Észak-Magyarország, 2000. június (56. évfolyam, 127-151. szám)

2000-06-30 / 151. szám

2000. június 30., péntek ÉS2JUC-MAGYAR0RSZA6 % Kultúra / Hirdetés 8 KintgRTPIiMMi • Arénaavató. Ókori római játékkal nyílik meg a Zempléni Tiberius Aréna július 1- jén, szombaton délután fél 5-kor Tarca- lon. Az eseményen gladiátorok, táncosok, zenészek és mutatványosok szórakoztat­ják a közönséget. A nap estébe nyúló, ró­mai hangulatú mulatsággal zárul. • Statiszta kerestetik. Színházszerető fia­talok jelentkezését várják statiszta sze­repre Mozart: Don Giovanni című operá­jának Diósgyőri vári bemutatójához. Je­lentkezni július 6-án, délután 3 és 4 óra között a Miskolci Idegenforgalmi és Kul­turális Irodában (Batthyány u. 1.) lehet. / Életút - táncban elbeszélve Mezőkövesd (ÉM) - Életút a címe an­nak a táncjátéknak, amit először a jú­lius 1-jei Millenniumi Matyó Gálán mutat be a Matyó Néptáncegyüttes. A Millenniumi Matyó Gála programja ter­mészetesen bővebb, a délután 5 órakor kezdődő rendezvényen lesznek lovas prog­ramok és dalos bokréta műsor, látható lesz vásári komédia, óriás bábosok és tűz­nyelő produkciója is. Este pedig lézer fénykoncerttel és tűzijátékkal búcsúzik a rendezvény. A valódi fénypont azonban mindenkép­pen a Matyó Néptáncegyüttes új, Tímár Sándor és Zelei Ferenc által koreografált, Életút című táncjátéka lesz, amely este 8 órakor kezdődik a rendezvény helyszínén, a tűzoltópályán. A két koreográfus egyértelműen a nép­táncos hagyományokra építve követi végig az ember életét. A gyermekkort népi játé­kok segítségével idézik meg, a fiatal lányok karikázókat, a kamasz fiúk kanásztáncot járnak. Azután a párválasztó táncok segít­ségével beköszönt a szerelem, és követke­zik a produkció - és az életút - kiteljesedé­sének időszaka: a matyó lakodalmas. Végül matyó képek segítségével idézik meg a las­san lepergő mindennapokat. A vadonatúj produkciónak ezen a szombaton, a millennium jegyében lesz az ősbemutatója. Matyó lakodalmas egy tavaly készült ké­pen. A Életút csúcspontja lesz. Fotó: Sz.i. Indul a térzeneszezon Miskolc (ÉM) - Magyarországon kevés város közönségét örvendeztetik meg rend­szeresen térzenével. A ritka kivételt kép­viseli Miskolc, ahol a MÁV Koncert-Fúvós­zenekar és a Bányász Fúvószenekar jóvol­tából megőrizték ezt az igazi nyári prog­ramot. A MÁV Koncert-Fúvószenekar az idén júliusra időzítette a szezont: 2-ától, vasárnaptól kezdve hét koncertet adnak Miskolctapolcán, Lillafüreden, illetve az Erzsébet téren. Az első térzene tehát va­sárnap délután 5 órakor kezdődik Tapol­cán - népszerű műfajhoz illően népszerű Strauss, Brahms, Valkov, Novacek mű­vekkel. Képünk a Könyvtéren készült a zenekarról, ahol szintén térzenét adtak. Ez a két Mikita Gábor Miskolc (ÉM) - Egy fesztivál nemcsak az előadásokról szól, hanem a találkozások­ról is. A néző a színésszel, a színész a kritikussal és min­denki egymással nosztalgiá­zott, értékelte a látottakat - és a fesztivált.- Nagyon sok barátom, régi isme­rősöm jött el, akikkel nehéz a kapcsolatot tartani, hiába élünk a mobiltelefonok korában - mondta Igó Éva, akinek estje után nem kellett rögtön hazain­dulnia. - Nem győztem bocsána­tot kérni, amiért előadás előtt nem volt időm beszélgetni, de a jelmezeim csak az utolsó percben kerültek elő, s még bejáró próba volt a Csarnokban. Ki kellett pró­bálni rendesen a teret, mert ez sokkal nagyobb, mint a Vígszín­ház házi színpada. Az igazság az, hogy pici helyeken jobban szere­tek játszani, mert nem egy sötét arctalan tömeg riogat - meg én őket -, hanem közel kerülök a nézőkhöz, miközben szembe ta­lálkozom saját magammal, és ak­kor aztán nem lehet hazudni. Úgy érzem, a szokatlan térben is jól sikerült megmutatkoznom -, előadás után pedig végre sokak­kal szót válthattam. A kettősség krónikása Simon Judit romániai magyar újságíró kismagnójában talán még elemet is kellett cserélni, annyit dolgozott.- Ez a fesztivál attól a kettős­ségtől volt jó, hogy nem csak a hét a színház ünnepe volt Vida Péter, Darvay Nagy Adrienn, Simon Judit, Igó Éva Fotók: Dobos Klára szakmához szólt, de a közönség­hez is - mert nem baj az, ha a közönség is jól érzi magát! Óriási a jelentősége, hogy végre együtt szerepeltek a hazai és a határon túli magyar társulatok. Kellemes, jól szervezett rendez­vény volt, csak a szakmai be­szélgetéseket hiányoltam. Ren­geteg jó ismerőssel találkoztam itt, például egy Amerikában élő hajdani nagyváradi színésznő­vel. És sok új ismeretséget is kö­töttem. Sokat csavarogtam a vá­rosban, nagyon kellemes hely­nek ismertem meg Miskolcot, ahol végtelenül kedves emberek laknak. Úgy maradnék még! Biz­tos, hogy visszajövök! Hét nap - mindenkivel Vida Péter színművész miskolci lévén végig maradhatott.- Jó, hogy a szülővárosomban volt ez a fesztivál, máshol én is csak egy-két napra tudtam vol­na ott maradni. Kicsit hosszú­nak gondolom a kéthetes időtar­tamot: szerencsésebb, ha egy ta­lálkozó csak hét napig tart, de azon ott van mindenki. Év köz­ben szerencsére olyan sokat ját­szom, hogy nem nagyon nézhe­tek más előadásokat. Most az or­szágos színházi találkozó és az itteni program alapján egyeztet­tem, mit hol tudok megnézni. Nagyon tetszett Igó Éva és Sel- meczi György összjátéka az Egy nőben. Zseniális volt Fullajtár Andrea a Kés a tyúkban című drámában. Nagy élményem volt a Krétakör, azért is mert a ren­dezővel, Mohácsi Jánossal már dolgoztam együtt az egyik Egy­mást érintőben. A Balta a fülbe pedig azért volt izgalmas, mert színészként foglalkoztat, ha férfi játszik női szerepet. A színház nyelvén- Nyelvi értelemben magyar elő­adásokat láttunk, de a határon túli produkciók a román ven­dégrendezők révén a román színházi nyelvről is képet rajzol­tak - emelte ki a fesztivál érté­kei közül Darvay Nagy Adrien­né színházkutató. - Nem szere­tem a premiereket, mert ott sem az előadás minőségét, sem a va­lódi fogadtatást nem lehet meg­ítélni. Egy fesztivál megadja az újranézés lehetőségét. Jó volt, hogy egymás mellett lehetett lát­ni legendás, egy-két éve futó és új bemutatókat. Azt sajnáltam, hogy az előadások sokszor egy időben kezdődtek, így az egy na­pon játszók nem tudták megnéz­ni egymást, és nehéz helyzetbe hozták a nézőket is, akik egyéb­ként jól fogadták a látottakat, felismerték az értékeket. A szak­ma ellenállása viszont nagy volt, mondván, minek még egy fesztivál. Ám, akik nem az elő­ítéleteikből élnek, hanem szín­házat akarnak látni, azok öröm­mel jöttek a rendezvényre, amely a színház ünnepe volt. Gyerekszínház - nem gyerekes tanulságokkal Bors nénivel előadás után is találkozhattak Fotó: Dobos Klára Mikita Gábor Miskolc (ÉM) - Sokan véle­kednek úgy a hazai színházi szakmában, hogy a legprob­lematikusabb a gyerekszín­ház műfaja: hamis, harsány, édeskés, operettközönséget nevelő. A Magyar Színházak Fesztiválján látható előadá­sokat nem érhette ilyen vád. A Budapest Bábszínház Varázs- fuvola-előadásán kicsi színház fogadta a gyerekeket: a díszes páholyokba elegáns nézők ér­keztek, majd kezdetét vette a nyitány. Meczner János és Koós Iván papírszínháza arról is „mesélt”, miként néz ki egy ha­gyományos színház, milyen hangszereken játszanak a zené­szek. Ezután az előadás után már ismerősként lép be a nagy­színház világába a gyereknéző. A debreceni Vojtina Bábszín­ház előadása pedig a művészet gyökereiről sejtetett meg valamit. A Kendzsebáj menyegzője a távol­keleti népek mondavilágából me­rített, felmutatva az ősi forrást. Bodor Judit bábjai a szép szerete­tére és tiszteletére nevelnek, míg a Stúdió K előadásában Németh Ilo­na groteszk figurái - Andersen meséjére, A császár új ruhájára rí- melően - az igazság kíméletlen ki­mondására. Az ostobaság kendő­zetlenül jelenik meg a maga gro- teszkségében. Fodor Tamás és a Stúdió K több éve neveli „saját gyerekközönségét” olyan előadá­sokkal, amelyek nézői felnőtt fejjel nyitottak lehetnek a megszokottól eltérő művészet iránt is. A gyermekszínház műfajait tá­gítja jó ideje a Kolibri is. A Bors néni tulajdonképpen versszínház: Nemes Nagy Ágnes megzenésített verseivel játszott felnőtt és gyerek darab. A színház másik produkci­ója, a Kukac Matyi gyökeresen más utat járt, mint amit megszok­hattunk. Egyetlen színész, Bán János varázsolta el itt a nagyérde­műt - a színész hitele és tehetsége nélkül nincs színház, ezt is üzente az előadás a gyerekeknek. A Kaláka sztárjai Miskolc (ÉM) - A világotjárt előadók, együttesek lépnek fel a jövő héten kezdődő XXI. Diósgyőri Kaláka Nemzetkö­zi Folkfesztiválon. így pénteken a francia Mi- queu Montanaro, aki dob-fu­rulyával, népének, az okcitá- noknak jellegzetes hangszer­ével zenél. Ezen a napon hall­ható a fehérorosz Troitsa is, mely tardicionális belorusz zenét játszik modern hang­szerekkel előadva. A Brave Old World szombaton ad koncertet. A klezmer zenekar ötvözte a dzsesszt és a hagyo­mányos kelet-európai zsidó muzsikát. Vasárnap az erdé­lyi Szászcsávási Zenekar az egyik legismertebb név. Ők magyar, cigány, román és szász népzenét játsszanak ha­gyományos vonóshangszere­ken. Utánuk egy német punk- zenekar, a Bates lép fel, nép­zenei elemekre épülő dala­ikat adják elő. Ezen az estén a folkzene két legendás alak­ja Zerkula János és Fikó Re­gina is színpadra lép Játsszon és nyerjen az ÉSZAK-MOZAIKKAL! Játsszon a lapunkban hat alkalommal megjelenő mozaikjátékon, és megnyerheti a fantasztikus díjak egyikét! • Gyűjtse össze hatrészes játékunk darabjait! • Ragassza fel az összeállított képet egy levelezőlapra! • Nevét, címét, telefonszámát és a jeligét: „Észak-mozaik" írja rá a levelezőlapra, vagy borítékra! 2000. július 11-ig küldje be a következő címre: Inform Stúdió Kft. Észak-Magyarország 3501 Miskolc, Pf.: 178. I. díj: 1 db Samsung televízió (értéke: 260 200 Ft) II. díj: 1 db Samsung audio minitorony (értéke: 73 000 Ft) III. díj: 1 db Samsung videó (értéke: 66 000 Ft) (A nyereményadó befizetését az Inform Stúdió Kft. vállalja.) Sorsolás: 2000. július 13-án, 15 órakor közjegyző jelenlétében. Helyszín: Észak-Magyarország székháza (IV. emelet) Miskolc, Zsolcai kapu 3. Minél több megfejtést küld el címünkre, annál nagyobb az esélye! Az Észak-mozaik részleteit keresse lapunk következő számaiban! A játékszelvény beküldése a játékban való feltételek elfogadását jelenti. A tárgynyeremény pénzre nem váltható, más személyre át nem ruházható. Jogi út kizárva. A játékban az Inform Stúdió Kft. dolgozói és azok családtagjai nem vehetnek részt.

Next

/
Thumbnails
Contents