Észak-Magyarország, 2000. június (56. évfolyam, 127-151. szám)

2000-06-23 / 145. szám

2000. június 23., péntek Süiií-jMsEijmfúiBti # Aktuális 2 Kohold Tamás szerint volt joga hozzá Miskolc (ÉM - SzK) - A GaGa Rádió tegna­pi adásában Alakszainé Oláh Annamária alpolgármester (Fidesz), T. Asztalos Ildikó (SZDSZ) és Tompa Sándor (MSZP) érthetet­lennek és indokolatlannak tartotta, hogy Kohold Tamás magánvádas indítványát ki­terjesztette a miskolci képviselő-testületre. Mint ismert, az indítvány szerint: a DFC- üggyel kapcsolatban a Rádió GaGában el­hangzottak, és a Hírnök című hetilapban megjelent Írások valótlanságot állítanak, rágalmazóak és személyiségi jogot sértőek. Az említett három politikus egybehang­zóan kijelentette, a testület nem hatalmazta fel a polgármestert, hogy a közgyűlés nevé­ben bírósághoz forduljon, sőt nem is kérte ki a közgyűlés véleményét Kohold Tamás. Tompa Sándor annak a lehetőségét is felve­tette, hogy meg kell vizsgálni a polgármes­ter büntetőjogi felelősségét e lépése miatt. Kohold Tamás kérdésünkre elmondta: mielőtt a képviselő-testület nevében eljárt volna, megtudakolta a jegyzőtől, illetve az aljegyzőtől, ehhez van-e joga. Azt a választ kapta: ha az önkormányzatot alaptalan vád éri, nem kell a védelmében testületi hozzá­járulást kérnie a polgármesternek. A Közigazgatási Hivatal helyettes hiva­talvezetője, Tisza Tibor a konkrét ügy isme­rete nélkül nem vállalkozott arra, hogy akár általánosságban is megítélje: képvise­lő-testületi felhatalmazás nélkül jogszerűen jár-e el hasonló esetben bármely polgármes­ter. Ezt az adott ügyben a bíróságnak kell eldöntenie, jelentette ki. „A jogszabály egyedül azt mondja ki: a polgármester kép­viseli a képviselő-testületet.” Szerződés a tiszta vízért Lázbérc (ÉM) - Az észak-magyarországi ré­giót (Borsod, Heves, Nógrád) átfogó szerző­dést kötött tegnap az Észak-magyarországi Regionális Vízművek Rt. (ÉRV) a miskolci Bay Zoltán Logisztikai és Gyártástechnikai Intézettel (Bay-Logi). A szerződés a vízmi­nőség megőrzését és a vízgazdálkodási fel­adatok hatékonyabbá tételét tűzi ki célul. Az ÉRV és a Bay-Logi hosszú távú együttműködése ezen kívül megcélozza a szállítási veszteségek csökkentését is, amelyben az intézet nemzetközi kapcso­latrendszerét is felhasználják. A megálla­podási szerződés rögzíti, hogy részt vesz­nek közösen az európai kutatási, fejleszté­si programokban, kihasználva az azokban rejlő lehetőségeket. Ennek keretében a térinformatikai rendszer fejlesztését, a víz minőségének ártó környezeti hatások és a vezetékek állapotának felmérését is célul tűzték ki. Törekszenek arra, hogy felhasz­nálják a franciaországi Lorraine tarto­mány e területen szerzett tapasztalatait. Csak „megtűrt vendég” a tévéképernyőkön Az ismeretterjesztő filmek fórumán az egykori fesztivál éledhet újjá György István nyilatkozik. A rendezvény figyelemfelhívás is. Miskolc (ÉM - BAL) - Re­ménytelen a filmes szakma, azon belül is az ismeretter- jesztőfilm-készítés helyzete. Vagy mégsem? - a tegnap nyílt kétnapos szemle talán megkérdőjelezi a fenti véle­kedést. A nyitány keretében először elis­meréseket nyújtottak át a valami­kori szervezőknek, segítőknek - Feledy Gyulának, Szebeni Zoltán­nak, Kovács Attilának (Gyarmati Béla és Kovács György távolléte miatt nem vehette át) -, majd a polgármesteri hivatal, illetve a fő­védnök polgármester nevében Szádeczki Zoltán jegyző köszön­tötte a résztvevőket. Mint mond­ta, a szervezők ezúttal arra vállal­koztak, hogy újrateremtsenek va­lamit, ami már meghalni látszott. Miskolc, a két másik nagyváros­sal, Péccsel és Veszprémmel egye­temben, sajnálja elvesztett filmes fórumát, amelyek „életben tartot­ták a magyar filmművészetet”.- Nincs arról felmérés, a tévé­nézők közül ki hányszor vált na­ponta csatornát, de tudom, hogy egyre többen vannak, akik nem ezt vagy azt a tévéadót nézik, ha­nem például a Spektrum-televízió műsorát - jelezte Szádeczki Zol­tán azt a ráutaltságot, ami az is- meretterjesztőfilm-készítést meg­határozó módon a televíziózáshoz köti. Ugyanerről beszélt később előadásában Veress József is. Az ismeretterjesztő filmek je­lentősége a hatvanas években nőtt meg - idézte fel a Magyar Filmintézet munkatársa ami­kor úgy tűnt, „többet engednek meg” nekik, hamarabb felfedez- (het)nek dolgokat, mint a tudo­mány. Akkor ezek a filmek meg is találták útjukat a közönség­hez - ma viszont „ez a legsebez­hetőbb pontja a történetnek”. A szakember úgy fogalmazott: a műfaj az elmúlt évtizedek során leszorult a mozivászonról, ám a tévé képernyőjén is csak meg­tűrt vendég lett.- A filmek nem pusztán infor­mációkat közöltek, de új össze­függéseket tártak fel. Egyfajta társadalmi-politikai küldetést teljesítettek - vallotta Veress Jó­zsef. - Mára viszont nemcsak az a baj, hogy a műhelyek zilálód- tak szét és a keresdelemi tévék elszívják a levegőt az ilyesfajta filmek elől, de az életképességük is megkérdőjeleződött. 1989, az utolsó miskolci fesztivál óta is születtek kiemelkedő, esemény­számba menő alkotások, ám ezek csak azon néhány szakmai fórumon láthatók, egy vagy két alkalommal. Holott időközben az eszközök kiszélesedőben van­nak, olyan új formák jelentek meg, amelyek például a politika manipulatív természetére tudják ráirányítani a figyelmet, érde­kes eredménnyel járó kísérletek folytak a műfaj megújítására. - Mindennek ellenére a szakem­ber kénytelen volt kijelenteni: a helyzet egyre reménytelenebb. Az, hogy a hagyományos (ke­reskedelmi és közszolgálati) tévék egyre kevesebb teret adnak az is­meretterjesztésnek, György Ist­ván szerint is megrövidíti az em­berek tudományos érdeklődését.- A filmművészetnek és az is­meretterjesztésnek előtte kell jár­nia a közönségigénynek. Ebben a hasonló rendezvények segíthet­nek. Csakhogy a tévék közremű­ködése nélkül hiába is sikerülne felkelteni az érdeklődést a műfaj iránt. Meg kellene érteniük, hogy az üzleti érdekek mellett léteznek kulturális szempontok is - mond­ta kérdésünkre a rendező, aki bí­zik abban, hogy az újjáéledő mis­kolci rendezvény újra évente visszatérő hagyománnyá válik; tíz éve ezen dolgozik - magyaráz­ta. Ehhez az önkormányzat nevé­ben csatlakozott Szádeczki Zol­tán, aki kijelentette: „Bízom ab­ban, hogy Miskolc ismét fesztivál- város lesz”, s a filmeseket úgy jel­lemezte, mint akik „nagyon sokat tehetnék azért, hogy Miskolc ne­ve a jövőben máshogy csengjen”. Hatándőre és készre lesz készen a Cora Miskolc (ÉM - FL) - Bejárást tartottak tegnap a Miskolc- Görömbölyön épülő Coránál a nemzetközi áruházlánc képvi­selői. Tették ezt annak bizo­nyítására: az építést semmi nem hátráltatja, az áruházat határidőre, kész állapotban nyitják meg október 25-én.- A híresztelések ellenére az épületet és környékét nem ön­tötte el a talajvíz, sőt, hamar megkezdhetjük az áruház belső berendezését - tájékoztatott Csö- könyei Attila, a miskolci Cora igazgatója. Mint elmondta: a francia cég minden magyarországi hipermar- ketjében egyformán nagy áruvá­lasztékra számíthat a közönség. Miskolcon még ettől is többre, mert már most folynak a tárgya­lások helyi beszállítókkal, akik még gazdagabbá tehetik a kínála­tot. A több mint 7 milliárd forint­ba kerülő, tízezer négyzetméteres eladótérrel rendelkező áruház na- -gyobbik része lesz a hipermarke- té, amelyben összesen 50 kassza biztosítja a gyors kiszolgálást. A másik, kisebbik rész 23 helyiségét bérbe adják, ezek iránt már most is nagy az érdeklődés. Az áruház­ban 100-110 ezer féle termék lesz. A beruházók reményei szerint árukészletük ötévenként teljesen kicserélődik - a kínálat folyama­tos megújítása eredményeként. Kétségbevonhatatlan, a Cora építése lázas ütemben, a tervek szerint folyik. A parkolóbanMár bent is szerelnek Fotó: b. t. már az utolsó simításokat vég­zik az aszfaltozok, bent pedig, a vázak között, a tető alatt folyik a burkolás, festés, szerelés. Csökönyei Attila elmondása alapján már „látszik”, hol lesz­nek a különféle árucikkek, a raktárak, hűtőhelyiségek, a pék­ség, az automata üvegvisszavál­tó, milyen lesz a 600 dolgozót el­látó szociális blokk...- A Cora-befektetőcsoport ele­ve úgy vette meg ezt a területet, úgy építi meg a mostani épüle­tet, hogy további bővítéssel szá­mol. Azzal, hogy a város, a me­gye fejlődik, nő a vásárlóerő, és szükség lesz a most épülő Cora mellé egy újabb, a választékot tovább bővítő áruházat építeni - nyilatkozta az igazgató. r- iszu-marunftSzáG * Miskolc és Borsod-Abaúj-Zemplén megye független napilapja A kiadó vezetője: Szabó Miklós Szerkesztő: Bánhegyi Gábor Rovatok: gazdaság: Méhes László (211-es mellék), kultúra: Csörnök Mariann (210-es mellék), sport: Berecz Csaba (241 -es mellék), társadalom: Bujdos Attila (212-es mellék), térség: Buzafalvi Győző (430-as mellék). Szerkesztőség: 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, Pf.:351. Szerkesztőségi fax: 501-262 Telefon: 414-022 A központ jelentkezése után közvetlenül tárcsázhatók a rovatok mellékei, valamint a titkárság: 201, Hírügynökség: Magyar Távirati Iroda (MTI), European Press Agency (EPA). Kiadja az Inform Stúdió Kft. Ügyvezető igazgató: Josef Kogler Felelős kiadó: Szabó Miklós Terjesztési vezető: Seszták Ottó (06/20-958-9923) Marketingvezető: Szókéné Kórik Erika (06/20-977-5596) Hirdetési vezető (Miskolc): Farkasné Lovász Zita (06/20-9147-209) Hirdetési vezető (térség): Maros Éva (06/20-333-2530) A kiadó címe: 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, Pf.: 178. Telefon: 414-022 Hirdetési fax: 501-260 Marketing és terjesztési fax: 501-261 Az áruspéldányokat terjeszti az Inform Stúdió Kft. Gere Sándor (304-es mellék) Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a Magyar Terjesztés-ellenőrzési Szövetség Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., 4031 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Kézbesítési problémáikat az alábbi ingyenesen hívható telefonszámon jelezhetik: (06-80) 305-305. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél és a kiadóban, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió . Kft. Bank Austria Creditanstalt-nál vezetett 10911004-00000002-01580060 bankszámlaszámra, valamint megrendelhető a kiadó címén. Ar előfizetési díj egy hónapra 699 forint, negyedévre 1990, fél évre 3990, egy évre 7590 forint. A lap példányonkénti ára hétfő és csütörtök között, valamint szombaton 37 forint, a pénteki lapszám a TV Plusszal 44 forint. Az előfizetés lemondása 30 napos határidővel, írásban történhet. Index: 25 655. ISSN 0133-0357 Nyomás: Inform Stúdió Kft., 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (52) 413-101. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza! ^lATESZ' Bor: augusztustól engedéllyel Miskolc (ÉM - ML) - A bor jö­vedéki termékké válásához kapcsolódva a bortermelők­nek regisztráltatniuk kell magukat. A bortermelői en­gedély kiadásához szükséges nyilvántartásba vétel egy hét múlva lejáró határideje előtt azonban alig tíz száza­lékuk tett eleget e kötele­zettségnek. A bor augusztus 1-jétől jövedéki termék lesz, ami azt jelenti: at­tól az időponttól kezdve bort - ezer liter fölötti mennyiségben - csak engedéllyel lehet előállíta­ni. A szőlőtermelők, borosgaz­dák, borforgalmazók - attól füg­gően, hogy a törvény mely kate­góriájába tartoznak - amennyi­ben június 30-ig regisztráltatják magukat, a vámhatóság elenge­di számukra az államigazgatási eljárási illetéket, a boradóraktá­rak pedig a megbízható adós kedvezményét élvezhetik a biz­tosíték megállapításánál. A Vám- és Pénzügyőrség Észak-magyarországi Regionális Parancsnoksága - korábbi felmé­rések alapján - a régióban közel 37 ezer (megyénkben mintegy 20 ezer) szőlőtermelői, 5 ezer egy­szerűsített adóraktári, míg 115 bor adóraktári engedély kiadásá­val számolt. Tegnapig azonban csupán 4000 bortermelői, 50 egy­szerűsített adóraktári, illetve 2 adóraktári engedélykérelem ér­kezett a parancsnokságra, s a ké­relmek fele hibás - tudatta teg­nap tájékoztatón Bodrogi Tibor regionális parancsnokhelyettes. Azoknak, a borral gazdasági tevékenységet folytatóknak azonban, akik elmulasztják a re­gisztrációs határidőt, a július 31- én készletükben lévő bor után fogyasztási adót kell fizetniük, augusztus 1-jét követően pedig jogszerűen nem foglalkozhatnak új bor előállításával - hívta fel a figyelmet a parancsnokhelyettes. Kovács Gyula alezredes, a jöve­déki osztály vezetője hozzátette: kérelemre a vámhivatalok a jövő héten is kitelepülnek a hegyköz­ségekbe - mint tették azt az el­múlt időben is -, s a vámosok se­gítenek az adóbevalláshoz hason­lítható ívek kitöltésében, illetve átveszik az engedélykérelmeket. A legfontosabb azonban - tette hozzá -, hogy a regisztrációra kö­telezettek június 30-ig akkor is nyújtsák be folyamodványaikat, amennyiben a szükséges mellék­leteket nem tudják csatolni, mert ilyen esetben a későbbiekben le­hetőség van hiánypótlásra. A nagy számú, hiányzó kérelemre tekintettel ezért a vámhivatalok június 28-30. között munkaidőn túl is fogadják az ügyfeleket. Emlékeztetett viszont arra: nem kell engedélyeztetni tevé­kenységüket azoknak, akik 1500 négyzetméter alatti szőlő- területtel rendelkeznek, illetve 1000 liternél kevesebb bort állí­tanak elő. Hirdetés NÉPSZABADSAG sinttii ■bíomusic iWF ifiig 352S MskOlC. Srfclwurtt56„ http://biomusic.mentlia.liii íntemetközvetítés A RSZIWAL ÚJRA IECSBP! kxi. Krím mm Fotuismiú Július 1-9. Bl Diósgyőri vár a) ^ Ingyenes programok: Júlus 6. Utcazene Miskolcon a miskolci minorita templomban 1 BORSODI)

Next

/
Thumbnails
Contents