Észak-Magyarország, 2000. május (56. évfolyam, 101-126. szám)
2000-05-20 / 117. szám
2000. május 20., szombat ÉSZM-NMVIUiQRSlÁi § csak 10 Ezen a héten Sash! Trillennium című kazettáját sorsoljuk ki a helyes megfejtők között. E heti kérdésünk: milyen halmazállapotú szobahőmérsékleten az üveg? A legutóbbi nyereményünket a Fresh Add meg magad! című maxiját Buder Friderika (Bódvaszilas) nyerte. A helyes megfejtés: A híres Ford T-modellt egyedül fekete színben lehetett kapni. A Record Express gondozásában megjelent a Sash! Trillennium című CD-je és kazettája. Slágergyanús felvételek a megszokott igényességgel. Nyerőjáték Diákok, akik az oldalt írták, szerkesztették és az ujjúkat adták hozzá: Kristóf György (17) gkristof@freemail.hu. Szél Miklós (19) mukka@freemail.hu Éretlenségek, tanári szemüveggel Miskolc (ÉM - SzK) - Az érettségi a tanárok számára is jelentős eseménynek számít. És szinte mindegyiküknek akad a tarsolyában néhány olyan érettségis történet, amely örökre bevésődött az emlékezetbe.- Szabadság, szerelem - ez volt abban az évben a magyar írásbeli egyik témája, azaz a haza- szeretet és a szerelem Petőfi költészetében - ugrik be a téma kapcsán azonnal a régi, de nem feledhető emlék Takács Márta, az Avasi Gimnázium volt igazgatója fejében. - Az egyik diák a következőket rótta a papírra: „Petőfi ül a karosszékben, ölében Júlia. Kezében Júlia kebelét tartja - ezt is a szabadság érdekében teszi.” Lefegyverző Szepesi Lászlónak, a Diósgyőri Gimnázium tanárának is van kedvenc története, amelyik az egyik levelezős érettségin esett meg. Az egyik diák - finoman szólva - nem megengedett segédeszközzel próbálta pótolni hiányos tudását. Az érettségi elnök megszánta, s felajánlotta, húzzon egy újabb tételt. Ám hozzátette: „De ne puskázzon!” Mire a diák: „Ha nem puskázhatok, akkor nem húzok.” Fábián Józsefnek (Diósgyőri Gimnázium) egész kis gyűjteménye van a csemegének számító érettségis történetekből. Az egyik magyartanár kollégájához ezzel fordult a magyar írásbeliről kijövő diákja: „Gyula bácsi, én igyekeztem, szépen, sorban Miskolc (MTI) - A jól bevált, négy év alatt tökélyre fejlesztett puskázás is vezethet csúfos lebukáshoz az érettségin. Ez azonban összesen nem okozott annyi gondot, mint a rossz szervezés, vagy a figyelmetlenség a másik oldalról. 1989: Budapesten és környékén idő előtt ismertté váltak a matematika érettségi tételek. A Művelődési Minisztérium úgy döntött, hogy nem értékelik a már megírt matematikadolgozatokat. Az érettségi bizonyítványokba az év végi matematikajegy került. 1990: Egy napilap nyilvánosságra hozta a magyar érettségi tételeket, amelyeket aztán a művelődési tárca visszavont. 1993: Az egyik szegedi gimnáziumban idő előtt bontották fel a francia és a spanyol nyelvi tételeket. Az eset miatt a minisztérium új feladatokat adott ki. 1994: Kiskunfélegyházán egy szakközépiskolában az érettségi harmadik napján fedezték í Fejtörő (illusztráció) haladtam, az első kettő szerintem jó is lett, de a harmadik témát már nem volt időm befejezni.” A másik történet egyik főszereplője a szikár biológiatanár volt, a másik a méreteiben is tefel, hogy egyes borítékokon más címek szerepeltek, mint amit a vizsgaszabályzat előírt. A hiba nem okozott változást az érettségi tartalmában, az időleges bizonytalanság „csupán” a diákok idegeit viselte meg. 1995: Kaposvárott a közös érettségi-felvételi vizsgán a diákok nem a megfelelő matematikadolgozatot írták meg. A vizsgálat kiderítette, hogy az Országos Felsőoktatási Felvételi Irodában (OFFI) a tételek postázásakor a Somogy megyei borítékba véletlenül nem az aznapi, hanem a másnapi tételeket tették. A dolgozatok eredményét, aki akarta elfogadta, aki nem fogadta el, az újat írhatott. Az OFFI vezetőjét leváltották. 1996: Értelemzavaró hiba került a központilag összeállított közös matematika, illetve biológia érettségi-felvételi vizsgák tételsorába. A hiba a vizsgák megkezdésekor nyilvánvalóvá vált, a központi szervezésért felelős OFFI valamennyi vizsgahelyet azonnal értesítette, és kérte inFotó: Bujdos Tibor kintélyes igazgató - a harmadik pedig a jelölt. A kulcsszó, amit a tanár elő akart varázsolni a diák fejéből a „zsírszövet” volt. A tanár segítségképp megjegyezte: „Nézzen rám és az igazgató úrra, a kettőnk közti különbségről tézkedésüket. A vizsgák rendben lezajlottak. 1997: A mányi Leonardo Gimnázium és Szakmunkásképző Iskola érettségiző diákjai nem a kijelölt helyszínen, hanem a bu- dajenői 3. Számú Általános Iskolában dolgozták ki tételeiket, ezért vizsgájukat a Művelődési és Közoktatási, Minisztérium érvénytelennek nyilvánította. A mányi Leonardo Gimnázium működési engedélyét sorozatos szabálytalanságok és jogszerűtlen működés miatt ugyanis a Fejér Megyei Közigazgatási Hivatal az év májusában visszavonta, engedély hiányában viszont az iskola nem működhetett, és nem szervezhetett volna érettségit. A vétlen diákok számára biztosították a vizsga megismétlésének lehetőségét. 1998: A Rádió 1 kereskedelmi adó nem sokkalj a matematika érettségi tételek kihirdetése után beolvasta a megoldásokat. 2000. május 17-én az előző évivel azonos nyelvtani tesztet kellett kitölteniük az olasz nyelvből érettségizőknek. biztosan eszébe jut.” Mire a diák felderült: „A háj”. Tiszta égés- Az egyik vizsgán, minthogy csak néhány diákot szóbeliztet- tem angolból, nem kezdettől vettem részt. Mikor beléptem, meglepődve tapasztaltam, hogy az, egyik leányzó állva dolgozza ki a tételét - meséli Fábián József.- Mikor a vizsgabizottság elé kerülve sem ült le a pádhoz, már nem álltam meg, hogy meg ne tudakoljam a kollégámtól: vajon miért nem a szokott módon vizsgázik a diák? Kiderült, reggel, indulás előtt a nagy vizsgadrukkban véletlenül beleült a forró vasalóba. Kormos Vilmos, a mikolci ön- kormányzat közoktatási és művelődésügyi osztályvezetője meséli. Egy magyar szóbelin a tanár a saját szöveggyűjteményét adta át a diáknak. Az, mikor kinyitotta, holtsápadttá vált, a szemei kidülledtek, teljesen lebénult. Erre a tanárnő hozzálépett, belepillantott a szöveggyűjteménybe, s felsikoltott: Jesszus- om! Hát ide rejtette a férjem a dugipénzét! Fatális tragédia Egy másik eset is Kormos Vilmostól származik. A tárgy szintén a magyar. A diák Az ember tragédiáját húzza, ennek ellenére Bánk bánról kezd el beszélni. Az elnök figyelmezteti, de a diák megint csak Bánk bán történetébe fog bele. Az elnök feladja, újabb tételt húzat. A delikvens felragyogva felolvassa a címet. „Katona József: Bánk bán.” „Egy hónap mindenre elég” Biztos nem te vagy az egyetlen, aki úgy gondolta, az írásbeli úgyis meglesz így vagy úgy, a szorgalmi időszakban pedig lesz elég időd, hogy - majdnem - mindent megtanulj a hőn áhított szóbelire. Na igen, csak ilyenkor már nem olyan könnyű ösz- szeszedni a tételeket, mivel az osztálytársak jól eltűntek az említett papírokkal együtt (olyan embert egyébként is ritkán találni, akinek minden megvan, és még az írása is olvasható) Segítségül szeretnénk közölni az általunk ismert legjobb tételes-webhelyeket. Fogyasszátok egészséggel! www.palya.hu http://www.extra.hu/ mcmorre/tetelek.html http://www.moricz-bp.sulinet.hu/zolinet_tetelek/ http://www.extra.hu/chrome http://www.origo.hu/oktatas/ alap/990509erettsegi.html Érettségi: a bakik kronológiája K ülönösebben nem foglalkoztam vele, de azért jó buli volt. Még ott vannak a szóbelik, utána majd bővebben is nyilatkozók. Arra azért átnézem a tételeket. Az írásbeli nem nagyon volt gáz, még jó hogy nem paráztam - fölösleges lett volna. Kristóf György (17) E n régebben érettségiztem, de az öcsém most esett át rajta. Egész hétvégén József Attilát tanulta, számított rá, és be is jött neki. Az enyémmel sem volt különösebb probléma, a némettanárom elintézte: azt húzzak, amit tudok. Nagy Anikó (21) N em okozott rossz élményt, és nem éreztem olyan nagy megmérettetésnek, mint amilyennek mostanában gondolják. Egy egyetemi vizsga sokkal jelentőségteljesebb, és több felkészülést igényel, de mindenképp szükség van rá. Farkas Evelin (20) A problémát az jelentette, hogy a négy év alatt kevés időt töltöttem egyes tárgyak tanulásával, a fránya töritételórák mindig hétfőn voltak, amikor élni sincs kedve az embernek, a költők meg soha nem úgy értették a verseiket. Szél Miklós (19) S zerintem a felvételire kéne helyezni a hangsúlyt. Nem tudok annyira koncentrálni azokra a tantárgyakra, melyeket ott kérnek. Nem beszélve arról, hogy valahol a negyedik év végi jegyeket kérik, és így erre is kevesebb energiád marad. Bakos Norbert (18) * 4