Észak-Magyarország, 2000. július (56. évfolyam, 152-177. szám)

2000-07-15 / 164. szám

2000. július 15., szombat Életkép 9 JEGYZET Motyogva Bujdos Attila Motyogó embereket ád az utcának a Mi Váro­sunk. Nemcsak a szavak csatáját vívják, kezük is jár, mint a cséphadaró. Szánni való kettősség: a győzni akarás görcsös igyekezete, miközben messziről éppen hogy legyőzetésre váró szél­malomnak tetszenek. Hanem a legfurcsább a lángoló pillantá­suk: a velük szembe jövők mögötti távolba vetik. Követjük tekintetük: jámbor utcakép. Igyekvők, mint általában. Testekbe zárt, rejtve maradó sorsok. Az övékről viszont hangos szavuk és szemük tüze árulkodik. Gondol­nánk e sorsról: sikerületlen. Ám hangjukban a korholás határozottsága bujkál, a hát-mit- képzel-ez felháborodása, a majd-megmuta- tom-én elszánása. Tudása az ágaskodó aka­rásnak. Kihez szólnak? Hol ölt alakot az: a valóság­ban, vagy a képzeletben? Egykor tán látnivaló volt, akit szólítottak: visszaszólt, érvre érvelt, vagy hümmögött csak, bólogatott csendben. Valóját adta. Ho­vá tűnt mára? Felzabálta az idő, új keretek közé szorítva a létet: ki kelljen mondani, ami feltör, ha hallják, s ha nem hallják, akkor is. A magány apoteózisa. Az egyedülvalóság megdicsőülése. Tétmérkőzés, magukra maradottaknak: a bizonyítás kényszere, hogy nincs hiábavaló. Majd csak hozzászokunk. Elmaradozhat a rá­csodál kozás, változhat a nézőpont: jöhet szembe haragvón bármelyikünk. Ugrás Elszakadás a földtől: a lebegés kimereví­tett pillanata. A gyomor kissé megsüly- lyed. A bizonytalanság érzése ül az arc­ra, aztán felragyog rajta a boldogság, s ott is marad: ha egy töredékmásodpörcre is, de legyőzhető a nehézkedés. Mintha repülés. Mintha szabadság. S közel a csobbanás, ahogy a hűsre vágyó test alá­merül, apró buborékok ezreit küldve a felszín felé. Ezt már nem látjuk, de kép­zeletünk elénk vetíti a vízből felbukkanó fejet, az orr nyerge mellett, a szemhéjon és a halántékon csörgő patakocskákat, a levegőért tátogó szájat és az önfeledt ne­vetést. Magánkézbe került a monoki kiskastély Fotó: Bujdos Tibor Nagy Gabriella Monok (ÉM) - Monok nevét a köztudat elsősorban Kossuth személyéhez köti. A települé­sen két kastély is található. A kiskastély feltárását és hotel­lé alakítását a közelmúltban kezdték meg. Az ott folyó munkákról Simon Zoltán ré­gészt kérdeztem. ü Hogyan alakult Monok birtok­lása, és mely családok voltak a két kastély tulajdonosai? • A középkor folyamán a jelen­tősebb birtokosa a falunak az a család volt, amelyik magáról a faluról nevezte el magát Mona- kinak. Eredetileg a cseh eredetű Bugátradvány nemzetségből szár­maztak és a Rákócziaknak szeg- ről-végről rokonaik voltak. Ko­rábban Tiszalúcon volt a köz­pontjuk, Luciáknak is hívták Simon Zoltán őket. A 17. században fiúágon kihalt a család, s így házasság révén a Thökölyek egyik ágára szállt Monok, egy másik lány ré­vén pedig az Andrássy-családra. □ Mikor épültek a kastélyok, és hogyan változtak az idők fo­lyamán? • Kutatásunk alapján arra a megállapításra jutottunk, hogy 1580 körül épült a mai kiskas­tély. Ezt több periódusban át­alakították, a szintjeit áthelyez­ték, nyílásrendszerét megvál­toztatták, egyes falait lebontot­ták. Gyakorlatilag folyamatos átépítés folyt itt a 18. század­ban, míg kialakult a mai formá­ja. Az 1780-as években az And- rássy-család felépítette a mai nagykastélyt, a Kossuth-ház kö­zelében, gazdag külső és belső díszítésekkel. Sajnos ez részben elpusztult, részben átépítések takarják. □ A Kossuth-család és a kiskas­tély között volt-e kapcsolat, és ha volt, milyen? • Őszintén szólva nem hiszem, hogy lett volna kapcsolat. A Kossuth-család csak beköltözött Monokra. Szinte teljesen vélet­len, hogy Kossuth Lajos itt szü­letett, s mint tudjuk: ő maga sem élt itt hosszú ideig. □ Milyen építészeti, festészeti vagy egyéb kulturális értékeket rejt a kiskastély? • Építészeti szempontból fonto­sak azok a már korábban is is­mert, illetve most a kutatás so­rán feltárt reneszánsz kőfarag- ványok, melyek a 16. század vé­gének zempléni, abaúji rene­szánszához kapcsolhatók. Nem­régiben nagyon értékes és gyö­nyörű 17. századi kályhacsem­pékre bukkantunk az egyik bol­tozat feltöltésében. Ez feljogosít minket arra, hogy elgondolkod­junk: ha nagyobb számban elő­kerülnek ezek, akár rekonstru­álni is lehessen. □ Milyen állapotban maradt ránk a kiskastély, hogy néz ki ma és ki a tulajdonos? • Sajnos a kastély sorsa jól tük­rözi az államosítást követő kas­télysorsokat, hiszen ide is a ter­melőszövetkezet tette be a lábát, mint ahogy sok helyen másutt is az országban, és nem figyeltek oda az épület értékeire. így szá­mos kár érte az épületet, dacára annak, hogy a 60-as évek elején egy kisebb kutatás után megtör­tént a műemléki helyreállítása. Azóta mindenképpen megérett az újabb felújításra. Szerencsés eset áll fenn, hiszen egy befektetői csoport vásárolta meg. Ők kisebb szállodát szeretnének itt kialakí­tani, remélhetőleg messzeme­nően figyelembe véve a kutatás eredményeit, illetve a műemléki előírásokat. Ez mindenképpen hasznára válna az épületnek. Egy reprezentatív célú szálló mégis­csak közelebb áll egy lakóépület rendeltetéséhez, és egy kastély eredeti funkciójához. Engedélyre várnak Monok (ÉM - NyZ) - A mono­ki kastélyt 1999-ben vásárolta meg egy befektetői csoport az­zal a céllal, hogy a kis- és a nagykastélyból, a kastélypark­ból idegenforgalmi centrumot, szállodát alakít ki. Mivel sze­repet vállalva az önkormány­zat is részese a terveknek, Csordás Ferenc polgármestert kérdeztük a részletekről. A területfejlesztési tanácstól eddig 42 millió forintot nyer­tek, idén is további pályázato­kat adnak be. A komplexum teljes kialakítása több mint 200 millió forintba kerül, en­nek felét a befektető állja. A tervek között szerepel tenisz-, lovagló-, íjászpálya, csónaká­zóház, uszoda, pezsgőfürdő, konferenciaterem, látvány- konyha, kommunikációs szo­ba, tíz-tíz lakosztály kialakítá­sa - sorolta Csordás Ferenc. Jelenleg azonban a munkála­tokat még nem kezdhettek el, mert az Országos Műemlékvé­delmi Hivatal véleményezi a terveket. Mihelyst az enge­délyt megkapják, kezdik a ki­vitelezést. A szerződéseket már megkötötték, 2000. decem­ber 31-éig szeretnék befejezni az átalakítást - tájékoztatta la­punkat Csordás Ferenc. Falusors, varázsgömb helyett a múlt tükrében Szalóczi Katalin Szanticska (ÉM) - A Szantics- káról elszármazottak első ta­lálkozóján Szelényi Iván tár­sadalomkutatóval, a konkrét kutatás tárgyául 10 évvel ezelőtt találomra „kiszúrt" falu határán túlmutató kér­désekről beszélgettünk. Szanticska nem az egyetlen falu, amely siralmas sorsát jó előre látta a neves társadalomkutató, Szelényi Iván. Kutatási eredmé­nyeit az akkori hatalom nem néz­te jó szemmel, így időlegesen ha­zája elhagyására is kényszerült.- A 70-es évek végén találtam magam szembe azokkal az orszá­gos településfejlesztési elképzelé­sekkel, amelyek az ezer lakos alatti falvakat „szuboptimális- nak” minősítették. Az államszoci­alizmus körzetesítési törekvései néhány év alatt ellehetetlenítet­ték a kistelepüléseket. A számítá­sokba azonban tévedés csúszott: nem számoltak a kiáramlás mel­lett egy idő után bekövetkező be­áramlással, így azzal sem, hogy megváltozik a lakosság összeté­tele, hiszen nem ugyanazok köl­töznek vissza, mint akik elmen­tek, legfeljebb közülük is csak az elesettek, a reményvesztettek. Ez a kisfalusi szegénygettók kiala­kulásához vezet. S minthogy leg- alulra azoknak könnyű kerülni, akik nem egyszerűen szegények, hanem még a származásuk miat­ti megkülönböztetés is sújtja őket, az aprófalvak lakosságará­nyán belül a cigányság a megha­tározó. Az emberek pedig hajla­mosak arra, hogy összemossák a kettőt, s a származás számlájára írják a szegénység problémáját. Az említettek miatt Szelényi Iván faluszociológiai kutatása egyben cigánykutatássá is vált. De hogy ki a cigány, még számá­ra is nehéz definiálni. „Cigány az, aki annak vallja magát” - a sokféle meghatározás közül még ezt tartja a legjobb megközelítés­nek. Hogy mégsem tudja elfogad­ni, annak a cigánysággal szem­/ Szelényi Iván Fotó: Végh Csaba ben létező erős előítélet az oka. Amiatt ugyanis bizonnyal keve­sebben vallják magukat cigány­nak, mint ahányan vallanák a nélkül. A kutatások során egy konkrét falu, Csenyéte történetének feltá­rására vállalkozott Szelényi Iván.- Mostanra sikerült a falu múltját megismernem, 150 évre visszamenőleg. Például nem tud­nának ez időből olyan csenyétei nőt említeni, akiről meg ne mondanám, hány éves korában szülte első gyermekét, s hogy összesen hánynak adott életet. Csenyéte történelmét vizsgálva kiderül: a cigányság soha ilyen súlyos helyzetben nem volt a tör­ténelem során, mint ma. A társa­dalomnak korábban szüksége volt a cigányokra. Egy sor olyan foglalkozást űztek, amivel hasz­not hajtottak, amihez ők értettek igazán, mint például a vályogve­tés, teknővájás. Most, amellett, hogy el kell szenvedniük a sze­génységet és az előítéletet, koráb­bi funkcióikat is elveszítették, fölöslegessé váltak - mondja a társadalomkutató. Szelényi Iván nem kísérli megjósolni, mit hoz a cigányság számára a jövő. Vallja, ez nem feladata a társadalomkutatónak. Szelényi Iván Született: Budapest, 1938. Foglalkozása: szociológus Tanulmányok: Marx Károly Közgazdaság-tudományi Egyetem (MKKE) Munkahelyek, tisztségek, cí­mek: 1960-64 a KSH, 1965-67 az MTA Szociológiai Kutató In­tézet tudományos munkatársa, 1967-70 tudományos titkára, 1970-75 osztályvezetője, 1975 a Kenti Egy. vendégprofesz- szora, 1967-80 az ausztráliai Flinders Egy. tanszékalapító és tsz. vezető prof., 1981-85 a Wisconsini Egy. prof., 1986-88 a New York-i Városi Egy. prof., 1988- a Kaliforniai Egy. prof., 1990 A Yale Egy. tanszékveze­tő egye. tanára, 1991- a bp.-i magisztrátus tagja, a szocioló­giai tud,, dokt. (1990), 1990- az MTA lev. tagja, 1995- az MTA rendes tagja, 2000- az Ameri­kai Művészeti és Tudományos Akadémia - egyetlen magyar - rendes tagja Magyarul megjelent fő művei: A lakóhely mint közösség (Ne­mes Ferenccel, 1967), Az új la­kótelepek szociológiai jaroblé- mái (Konrád Györggyel, 1969), A szocialista városok és a szoci­ológia (1971), Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz (Konrád Györggyel, 1972 - és 1978, Bern), Társadalmi terve­zés és szociológia (1973), Váro­si társadalmi egyenlőtlenségek (1989), Új osztály, állam, politi­ka (1990), Harmadik út? Polgá­rosodás a vidéki Magyarorszá­gon (1992).- Nem látom ‘ugyan a kiutat, de bizakodom. Az optimizmu­som két - éppen a történelmi ta­pasztalatokon alapuló - forrás­ból táplálkozik. Az egyik, hogy jól átgondolt kormányzati politi­kával igenis lehet eredményt elérni (lásd Mária Terézia és II. József progresszív romapolitiká­ját). A másik, hogy nem biológia szükségszerűség, hogy a cigá­nyok olyan körülmények között éljenek, mint jelenleg. Csenyéte, számokban Az 1857-es népszámlálás adatai szerint Csenyéte 400 lakója kö­zül 60 zsidónak és 20 cigánynak vallotta magát. A szegénysoron a cigányokkal vegyesen laktak a szegény zsidók és a föld nél­küli magyarok. Az egy év alatti kisdedek halandósági mutatója is azonosan 10 százalék körüli volt körükben. Külön cigányte­lep az 1890-es évek végén ala­kiüt ki, s akkor az említett mu­tatószám már élesen különbö­zött: míg a parasztok között 5-6 százalékra csökkent, addig a ci­gányok körében 30 százalékra ugrott. Ugyanakkor a cigányok közül sem volt mindenki sze­gény, akadtak megbecsült szak­mát űzők, mint például Kótai Pál, akit a „családi állás” ro­vatban „a falu kovácsaiként tüntetett fel a pap. , Érdekes nyomon követni a házasságon kívüli születéseket is. Míg 1857-ben a zsidók között egyáltalán nem fordult elő, a parasztok körében pedig 5-6 százalék volt, addig a cigányok­nál 15 százalék. Utóbbiak a há­zasságkötést fölösleges ceremó­niának ítélték, ami azonban nem jelentett egyszersmind sze­xuális szabadosságot. Ezt mu­tatja, hogy 100 év adatait vizs­gálva, 1970-ig, mindössze egyet­len nő szült 16 éves kora előtt. Ami - tekintettel arra, hogy ezelőtt modern, hatékony fo­gamzásgátlásról nem beszélhe­tünk - azt jelenti, hogy a pár- választásig a lányok számára kötelező volt a szüzesség. Ma gyakori, hogy a lányok 14 éves korukban már szülnek. 1955-61 között a kormányzat elhatároz­ta a cigányok összeházasítását, így 10 százalékra esett vissza a házasságon kívüli cigányszüle­tések aránya. Ma 50 százalék.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents