Észak-Magyarország, 2000. június (56. évfolyam, 127-151. szám)
2000-06-14 / 137. szám
2000. június 14., szerda Munkaerőpiac / Állás 4 Munkaerőpiaci Alap: legnagyobb kiadás a jövedelempódó volt Budapest (MTI) - Csaknem 153 milliárd forintot használt fel múlt évben a Munkaerőpiaci Alap a Szociális és Családügyi Minisztériumban készített elemzés szerint. A legnagyobb kiadási tétel 64.4 milliárd forinttal 1999- ben is a munkanélküliek a jövedelempótló támogatáson kívüli ellátását szolgálta. Ebből az összegből közvetlenül járadékra 29,5 milliárd forint jutott, a járadék után fizetett társadalombiztosítási járulék és személyi jövedelemadó összege elérte a 22,9 milliárd forintot. Az előnyugdíjak finanszírozására 10,6 milliárd forint jutott. Az idén május elsejétől már megszűnt jövedelempótló-támogatásra múlt évben 22.4 milliárd forintot utalt át a Munkaerőpiaci Alap az ön- kormányzatoknak. A jövedelempótló-támogatást korábban azok igényelhették, akik kimerítették a járadékfolyósítási idejüket. A rehabilitációs célokra 11,6 milliárd forintot költhetett az Alap, nagyrészt a foglalkoztatások támogatására fordították ezt az összeget, 1,7 milliárd forint jutott az új munkahelyek létrehozására. A szakképzési célok teljesítését 9,8 milliárd forinttal segítette az alap. A megyei munkaügyi központok, kirendeltségek fenntartásának, fejlesztésének költsége 12,2 milliárd forint volt múlt évben, ebből 1,2 milliárd forintot jelentett a fejlesztési kiadás. Az alapkezelés 300 millió forintot igényelt, a csőd- és felszámolási eljárás alá került cégeknél az elmaradt bérek, végkielégítések kifizetéséhez nyújtott támogatás pedig 200 millió forintot. Az elhelyezkedési lehetőségeket javító munkaerőpiaci programokra 31,5 milliárd forintot költött az alap. Ebből 28 milliárd forintot a megyei munkaügyi tanácsok között osztottak el a munka- nélküliség, a területi adottságok és más munkaerőpiaci jellemzők alapján. A többi pénzt a központilag indított országos programokra fordították, más gazdaságfejlesztési támogatásokhoz kapcsolódva. A megyékhez juttatott decentralizált keret legnagyobb része 33,1 százaléka a közhasznú munkák indítását szolgálta. Számottevő, 28,5 százalékos rész jutott a különféle képzési programokra. A munkanélküliek foglalkoztatása esetén a munkáltatóknak nyújtott bértámogatásra 11,9 százaléknyi részt fordítottak a területi munkaügyi központok. Az új munkahelyek létrehozását szolgáló összeg aránya 10,1 százalék. A pályakezdők elhelyezkedéséhez nyújtott támogatás aránya 7,5 százalék. Az alap bevételei között a legnagyobb tétel, 84,8 milliárd forinttal a munkaadók által fizetett járulék. A munkavállalói járulék révén 37,3 milliárd forinthoz jutott az alap múlt évben. A munkáltatók szakképzési befizetéseként 10,8 milliárd forint került az alapba. A rehabilitációs hozzájárulás 1,8 milliárd befizetést jelentett. Ezek jelentették az alap fő bevételi forrásait múlt évben. Pályázati felhívás A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Munkaügyi Központ a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló többszörösen módosított 1991. évi IV. törvény 43. § (5) bekezdése, valamint a módosított 6/1996. (VÍI. 16.) MüM sz. rendelet 21 /C §-a alapján pályázatot hirdet KÖZHASZNÚ SZERVEZETEK RESZERE. A pályázati kiírás célja: Közhasznú szervezetek által munkanélküliek, valamint munkanélküliséggel veszélyeztetettek számára álláskeresést, pályaválasztást segítő, munkaerőpiaci szolgáltatást nyújtó programok támogatása ezen rétegek munkaerőpiaci esélyeinek növelése érdekében. A pályázaton történő részvétel feltételei: Pályázhatnak azok a közhasznú szervezetek, amelyeknek tevékenysége a létesítő okirata, illetve alapszabálya szerint - elsősorban - tartós munkanélküliek, pályakezdő munkanélküliek, megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatásának elősegítésére, a munkanélküliségük megelőzésére, valamint ezen rétegek munkanélküliségből származó hátrányos következményeinek enyhítésére irányul, és az alapító okiratban megjelölt tevékenységet legalább egy éve folytatják. A támogatható tevékenységek: 1. Álláskeresési technikák oktatása (max. 18 óra)- A támogatás célja a pályakezdők, a tartós munkanélküliek, valamint a megváltozott munkaképességű személyek részére a gyakorlatban hasznosítható álláskereséssel kapcsolatos ismeretek nyújtása. 2. Pályakezdők munkaerőpiaci esélyeinek javítása érdekében támogatható munkaerőpiaci szolgáltatások:- Személyiségfejlesztő tréningek (max. 30 óra) A támogatás célja az önismeret, az álláskereséshez és a munkavállaláshoz szükséges képességek fejlesztése.- Pályaorientációs foglalkozások és tanácsadás (max. 24 óra) A támogatás célja a pályát választók és változtatók pályadöntéseinek elősegítése. 3. Tartós munkanélküliek és megváltozott munkaerő-képességűek munkaerőpiaci esélyeinek javítása érdekében szervezhető munkaerőpiaci szolgáltatások:- Készségfejlesztő és motivációs tréningek (max. 30 óra) A támogatás célja az álláskereséssel kapcsolatos személyes problémák feltárása, az önállóság és motiváció fejlesztése, az önálló álláskereséshez szükséges önbizalom és aktivitás megerősítése. A pályázatokat a kiadott adatlapon, 2 példányban, mellékletekkel felszerelve, összefűzve 2000. június 30-ig beérkezőleg kell benyújtani a Munkaügyi Központ Szolgáltatási Osztályára (3525 Miskolc, városház tér 1.). 2000. A hiányos, vagy nem az adatlap tartalmának megfelelően készült pályázatok mérlegelés nélkül elutasításra kerülnek. □ügyi Központ igazgatója július 20-ig határozattal dönt a Foglalkoztatási Szakértői Bizottság véleményének kikérésével. merlegeles nélkül elutasításra kerülnek. _ A pályázat támogatásáról a B.-A.-Z. Megyei Munkaügyi Központ 'lus 20-ig határozattal dönt a Foglalkoztatási Szakértői Bizottság véler A pályázatban vállalt és támogatást nyert programok befejezési határideje: 2000. november 30. A pályázathoz csatolandó kötelező mellékletek felsorolását a pályázati adatlap tartalmazza. A részfetes pályázat, illetve a pályázat elkészítéséhez szükséges adatlap a Munkaügyi Központ Szolgáltatási Osztályán, vagy a területileg illetékes kirendeltségeken vehető át. A pályázattal kapcsolatos további felvilágosítást Tóth Edit nyújt (3525 Miskolc, Városház tér 1. B. épület III. emelet, 319. szoba, telefon: 46/322-011/268 mellék). FELVESSZÜK A RITMUSÁT BANK 3525 Miskolc, Déryné u. 11. Telefon: (46) 412-399 Érvényei: 2000. milm 15-töl BETÉTI KAMATOK VÁLLALKOZÁSOK RÉSZÉRE UfcűtéBl ktt 1 hét 2-3 hót 1-2 hó 3 hó 6 hó 12 hó CIB bankszámla Év#» kamat, 1M Ft (alatt (%) 6,000 7.500 8.500 8,250 8,000 7.500 2,000 MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE (6,081 8,36; ,11 ,60) (2,05) 30 E FI—5 MFt 5-10 MFt LafcMal U6 évaa kamat (\) EBKM 4v*a kam* (%) EBKM ém kamat (%) EBKM 1 hó 8,750 (8,87) 8,875 (9,00) 9,000 (9,13] 3 hó 8,500 8,62) 8,625 8,74 8,750 8,8; 6 hó 8,500 8,62) 8,625 8,74 8.750 8,81 12 hó 8,000 (8,11) 8,125 (8,24) 8.250 (8,36] Lejárat előtti visszaváltás esetén a kamat a mindenkori CIB Classk: Magánszámla alsó kamatsávjával megegyezó. CIB Classlc Magánszámla CIB XL Átutalási Magánszámla XL/Classic távot lum«UI:ám ktmtt (%)EBKM 0-100 E Ft-lg 100 E Ft-1 M Ft 3,0003,08/3,08 4,0004,13/4,12 1 MFt felett7,0007,33/7,29 CIB Takarékszámla (min. 50 E Ft) távot ktmtlai:ávtt kamat (%) EBKM 0-50 E Ft-lg 3,0003,08 50 E Ft-1 MFt7,0007,33 1 MFt felett 9,0009,52 KINCSEM betét kamata magánszemélyek részére (min. 50 E Ft) áv»» kamat (N) EBKM 3 hónap 8,7508,87 6 hónap 8,7508,87 12 hónap 8,2508,36 Lejárat előtti visszaváltás esetén a bank kamatot nem fizet. KINCSEM 2000 kötvény (min. 10 E Ft) ávtt kamat (%) EHM1 hó 8,7508,75 3hó8,750 8.75 6hó8,7500,75 12 hó8,2508,25 MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉHE NYÚJTOTT HITELEK Folyószámlahitei Betótőrző hitel Lombardhitel li Évaa kamat (%) 20,00 16,50 18,00 Ingatlanfedezet mellett nyújtott- lakáscélú hitel kamat 17,50- egyéb célú hitel kamat 19,50 CIB Otthonteremtő Hitel 1 éves kamatperiódus 12,80 5 éves kamatperiódus 11,20 CIB Személyi kölcsön 25,00 THM: 30,93-36,84%, 3%-os kezelési költség mellett Évm kamat (%) HUF prímé rate 13,85 CIB^£}o640 242 242 A BANCA COMMERCIAIE rTAllANA-CSOPORT TAGJA ÁLLÁSKERESŐK FIGYELMÉBE! MUNKALEHETŐSÉGEK A B.-A.-Z. MEGYEI MUNKAÜGYI í ma tftzn Me-Fl r KÖZPONT Szakma/állás Létsz. Település Érd. (tel.)Szakma/állás Létsz. Település Érd. (tel.) Szakma/állás Létsz. Település Érd. (tel.)Szakma/állás Létsz. Település Érd. (tel.) MMK Kirendileltség I Ikodási Miskolc, Zombori u. 2 Anyaggazdálkodási csoportvezető -kőzg.egy.- 1 Asztalos -szakm.- 1 Asztalos -szakm.- 2 Autódaru-kezelő -szakm.- 1 Autószerelő -szakm.- 1 Autószerelő -szakm.- 3 Autóvillamossáqi szerelő -szakm.- 2 AWI hegesztő -szakm.- 2 Autószerelő -B kat.jog., számítógépism.- , 1 Ács-állványozó -szakm.- 25 Ált.lakatos+hegesztő 1 Árokásó-gépkezelő -szakm.- 1 Bádogos -szakm.- 3 Betanított munkás-8 ált.- 10 Betanított műanyaggyártó- gépkezelő -kőzépf.- 2 Boltvezető /építőipari termék, szakk.- 1 Bútorszövet eladó -szakm.- 1 CNC programozó -szakk.- 1 Csőszerelő-szakm.- 10 Csőszerelő -szakm.- 2 Eladó-pénztáros 3 Elektronikai műszerész -szakm.- 4 Élelmiszer-eladó -szakm.- 1 Élelmiszer-eladó -szakm.- 2 Ének-angol szakos tanár -főisk.- 1 Építőmérnök -főisk., egy.- 1 Felszolgáló -szakm.- 1 Felszolgáló -szakm.- 2 Felszolgáló-pultos -8 ált.- 4 Festő-mázoló -szakm.- 1 festő-mázoló -szakm.- 4 Festő-mázoló-homokszóró -szakm.- 10 Fémforgácsoló v. esztergályos -német v. angol nyelvt.- 4 Fonó, fonodái géphez anyagmozgató -8 ált.- 14 Forgácsoló -szakm.- 2 Fúromunkás -betanított- 2 Gépiforgácsoló, szerszámkészítő -szakm.- 1 Gipszkartonszerelő -németországi tapasztalat- 3 Híddarus -8 ált.- 1 Híddarus/101/-targoncavez. Szakm.- 1 3 1 1 5 1 2 2 2 2 3 50 10 1 20 3 5 2 Hidegburkoló -szakm.- ívhegesztő -szakm.- Karosszéria-lakatos -szakm.- Karosszéria-lakatos -szakm.- Képviselő -gimn.- Konyhai kisegítő Konyhai kisegítő - 8 ált. - Kovács -szakm.- Kötőgép-kezelő -szakm.- Központifűtés-szerelő -szakm.- Kőműves -szakm.- Kőműves -szakm.- Lakatos -szakm.- Lakatos-hegesztő -szakm.- Lakatos-hegesztő -szakm.- Lakatos -szakm.- Lakatos -szakm.- Légtechnikai szerelő- szakm.Magyar-történelem szakos tanár -főisk.- 1 Marós, esztergályos -szakm.- # 5 Matematika-technika-szám.techn. Szakos tanár -főisk.- 1 Mezőgazdasági gépszerelő -szakm.- 1 Mélyépítő művezető -szakk.- 1 Minősített hegesztő -szakm.- 1 . T.:46-346-022Pultos -szakm.2Miskolc20-2185-572 Pultos -szakm.1 Miskolc 20/913-9060 Miskolc 46-379-333 Pultos -szakm.1Alsózsolca20-9855-398 Miskolc06-30-9552-519 Pultos-felszolgáló -szakm.-3Balatonfüred 06-87-482-033 Miskolc413-688 Raktáros -középfokú-3Miskolc 501-420 Budapest29-320-523/104 Raktáros -középfokú1Miskolc412-513/162 Budapest29-320-523/104Reklám-grafikus -főisk.-2Miskolc 325-011 Gödöllő28/422-119 Segédmunkás -8 ált.-6 Miskolc326-525 Gödöllő28/422-119 Statikus tervező -egy., számítógépism.- 1Miskolc413-711 Miskolc361-777 Szakács -szakm.-2Miskolc369-411 Szakács, főszakács -szakm.-2 Balatonfüred06-87-482-033 Miskolc06-20-316-7295 Szakács -szakm.-1Siófok 84-312-419 Zalaeqerszeg92-313-250/105 Szakápoló -szakm.10Miskolc 352-033 Miskolc 325-633 Szakorvos ált., vagy háziorvos -egy.1 Miskolc 514-591 Kistokaj46-404-087 Szerkezeti lakatos -szakm.-10Változó23-360-066 Zalaegerszeg92-313-250/105 Szerkezeti lakatos -szakm.5Miskolc346-125 Budapest20-9721-909 Szervíztechnikus -szakk.1 Miskolc 46-507-720 Szobafestő-mázoló -szakm.-1Miskolc06-30-269-7058 Miskolc30-9285-807 Szobafestő-mázoló -szakm.-5Nagykanizsa30/227-3204 Szobafestő-mázoló -szakm.-1Alsózsolca406-728 Miskolc06-30-269-7058 Tanácsadó -főisk.-10 Miskolc46-501-720 Miskolc359-106 Tanár -főiskola-1Újcsanálos46/450-274 Miskolc500-400 Tanár -matematika szakos, egy.1Miskolc370-710 Változó06-20-332-3226 Tanár -történelem szakos, egy.-1Miskolc 370-710 Miskolc 362-200 Tanár -német szakos, egy.-1Miskolc370-710 Miskolc20-9523-913 Területi képviselő - műszaki tanácsadó 1 Budapest20-9333-480 Győr 06-30-256-9293 Toronydaru-kezelő -szakm.1Budapest 29-320-524/104 Alsózsolca46-407-304 Varrónő -szakm.10Miskolc342-727 Miskolc 369-624 Varrónő -szakm.-2Miskolc 375-756 Ernőd46-476-234 Vas és fémszerkezeti lak. C02 heg. -szakm-10Miskolc 372-725 Miskolc30-9553-960 Vasszerkezeti lakatos -szakm.2Miskolc413-688 Siófok 84-312-419 Vendéglátóipari eladó -szakm.1 Miskolc432-507 Ernőd 06-20-3411-366 Villanyszerelő -szakm.-1Sajóecseg346-284 Bükkaranyos 46-476-330 Villanyszerelő -szakm.1Változó370-615 Változó06-20-924-7786 Virágkötő -szakm.2Miskolc06-30-9459-465 Változó 30-9158-210 MMK Kirendeltség Miskolc, Vasgyár u. 43. Tel.: 46/370-955 Acélszerkezeti lakatos -szakm.5 Miskolc TS7-45 Autómotorszerelő -szakm.-1Miskolc419-298 Autószerelő -szakm.3Gödöllő28-422-119 Budapest Sárvár Miskolc Solymár Németország Budapest Miskolc Zalaegerszeg Változó Miskolc Miskolc Miskolc Gyenesdiás Balatonfüred Miskolc Miskolc Miskolc Változó Zalaegerszeg Változó Miskolc Üröm Gödöllő Kistokaj Miskolc Ernőd Solymár Ernőd Miskolc Kistokaj Miskolc 1-290-4790 95/320-052 501-955 26-360-033 1-315-0385 1-261-4444/111 561-310 92-313-250/105 370-615 367-357 405-870 413-577 83-316-483 06-87-482-033 413-688 06/30-2180-541 361- 777 20-9244-989 92/313-250/105 06-20-332-3226 370-130 06-30-9453-510 28/422-119 20-9260-502 362- 200 46-476-234 26-360-033 46-476-234 06-30-9285-101 46-404-087 561-310 Autóvillamossági szerelő -szakm.- 2 Ács-állványozó -szakm.- 2 Ács-állványozó -szakm.- 1 Asztalos -szakm.- 5 CO hegesztő -szakm.- 1 Esztergályos -szakm.- 1 Élelmiszereladó -szakm.- 1 Épületasztalos -szakm.- 1 Épületasztalos -szakm^ 2 Faanyagvédelmi szakmunkás -szakm.-14 Felszolgáló -szakm.- Felszolgáló-pincér -szakm.- Formázó -szakm.- Gépészmérnök -egy.- Gépészmérnök -egy.- Híadarus 12,51 -8 alt. + darusvizsga- Kertész -szakiskola- Kevertgázas hegesztő -szakm.- Konyhai kisegítő -8 ált.- Kőműves -szakm.- Kőműves -szakm.- Kőműves -szakm.- Lakatos -szakm.- Lakatos-hegesztő -szakm.- Minősített hegesztő -szakm.Minősített hegesztő -szakm.-10Változó06-20-332-3226 Minősített hegesztő-AWI komb. C02, szakk.-10Változó23-360-066 Műanyag-csőszerelő -szakm.2Miskolc362-200 Műszerész -szakm.-1Miskolc370-566 Művezető -mélyépítő szakk.-1Miskolc46-354-025 Napkőzis nevelő -főisk.1 Ernőd46-476-234 NC CNC esztergályos -szakk.-10Kecskemét 06-30-256-9293 NC esztergályos,répkez.,forgácsoló -szakm.-10 Kapuvár 99/332-382 NC esztergályos -szakm.2Sárvár95-320-052 NC gépkezelő -szakm.-2Sárvár 95-320-052 Üzletkötő6Miskolc360-673 Üzletkötő -kőzépf.20Változó60-349-416 Pék -szakm.-5Miskolc370-566 Pincér -szakm.2Ernőd20-9283-546 Pultos -szakm.1 Miskolc 06-20-3328-575 NC esztergályos -szakm.- NC marós -szakm.- Minőséqellenőr -kohászati, szakk.- Olvasztar -szakmm.- Öntödei hegesztő -szakm.- Pénzügyi ügyintéző -érettségi- Programfejíesztő -főisk.- Szabász -szakm.- Szakács -szakm.- Szerkezeti lakatos -szakm.- Szerszámkészítő -szakm.- Szobalány -8 ált.- Takarítónő -8 ált.- Varrónő -szakm.- Villanyszerelő -szakm.MMK Kirendeltség Szerencs, Kassa u. 23. Tel.: 47/361-909 Gödöllő Pomáz Miskolc Miskolc Változó Miskolc Miskolc Miskolc Pomáz Pomáz Tihany Miskolc Orosháza Miskolc Miskolc 28-422-119 26-325-554 401-662 346-125 367-436 401-451 06-20-9697-484 419-298 26-325-554 26-325-554 87-538-536 06-30-264-6293 68-413-711/355 370-615 412-080 Székesfehérvár 346-433 Miskolc Miskolc Tihany Pomáz Miskolc Miskolc Gödöllő Miskolc Miskolc Miskolc Miskolc Orosháza Orosháza Orosháza Miskolc Budapest Miskolc Tihany Miskolc Miskolc Tihany Miskolc Miskolc Miskolc 346-125 346-433 87-538-536 26-325-554 401-662 412-080 28/422-119 412-080 405-944 401-033 412-825 68/413-711/355 68-413-711/355 68-413-711/355 06-30-9556-167 1-436-0880 412-811/122 87-538-536 346-125 346-433 87-538-536 390-418 412-811/122 412-080 Angol-bármely szakos tanár f" Angol óraadó nyelvtanár 1 Általános iskolai tanár - szoc. pedagógus 2 Biológia-kémia szakos tanár 1 Biztosítási üzletkötő 10 Biztosítási üzletkötő 10 Biztosítási üzletkötő 8 Eladó 1 Megyaszó47-350-025 Szerencs 20/9313-710 Megyaszó 47-350-031 Abaujszántó 47-330-075 Szerencs térsége 20-988-6907 Szerencs térsége 60-348-720 Lakóhely szerint 47-353-644 Szerencs 47-361-107 Felszolgáló Gépjárműszerelő Kémia-fizika, rajz-ének-testnevelés szakos tanár Kozmetikus -szakm.Kőműves -szakm.Lakatos Magyar-rajz szakos tanár Műszaki előkészítő Operátor Operátor Óvodapedagógus Palackozási csoportvezető Szakács -szakm.- Tűző-ragasztó Üzletkötő /iskolai taneszközök/ Üzletkötő Varrónő Varrónő Vasszerkezeti gyártás-előkészítő Villanyszerelő MMK Kirendelt. .... Biztosítási ügyintéző CO minősített hegesztő Értékesítési vezető Fémszerkezeti lakatos Gépi varró Hegesztő Hegesztő -CO, AWI- Üzfeti munkatárs -középisk.- Üzletkőtő -kőzépisk.- Üzletkötő 2 Szerencs47-361-909 1Szerencs47-361-321 1 Újcsanálos 46-450-274 1 Mezőzombor47-369-374 1Változó47-361-907 2Bodrogkeresztúr47-363-044 1 Megyaszó 47-350-025 1Szerencs47-361-309 10 Zalaegerszeg47-361-107 10 Tatabánya 47-361-107 1 1 Újcsanálos Mezőzombor 46- 450-273 47- 569-410 1Szerencs 47-361-107 5 Bekecs 47-368-125 2BAZ megye 47-361-107 5Lakóhely szerint Abaújkér 47-361-736 8 47-361-909 5 Szerencs-M.zombor 47-361-909 1 Újcsanálos30-239-5803 2Változó47-364-275 Mezőnagymihály06-60-459-373 Mezőkövesd 60-210-8584 Mezőkövesd 49-411-090 Mezőkeresztes 49-331-265 Mezőkövesd 49-411 -090 Mezőkövesd Mezőkövesd Mezőkövesd Mezőkövesd 49-413-415 49-500-014 49-412-263 60-210-8584 MMK Kirendeltség ídelény, István K. u. 51. T.: 46-341-846 Asztalos -szakm.- !T Ápoló-gondozó -szoc.képesítés- 4 Befektetési tanácsadó -érettségi- 5 Biztosítási ügyintéző -érettségi- Egészségügyi szakápoló - szakk. - Egyéb forgácsoló -marós-gyalus szakm.- 3 Esztergályos -horizontos- 3 Fiókvezető -főisk.- 1 Hentes -szakm.- 2 Kárpitos -szakm.- 5 Kőműves -szakm.- 2 Mentálhigiénikus, vagy gyógypedagógus -főisk.- 1 Óvodapedagógus - főisk.- 2 Tanár -német-bármely szakos, főisk.- 1 Tanár -fizika-technika szakos, főisk.- 1 Tanár -magyar-német szakos, főisk.- 1 Tanár -magyar-ének szakos, főisk.- 1 Tanár -oligofrén pedagógia-logopédia szakos, főisk.- 1 Tanító -főisk.- 1 Üzletkötő - érettségi- 8 Varrónő - szakm. - 4 Szuhogy 48-461-592 Edelény 48-341-433 Edelény 30/-9653-127 Edelény 48-341-244 Edelény 48-341-433 Borsodszirák48-341-444 Borsodszirák48-341-444 Edelény 30/9653-127 Borsodszirák48-345-811 Szuhogy 48-461-592 Változó48-462-018 Edelény 48-341-433 Szendrőlád48-469-347, 30/263-6664 Szin 48-464-009 Szín 48-464-009 Szedró 48-460-047 Szendrő48-460-047 Szendrő48-460-047 Szin 48-464-009 Edelény 48-341-722 Szalonna 48-342-727 MMK Kirendeltség Kazincbarcika, Tóth Árpád u. 2. Befektetési tanácsadó-érettségi- í Kazincbarcika 3Ó-9653-127 Festő szakoktató 1 Kazincbarcika 48/310-155 Hentesárú-eladó 1 Kazincbarcika 48/341-222 Karosszéria-lakatos 1 Kazincbarcika 48/421-236 Kiadványszerkesztő -Photoshop, Corel Draw Quark Xpress- 1 Kazincbarcika 48-311-422/129 Magyar-történelem szakos tanár-főisk.-1 Kazincbarcika 48/310-155 Matek-fizika 6zakos tanár 1 Kazincbarcika 48/310-155 MMKKÍrendeít Biztosítási üg tltséq Sátoraljaújhely, Kossuth tér 5. T.: 47-321-432 /intéző-érettségi - T2 ....... Export üzletkötő 1 Húsipari szakmunkás 5 Üzletkötő -vállalkozói ig.- 5 Varrónő 60 Varrónő szakm. 15 Varrónő szakm. 25 Varrónő szakm. 15 Varrónő szakm. 110 Vasaló 5 Sátorai Sátorai Sátorali Sátoralj Sátoralj Sátorai Sátoraljaújhely Karcsa au au hely hely hely hely hely hely Sátoraljaújhely Sátoraljaújhely 47-324-668 47-305-003 47-322-745 47-322-120 47-322-211 47-322-343 47-342-079 47-342-078 47-342-079 47-342-078 MMK Kirendeltség Mezőcsát Hősök tere 13. Tel.: 49/352-725 Boltvezető -szakm.- 1 Mezőcsát Cukrász -szakm.- 1 Mezőcsát49-353-480 Cukrász -szakm.- 2 Mezőcsát49-457-201, 46-386-290 Gyógypedagógus - oligofrénpedagógus Ároktő 49-354-306 Pék 1Mezőcsát 49-353-480 Üzletkötő érettségi 1Tiszaújváros 49-341-264 Üzletkötő érettségi Üzletkötő érettségi Tanár -főisk.- Tűzőnő -8.ált.- Varrónő -8.ált.- Védőnő - főisk. 2 Tiszaújváros 49-348-060 5 Tiszaújváros 49-341-049 2 Ároktő 49-354-306 10 Mezőcsát 49-352-803 10 Mezőcsát 49-352-653 1 Mezőcsát 49-352-444 MMK Kirendeltség Gönc, Kossuth u. 47. T.: 46-386-014 Földrajz-rajz szakos ált. isk. tanár í Vilmány 46-387-507 Gyümölcstermesztő technikus-mg.techn.-1 Gönc 46-388-610 Kertészmérnök-főisk.- 1 Gönc 46-388-610 Népművelő-főisk.- 1 Telkibánya 46-388-502 Növénytermesztő-szakm.- 2 Gönc 46-388-610 MMK Kirendeltség Tiszaújváros, Bartók u. 11. T.:49-341-357 Asztalos i Tiszaújváros ’ AWI C minősített hegesztő -szakm.- 4 Tiszaújváros Ápolónő -szakm.- 1 Tiszaújváros Ápolónő -szakm.- 1 Nyékládháza Bolti eladó - boltvezető-szakm. nő- 1 Tiszaújváros Burkoló -szakm.- 1 Tiszaújváros Esztergályos -szakm.- 1 Tiszaújváros Könyvelő-szakk.- 1 Tiszaújváros Kőfaragó -szakm.- 2 Sajószöged Kőműves -szakm.- 1 Tiszaújváros Lakatos, hegesztő-szakm.- 10 Budapest Műszaki eladó -szakm. nő- 1 Tiszaújváros Segédmunkás 4 Tiszaújváros Targoncavezető -szakm.- 1 Tiszaújváros Vendéglátóipari eladó -szakm. nő- 1 Hejőbába "49-341-732 49-341-732 49-341-732 49-341-732 49-341-732 49-341-732 49-341-732 49-341-732 49-341-732 49-341-732 49-341-732 49-341-732 49-341-732 49-341-732 49-341-732 Biztosítási üzletkötő területi képviselő-szakk.,gimn. 2 Tanár angol-bármely szakos -főisk., egy.-1 Tanár angol-német szakos tanár -egy.-1 Tanár biológia-földrajz szakos -egy.- 1 Tanár biológia-kémia szakos -egy.- 1 Tanár német-bármely szakos -egy.- 1 Tanár német-bármely szakos -főisk., eqy.-l Tanár számítástechn.-informatika szakosl MMK Kirendeltség Encs, Szeles u. 1. T.: 46-386-410 Ált.isk. tanár matem.-kémia, magyar tört., német, énex-bármely szakos Általános iskolai tanító -főisk.- Eladó -szakm.- Kárpitos -szakm.- Lakatos -szakm.- Minősített hegesztő -szakm.- Normatechnoíógus -k.fokú ruhaip. végzettségóvónő -fmsk.- Pszichológus -egyetem- Pultos, csapos -szakm.képző, szakkőzépisk.Szalagvezető -középf.végzettség- ÜdítŐ-palackozó -8 ált.- Varrónő -szakm., 8.ált.Tokaj és körny. 20/988-6907 Toka ” Tokaj Tokaj Tokaj Tokaj Tokaj Tokaj 47-352-611 47-352-236 47-352-611 47-352-236 47-352-236 47-352-611 47-352-236 4Novajidrány 46-462-107 2Csenyéte46-440-145 1Csobád 06-30-2497-139 4 Forró46-387-054 10 Üröm48-316-194 10Üröm48-316-194 1Encs 46-385-033 1Csenyéte46-440-145 1 Hernádvécse 46-448-222 2Encs06-20-9737-461 1Encs 46-385-033 3Novajidrány06-30-9255-445 50Encs 46-385-033 MMK Kirendeltség Szikszó, kassaíuTTÖB. Tel.: 467-396-637--------------------- ----4--------------_____?g Sz C02 min. hegesztő -szakm.- Elektronikai műszerész -szakm., szakk.érettségi- 50 Takarító -8 ált., saját gépkocsi- 1 Varrónő -szakm., ill. bet.munkás- 5 Varrónő -szakm., ill. bet.munkás- 30 Varrónő -szakm. ill. bet.munkás 5 Változó Zalaegerszeg Változó Szikszó Encs Szikszó Ó6-60-4Í59-373 06-70-310-9868 414-601 342-727 385-033 46/396-233 MMK Kirendeltség Ózd, Vasvári u. 56. Tel.: 48/473-241 Biztosítási üzletkötő - kőzépisk. - 5 Ózd Építőgépkezelő csoportvez. -techn., v. főisk.- 1 Kecskemét Épületgépész üzemmérnök -főisk.- 1 Budapest Felszolgáló -szakm.- Hegesztő -CO szakm.- Szaxács -szakm.- Szerkezet-lakatos -szakm.- Varrónő szakm. Varrónő szakm. Varrónő - bet.és szakm. - Üzletkötő kőzépisk. Üzletkötő kőzépisk. MMK Kirendeltség Putnok, RákóczIT. ul Befektetési tanácsadó T Csaptelep belsőrész-szerelő, kerámia-megmunkáló, mérő 30 Operátor - betanított munka - 50 Varrónő 10 48-476-137 06-62-246-699 06-1-370-9645, 06-20-3210-103 06-87-477-521 06-30-279-6345 06-87-477-521 06-30-279-6345 48-473-544 48-473-434 48-474-221 48-471-944 48-472-959 2;T.:4833ö-237 Putnok és téré. 30-965-3127 “ Diósd Székesfehérvár Putnok 48-430-237 48-430-237 48-430-237 J