Észak-Magyarország, 2000. július (56. évfolyam, 152-177. szám)
2000-07-19 / 167. szám
2000. július 19., szerda ÉS2AK-MAGYAR0RSZÁG# Aktuális 3 Syntumen út Szekszárdon Szekszárd (ÉM - SZP) - A TVK Rt. új szabadalmát, a syntument használták keverékanyagként a Szekszárd határában a 6-os főúton tegnap megépített ötszáz méter hosszú kísérleti útszakaszhoz. A helyszíni bemutató előtt előadást tartott Székely Tamás professzor, a TVK kutatási igazgatója, a syntumen szellemi atyja. A syntumennel modifikált aszfaltot Durasynt névre keresztelték a fejlesztők. A Durasynt meleg viselkedése sokkal jobb, mint a hagyományos aszfaltoké, és nagyobb a plasztikus deformációval szembeni ellenállása is. A syntumen adalékkal előállított bitumenek tulajdonságairól dr. Tóth Sándor, az ÁKMI Kht. minőségvizsgálati főosztályvezetője tartott előadást. Elmondta, hogy az új anyag alkalmazása nagyforgalmú utak, különösen nagy igénybevételnek kitett útszakaszok, csomópontok építésénél előnyös. Elhangzott az is, hogy a TVK világszabadalma jó tulajdonságai ellenére nem emeli jelentősen az útépítések költségeit. A TVK és a közútépítés szereplői azt remélik, hogy jövőre megkezdődhet a syntumen módosító anyagú bitumen ipari méretű felhasználása. Pályázati félsiker Miskolc (ÉM - BAL) - A megyénkből érkezett pályázatok közel fele nyert átlagosan néhány százezer forintos támogatást az ISM kábítószer-megelőzési pályázatán. Az idei pályáztatás keretében az Ifjúsági és Sportminisztérium 222 millió forintot osztott szét. Az ország különböző településeiről összesen 574 jelentkező pályázott. Borsod-Abaúj-Zemplénből 26 pályázó jelentkezett anyagával a minisztériumnál - tájékoztatta lapunkat az ISM kötelékébe tartozó Mobilitás Iroda munkatársa. Végül négy településről kilenc pályázó került a győztesek közé, összesen 12 pályázati témával (két szervezet esetében több pályázatot is támogatandónak találták). A sikeres pályázók a következők (a téma és a kapott összeg feltűntetésével): 1. Diósgyőri Gimnázium: képzés képzett kortárs oktatók bevonásával - 332 ezer forint 2. B.-A.-Z. Megyei ÁNTSZ: Életmódváltás 2000, kortárs-képzés - 400 ezer forint 3. Drogambulancia Alapítvány:- kortárs-képzés - 350 ezer forint- prenvenciós képzés pedagógusoknak - 322 ezer forint- tűcsere-program - 1 millió 200 ezer forint 4. Iránytű Avasi Szociális Szolgálat: kortárs segítőképzés - 200 ezer forint 5. Miskolci Selyemréti Általános Iskola: egészség-kulturáltsági szintfelmérés - 550 ezer forint 6. Bocsi Körzeti Általános és Zeneiskola: megelőzés, képzés - 300 ezer forint 7. Taktaharkányi Apáczai Csere János Általános Iskola: prevenciós program- sorozat - 50 ezer forint 8. Miskolci Egyetem:- Egyetemisták szermentesen, rendezvény - 435 ezer forint- Drog-kisokos, kiadvány - 200 ezer forint 9. NOÉ tiszalúci tagegyesülete: szabadidős programok szervezés - 300 ezer forint. Kinevezések Ózd (ÉM - KBA) - Képviselő-testületi ülést tartottak tegnap Ózdon, ahol beszámoló hangzott el a város közegészségügyi, járványügyi helyzetéről, a Lakásügyi Társadalmi Bizottság működéséről, a Kisebbségi Önkormányzat munkájáról, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Vöröskereszt Ózdi csoportjának a tevékenységéről. Elfogadták a képviselők a település közoktatási, intézményhálózat-működtetési és fejlesztési tervét, amely a 2000-2005 közötti időszakra vonatkozik. Az illetékes bizottságok által előkészített anyagban az elkövetkezendő években újabb óvodai csoport indítását nem tervezi az önkormányzat, az általános iskolákban pedig a gyermekösszetétel miatt újabb kislétszámú osztályokat terveznek indítani az etnikai kiegészítő normatíva terhére. Az Ózd Felsőoktatásáért Alapítvány középiskolákra alapozva posztgraduális képzést tervez beindítani szociális munkás, elektronikai asszisztens, közgazdász felsőfokú végzettség megszerzésére. Személyi kérdésekben is határozott a képviselő-testület, amikor Tóth Pált, a KOMSZOLG Kht. műszakigazdasági tanácsadóját kinevezete ügyvezetővé, illetve az Ózdi Nevelési Tanácsadó vezetőjeként Szabóné Ottmayer Zsuzsannát bízta meg. Kisebb gyümölcsök nagyobb költséggel A piacokon a tavalyihoz képest tetemesen nőttek és csökkentek is az árak Nagyot zuhant a dinnye ára Fotó: Farkas Maya Miskolc (ÉM - FL) - A rendkívüli időjárás kedvezőtlen következményei a gyümölcspiacon is jelentkeznek. A megszokottól kisebbre nőtt a barack, a szilva; a dinnye ára napok alatt a felére zuhant. A miskolci Búza téri piac vásár- csarnokában a sárgadinnyét kilogrammonként 130-150 forintért adják, a görögért 45-öt kémek. A veresszilváért 180, az őszibarackért 160, az importból származó, kiváló minőségű zöld és piros színű almáért 250-280 forintot. A miskolci Tescoban a nyári almáért 149, az őszibarack kilójáért 199, a sárgáért 299 forintot kérnek. A görögdinnyét 39, a sárgát 149-ért adják. A Plus Élelmiszer Diszkont Rt. üzleteiben egységes áron kínálják termékeiket: a nyári almát 229, az őszibarackot 205 forintos áron. A görögdinnyét 55, a sárgát 179-ért adják. A Búza téri piacon nincs gyümölcsdömping. Leginkább Szabolcs megyei őstermelők próbálják ostromolni a vevőket, kevés sikerrel.- Kemény tél után termékenyítésre alkalmatlan tavaszi időjárás, majd aszály jött. Szám szerint, darabonként számolva megvannak a termések, de súlyukat tekintve kicsire nőttek. A rendkívüli időjárás miatt fokozottabb gondoskodást, például nagyobb növény- védelmet igényeltek a fák, de ezek költségeit az árainkban nem tudjuk elismertetni - panaszolják. Az őstermelők a téli, idared fajtájú almát 100, az őszibarackot 80-100-140 forintért kínálják. Csak egy helyen láttunk egy kevés, Kistokajból származó ringlószilvát, kilónként 150-ért. A hevesi mézédes görögdinnyét tegnap 40-ért adták, az ára napok alatt zuhant 100-ról 50 forint alá.- Kegyetlen időjárás volt. Április elejétől nem volt eső. A dinnyeföldön kutat fúrtunk, traktorral, hordókban még vizet is szállítottunk, úgy öntöztünk, de az árakban ezeket a költségeket nem tudjuk elismertetni. A szezon viszonylag jól indult, de - hírek szerint - a magyar export leállítása és spanyol dinnyék behozatala miatt összedőlt a piac - magyarázza Papp Tóth Jánosné, hejőszalontai őstermelő. Mindezek és a változatlanul szemerkélő eső ellenére fogyott tegnap a gyümölcs a miskolci Búza téri piacon. Igaz, a vevők a megszokottól csak kisebb mennyiséget vettek, alaposan megnézték az árakat, megtapogatták, megkopogtatták a gyümölcsöket. S közben panaszkodtak, hogy lapos a pénztárcájuk, pedig kellene a több vitamin. (Miskolc, Kazincbarika, Ózd, Sátoraljaújhely piaci árai alapján) Gyümölcs (kg) Alma 1997 70-120 1998 40-100 1999 50-180 2000 80-280 Őszibarack160-180160-18080-16080-220 Sárgabarack150-250160-20060-140200-250 Görögdinnye70-15090-150100-14030-60 Sárgadinnye80-150 100-20080-140100-150 Ha nincs bajuk, nem járkálnak a rendelőbe A háziorvos szerint is több mint kétszáz kilós volt, és gyakorlatilag mozgásképtelen Szalóczi Katalin Miskolc (ÉM)- Elhunyt az a fiatal, csaknem 300 kilogrammos férfi, akiről a múlt héten írtunk. Azt is boncolgatva, miként lehetne segíteni ellátását. A cikk ugyan többekben felkeltette a segítő szándékot, de hétfő estétől erre már nincs szükség. „László" otthonában örökre elaludt. „A mentőket pár hete egyik éjjel hívták ki hozzá, mert a kánikulában rosszul érezte magát. A mentők pedig nyomban a tűzoltók segítségét kérték, minthogy felmérték: e szokatlan mérettel nemigen birkóznak meg maguk. Különösen, hogy a kis laknak egyetlen nyílása sincs, amelyen kiférne. Aztán mégsem bontották szét a házat, mivel ehhez az anya sem adta hozzájárulását. A túlméretezett fiatalembert megvizsgálták tetőtől talpig, s mint a család állítja, különösebb bajt nem találtak nála. Otthonában ellátva.” - írtuk alig egy hete. Tegnapelőtt már a halottszállítók kérték a tűzoltók segítségét. Kései segítség Koleszár Lajos, a Semmelweis Kórház igazgató főorvosa lapunknak elmondta: amikor - jóllehet név és lakhely nélkül - olvasta a „Lászlóról” szóló riportot lapunkban, felmerült benne: a területileg illetékes kórházként emlegetett intézmény nem az általa vezetett Semmelweis Kórház-e? A mentőknél érdeklődve megtudta, hogy igen, ezért éppen fel szerette volna venni a kapcsolatot a család háziorvosával. Meg szerette volna tudni, igényli-e a szakorvosi konzultáció lehetőségét, hiszen erre lehetőség van. Speciális, indokolt esetben ugyanis a helyben (háznál) történő szakorvosi konzultációt az OEP is finanszírozza. A háziorvos véleményét is kikérve, az esetleges kórházi elhelyezés körülményeit is meg kívánta teremteni, mert pillanatnyilag erre nincsenek felkészülve.- Mindenképp el akartam kerülni, hogy ha esetleg éjszaka beállítanak a tűzoltók a többszáz kilós beteggel, ne tudjunk vele mit kezdeni. Elgondoltam, hogy 2, de akár 3 ágyat valahogy összeszerkesztünk, s ezt, szükség esetén úgy helyezzük el, hogy három oldalról szabad legyen. A mozgatásához, fürdetéséhez szükséges speciális eszközök híján, úgy számoltam, legalább három ápolót kell biztosítani - részletezi az igazgató. Nem olyanok A család - jelenleg szabadságát töltő - háziorvosa, Szűcs László tőlünk értesült betege haláláról. Mint elmondta, a tb-kártya bevezetése (1993) óta az ő páciense volt „László”. A kártyáját kezdettől nála adta le, jóllehet akkor a család még máshol lakott.- Akkoriban még nem volt nála különösebb probléma, aztán évekig nem láttam. Amikor a nyár elején először kihívtak hozzá, még a régi címre indultam, mert nem jelentették be a lakhelyváltozást. Azok a típusú emberek, akik ha nincs gondjuk, nem járkálnak a rendelőbe, összesen kétszer voltam kint a betegnél, s javasoltam, hogy be kellene fektetni a kórházba, hogy tisztázzák baja lényegét, s megszabadítsák a benne felhalmozódott vizenyőtől, amire otthoni körülmények között nem láttam reményt. De „László” és családja mereven elzárkózott, arra hivatkozva, hogy amikor egyszer érdeklődtek e lehetőség felől, a kórházban azt mondták, nincsenek felkészülve rá. Gyógyszerre se telt Szűcs László elmondja: arra is megpróbálta ösztönözni az anyát, hogy keresse fel az önkormányzatot, kérjen segítséget, hiszen a fiatalember semmilyen szociális ellátásban nem részesült.- Mikor kiderült számomra, hogy az otthoni sürgősségi ellátást az is lehetetleníti, hogy képtelenek kiváltani a szükséges gyógyszereket, még írásos javaslatot is adtam. Kérve, tekintsenek el „László” személyes megjelenésétől, hiszen súlya meghaladja a 200 kilót, és gyakorlatilag mozgásképtelen. Hogy aztán elment-e az anya, vagy sem, nem is kért közgyógyigazol- ványt, vagy csak nem kapott, azt már nem tudom. Kérdésünkre, folyamodott-e szakorvosi tanácsért, segítségért mint háziorvos, Szűcs László nemmel felelt. Arra, milyen laborvizsgálatokat végeztetett el, kifejtette: betege olyan ödémás volt, hogy egyáltalán nem látszott rajta felületes ér, vénapreparálás nélkül elképzelhetetlen lett volna nála a vizsgálat alapjául szolgáló vér levétele. Egy árva levél Tegnap szerkesztőségünkhöz érkezett egy - pontos névvel, címmel ellátott - rövidke levél: „A 14-i Észak-Magyaror- szágban olvastam a túlsúlyos fiatalemberről. Én bálás ruhákat árusítok, és lenne egy nagyméretű melegítőnadrág, amit szívesen, térítésmentesen elküldenék, de a címet nem közölték. Kérem, írják meg, hogy hova küldhetem.” Másfél száz fa élete lesz a négy sáv ára Miskolc (ÉM - BAL) - Közel másfél száz nyárfát vágnak ki a 3-as út Miskolcról kivezető út zsolcai szakasza mentén a következő napokban, az út szélesítése kapcsán. A zsolcai elágazás és a körforgalom közötti két kilométeres szakaszon hamarosan négysávúvá bővítik a 3-as utat. Ehhez kapcsolódóan a napokon belül eltűnik az országutat szegélyező két fasor. Szombaton kezdte a munkálatokat az ezzel megbízott vállalkozás. Akkor a favágóktól munkatársunknak nem sikerült megtudnia, engedéllyel avagy anélkül végzik-e munkájukat, netán falopásról van-e szó. A hét elején aztán kiderült: az irtás teljesen hivatalosan zajlik. A kényszerű vágás oka a 3-as út négysávosítása, ennek esik áldozatul a nemes nyárfákból álló, két kilométer hosszú, kettős sor. A 120-140 növény átlagéletkora magas, 35-40 év, a harmaduk emiatt olyan egészségi állapotban van, ami néhány éven belül amúgy is indokolttá tette volna a kitermelésüket. A mostani vágás ezzel együtt kényszerűség, s mint Dobos Zsolt, a munkálatokat ellenőrző B.-A.-Z. Megyei Állami Közútkezelő Kht. illetékese fogalmazott, a tájban nagy hiány marad utána. A társaság környezetvédelmi előadója úgy tájékoztatott: a pótlás benne van az útépítés kiviteli tervében. Várhatóan őshonos, hoszszabb élettartamú fajtákkal pótolják majd - a földmunkák végeztével, még idén ősszel - a nyárfákat: kőrissel, juharral vagy hárssal. A szakember úgy véli, 8-10, esetleg 15 év múltán az útmenti két fasor ismét dísze lehet a városszéli tájnak. ősszel pótolják a most kivágott fákat Fotó: Bujdos Tibor