Észak-Magyarország, 2000. július (56. évfolyam, 152-177. szám)

2000-07-14 / 163. szám

2000. július 14., péntek u/Ans 11\ i J .;j1j jjju Aktuális / Hirdetés 4 Fokrendszer Gyöngyösi Gábor / w Valamikor június közepe táján Gönczy János magyar víz­ügyi kormánybiztos kiejtett egy szót, amivel máig semmilyen visszhangot nem váltott ki a vízügyi szakemberek körében. A szó, az volt, hogy „fok", s mivel sem­milyen visszhangja nem támadt, máig sem tudom, kinek mi jutott róla eszébe. Mert azért gondolom egyesek értették és nem csak félre, hanem helye­sen, vízügyi jelentésén is, amivel számomra még érthetetlenebbé tették a visszhangtalanságot. Mondom is rögtön, hogy miért. Azért, mert azóta számtalanszor hallottam arról, mennyibe került és mennyibe fog kerülni az árvíz elleni védekezés, a gátak erősítése, magasítása, a homokzsákok meg­töltésé, meg kiürítése - szóval mindaz, amivel megelőzhetőek lennének az ideihez hasonló tragé­diák. Mondanom sem kell - gondolom - hogy ezekkel a módszerekkel nem lesznek tartósan megelőzhetők. A pénzt persze, el lehet költeni, emberek ezreit a gátakra vezényelni lehet, de en­nél többre megannyi milliárddal sem fogunk jutni. A kormánybiztos által emlegetett - de úgy tű­nik meg sem hallott - fokrendszer viszont egészen más és sokkal eredményesebb és tartósabb véde­kezési forma. Lényege, hogy árvíz esetén az egész folyó hosszán egyszerűen kilopja a felesleges vizet a folyóból, méghozzá úgy, hogy oda vezeti, ott tárol­ja, ahol a védekezők akarják, s csak addig tartja ott, ameddig szükséges. Létrehozni hozzá csupán néhány mélyebb árkot kell, amely összeköti a folyó medrét a már meglévő védmüvek (töltések, gátak) mögötti alacsony fekvé­sű területekkel. A víz ezekbe a laposokba, gödrök­be mindig alulról kerül be, s a mederbéli apadással párhuzamosan ki is folyik. Zseniális, éppen a Tisza-Szamos szabályozási munkálatok elvégzésével egyidős védekezési ta­lálmány ez, amely annak idején éppen e folyók hosszán hibátlanul működött, amíg a természet megváltoztatásán munkálkodó modernebb szak­értelem fokozatosan fel nem számolta. Ez pedig most sem akarja meghallani, amit a két folyó ár­vizeinek megakadályozásával megbízott kor­mánybiztos beszél. Egy szakértő persze attól szakértő, hogy el sem tudja képzelni, hogy egy kormánybiztos is érthet valamihez. - Netán még ahhoz a területhez is, ahová kinevezik. A pótlékokért pereskednek a tűzoltók Mezőkövesd (ÉM - SZÍ) - A Miskolci Munkaügyi Bíróság­hoz fordult a Mezőkövesdi Önkormányzat Hivatásos Tűz­oltóságának teljes állomá­nya, követelve a délutáni, az éjszakai s a munkaszüneti napokra járó pótlékokat, há­rom évre visszamenőleg. Tavaly októberében a Fővárosi Bíróság egy budapesti tűzoltó­nak megítélte a pótlékokat. Ez­zel lavinát indítottak el, a leg­több tűzoltó bírósághoz fordult. Hiszen a 24-48 órás szolgálati időre sehol sem fizettek délutá­ni, éjszakai pótlékot. Ebből, csu­pán Mezőkövesden negyvenhét peres ügy keletkezett. Mint Muzsnay Lajos tűzoltóparancs­noktól megtudtuk, az állomány először tőle kérte a pótlékok kifi­Óvodások a tűzoltóknál Fotó:Sz.i. zetését. Mivel nincs miből fizetni, hiszen a normatívába nincsenek beépítve a pótlékok, munkaügyi pert indítottak a tűzoltóparancs­nokság ellen. Az első fokon ho­zott ítélet jogosnak tartotta a tűz­oltók követelését, s nyertek má­sodfokon is. A Belügyminisztéri­um az önkormányzatokra hárítja a nem várt pénzügyi terhet, csu­pán az állami tűzoltóságoknál vállalja a kifizetést. A forráshiányos önkormányza­toktól azonban aligha várható, hogy fizessenek. Mezőkövesdnek 30 millió forintot kellene előte­remtenie erre a célra. Halmai Gyula polgármester kompro­misszumot ajánlott, a kamatok nélkül tárgyaljanak a kifizetésről. Ezt azonban a pereskedők nem fogadták el. A testület júliusban nem ülésezik, így legkorábban augusztus végén tűzik napirendre a kérdést. Mindenesetre július el­sejétől a szolgálatban lévőknek már fizeti a tűzoltóság a délutáni és éjszakai pótlékokat, erre meg­van a fedezet - nyilatkozta tegnap Muzsnay Lajos parancsnok. A bérszámfejtő TÁKISZ-nak is igye­keznie kell a számítógépes prog­ramot ehhez igazítani, hogy a ki­fizetéseknek ne legyen akadálya. A tűzoltóknál az robbantotta ki az elégedetlenséget, s az szült nagy feszültséget, hogy a nyugdíj előtt állók, akiknek alacsony is­kolai végzettségük van, keveseb­bet keresnek, mint az érettségi­vel odakerülő huszonévesek. Mint mondják, régebben jobban figyelembe vették a munkában eltöltött esztendők számát. Rá­adásul a törvény nem engedi az előrébb sorolást sem, ha nincs érettségije. (Fiatalabb korukban „minek az egy sofőrnek” jelszó­val ellenezték feletteseik a to­vábbtanulást.) Ezért is kardos­kodnak azért, hogy legalább a pótlékokat megkapják. Képviselői szereplésről az interneten Tiszaújváros (ÉM - SzP) - Az interneten böngészve szá­mos hasznos és érdekes in­formációra bukkanhatunk. Az Országgyűlés hivatalos honlapján például tájéko­zódhatunk az országgyűlési képviselők munkájáról. A Magyar Köztársaság Ország- gyűlésének webes kiadványán, a Parlamenti Információs Rendsze­ren (www.mkogy.hu) minden adat megtalálható a honatyák munkájáról, tallózhatunk a par­lamenti naplókban, statisztiká­kat és adatokat kérhetünk le. Bőséges adatmennyiség talál­ható a szűkebb pártiánkban tevé­kenykedő, azaz a 12-es választó- körzet két képviselőjének munká­járól is. Steinerné Vasvári Éva (Fidesz) és Kovács Tibor (MSZP) parlamenti szereplése jól nyomon követhető az információs rend­szer adatbázisának segítségével. A jelen választási ciklusban 2000. június 20-ig Steinerné Vas­vári Évának 24 felszólalása volt, összesen egy óra 29 perc időtar­tamban. Ugyanezen idő alatt Ko­vács Tibor 79-szer szólalt fel, s négy óra 39 percet tett ki összes szónoklata. A képviselő-asszony legutóbbi felszólalásai a London Bróker ügyhöz és a nyugdíjasok helyzetével kapcsolatos problé­mákhoz kapcsolódtak. Kovács Tibor az utóbbi időkben az M3- as autópálya építésével kapcso­latos (vélt vagy valós) „mismá­solások” kapcsán emelkedett szólásra, valamint a hulladék- gazdálkodás kérdéskörében is intézett több hozzászólást. Steinerné Vasvári Éva, mint „Magyarország eddigi legna­gyobb brókercsődjéhez” szólt hozzá több ízben is a London Bróker ügyhöz. A képviselő­asszony államtitkárhoz intézett felszólalásában arra hívta fel a Ház figyelmét, hogy „tíz hónap alatt minimális volt a felügyelet részéről a tájékoztatás, szinte csak a titokzatos befektetővárás- ról szólt a történet, amit az idő múltával egyre kevésbé hittek el az emberek, és az idő a hitetle­neket igazolta”. A fideszes kép­viselő közölte azt is, hogy infor­mációi szerint „a Tiszaújváros- ban legjellemzőbb részvények, vagyis az ügyfelek által birto­kolt TVK-s részvények 97 száza­lékát tüntette el, a jól ismert megfogalmazással „ismeretlen tettes”, és a részvényesek körül­belül egyharmada nem rendel­kezik azon szerződésekkel, ame­lyek meglétét a Befektetővédel­mi Alap kéri a kártalanításhoz”. Kovács Tibor felvetette töb­bek között, hogy az államtitká­rok kritizálták a versenyeztetés korábbi rendszerét. Ugyanakkor jelenleg sem alkalmazzák a kor­rekt versenyeztetés szabályait. Legalábbis az M3-as autópálya építésével kapcsolatban nem. Példa erre - fogalmazott nemrég Kovács Tibor -, hogy az 1998- ban tartott előminősítő pályáza­tokra 14 gazdasági társaság je­lentkezett, és 14 társaságot mi­nősítettek „autópálya építésére alkalmasnak”. Ezzel szemben a pályázat nyertesei nem is vettek részt az előminősítő tenderen, tehát feltételezhetően nincsenek felkészülve arra, hogy autó­pályát építsenek. Hirdetés Jttuól 3au Az Ön építője Acélcsarnokok kivitelezésében jártas német nyelvtudású munkahelyi irányítót keresünk, németországi munkahelyre. Aktuál Bau KFT., Nyíregyháza, Váci M. u. 41. Jelentkezni lehet napközben a 42/502-113 telefonon. AÍUÓI Bau Az Ön---­építője Acélcsarnokok kivitelezésében jártas szerkezet lakatosokat és bádogosokat keresünk, németországi munkahelyre. Aktuál Bau KFT., Nyíregyháza, Váci M. u. 41. Jelentkezni lehet napközben a 42/502-113 telefonon. Italkereskedés új formában, a régi színvonalon Négy már jól ismert megyénk­ben italkereskedő cég határozott úgy ez év tavaszán, hogy ezen­túl erőiket egyesítve tesznek eleget megrendelőik, partnereik igényeinek. A miskolci Gedeon és Dudar Kft., az edelényi Mix- trade ’93 Kft., az ugyancsak miskolci Sinker Kft., valamint az Unicum Trade Kft. vezetői úgy látták: nagyobb szervezetként biztosabban állhatják majd a pi­aci verseny kihívásait, s emellett vásárlóiknak a korábbitól is kedvezőbb feltételeket biztosít­hatnak. S mint azt Gedeon Ferenctől, az áprilisban megala­kult Italkereskedő Ház Rt. ügyvezetőjétől megtudtuk: az alapító cégek közötti verseny­helyzet megszűntével és egy hatékony logisztikai rendszer ki­építésével sikeres lehet az or­szágban eddig példa nélküli vál­lalkozás, amit eddigi tapasztala­taik is alátámasztanak. A Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megyében összesen 10 telephellyel működő társaság - mint azt elnevezése is jelzi - fő profilját tekintve ital- és dohány- nagy-, és kiskereskedelemmel foglalkozik. Telephelyeik mind­egyikén biztosítják vásárlóik, megrendelőik számára az ingye­nes házhoz szállítást, így tehát Edelényben,_ Kazincbarcikán, Putnokon, Ózdon, Tokajban, Mezőcsáton, Egerben, Gyöngyö­sön és Miskolcon is. A borsodi megyeszékhelyen két telepük is van: a Zsolcai kapu 5. szám alatt főként kézpénzes és bejáró vá­sárlóikat, kiskereskedőket és magánszemélyeket várják, a Sa­jó út 12. szám alatti telepről pe­dig elsősorban a kiszállítást bo­nyolítják. Aki tehát égetett szeszes ita­lok, import italok, bor, pezsgő, sör, ásványvíz, üdítő vagy do­hányáru vásárlását tervezi, ér­demes megismerkednie az Italkereskedő Ház Rt. sokszínű kínálatával, hiszen itt biztos le­het a jövedéki tevékenységet folytató társaság törvényes szol­gáltatásainak színvonalában, minőségében, ráadásként pedig kedvező árakon vásárolhat. Szalaszend Község Önkormányzati Képviselő-testülete pályázatot hirdet körzeti feladatot is ellátó általános iskola igazgatói álláshelyének betöltésére, 5 éves időtartamra. A meghirdetett munkahely: Általános Iskola Szalaszend, József A. u. 7. Képesítési és egyéb feltételek:- szakirányú felsőfokú végzettség,- legalább 5 év szakmai gyakorlat. A pályázatnak tartalmaznia kell:- szakmai önéletrajz,- vezetői program,- oklevélmásolat,- erkölcsi bizonyítvány. Az állás elfoglalásának ideje: a pályázat elbírálását követően azonnal. Postacím: Varkoly Bertalan polgármester Szalaszend, Jókai u. 37. Tel.: 46/470-101. mi T|SZA| VEGYI KOMBINÁT RT IMmbhmihhhhhhbhí Szeretné Ön tudni, milyen lehet a kánikulában is téli körülmények között szórakozni? Nincs más dolga, csak kocsiba szállni és meg sem állni Tiszaújvárosig, ahol a TVK Rt. Szabadidő Központjában nyáron is lehetőség van a korcsolyázásra. Nincs korcsolyája? Itt kölcsönözhet is! Ha megunta a korcsolyázást, a három kristálytiszta vizű medencében minden korosztály felfrissülhet, kedvére strandolhat. A medencékhez tartozó két ingyenesen használható óriáscsúszda strandröplabda- és lábteniszpálya pedig már csak hab a tortán. Mindezt meglepően kedvező áron biztosítja Önnek és családjának mindennap 9-19 óra között a a TVK Rt. Szabadidő Központja. MEGNYÍLT A DÓKA MISKOLCI TELEPHELYE! A Magyar Dóka Kft. miskolci telephelyén teljes körű szolgáltatásokkal várjuk ügyfeleinket a díjmentes ajánlatkészítéstől a számítógépes zsalutervezésen át az eszközszervizig. A keleti országrész zsalubérleti igényei kiszolgálására létrehozott lerakatunk a Dóka teljes termékpalettájával áll a kivitelezők rendelkezésére. Gyors kiszolgálás nagy mennyiségek esetén is! • Dokaflex födémrendszer o födémtámaszok ozsaluhéj o fatartók • Frami kézi falzsalu | • Alu-Framax emeletmagas kézi zsalu • Framax daruval mozgatható falzsalu • Ankerek, zsaluleválasztó, kiegészítők a zsaluzás szakértői 3527 Miskolc, Vágóhíd u. 9. Miskolc@doka.com Tel.: 46/506-356 Fax: 46/506-354 1037 Budapest, Törökkő u. 5-7. magyar@doka.com Tel.: 06-1/436-7373. Fax: 06-1/368-6044. MÁV 50- 70%-os kedvezmény, 100%-os napsütés! Vonattal az Adriai-tenger partjára! A MÁV Rt. és a Horvát Vasút a Horvátországba vonattal utazók részére a nemzetközi díjszabáshoz viszonyítva 2000. december 31-ig 50-70%-os utazási kedvezményt biztosít. Bővebb információval készséggel állnak az utazni vágyók rendelkezésére munkatársaink a MÁV Rt. Nemzetközi Jegypénztáraiban és a MÁV Menetjegyirodákban: g Miskolc, Arany János u. 2. Tel.: 46/354-488 Eger, Jókai u. 5. Tel.: 36/320-644 Kazincbarcika, Rákóczi tér 6. Tel.: 48/311-349 Élvezzék az utazás szabadságát kedvezményes áron! 0KeCl a cKznút Scvtófráhui.!

Next

/
Thumbnails
Contents