Észak-Magyarország, 2000. június (56. évfolyam, 127-151. szám)

2000-06-16 / 139. szám

2000. június 16., péntek Miskolc és környéke / Hirdetés 6 Kollégiumi alapkőletétel Miskolc (ÉM) - A miskolci Jezsuita Gim­názium kollégiumának ünnepélyes alap­kőletételét tartják június 18-án, vasárnap délután négy órától. A gimnázium számá­ra nagy jelentőségű rendezvényen köszön­tőt mond P. Ádám János SJ, jezsuita tar­tományfőnök és Kobold Tamás, Miskolc polgármestere. Pihenők a Bükkben Bükkszentkereszt (ÉM) - A kánikulában igazán kellemes az erdő húst adó fái között tartózkodni. Sokan kerekednek fel gyalogo­san, kerékpárral, gépkocsival, s keresik fel a Bükkben található Jávorkutat. A nagy tisztáson hétvégeken kisebb-nagyobb csapa­tokban láthatók a túrázók, akik főznek, s a jó levegőn, a szép környezetben pihennek. Pálfalai búcsú Ebben a világban, amikor mindent a pénz motivál, elsősorban a hitben kell megerősöd­nünk - emelte ki Tóvai József, sajószögedi görög katolikus parókus a sajópálfalai temp­lomban a prédikációjában. A sajópálfalai pünkösdi búcsún a görög katolikus templom teljesen megtelt: helybéliek és távolabbról ér­kezett vendégek lehettek részesei az ünnepi szentmisének. Ezt görög és római katolikus papok, a környező települések főtisztelendői tartották. A nagy hírű pálfalai búcsú ünnepi alkalom arra, hogy a falubeliek és az onnan elszármazottak találkozzanak családtagjaik­kal, s lelkiekben feltöltődjenek az Isten házá­ban. Természetesen az ilyenkor szokásos „kirakodóvásáron” megvehették a búcsúfiát a legények a szivük választottjának. S ha ez megtörtént, otthon a finom húsleves, az egyéb ünnepi fogások várták a hazatérőket. Egyszóval minden együtt volt ahhoz, hogy jól érezzék magukat a pálfalaiak. Fotó: MMI Hirdetés Június 17-én szombaton és 18-án vasárnap a TESCO-parkolóban. SZÓMBA rom.­....................................ÍSASABNAB:........................ cfé/e/cítt; cenés gyermekműsorok tMétl&liítfr autós ügyességi verseny cfélutón; sztárvendégek, vetélkedők délután; Harley Davidson-bemutató este; Broadway—utcabál sztárokkal sztárvendégek fellépése V Show Girls, Disco Express, Keroiin, Skyland, Nice, Szénsav, V.S.O.P., Groove House, Dávid ...és még sokan mások! J 3508 Miskolc, Csabavezér út 41. SJ Tel./Fax: 46/314-314 HAZ-K E R KFT. NYÍLÁSZÁRÓK ÉS FAIPARI TERMÉKEK TÖLGY PARKETTA ‘ 1 200 Ft/m! SZALAGPARKETTA 1 490 Ft/m2 DEKORPANEL 990 Ft/m2 NEMET LAMBÉRIA 1 390 Ft/m2 KERIJÉSLÉC 90 Ft/db KEMENYFA LÉPCSŐK 2 000 Ft/db AJTÓK (75x210) 7 100 Ft/db ABLAKOK (60x60) 4 890 Ft/db BÚTORLAPSZABÁSZAT EGYEDI ASZTALOSMUNKÁK Üst Minute-Tunézia Üdülés 8 nap/7 éjszaka jún. 22., 27., 29. repülővel, félpanzióval Club El Bousten" 56 900 Ft/főtől Hotel Marhaba Salem*" 67 900 Ft/főtől Hotel Marhaba Royal Salem”” 76 900 Ft/főtől Akciós utak Spanyolországba Costa Brava június 23-tól 1 hét "szállodában, teljes panzióval, autóbusszal 44 900 Ft/fő június 30-tól 1 hét '"szállodában, teljes panzióval, autóbusszal 54 900 Ft/fő Akciós utak Görögországba Nyugat-Kréta június 29-től 1 hétap. önellátással, repülővel 59 900 Ft/fő Rodosz június25-től 2hétap. ellátás nélkül, repülővel 69 900 Ft/fő bővebb felvilágosítás Ibusz Miskolc, Széchenyi u. 18. 324-209,324-411. ÉpÍTkEZŐk iDiszkoNThÁZA ÉpírŐANyAq kEREskEdés TEGLAVASARÜ TATAI CSERÉP !! TETŐFÓLIA ^ /TE? (Ö)/7 GIPSZKARTON e=3 HŐSZIGETELÉS rí/^3) (BP.felé a Pesti úton a MÓL benzinkút előtt Jobbra) Miskolc,SiMÁNdy P.u.49. ii/504960 *fO/ 716-048 Jfcj Felsőzsolca és Vidéke Takarékszövetkezetnél Lakásvásárlási, -építési, -korszerűsítési hitel 17% kamattal. Kirendeltségek: Miskolc, Széchenyi u. 99. Miskolc Avas-Dél, Felsőzsolca, Alsózsolca, Bocs, Hemádnémeti, Kesznyéten, Szirmabesenyő. Ezt a lapot Önnel együtt, 200 000-en olvassák! A hatásos hirdetés eszköze 02000 product AKCIÓS AJÁNLATOK: KORFU rep. jún. 23. 1 hét ap. 44 900 Ftlötől STAVROS­rep. jún. 24. 1 hét ap. 44 900 Ft/főtől SANTORINI rep. jún. 25. 1 hét ap. 69 900 Ft/főtől RODOSZ rep. jún.27. 1 hétap. 64900FWÖI MARMARAS busz jún.22 tönapap. 29900Ft«ől ASPROVALTA busz jún. 23. 10napap. 24900Ft1őtöl KORFU busz jún. 27. 10napap. 34 900 FVfőtő Az árak tartalmazzák az utazás és a szállás költségét, a BBP-biztosítás és a sztornóbiztosítás díját. Nem tartalmazzák a reptéri illetéket. m . utazásszervező: HTO Kiemelt partnereink: OMNITOURS • 3525 Miskolc Széchenyi u. 70. Tel.: (46) 353-722 SZERVÍZ IRODA • 3530 Mlskdc Mártírok u. t. Tel.: (46) 354-413 GOLDEN PHOENIX • 3580 Tiszaújváros Szent I. u. 25/b. Tel.: (49) 341-417 /w\ nnnnnr ZÖLOLÁNCOLAT ZÖLDLÁNCOLAT KFT. 3527 Miskolc, Fonoda út 8. Tel./f.: 46/411-898 Tel.: 46/411-899 3525 Miskolc, Szűcs Sámuel út 5. Tel.: 46/354-504 Laminált parketta 1390 Ft/m2 Szegőléc (MDF) lOOFt/fm Szegőléc (fa)50 Ft/fm Lambéria 790 Ft/m2 Hajópadló1390 Ft/m2 Normál léc59 Ft/fm Bramac léc 69 Ft/fm Fenyő fűrészáru 35 000 Ft/m3 Olasz csempe-járólap vásár! 990 Ft/m2! AZ ÁRAK ÁFÁT TARTALMAZNAK! 900 r0oo-í^ A KAPCSOLAT HIVATALOS FORGALMAZÓ [ CENTRAL-TOP MISKOLC József A. Út 37 Tel.: 46/414 - 075 léé szulékek csak WES TEL 900 elafizaetoi kártyával kannáik tóak, mirmum 2 éves szerződéssel. ^Javabbríeltirt^^ ] Nyaraláshoz, kiránduláshoz vásároljon üzleteinkből a jún. 16-29-ig tartó akcióban!a jún. 16-29-ig tartó akcióban!- Étolaj 1/1 1 89 Ft- S.májkrém 1/10 23 Ft- Karaván vák.kávé 250 g 339 Ft- Házt. keksz 250 g 64 Ft- Diana light marg. csészés 250 g 89 Ft- Rizs 1/1 (Alföldi) 129 Ft- Előh. bontott és fagy. bontott csirke 1 kg 389 Ft- Fagy. pulykacomb 1 kg alsó 269 Ft- Valdor sajttal töltött pulykamell 1 kg 859 Ft- Camping dob. sajt 200 g tejszínes 179 Ft- Kaukázusi kefir 500 g 95 Ft-Krémföl 175 g 20% 47 Ft- Milli party vajkrémek 125 g 95 Ft- Pöttyös túró rudi 30 g 34 Ft és még számos akciós termék! v Keresse üzleteinket! / Ön is hirdethet« $ Miénk itt a TÉR(SÉG) MISKOLCI rovatában. Keresse munkatársainkat! Hajdú József KurysnéTorma Zsuzsa Oszterman Ferenc Takácsné Hetei Vera V 46/414-022/402 tr 46/414-022/404 « 46/414-022/401 « 46/414-022/412 '% 06-20-9589-922 '§ 06-20-3208-002 06-20-9671-344 « 06-20-9147-186 e-mail dm: hajduj@iscomp.hu e-mail dm: kurysne@iscomp.hu e-mail dm: osztermann@iscomp.hu e-mail cím: takaane@iscomp.hu Köszöntse az Ön is Szeretteit! Jókívánságait feladhatja személyesen: Miskolc, Széchenyi út 15-17. és Miskolc, Zsolcai kapu 3. sz. alatt található irodánkban. Vagy postán, befizetést igazoló szelvénnyel címünkre: Eszak-Magyarország Miskolc, Zsolcai kapu 3. sz. Fekete-fehér hirdetések ára: 2/25 (90x25 mm) óra: 500 Ft Színes hirdetések ára: 2/25 (90x25 mm) ára: 700 Ft il a Ingatlanközvetítő ELnlvUlm Mémökszakértői Iroda 3525 Miskolc, Széchenyi u. 107. III. em. Tel.: 46/427-806, Mobil: 06-30/9-287-704, 06-20/9-567-812. E-mail: ela4.ok.miikolcematavnet.hu Üzleti ingatlanok közvetítései Értékbecslések készítése hitelfelvételhez Hirdessen az tematikus oldalain iaifxss.il

Next

/
Thumbnails
Contents