRAM az olvasóinak A Miskolc PLAZA-ban működő Demko negyedik fordulójához érkeztünk. Kérjük, játsszanak velünk - olvassák az Észak-Magyarország Miskolc és környéke oldalait, és ismerjék meg a Demko-bioszisztémát! Jó tanács: figyelje a szavakon belüli nagybetűketl Indokolatlanul használunk a szövegben kisbetűk helyett nagyokat. Ha Ön mind az 5 forduló anyagaiból kigyűjti (pénteki és szerdai napok) és sorba rakja ezeket a nagybetűket, értelmes mondatot kap, amit a játék végén levelezőlapra ráírva kell elküldenie a Demko Feder mintaboltba (Miskolc PLAZA, Telefon: 46/506-426, 506-427). Beküldési határidő: július 27. A nyeremény, amely önre vár: 2 db 52 500 Ft értékű Demko gyapjúgarnitúra. Csak egy kis figyelem, és egy kis szerencse szükséges hozzá. GyermekeiNk felcseperedése egyúttal az élet felfedezését, megismerését is jelenti. Ezen a hosszú úton kíván társ lenni a gyermekszobákban a Demko Kidland színes gyermekbútorcsalád, mElynek segítségével olyan játékra ösztönző környezetet alakíthat ki a gyerekek számára, ahol értelmüket, képzeletüket és kreativitásukat aktívan fejleszthetik Modul, rendszerének köszönhetően rugalmasan követi a család gyarapodását, tetszés szerint alakítható. SzínEivel és gazdag formavilágával megannyi variációs lehetőséget kínál. A legkisebbeknek tervezték a bio- bébiágyat, mely lekerekített formáival, természetes alapanyagaival véDi a kicsi egészségét, míg lecsukható pelenkázója, állítható fekhelymagassága a mamák kényelmét szolgálja. A Demko Kidland képkeretei, lámpái és fogasai vidámabbá teszik a teret, a játékláda pedig kedvet csinál a pakoláshoz, rendrakáshoz. A fajátékok tömör bükkfából natúr, illetve színes változatban készülnek. A natúr játékokkal az anyag, a fa egyszerűségében rejlő szépséget, a természet iránti szeretetet adják tovább a gyermekeknek. A picik klasszikus húzós-tolós játékai lehetnek a teknős vagy az elefánt, míg a bohócok a nagyobb gyerekek összpontosítási képességét, kitartását és logikai érzékét fejlesztik. A repülők és helikopterek kisebb-nagyobb elemekből épülnek fel, komoly kézügyesség és némi szellemi erőfeszítés szükséges szét- és összeszerelésükhöz. A Demko Woody elemes tömörfa kisvasút- és épüleTrendszer a tavalyi év újdonságaként elnyerte a 102. BNV Nagydíját. A játékegyüttes újszerű megoldásokkal, változatos formákkal, a tradicionális építőkocka mintájára készült, alapeleme a fűzhető kocka. A tömörfa korláTalt átlépve építhető kreatív játék, mely alkotóképesség- és kézügyességfejlesztő. Egységcsomagok alapján bővíthEtő, variálható játékcsalád. Feder mintabolt játékának Rendkívüli ámyékolóvásár!- napellenzők,- redőnyök,- reluxák,- rolók,- plisszék nagy választékban, 20-40%-os kedvezménnyel! Telefon: 46/337-891, 06-20/970-8661. Köszöntse az ÍOM*MlllBQKZfi|-ban Ön is Szeretteit! Jókívánságait feladhatja személyesen:- Miskolc, Széchenyi út 15-17. és Miskolc, Zsolcai kapu 3. sz. alatt található irodánkban. Vagy postán, befizetést igazoló szelvénnyel címünkre: Észak-Magyarország Miskolc, Zsolcai kapu 3. sz. Fekete-fehér hirdetések ára: 2/25 (90x25 mm) ára: 500 Ft Színes hirdetések ára: 2/25 (90x25 mm) ára: 700 Ft Ezt a lapot Önnel együtt, 200 000-en olvassák! A hatásos hirdetés eszköze. íi könyvelés- egyéni vállalkozók és társas vállalkozások részére- teljes körű ügyvitel oz alapítástól a megszűnésig ■ teljes körű ügyintézés ■ bérszámfejtés- odó- és tb-ögyintézés- kötelező számviteli szabályzatok összeállítása- évközi és éves bevallások elkészítése- adótanácsadás B & Sz AUDITOR Kft. 3535 Miskolc, Baráthogyalja út 46. Tel.: 46/401-811, 46/401-813. 06-30/9953-700 Fax: 46/401-811 E-mail: bszaudit@matavnet.hu Ön is kirdethet az feMMfSSIlilí) -bán! Keresse munkatársainkat! ® 46/414-022/402 » 46/414-022/404 w 46/414-022/401 w 46/414-022/412 06-20-3208-002 |j 06-20-9671-344 106-20-9147-186 1 06-20-9589-922 I e-mail dm: hajdujCiscomp.hu e-mail cím: kurysneCiscomp.hu e-mail dm: osztermannCiscomp.hu e-mail dm: takacsneCiscomp.hu az toiiijiÉ \ Készpénzes Hirdetésfelvételi Irodája Miskolc, Széchenyi u. 15-17. sz. alatt várja ügyfeleit ** apró keretes gyászközlemény <•* jókívánság (az OTP bankjegykiadó automata mellett) hirdetéseiknek megjelentetése céljából. Nyitva tartás: ink! Hétfőtől péntekig 8.30-16.30 óráig. Tel./fax.: 46/341-893