Észak-Magyarország, 2000. június (56. évfolyam, 127-151. szám)

2000-06-21 / 143. szám

2000. június 21., szerda Munkaerőpiac / Állás v2 Munkaközvetítők szerepe Budapest (MTI) - Elismeréssel szólt a magyarországi munkanélküliség csökke­néséről Ted Hanisch, a Foglalkoztatási Szolgáltatások Világszövetségének norvég elnöke. Mint elmondta: szerinte az uniós átlaghoz mérve is kedvező magyarországi munkanélküliségi rátához a szocialista be­rendezkedés idejében megkezdett szerke­zetváltási próbálkozások is hozzájárultak. A norvég munkaügyi szakember hazájá­nak gyakorlatáról szólva tudatta: a mun­kaerő-kereslet, -kínálat közvetítésében 50 százalékos részarányt képvisel az állami intézményhálózat. A munkáltatók által bejelentett álláshelyek körülbelül 85 szá­zalékát sikerül betölteni. Székely Judit, az Országos Munkaügyi Kutató és Módszertani Központ igazgatója elmondta: Magyarországon alacsonyabb, 30 százalék körüli az állami intézményhálózat szerepe a munkaközvetítésben. Pályáztatás révén a munkavállalók körülbelül 10 száza­léka helyezkedik el, a hirdetések segítségé­vel 30 százalék, rokoni, informális kapcso­latok hozzájárulásával 25 százalék, s a ma­gán munkaközvetítők segítségét igénybe vevők aránya 5 százalék alatti. Az állami munkaerőpiaci hálózathoz bejelentett állá­sok általában 40-50 százalékát sikerül betöl­teni havonta. Ennek oka, hogy sok a rend­kívül alacsony keresetet kínáló munkale­hetőség, főként a feldolgozóiparban, illetve a szakmai képzéssel, átképzéssel vagy a te­rületi eltérések miatt nem sikerül megfele­lő munkavállalókat kiközvetíteni. Romák üzeme Barcs (MTI) - Huszonnégy embernek munkát adó foglalkoztató központot épít Barcson a Hátrányos Helyzetű Cigány Fi­atalok Kulturális Egyesülete. A hét éve működő egyesület 16 millió forintot nyert az Országos Foglalkoztatási Alap pályáza­tán. Az összeg egy részét a foglalkoztató üzem építésére használják fel, a fennma­radó hányadot - kiegészítve a munkaügyi központ támogatásával - munkabérre for­dítják. A vállalkozás fő tevékenységként kommunális feladatokat lát el. A szezon sem javít a mutatón Munkanélküliségben továbbra is első Borsod-Abaúj-Zemplén diplomás: 875 26 399 középfokú szakképesítésű Regisztrált munkanélküliek összesen: 55 785 \ 28 511 szakképzetlen 2000. május Forrás: - Grafika: ÉM Miskolc (ÉM) - A szezonális munkaerőkereslet, vala­mint a különböző foglal­koztatási programok hatá­sára gyorsuló ütemben csökkent májusban a Bor- sod-Abaúj-Zemplénben nyilvántartott munkanélkü­liek száma. A megye 20,9- ről 20,2 százalékosra csök­kent munkanélküliségi rá­tája azonban továbbra is a legmagasabb az országban. Május végén 55 785 fő munka- nélkülit tartottak nyilván a megyei munkaügyi kirendelt­ségek, ami 4 ezer fővel keve­sebb, mint a februári csúcs idején. A létszámtöbblet - mint az a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Munkaügyi Központ legfrissebb jelentéséből kiderül - az elmúlt évhez viszonyítva is folyamatosan mérséklődik. Ennek ellenére a májusban mért 20,2 százalékos munkanél­küliségi arány - a Szabolcs- Szatmár-Bereg megyei 19,8 szá­zalékhoz hasonlóan - messze nagyobb, mint az ország leg­jobb helyzetű megyéiben, illet­ve a fővárosban mért érték (Győr-Moson-Sopron 4,6 száza­lék, Pest megye 5,2 százalék, Vas megye 5 százalék, Buda­pest 3,1 százalék). A pályakezdőként nyilván­tartott fiatal munkanélküliek számának apadása március óta töretlen, s az összlétszámra jel­lemzőnél gyorsabban csökkent. Ebben az évben még nem volt olyan hónap, hogy a pályakez­dő munkanélküliek száma meghaladta volna az egy évvel korábbi létszámszintet. A má­jus végi zárónapon 11,5 száza­lékkal (641 fővel) maradt el a tavaly májusitól. Elgondolkod­tató azonban, hogy a májusban első ízben regisztráltak között egyre több az olyan fiatal (a 163-ból 103), aki csupán általá­nos iskolai végzettséggel ren­delkezik, s ezek negyede még a 8. osztály elvégzéséig sem ju­tott el. A többiek között a szak- középiskolából kikerültek ará­nya domináns, a szakmunkás- képzőt és gimnáziumot végzet­teké kisebb. Az év folyamán május volt az első hónap, amikor a megye valamennyi munkaügyi kistér­ségében fogyott a nyilvántar­tott állástalanok száma. Ez a kisebb körzetekben néhány tíz főt, míg a nagyobbakban 200 fő körüli, illetve efölötti létszá­mot jelent. Éves összehasonlí­tásban azonban továbbra is csak Miskolc, Ózd, Mezőkö­vesd, s újabban Tokaj térségé­ben figyelhető meg nagyobb apadás. A közmunkaprogramok és a képzéssel, tréninggel kombi­nált foglalkoztatási progra­mok indítása nyomán tovább bővült a munkaerő-kereslet a megyében. Május folyamán 4223 új munkaerőigényt regisztráltak a kirendeltségek, mintegy 10 százalékkal (370-nel) többet, mint áprilisban. A növekedés azonban egyér­telműen annak köszönhető, hogy a közmunka címén támo­gatást elnyert megyei munkál­tatók - zömében a települési önkormányzatok - a hónap fo­lyamán kezdték meg a prog­ramjukban megjelölt feladatok elvégzését. Közmunkák során több mint ezer munkanélküli 5-7 havi foglalkoztatása válik lehetővé közel száz településen, ahol a csapadék-, ár- és belvíz elleni védműveinek, csatornák tisztí­tására, javítására kerül sor. FELVESSZÜK A RITMUSÁT £ CIB BANK 3525 MISKOLC, DÉRYNÉ U. I 1. Telefon: (46) 412-399 Ltkdtéil Idé 1 hét 2-3 hót 1-2 hó 3hó 6 hó 12 hó r CIB bankszámla 6,000 7.500 8.500 8,250 8,000 7.500 2,000 (EBKM) (6,08) (7.60) (8.62J (8,36) 8,11) (7.60) (2.05) MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE 50EF1-5MFI 5-10 MFI 10 M Ft felett UfcűM k» tm lan* {%) EBKM ívm tar* (%| EBKM tvw Imi (%) EBKM 1 hó 8,750 (8,87) 8,875 (9,00) 9,000 (9,13) 3 hó 8,500 (8,62) 8,625 (8,74) 8,750 (8,87) 6 hó 8,500 (8,62) 8,625 (8.74) 8,750 8,87) 12 hó 8,000 (8,11) 8,125 (8.24) 8,250 (8,36) Lejárat előtti visszaváltás esetén a kamat a mindenkori CIB Classk: Magánszámla alsó kamatsávjával megegyező CIB Classlc Magánszámla CIB XL Átutalási Magánszámla XL/Classlc tévőt ktmtUi: évet kamut (%) EBKM 0-100 EFt-lg3,000 3,08/3,08 100 E Ft-1 M Ft4,0004,13/4,12 1 MFI felett 7,0007,33/7,29 CIB Takarékszámla (min. 50 E Ft) távot kamtltl:évet kamat {%) EBKM 0-50 E Ft-ig3,000 3,08 50 E Ft-1 M Ft 7,0007,33 1M Ft felett 9,0009,52 KINCSEM betét kamata magánszemélyek részére (min. 50 E Ft) évtt ktmtl (%)EBKM 3 hónap 8,7508,87 6 hónap 8,750 8,87 12 hónap 8,2508,36 Lejárat előtti visszaváltás esetén a bank kamatot nem fizet. KINCSEM 2000 kötvény (min. 10 E Ft) évtt ktmtl {%) EHW 1 hó 8,7508,75 3 hó 8,7508,75 6 hó 8,7508.75 12 hó 8,250 8,25 ‘ Az EHM kamatai az éves kamattal megegyezőek. Évet kamat (%) Folyószámlahitel20,00 Betétőrző hitel 16,50 Lombardhitel 18,00 Ingatlanfedezet mellett nyújtott - lakáscélú hitel kamat17,50- egyéb célú hitel kamat CIB Otthonteremtő Hitel 19,50 1 éves kamatperiódus12,80 5 éves kamatperiódus 11,20 CIB Személyi kölcsön25,00 THM: 30.93-36.84%. 3%-os kezelési költség mellett Évm ktmtl (\) HUF primo rate 13,85 CIB^0640 242 242 A BANCA COMMERCIAI.E (TA11ANA CSOPORT TAGJA t|-i! ffltúMWilA MOV ____I___________________^_________ Szakma/állás Létsz. TelepülésÉrd. (tel.) Szakma/állás Létsz. Település Érd. (tel.) MMK Kirendeltség Miskolc Zombori u. 2. T.:46-346-022 Angol nyelvtanár-főiskola- 1 Miskolc Anyaggazdálkodási csoportvezető 353-022(19 NC CNC esztergályos -szakk.- NC eszterqályos.gépkez., forgácsoló -szakm.­10 Kecskemét 10 Kapuvár 06-30-256-9293 99/332-382-közg.egy.-1 Miskolc46-379-333NC esztergályos -szakm.-2 Sárvár 95-320-052 Asztalos -szakm.-1 Miskolc06-30-9552-519NC gépkezelő -szakm.­2 Sárvár95-320-052 Asztalos -szakm.-2 Miskolc413-688NC-CNC forgácsoló -szakm.-10 Kecskemét 35/350-111 Autódaru-kezelő -szakm.- .1 Budapest29-320-523/104 Üzletkötő 6 Miskolc360-673 Autószerelő -szakm.-1 Budapest29-320-523/104 Üzletkötő -középf.­20 Változó60-349-416 Autószerelő -szakm.-3 Gödöllő28/422-119 Pék -szakm.­5 Miskolc 370-566 Autóvillamossági szerelő -szakm.-2 Gödöllő 28/422-119 Pincér -szakm.­2 Ernőd20-9283-546 AWI hegesztő -szakm.- Autószerelő -B kat.jog., 2 Miskolc361-777 Pultos -szakm.- Pultos -szakm.­1 Miskolc 2 Miskolc 06-20-3328-575 20-2185-572 számítóejépism.- Ács-állvanyozó -szakm.­1 Miskolc 06-20-316-7295 Pultos -szakm.­1 Miskolc20/913-9060 25 Zalaegerszeg 1 Miskolc 92-313-250/105 Pultos -szakm.­1 Alsózsolca20-9855-398 Ált.lakatos+hegesztő325-633 Pultos -szakm.­1 Miskolc06/20/9844-112 Árokásó-gépkezelő -szakm.-1 Kistokaj46-404-087Pultos -szakm.-2 Miskolc 20/2185-572 Bádogos -szakm.­3 Zalaegerszeg92-313-250/105 Pultos-felszolgáló -szakm.­3 Balatonfüred06-87-482-033 Betanított munkás -8 ált.-10 Budapest 20-9721-909Raktáros -középfokú-3 Miskolc501-420 Betanított műanyaggyártó-gépkezelőRaktáros -középfokú-1 Miskolc 412-513/162-középf.­2 Miskolc 30-9285-807Reklám-grafikus -főisk.-2 Miskolc 325-011 Biztonsági őr4 Alsózsolca20/950-9840Segédmunkás -8 ált.-6 Miskolc 326-525 Boltvezető/építőipari termék, szakk.- 1 Miskolc06-30-269-7058Statikus tervező -egy., számítógépism.-1 Miskolc 413-711 Bútorszövet-eladó -szakm.-1 Miskolc359-106 Szakács -szakm.­2 Miskolc369-411 CNC programozó -szakk.-1 Miskolc500-400 Szakács -szakm.­1 Miskolc 06/60/456-085 C02-AWI hegesztő -szakm.-10 Gyöngyöspata30/203-4469 Szakács, főszakács -szakm.­2 Balatonfüred 06-87-482-033 Csőszerelő -szakm.­10 Változó06-20-332-3226 Szakács -szakm ­1 Siófok84-312-419 Csőszerelő -szakm.-2 Miskolc 362-200 Szakács-szakm.­3 Szombathely 94/311-088 Eladó-pénztáros3 Miskolc 20-9523-913 Szakács-szakm.­1 Balatonföldvár 06/30/9566-500 Elektronikai műszerész -szakm.-4 Győr 1 Alsózsolca 06-30-256-9293 Szakápoló -szakm.­10 Miskolc 352-033 Élelmiszer-eladó -szakm.­46-407-304Szakorvos ált., vagy háziorvos -egy. 1 Miskolc514-591 Élelmiszer-eladó -szakm.-2 Miskolc369-624Szerkezeti lakatos -szakm.-10 Változó 23-360-066 Ének-angol szakos tanár -főisk.-1 Ernőd46-476-234 Szerkezeti lakatos -szakm.­5 Miskolc 346-125 Építőmérnök -főisk., egy.­1 Miskolc30-9553-960 Szerszámkészűtő -bet.­5 Budapest 30/203-4469 Épület gépész mérnök tanár1 Miskolc353-022/19 Szerviztechnikus -szakk.­1 Miskolc46-507-720 Felszolgáló -szakm.-1 Siófok84-312-419 Szobafestő-mázoló -szakm.­1 Miskolc06-30-269-7058 Felszolgáló -szakm.­2 Ernőd 06-20-3411 366Szobafestő-mázoló -szakm.­5 Nagykanizsa30/227-3204 Felszolgáló-pultos -8 ált.-4 Bükkaranyos 46-476-330 Szobafestő-mázoló -szakm.-1 Alsózsolca 406-728 Festő-mázoló -szakm.­1 Változó 06-20-924-7786Tanácsadó -főisk.-10 Miskolc 46-501-720 festő-mázoló -szakm.­‘4 Változó06-1-290-6306 Tanár -főiskola-1 Újcsanálos46/450-274 Festő-mázoló-homokszórc -szakm.­10 Dunaújváros30-9158-210 Tanár -matematika szakos, egy.­1 Miskolc370-710 Fémforgácsoló v. esztergályos -német Tanár -történelem szakos, egy.­1 Miskolc370-710 v. angol nyelvt.­Fonó, fonodái géphez anyagmozgató -8 áH 4 346-022Tanár -német szakos, egy.-1 Miskolc370-710 .-14 Budapest1-290-4790 Tanár matematika szakos -főiskola­1 Hejőpapi49/351-372 Forgácsoló -szakm.- Földmérő-mérnök tanár -egyetem­2 Sárvár 95/320-052 Tanár fizika szakos -főiskola­1 Hejőpapi49/351-369 1 Miskolc 353-022/19 Tanár földrajz szakos -főiskola­1 Hejőpapi49/351-369 Fúrómunkás -betanított­2 Miskolc501-955 Tanár rajz szakos -főiskola­1 Hejőpapi49/351-369 Gépiforgácsoló, szerszámkészítő -szakm.-1 Solymár Gipszkartonszerelő -németországi 26-360-033 Tanár ének szakos -főiskola- Tanár számítástechnikai -főiskola­1 Hejőpapi 1 Hejőpapi 49/351-369 49/351-369 tapasztalat-3 Németország 1-315-0385 Területi képviselő - míszaki tanácsadó 1 Budapest 20-9333-480 Híddarus -8 ált.-1 Budapest 1-261-4444/111Toronydaru-kezelő -szakm.­1 Budapest29-320-524/104 Híddarus /101/ -targoncavez. Szakm- 1 Miskolc561-310 Térinformatikus mérnök tanár -egyetem-1 Miskolc 353-022/19 Hidegburkoló -szakm.-5 Zalaegerszeg 92-313-250/105 Varrónő -szakm.­10 Miskolc342-727 ívhegesztő -szakm.- Karosszéria-lakatos -szakm.­3 Változó 1 Miskolc 370-615 367-357 Varrónő -szakm.­Vas és fémszerkezeti lak. C02 heg. 2 Miskolc375-756 Karosszéria-lakatos -szakm.­1 Miskolc405-870-szakm­10 Miskolc372-725 Képviselő -gimn.­5 Miskolc 413-577Vasszerkezeti lakatos -szakm.-2 Miskolc 413-688 Kézi gyertyaöntő -bet.m.20 Sopron99/511-324 Vendéglátóipari eladó -szakm.­1 Miskolc432-507 Kollégiumi nevelő tanár -egyetem- Konyhai kisegítő 1 Miskolc353-022/19 Villanyszerelő -szakm.-1 Sajóecseg 1 Változó 346-284 1 Gyenesdiás83-316-483 Villanyszerelő -szakm.- Viráqkőtő -szakm.­370-615 Konyhai kisegítő - 8 ált. - Kovács -szakm.­2 Balatonfüred 06-87-482-033 2 Miskolc 06-30-9459-465 2 Miskolc413-688 MMK Kirendeltség Misko1cTÍSi5yárür43. rét.: 467370-955 _ “ Kötőgép-kezelő -szakm.­2 Miskolc 06/30-2180-541 Acélszerkezeti lakatos -szakm.­5 Miskolc 367-436 Központifűtés-szerelő -szakm.-2 Miskolc361-777 Autómotorszerelő -szakm.­1 Miskolc419-298 Kőműves -szakm.-3 Változó20-9244-989 Autószerelő -szakm.­3 Gödöllő28-422-119 Kőműves -szakm.-50 Zalaegerszeg 3 Miskolc 92/313-250/105Autóvillamossági szerelő -szakm.­2 Gödöllő28-422-119 Kőműves-szakm.­331-557/105 Ács-állványozó -szakm.-2 Pomáz26-325-554 Kőműves -szakm.-3 Miskolc331-557/105 Ács-állványozó -szakm.­2 Miskolc06-60-480-891 .akatos -szakm.-10 Változó 06-20-332-3226Ács-állványozó -szakm.­10 Miskolc401-662 .akatos-hegesztő -szakm.­1 Miskolc370-130Asztalos -szakm.­5 Miskolc346-125 .akatos-hegesztő -szakm.-20 Üröm 06-30-9453-510CO hegesztő -szakm.­1 Változó367-436 .akatos -szakm.­3 Gödöllő28/422 119 Esztergályos -szakm.­1 Miskolc401-451 .akatos -szakm.-5 Kistokaj20-9260-502 Élelmiszereladó -szakm.-1 Miskolc06-20-9697-484 .égtechnikai szerelő- szakm.­2 Miskolc362-200 Épületasztalos -szakm.-1 Miskolc419-298 i/lagyar-tőrténelem szakos tanár -főisk.-1 Ernőd 46-476-234 Épületasztalos -szakm.-2 Pomáz26-325-554 /larós, esztergályos -szakm.- /latematika-technika-szám.techn. 5 Solymár 26-360-033 Faanyagvédelmi szakmunkás -szakm.-14 Pomáz Felszolgáló -szakm.- 8 Tihany 26-325-554 87-538-536 zakos tanár -főisk.­1 Ernőd46-476-234Formázó -szakm.­5 Orosháza68-413-711/355 /lezőgazdasági gépszerelő -szakm.-1 Miskolc06-30-9285-101Gépészmérnök -egy.­1 Miskolc 370-615 Mélyépítő művezető -szakk.- dinősített hegesztő -szakm.­1 Kistokaj46-404-087 Gépészmérnök -egy.­1 Miskolc412-080 1 Miskolc561-310Hidegburkoló -szakm.­2 Miskolc 06-60-480-891 dinősített hegesztő -szakm.- dinősített hegesztő -AWI komb. 10 Változó06-20-332-3226Híddarus 12,5 t -8 ált. + darusvizsga- Kertész -szakiskola­1 Székesfehérvár 1 Miskolc 346-433 346-125 02, szakk.­10 Változó23-360-066 Kevertgázas hegesztő -szakm.-1 Miskolc 346-433 /lüanyag-csőszerelő -szakm.­2 Miskolc362-200Konyhai kisegítő -8 ált.- Kőmíves -szakm.­5‘ Tihany 87-538-536 lűszaki eladó1 Miskolc345-711 2 Pomáz 26-325-554 lűszerész -szakm.-1 Miskolc370-566 Kőmíves -szakm.­2 Miskolc06-60-480-891 lűvezető -mélyépítő szakk.-1 Miskolc 46-354-025Kőmíves -szakm.­1 Miskolc412-080 apközis nevelő -főisk.-1 Ernőd46-476-234 Kőmíves -szakm.­10 Miskolc401-662 Búül MUi'IKAÜMYI KÖÜQi'l f ________________________________________í___ftafi - 1_______ Szakma/állás Létsz. Település Érd. (tel.) Szakma/állás Létsz. Település Érd. (t Lakatos -szakm.- Lakatos-hegesztő -szakm.- Minősített hegesztő -szakm.- NC esztergályos -szakm.- NC marós -szakm.- Minőségellenőr -kohászati, szakk.- Olvasztár -szakmm.- Öntödei hegesztő -szakm.- Pénzügyi ügyintéző -érettségi­pultos -szakm.- Programfejlesztő -főisk.- Szabász -szakm.- Szakács -szakm.- Szerkezeti lakatos -szakm.- Szerszámkészítő -szakm.- Szobalány -8 ált.- Targoncavezetö -ált.isk.- Varrónő -szakm.­V i I lanyszerelő -szakm.­_____ MMK Kirendeltség Szerencs, Kassa u. ÁngőFbármely szakösTanár Angol óraadó nyelvtanár Általános iskola: tanár ­szoc. pedagógus Biológia-kémia szakos tanár Biztosítási üzletkötő Biztosítási üzletkötő Biztosítási üzletkötő Eladó Felszolgáló Gépjárműszerelő Kémia-fizika, rajz-ének-testnevelés szakos tanár Kozmetikus -szakm.­Kőműves -szakm.­Lakatos Magyar-rajz szakos tanár Műszaki előkészítő Operátor Operátor Óvodapedagógus Palackozási csoportvezető Szakács -szakm.- Tűző-ragasztó Üzletkötő /iskolai taneszközök/ Üzletkötő Varrónő Varrónő Vasszerkezeti gyártás-előkészítő Gödöllő Miskolc Miskolc Miskolc Miskolc Orosháza Orosháza Orosháza Miskolc Miskolc 10 Budapest Miskolc Tihany Miskolc Miskolc Tihany Miskolc Miskolc Miskolc !3. Tel.: 47/361-909 1 “Megyaszó 1 Szerencs 2 Megyaszó 1 Abaujszántó 10 Szerencs térsége 10 Szerencs térsége 8 Lakóhely szerint Szerencs Szerencs Szerencs Újcsanálos Mezőzombor Változó Bodrogkeresztúr Megyaszó Szerencs 10 Zalaegerszeg 10 Tatabánya 1 Újcsanálos 1 Mezőzombor 1 Szerencs Bekecs B.-A.-Z. megye Lakóhely szerint Abaújker Szerencs-M.zombor Újcsanálos Változó 28/422-119 412-080 405-944 401-033 412-825 68/413-711/355 68-413-711/355 68-413-711/355 06-30-9556-167 06-30-264-6293 1-436-0880 412-811/122 87-538-536 346-125 346-433 87-538-536 06-60-480-891 412-811/122 412-080 47-350325' 20/9313-710 47-350-031 47-330-075 20-988-6907 60-348-720 47-353-644 47-361-107 47-361-909 47-361-321 46- 450-274 47- 369-374 47-361-907 47-363-044 47-350-025 47-361-309 47-361-107 47-361-107 46- 450-273 47- 569-410 47-361-107 47-368-125 47-361-107 47-361-736 47-361-909 47-361-909 30-239-5803 47-364-275 Villanyszerelő MMK Kirendeltség Mezőkövesd, Dózsa Gy. u. 2JT4Í-31J^5Í Biztosítási ügyintéző- ^Mezőkövesd 49-5ÖÓ-014 CO minősített hegesztő 4 Értékesítési vezető 2 Fémszerkezeti lakatos 4 Gépi varró 3 Hegesztő 2 Hegesztő -CO, AWI- 5 Üzleti munkatárs -középísk.- 5 Üzletkötő -középisk.- 3 Üzletkötő 5 Mezőnagymihály 06-60-459-373 Mezőkövesd 60-210-8584 Mezőkövesd Mezőkeresztes Mezőkövesd Mezőkövesd Mezőkövesd Mezőkövesd Mezőkövesd MMK Kirendeltség EdeTény, István K. u. 51. T,: 48-341-846 49-411-090 49-331-265 49-411-090 49-413-415 49-500-014 49-412-263 60-210-8584 Asztalos -szakm.- 5 Szuhogy Ápoló-gondozó -szoc.képesítés- 4 Edelény Befektetési tanácsadó -érettségi- 5 Edelény Biológia-rajz, v. gyógypedagógiai szakos tanár, v. tanító 1 Szendrőlád Biztosítási ügyintéző -érettségi- 3 Edelény Családgondozó -főisk.- 1 Szendrő Egészségügyi szakápoló - szakk. - 4 Edelény Egyéb forgácsoló -marós-gyalus szakm.-3 Borsodszirák Esztergályos -horizontos- 3 Fiókvezető -főisk.- 1 Hentes -szakm.- 2 Kárpitos -szakm.- 5 Kőmíves -szakm.- 2 Mentálhigiénikus, vagy gyógypedagógus -főisk.- 1 Óvodapedagógus - főisk.- 2 Tanár -német-bármely szakos, főisk.- 1 Tanár -fizika-technika szakos, főisk.- 1 Tanár -magyar-német szakos, főisk.- 1 Tanár -magyar-ének szakos, főisk.- 1 Tanár -oligofrén pedagógia-logopédia szakos, főisk.- 1 Tanító -főisk.- 1 Borsodszirák Edelény Borsodszirák Szuhogy Változó Edelény Szendrőlád Szín Szin Szedrő Szendrő Szendrő Szin ~~4£461^532' 48-341-433 30/-9653-127 30/263-6664 48-341-244 48-460-394 48-341-433 48-341-444 48-341-444 30/9653-127 48-345-811 48-461-592 48-462-018 48-341-433 48-469-347, 30/263-6664 48-464-009 48-464-009 48-460-047 48-460-047 48-460-047 48-464-009 Üzletkötő - érettségi- Varrónő - szakm. ­8 Edelény 4 Szalonna MMK Kirendeltség Kazincbarcika, Tóth Árpád u. 2. T.: 48-313-311 48-341-722 48-342-727 Befektetési tanácsadó -érettségi Festő szakoktató Hentesárú-eladó Karosszéria-lakatos Kiadványszerkesztő -Photoshop, Corel Draw Quark Xpress­1 Kazincbarcika 1 Kazincbarcika 1 Kazincbarcika 1 Kazincbarcika 1 Kazincbarcika Magyar-történelem szakos tanár -főisk.-1 Kazincbarcika Matek-fizika szakos tanár 1 Kazincbarcika “30^653-127 48/310-155 48/341-222 48/421-236 48-311-422/129 48/310-155 48/310-155 : 47-321 432 Biztosítási ügyintéző-érettségi ­12 Sátoraljaújhely 47-324-668 Export üzletkötő 1 Sátoraljaújhely 47-305-003 Húsipari szakmunkás 5 Sátoraljaújhely 47-322-745 Üzletkötő -vállalkozói ig.­5 Sátoraljaújhely47-322-120 Varrónő 60 Sátoraljaújhely 47-322-211 Varrónő szakm. 15 Sátoraljaújhely47-322-343 Varrónő szakm. 25 Sátoraljaújhely47-342-079 Varrónő szakm. 15 Karcsa 47-342-078 Varrónő szakm. 110 Sátoraljaújhely47-342-079 Vasaló 5 Sátoraljaújhely47-342-078 MMK Kirendeltség Tiszaújváros, Bartók u. 11. T.:49-341-357 Asztalos 1 Tiszaújváros 49-341-732 AWI C minősített hegesztő -szakm.-4 Tiszaújváros 49 341-732 Ált.isk.tanár -főiskola­5 Hejőpapi49-341-732 Ápolónő -szakm.­1 Tiszaújváros49-341-732 Ápolónő -szakm.-1 Nyékládháza49-341-732 Bolti eladó - boltvezető -szakm. nő­1 Tiszaújváros49-341-732 Burkoló -szakm.­1 Tiszaújváros 49-341-732 Esztergályos -szakm.-20 Budapest 49-341-732 Gipszkartonszerelő -szakm.-5 Tiszaújváros 49-341-732 Hegesztő CO AWI kombinát -szakm- 25 B.-A.-Z. megye 49 341-732 Izometriai csőszerelő -szakm.-10 Budapest 49-341-732 Könyvelő -szakk.-1 Tiszaújváros49 341-732 MMK Kirendeltség Encs, Szeles u. 1. T.: 46-386-410 Ált.isk. tanár matem.-kémia, magyar tört., német, ének-bármely szakos 4 Novajidrány46-462-107 Ált.isk. tanár matematika-kémia szakos-főisk.­1 Szalaszend46-470-113 Általános iskolai tanító -főisk.-2 Csenyéte46 440-145 Eladó -szakm.­1 Csobád06 30-2497-139 Gyógyszerész-egyetem­1 Encs46 385-393 Kárpitos -szakm.­4 Forró46-387-054 Lakatos -szakm.-10 Üröm48-316-194 Minősített hegesztő -szakm.-10 Üröm48-316-194 Nehézföldmunka kezelő -szakm.,8.ált.-1 Forró 46-385-998 Normatechnológus ­k.fokú ruhaip.végzettség-1 Encs46-385-033 ‘Óvónő -főisk.­1 Csenyéte46-440-145 Pszichológus -egyetem­1 Hernádvécse46-448-222 Pultos, csapos -szakm.képző, szakközépisk.­2 Encs06-20-9737-461 Szalagvezető -középf.végzettség-1 Encs46-385-033 Üdítő-palackozó -8 ált.-3 Novajidrány 06-30-9255-445 Varrónő -szakm., 8.ált.-50 Encs46-385-033 MMK Kirendeltség Szikszó, Kassai u. 108. Tel.: 46/-396-637 C02 min. hegesztő -szakm.­4 Változó06-60-459-373 Elektronikai míszerész -szakm., szakk.érettségi-50 Zalaegerszeg06-70-310-9868 Takarító -8 ált., saját gépkocsi-1 Változó 414-601 Varrónő -szakm., ill. bet.munkás-5 Szikszó342-727 Varrónő -szakm., ill. bet.munkás­30 Encs 385-033 Varrónő -szakm. ill. bet.munkás 5 Szikszó 46/396-233 MMK Kirendeltség Ózd, Vasvári u. 56. Tel.: 48/473-241 Biztosítási üzletkötő - középisk. -5 Ózd 48 476-137 Építőgépkezelő csoportvez. -techn., v. főisk.­1 Kecskemét 06-62-246-699 Épületgépész üzemmérnök -főisk.-1 Budapest06-1-370-9645, 06-20-3210-103 Felszolgáló -szakm.­2 Felsőörs 06-87-477-521 Hegesztő -CO szakm.-30 Budapest06-30-279-6345 Szakács -szakm.-1 Felsőőrs06-87-477-521 Szerkezet-lakatos -szaknv50 Budapest 06-30-279-6345 Varrónő szakm.40 Ózd 48 473-544 Varrónő szakm. 20 Ózd 48-473-434 Varrónő - bet.és szakm. ­20 Ózd 48-474-221 Üzletkötő középisk. 10 Ózd 48-471-944 Üzletkötő középisk. 6 Ózd 48-472-959 10 Putnok 48-430-237 HUMÁN SZAKSZOLGÁLAT 3530 MISKOLC, GÖRGEY U. 5. SZÁM. TELEFONSZÁM. 46/416-251 PÁLYAVÁLASZTÁSI, MUNKAVÁLLALÁSI, REHABILITÁCIÓS, PSZICHOLÓGIAI TANÁCSADÁSOK

Next

/
Thumbnails
Contents