Észak-Magyarország, 2000. május (56. évfolyam, 101-126. szám)

2000-05-05 / 104. szám

2000. május 5., péntek Aktuális 3 HÍRCSOKOR • Helyesbítés. Lapunk május harmadikai számának 7. oldalán pontatlanul írtuk a miskolci Domus áruház nevét, amely he­lyesen Domus-Lánc Kft. Borsod Domus Áruháza. A huszonöt évvel ezelőtti - nem teljes évi - bevétel pedig 205 millió forint volt. Az érintettek elnézését kérjük. • Segítettek. Az Eurofoam Hungary Kft. sajóbábonyi gyára, lehetőségeihez mér­ten segítséget nyújtott az árvízkárosultak számára. Mintegy félmillió forint érték­ben szivacsmatracokat adott át a Máltai Szeretetszolgálat miskolci központjának azzal a céllal, hogy az ideiglenes fekhely kialakítására alkalmas szivacsmatracokat az árvíz sújtotta területekre juttassák el. Örök emlékül - ballagásra Miskolc (ÉM) - Volt a „gomb”, Borkúti László, a miskolci Bíbor Kiadó vezetőjé­nek elképzelése, ami arra a tényre épült, hogy gondot jelent az iskoláknak, a szü­lőknek a ballagási könyv megvétele -, de könyv kell a tarisznyába! Legyen az tar­talmas, alkalomhoz illő, és nem túl drága. Az elbocsátó üzenetek közül nem marad­hat ki a Himnusz, a Szózat, és Borkúti László nem hagyja ki (és milyen jó, hogy így van) Kalász László Mintha rögtön meghalnék... versét. Ehhez a „gombhoz” készítette a „kabátot”, a versválogatást Deres László, a Fráter György Katolikus Gimnázium magyartanára. A diákok ízlé­sét ismerve válogatott a „szépség és az őszinteség irányzatát” képviselő magyar költeményekből. A kézbe simuló kötetben szép képekre nyomtatták a verseket; hagytak helyet az osztálytársak, a taná­rok aláírásainak is. Valóban ballagásra, örök emlékül való könyv ez, alig több mint félezer forintért. Borkúti László a könyvvel Fotó: Végh Csaba Előléptetések, jutalmak a tűzoltónapon Encs, Mezőkövesd, Szerencs (ÉM - UJ, SZÍ) - A tűzoltók megyeszerte ünnepsé­gekkel, jutalmak átadásával emlékeztek meg védőszentjük, Szent Flórián napjáról. Az encsi tűzoltók tegnap, kora délelőtt Novajidrányban megkoszorúzták Szent Flórián kápolnáját. Ezt követően Encsen, a városi temetőben virágokat és koszorúkat helyeztek el, két, már elhunyt parancsno­kuk, Bodnár László és Pintér Pál sírján. Az ünnepséget, amelyen részt vett dr. Menyhért Béla, a város polgármestere, a település tűzoltó-parancsnokságán tartot­ták meg. Itt Kovács Sándor őrnagy, encsi tűzoltóparancsnok ismertette a soron kí­vüli előléptetésekről és a jutalmakról szó­ló parancsot. Soron kívül zászlósi rendfo­kozatból törzszászlóssá léptették elő Iván Józsefet. Az encsi tűzoltók közül jutalmat kapott Kelemen Isfvánné hadnagy, Német Attila főtörzsőrmester, Lukács Zsolt törzs- őrmester. Lőrincz Csaba százados tegnap, Budapesten a központi ünnepségen vette át a jutalmat. Szerencsen szerdán, a városi tűzoltóság épületében tartották meg az ünnepséget. Bódi Ferenc alezredes, városi parancsnok tájékoztatása szerint 8 tűzoltó részesült jutalomban, 2-en soron kívüli előléptetés­ben, 1 tűzoltót pedig előresoroltak. Óvodások, iskolások látogattak el teg­nap Mezőkövesden a tűzoltó-parancsnok­ságra, hogy közelebbről szemügyre vehes­sék a tűzoltás eszközeit. Szent Flórián és a tűzoltók tiszteletére már tizedik esztendeje rendezték meg a nyílt napot, amikor oltási, mentési gyakor­latot is láthattak az érdeklődők. Most első ízben régi, ló vontatta tűzoltó fecskendőket is bemutattak. A mezőkövesdi tűzoltópa­rancsnok, Muzsnai Lajos azt is elmondta, a jövő héten Németországból kapnak egy kosaras tolólétrával ellátott gépkocsit is. Egy önkéntes segítő a telefon túloldalán szakítva élni. De a bűnnel nem tudok azonosulni. □ Milyen próbára tevő eset jut még eszébe? • Egyre több homoszexuális hív fel, főként férfiak. Elmondom, nem ítélem el őket, számomra ez egy betegség, aminek nem tisztázottak az okai. De ha a sa­ját fiam választana párt, jobban örülnék, ha az egy lány lenne. □ Van-e, aki szeretné megismerni? • Hogyne, többen. A legkülönö­sebb azért mind közül egy fiatal, már nem fiatalkorú lány esete, aki korán árvaságra jutott, s ar­ra kért, legyek a pótanyja. □ Mit tudott neki mondani? • Természetesen elhárítottam a kérést, hivatkozva a szolgálati szabályzatra, s arra, nekem megvan a saját családom. Java­solni pedig azt tudtam, amellett, hogy pszichológus segítségét kell kérnie, esetleg adjon fel ap­róhirdetést, vagy igyekezzen tá- gabb ismeretségi körében talál­ni olyan gyermektelen asszonyt, aki elfogadná, és örülne egy nagyra nőtt pótgyermeknek. Miskolc (ÉM - SzK) - Beszélge­tőpartnerünk a Miskolci Tele­fonos Lelkisegély Szolgálat alapszabályának megfelelően ragaszkodik a névtelenség­hez. Magáról csak annyit árul el: 8 éve önkéntes segítő. • Hívtak már - ha igaz - bör­tönből is, akik megkérdezték, megértem-e őket. Beszéltem ar­ról: mindennek oka van, annak is, hogy eljut valaki a bűnelkö­vetésig. És együttérzek amiatt, hogy nehéz a társadalomból ki­□ Kap-e visszajelzést? • Nemigen. Vannak pedig konk­rét esetek, amikor szeretném tudni, miként rendeződött egy- egy hívó sorsa. Például volt egy családanya, aki félelmében kere­sett: alkoholista férje őt és gyer­mekeit is veri. Nem tudom, vé­gül a rendőrséghez, a családse­gítő gyerekjóléti szolgálatához, a gyámügyesekhéz fordult-e segít­ségért. Netán azóta is tűr. □ Mindenkivel sikerül együtt- éreznie?Segítségre várva (felvételünk illusztráció) Fotó: Bujdos Tibor Névtelen, de nem személytelen Az első lelkisegély-telefonos szolgálatot 1952-ben indította egy anglikán lelkész London­ban, az öngyilkosság megelő­zése céljából. Ebből nőtt ki a szamaritánus mozgalom, olyan segítségnyújtás a re­ményvesztetteknek, amely ön­kéntes laikus munkatársak te­vékenységén alapul. A Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségét 9 magyar telefonszolgálat alapí­totta 1986-ban. Az első magyar telefonszolgálat 1970-ben ala­kult, s szinte azonnal tagja lett a nemzetközi szervezetnek. A nemzetközi normák alapján működő lelki elsősegély-telefon­szolgálatok célja az öngyilkos­ság-megelőzés, a válságfeloldás és a lelki egészség védelme. Tö­rekvésük, hogy a problémákkal küszködő, nehéz helyzetben lé­vő emberek azonnal elérhessék a szolgálatok ingyenes vonala­it. A hívó anonim maradhat. A Miskolci Telefonos Lelki Segély Szolgálat a régióból in­gyenesen hívható 06-80-505-515 telefonszámon várja a híváso­kat a nap 24 órájában közvetlen emberi beszélgetésre. Az egy éve működő, az ország teljes te­rületéről ingyenesen hívható 06-80-505-003-as számon a gyer­mek- és ifjúsági hívásokat fo­gadják. A szolgálat anonim se­gítőtárs. Úgy tartják: „Beszélni a problémáinkról, megosztani valakivel belső érzéseinket - el­ső lépés a megoldásuk felé.” Telefonos nap A szövetség 1997-től minden év májusában „Telefonos na­pot” rendez az emberek kö­zötti megértés és segítség- nyújtás jegyében. A telefon- szolgálatok mind a 36 helyszí­nen 24 órán át a hívók ren­delkezésére állnak. A szolgá­latok szakmai programokat szerveznek önkéntes munka­társaik számára. Május 5-én és 6-án egy-egy szakterület szakemberei éi'he; tők el a 06-80-505-515-ös telefon­számon. Május 5-én déli 12 és este 6 óra között egészségügyi szakemberekkel lehet beszél­getni, május 6-án reggel 8 és déli 12 óra között pedagógusok válaszolnak oktatási, nevelési kérdésekre, déli 12 és este 6 óra után lelkészekkel lehet szót váltani a hitről és a val­lásról. A szolgálat egy alapítvány támogatásával működik, mely­nek számlaszáma: ABN AMRO Bank 102001392702-1686. Megbéklyózhatják az autókerekeket Közgyűlési döntések: a kerékbilincstől a Gárdonyi Géza Művelődési Ház sorsáig Miskolc (ÉM - BA) - Lehetővé tette a kerékbilincs miskolci alkalmazását tegnapi ülésén a borsodi megyeszékhely közgyűlése. A képviselő-testület által alko­tott rendelet egyik paragrafusa kimondja: kerékbilincset kell al­kalmazni akkor, ha a gépjármű a forgalomtól védett területen (külön engedély nélkül, vagy nem az engedélyben rögzített feltétel szerint) várakozik, illet­ve az intézkedő közterület-felü­gyelő felszólítása ellenére a te­rületet azonnal nem hagyja el gépjárművével. Foglalkoztak a képviselők a Városgazda Kht. felhalmozott tartozásállományának rendezé­sével. Ennek érdekében hozzájá­rultak ahhoz is, hogy a cég nö­velje bevételeit - emelték példá­ul a temetői díjakat, illetve a sírkerti szolgáltatások tarifáját. A következő esztendő őszétől több miskolci középiskolában be­vezethetik a két tannyelvű kép­zést, mivel ehhez is hozzájárult a testület. Akárcsak a Miskolci Operafesztivál Kulturális Szol­gáltató Közhasznú Társaság lét­rehozásához: a kht. működésétől azt remélik, hogy az általa szer­vezett komolyzenei fesztivál ré­vén öregbíti majd Miskolc hírne­vét. A társaság ügyvezető igazga­tója Müller Péter Sziámi lett. A közgyűlés tegnapi döntései­nek sorából kiemelendő, hogy négy miskolci terület névváltoz­tatását szavazták meg. (Az MSZP mégsem javasolta az elő­terjesztés napirendről való levé­telét, jóllehet egy7 nappal koráb­ban ennek a lehetősége is szóba került.) A színház mögötti tér a néhai magyar miniszterelnök­ről, dr. Antall Józsefről kapja a nevét. A Kankós dűlőből Csipke virág utca lett, a népkerti Viga­dóhoz vezető aszfaltozott útból Deborah sétány. Méltányolták a döntéshozók a Virág utcában élők kérését, hogy ennek az ut­cának a neve ne változzék. Ezen utcának szánták a Balázs Győző elnevezést. A Lévay Gimnázium egykori tanára végül a közelben épülő templom terének lesz a névadója. A közgyűlés tagjai tudomásul vették a millennium miskolci rendezvényeiről szóló tájékozta­tót. Ennek kapcsán a kulturális bizottság véleményének adott hangot Orbánné Eördögh Ildikó, s ezzel egybecsengett egy szocia­lista képviselő, Zámbó Tiborné véleménye is: kevesebb, de na­gyobb horderejű eseménnyel kellett volna emlékezetessé ten­ni az ünnepet. Sürgősséggel tárgyaltak egye­bek között a Gárdonyi Géza Művelődési Ház átalakításának programjáról. A legújabb el­képzelés szerint kulturális és művészeti gyermekcentrumot hoznának létre, amelynek alap- tevékenyége: tudományos felfe­dező múzeum és bábszínház. Az épület rekonstrukciójához pályázati forrásból szerezne pénzt a város. Egyelőre csak piros csomaggal bírságolnak Fotó: Bujdos Tibor Ma postázhatja utoljára szelvényét! Miskolc (ÉM) - Már a 10 ez­ret is bőven meghaladja azon játékszelvények száma, melyet a Startoljon az Észak­kal a Peugeot-ért! nyere­ményjátékunkra tegnapig beküldtek olvasóink. Javában folyik már tehát a já­tékszelvények feldolgozása, mely során kiderül: melyik ke­rülhet a sorsolandók közé. Az ilyen szelvényeknek maradékta­lanul meg kell felelniük a ko­rábbiakban már ismertetett já­tékszabályoknak. Azaz: a kép­mozaikok mindegyikét a megfe­lelő mezőbe, pontosan illesztve kellett felragasztani (a teljes kép kivágása nélkül!), a kérdéses adatokat pontosan kitölteni, vé­gül a teljes játékszelvénynek megfelelő nagyságú borítékban szerkesztőségünk címére (In- form Stúdió Kft. 3501 Miskolc, Pf.: 178.) küldeni. A borítékra ne feledjék ráírni: „Startoljon az Északkal a Peu- geot-ért!” A napokban is több olvasónk érdeklődött az új előfizetők szá­mára kérdéses törzsszámmal kapcsolatban. Kérjük a játékban résztvevő olvasóinkat, csakis la­punk ingyenesen hívható 06- 80/305-305-ös telefonszámán ér­deklődjenek ezzel kapcsolatban, hiszen csak az itt dolgozó mun­katársunk tud segítségükre len ni. Amennyiben elfoglaltsága miatt üzenetrögzítő jelentkezik, úgy hagyja meg nevét, címét és telefonszámát, munkatársunk visszahívja önt. Ne feledjék tehát, a mai nap már az utolsó, amikor postára adhatják játékszelvényüket, megszerezve az esélyt a 2 millió 50 ezer forint értékű Peugeot 206 megnyerésére. A játékszel­vények postára adásának határ­ideje tehát lejár ma, s a feldol- gozandók közé csak abban az esetben kerülhet szelvényük, ha annak postai bélyegzőjén nem szerepel május 5-től későb­bi dátum. A nyereményjátékban részt­vevő olvasóinknak ezután való­ban nincs más tennivalójuk, mint várni, ki lesz az egyedüli szerencsés, aki a vadonatúj autó­val térhet haza a május 13-ai sorsolást követően.

Next

/
Thumbnails
Contents