Észak-Magyarország, 2000. május (56. évfolyam, 101-126. szám)
2000-05-22 / 118. szám
2000. május 22., hétfő Aktuális 6 HÍRCSOKOR • Kávéházban Görgeyvel. Görgey Gábor író lesz a vendége a Kávéházi beszélgetések sorozat következő rendezvényének, május 26-án, délelőtt 6 órakor a Café Mi- rabellben. Görgey Gábor beszélgetőtársa Hajdú Imre író, újságíró lesz. • London-kártalanítás. Rövidesen megkezdődhet a csődbe jutott London Bróker Rt. ügyfeleinek kártalanítása. Elkészült ugyanis és már a Befektetésvédelmi Alapnál (Beva) van a brókercég tagi nyilvántartása. A kártalanítás sorrendjéről 2-3 héten belül levélben kapnak értesítést az érintettek. Idén, mintegy 400 ügyfél részesülhet kártalanításban, mivel erre a célra csak ennyi pénz áll a Beva rendelkezésére. Tűzoltók rajzpályázata Encs (ÉM - UJ) - Elbírálták az Encsi Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság rajzpályázatára érkezett munkákat. A nemes versengés eredményéről Kovács Sándor őrnagy, encsi tűzoltóparancsnok tájékoztatta szerkesztőségünket. Egyebek között megtudhattuk, hogy a pályázatot a tűzoltók védőszentje, a Szent Flórián-nap tiszteletére hirdették meg. A rajzok témájául a gyerekek közvetlen és távolabbi környezetében fellelhető, tüzek által okozott veszélyforrások felismerése, a tűzveszély elleni védekezés bemutatása volt. A versenyt három kategóriában, az óvodások, illetve az alsó és felső tagozatos iskolások számára hirdették meg. A pályamunkák elkészítésénél a gyerekek vízfestéket, temperát egyaránt használhattak. Az elbírálást követően a díjakat az Encsi Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság épületében Kovács Sándor adta át. Az óvodások kategóriájában (sorrendben) Bodnár Péter, a gönci, Varga Bálint Bátor a felső- dobszai, és Géczi Ákos az encsi, Gagarin utcai óvoda óvodása győzedelmeskedett. Az általános iskolák alsó tagozatosai közül első Papp Tibor a felsődobszai, a második Dobos Attila, a harmadik pedig Sass Nikolett, mindketten az encsi Petőfi Sándor Általános Iskola tanulói lettek. A felső tagozatosok versenyében az első helyet Jónás Lívia, a felsődobszai, a másodikat Romács Dániel, a harmadikat Galajda Szandra, mindketten az encsi Petőfi Sándor Általános Iskola tanulói szerezték meg. Nem csak nőknek Tiszaújváros (ÉM - SzP) - Az MSZP Ti- szaújvárosi Nőtagozatának meghívására május 25-én a dél-borsodi városba látogat Berta László, B.-A.-Z. megye rendőrfőkapitánya. A Phőnix Hotel kistermében délután 5 órától a főkapitány előadást tart a bűnözésről és a bűnüldözésről, valamint a megelőzés problémáiról. A rendezvényre a nőtagozat tagjai várnak minden érdeklődőt. Szerencsi alapítvány Szerencs (ÉM - UJ) - Létrejött és az idén, április 11-én hivatalosan jogi személyiséggé vált a Szerencsi Rászorultakért Alapítvány. A szervezet tevékenységéről, céljairól Uray Attiláné, az alapítvány kuratóriumának titkára tájékoztatta tudósítónkat. Megtudhattuk, hogy az alapítványt a város rászorultjai, a munkanélküliek, a kisnyugdíjasok és a hátrányos helyzetűek gondjainak enyhítésére hozták létre. Az alapítvány nyitott, ahhoz magyar és külföldi állampolgár egyaránt csatlakozhat pénzbeli, vagy természetbeni adománynyal, illetve vagyonrendeléssel. Készpénzt a Szerencs és Körzete Takarékszövetkezetben (Szerencs, Rákóczi u. 80 Szerencse Áruház első emelet) az alapítvány bankszámlaszámára lehet személyesen, valamint postai csekken is befizetni a takarékszövezetkezet címére az 558008719000053-as számlaszámra. Átutalással szintén az alapítvány bankszámla- számára juttatható el pénzadomány. Egyéb adomány felajánlása esetén az alapítvány kéri, hogy az adományozó lépjen kapcsolatba a kuratórium titkárával (Szerencs, Szabadság u. 7/3 Tel.: 47/361-765).- Az első adományt a kurátorok adakozásából Balog Jenő rászorultnak már át is adtuk - tájékoztatta lapunkat Uray Attiláné. - Egy betegemelő szerkezetet vásároltunk a számára, amellyel mozgása jelentősen megkönnyíthető. Gyerekek gyűjtöttek az árvízkárosultaknak Bodnár Jánosné átveszi a gyerekek ajándékát Fotó: Bódisz Attila Sárospatak (ÉM - BSZA) - Két egyedülálló, árvízkárosult, idős embernek adományozták a hulladékgyűjtés során összegyűlt pénzüket a sárospataki Árvay József Gyakorló Általános Iskola diákjai. Pásztor Andrásné iskolaigazgató lapunknak elmondta: az intézményben már hagyománya van a hulladékgyűjtési akcióknak. A gyermekek általában az osztálykirándulásra teszik félre az ilyenkor összegyűjtött pénzt. Most azonban a közelmúlt árvízi katasztrófái arra indították a fiatalokat, hogy a munkájuk során megszerzett összeget jótékony célra ajánlják fel. Az igazgató hangsúlyozta: az akció pedagógiai üzenete sem elhanyagolható. Nagyszerűnek ítéli meg azt, hogy a gyermekekben felébredt a segíteni akarás és a szolidaritás. A megvalósítást az iskola két pedagógusa, Mózesné Nagy Mária, valamint Varga Lukácsné irányította. A két húszezer forintos adományt a pedagógusok kíséretében a legtöbb hulladékot összegyűjtött osztály képviseletében a legszorgosabb gyerekek adták át. Fazekas Máté Gábor, Taskovics Balázs, Fazekas András, valamint Stumpf Balázs első útja a Fazekas sorra, Pásztor Józsefné lakásához vezetett. A 67 esztendős asszony ottjártunkkor is éppen a bútorokat, heverőket szárította az udvaron. Mint elmondta, a lakást 1955- ben férjével közösen vették, s ’60- ban építették át. Azóta nem érte el a házat az árvíz, csupán tavaly és most. Az időközben egyedül maradt, idős asszony az árvíz alatt a sárospataki Móricz Zsig- mond Kollégiumban lakott, most a Gyermekek Házában alszik, még mindig csak a nappalokat tölti saját otthonában. A ház falai átáztak, repedeznek. Tavaly két szekrénye ment tönkre, most az ágyat is ki kell dobnia. Az asz- szony elköltözne, ám úgy látja: a pataki ingatlanárak olyan magasak, hogy annyi pénzt úgy sem kap majd, amennyiért házat tudna venni a városban. Bár - mint mondja - egy másik helyen már egyébként sem érzi majd olyan jól magát, mint saját otthonában. Mindezek miatt Pásztor Józsefné örömmel fogadta a gyermekek felajánlását, akik - bár áradáskor nem tudtak segítséget nyújtani a homokzsákok pakolásában - a károk enyhítéséből a maguk módján vették ki a részüket. A Thököly utcán Bodnár Jánosné vehette át a húszezer forintot rejtő borítékot a diákoktól. Az ugyancsak egyedül élő idős asszony éppen kórházban volt, amikor lakását elöntötte az ár. A padló felázott, a bútorok átnedvesedtek, a falakon mindennap újabb repedés keletkezik. Így számára is nagy örömet jelentett a gyors segítség a gyermekektől. Remények a tiszaújvárosi munkaerőpiacon Tiszaújváros (ÉM - SzP) - Megtartotta első ülését a közelmúltban alapított Tiszaújvárosi Foglalkoztatási Tanács. Az ülésen Tiszaújváros és térsége munkaerőpiaci helyzetéről tájékozódott az önkormányzat, a gazdálkodó szervezetek, szakmai és munkavállalói érdekképviseletek képviselőiből álló grémium. Az ülésre részletes munkaerőpiaci jelentést késztett a B.-A.-Z. Megyei Munkaügyi Központ Tiszaújvárosi Kirendeltsége. A beszámoló szerint a problémák ellenére a térségben zajló kedvező gazdasági folyamatok hatására csökkenhet a munkanélküliség. A reményekre az ad okot, hogy folyamatosan bővül a termékkereslet, s növekszik a befektetői érdeklődés.- A munkanélküli ráta a térségben jelenleg 13,5 százalékos. Ez az adat, bár jóval kisebb a megyei 20 százalékos aránynál, mégsem megnyugtató - mondta Csorba Sándor, a foglakoztatási tanács alelnöke, a munkaügyi központ kirendeltségvezetője. - Az arányokon lehet és kell javítani. A tanács létrehozása is ezt célozza: a munkáltatók és a munkaügyi érdekképviseletek közötti hatékony információcserével sikeresebb lesz a munkaközvetítés. Bizakodásának adott hangot a foglalkoztatási tanács elnöke, Márkus Gábor is. - Sajnos érezhető a feszültség, melyet az intézményi összevonás és a térség vállalatainak szervezeti-működési átalakítása kapcsán jelentkező létszámleépítés okoz. A bizakodásra az ad mégis okot, hogy az ipari parkban több nagy cég is elkezdte, illetve elkezdi az építkezést. A felépülő üzemek, kereskedelmi és szolgáltatóegységek két-három éven belül együttesen akár 2-3 ezer főnek is adhatnak munkát. Éppen ezért az elkövetkező években nagy hangsúlyt kell fektetnie az ön- kormányzatnak, a foglalkoztatá- si tanácsnak a hatékony átképzi zési formák kidolgozására. A kö- vetkező ülésen az átképzés lehe- S1 tőségeit fogjuk áttekinteni, an- T nak érdekében, hogy lehetőség | szerint lerövidüljön az az idő- “■ szak, amíg a munkahelyét el- A remény neve: ipari park vesztő újra munkába állhat. Mezőkövesd (ÉM - SZÍ) - Osztrák márványból készül az egri érsekkert díszkútja, amelyet mezőkövesdi telephelyén Kiss Sándor és fia, Attila kőszobrászok építenek meg. Kiss Sándor munkái közé tartozik a mezőkövesdi I—II. világháborús és az ’56-os emlékmű kivitelezése, melyeknek megálmodója az ismert szobrászművész, Győrfi Sándor volt. A megyében, s az országban tucatnyi emlékmű őrzi keze. nyomát, ezért is választották őt a 14 jelentkezőből. Az Egri Városszépítő Egyesület kezdeményezte, hogy a Bárány uszoda hajdani szökőkútját ismét építsék meg, s állítsák köztérre. Az eredetiről fennmaradt képek alapján Rátkai Attila és Fehér László készítette el a tervet, de az új díszkút magasabb, s míg a régi műkő öntvény volt, ez márványból készült. A hat méter magas szökőkút 260 cm átmérőjű tányérját egy darab márványtömbből faragta Kiss Sándor és Attila, az egész munka nyolc hónapot vett igénybe. A napokban már elszállították végleges helyére, s egymásra építették a talapzatra a tányért, oszlopot, a legtetejét pedig egy gömb díszíti. A környékét parkosítják, szerelik a dísz- kivilágítást a szökőkútra, és távolabbra is. Az ünnepélyes avatás június 2-án lesz. A 10 milliós nagyságrendű költségeket csökkenti, hogy a márványt ingyen adta az Omya Kft., s az egész város összefogott, nagyvállalatok, kisvállalkozók, magánemberek, az önkormányzat, hogy a barokk Eger tovább gazdagodjon. Bükkábrányi gyűjtő: szenvedélye; Befedik a szobájuk falát a kardok, szablyák, tőrök és bajonettek lőtt agancsokat, vaddisznóagyart is gyűjtötte egy időben. Ismerősei, látva gyűjtőszenvedélyét megajándékozzák olykor egy-egy trófeával, vagy régiséggel, már ha felismerik az öreg lámpában, szúrófegyverben az értéket. Volt olyan, meséli a gyűjtő, hogy egy ház lebontásakor a törmelékkel a szeméttelepre került egy régi kard is, mondván, ilyen rozsdás ócskavas kinek kell? így aztán nyoma veszett egy százéves régiségnek, amit talán egy nagyapa őrizgetett a padláson ifjúkora óta. Nem sokan gyűjtik a kardokat, többnyire ismerik is egymást, akik ennek a hobbinak hódolnak. Egymás között gazdagítják gyűjteményüket, cserélnek, adják-veszik a főként számukra értékes darabokat. Kiss Jánosnak az 1900-as évek elejéről van a legtöbb vágó-, szúrófegyvere, egyik legbecsesebb a 18. századi szablya. A markolata Bükkábrány (ÉM - SZÍ) - Talán a huszár nagypapa, vagy egy talált régiség volt a bükkábrányi Kiss János gyűjtőszenvedélyének kezdete. Tény, hogy ma már szobájuk egész falát befedik a kardok, szablyák, tőrök, bajonettek. Mindent megőrzött, amit kapott, vagy talált, sajnálta kidobni a régiségeket. Erdésztechnikus, nagy természetrajongó, úgy ismeri a Bükk- hegységet mint a tenyerét. Ott is nyitott szemmel jár, az elhulKiss János és gyűjteményeFotó: Szatmári Irén oroszlánfejben végződik, a szablya lapjára pedig díszes madonnát gravíroztak. Nem volt ritkaság abban az időben, hogy a fegyvereket így díszítették. A gyűjtő, de a nézelődő is eltöpreng, mennyi halált vagy győzelmet hordoznak ezek a harci eszközök. Van olyan bajonett, amelyre rovátkákat véstek, számolva a legyőzőiteket. Van, amelyikre egy orosz nevet véstek. Legtöbbjük ott volt az első világháborúban, s ma már nem tudni, ellenség, vagy magyar vér tapadt hozzá. Akik akkor használták, csupán egy fegyver volt, most viszont a múltat megőrző értékek. A gyűjtő cseppet sem harcos, katonás, épp ellenkezőleg. Kertész a bányánál, ő gondozza a parkokat. Á természetet járva a táj szépsége is megragadja, és időnként le is festi. Egyre több őszi, téli tájképet alkot, s így otthonukból sem hiányzik a természet.