Észak-Magyarország, 2000. május (56. évfolyam, 101-126. szám)
2000-05-20 / 117. szám
2000. május 20., szombat Életkép 7 Plútót vegyenek! Bánhegyi Gábor C ladó a Plútó. Egészben, mert ez egy nagyon kicsi bolygó. Épp' ideje volt. A Holdat már felparcelláztuk, a Marsot megbombáztuk egy terepjáróval annyira, hogy azt se tudjuk, azóta hol lehet. A marsi polgári-jobbközép-szociálliberális-ke- resztény-demokrata-radikál-unióbarát kormány azóta meg azon izmozik, hogy elhitesse az ottaniakkal, a Marson kívül pedig nincs élet. De ha mégis jönne egy teleszkópos űrhajó, akkor mindenki gyorsan guggoljon a hegy mögé. Aztán senki se kukucsoljon! Na jó, vegyük meg a Plútót. Mondjuk, hogy megvettük. Most már kezdeni kellene valamit a birtokkal. Akár vethetnénk valamit. Búzát nem érdemes, mert aratásra menet a kombájn nem fér be az űrhajóba, a kasza meg véletlenül kiüti az ablakot és még megfázunk. Akkor vessünk krumplit. Bepakoljuk a vetőburgonyát, az ásót, a kapát, meg a fóliát, mert állítólag a Plútón hideg van. Az viszont nagyon. Odamentünk nehány év alatt, fel- ásóztunk, elvetettünk, kapáltunk, most már öntözni kéne. Jesszusom, a locsolókanna meg otthon maradt. Iszkiri haza, berakodjuk a kannát meg a pár hordó vizet, és nyomás vissza. A Mars magasságában meg jön a galaktikus mezgazhíradó, hogyaszongya, a Plútót ellepték a kolorádóbogarak. Atyavilág, most már oda a termés, mert ha vissza is fordulunk vegyszerért, mire odaérünk, a krumplibogarak a Plútót is felzabálják, és leszállói se lesz hova. Azt mondja egy haver, hogy ne termeljünk, nyissunk kocsmát. Jó ötlet, mert onnantól az oroszok nem azzal foglalkoznának, hogy én voltam a legtovább fenn az űrben és ettől nekem most már jó, hanem felmennének a kozmoszba, két nap alatt összehánynák az űrállomást, aztán a kommandant megszólalna: „Nu továrisi, davaj pity vodku na Plútó! Misa! Ggye botkormány? Na azé'!" Lenne a Plútón akkora pörgés, hogy a csapos alig győzné. De ez se olyan jó, mert a Plútó nagyon szem előtt van, és kinek hiányzik, hogy az APEH-es komák naponta bekopogtassanak, hogy a zárjegy rajta van-e az üvegen. Kell a frásznak a Plútó. Egyáltalán kinek jutott eszébe, hogy eladja? Az ufók helyében itt fejezném be a vacko- lódást a földiekkel. Legyintenék egyet, hogy hülye az egész, és hazamennék a pihe-puha galaxisomba egy jót szunyáink Csonkán Az indiánokkal és a romákkal foglalkozik Kutyáját Tibinek hívja, a Selyemréten úszik és DFC-meccsekre jár a professzor John A. Strong a Fulbright Alapítvány fogadásán, Budapesten, Göncz Árpád társaságában Faragó Lajos Miskolc (ÉM) - Tudományos pályáját az indiánok kutatásának szentelte John A. Strong amerikai professzor. Vendégtanárként harmadik éve oktat a Miskolci Egyetemen, és diákjaival együtt a magyar romák helyzetét is tanulmányozza. □ Hogyan került Magyarországra? - kérdeztük tőle. • A lányom öt éve egy magyar fiatalember felesége lett és Budapesten laknak. Három éve a Fulbright Egyetemen pályáztam egy magyar ösztöndíjra és 1998- tól a Miskolci Egyetemen tanítok. Megbízatásomat most hosz- szabbították meg 2000. júniusáig. Ennek azért is nagyon örülök, mert a közelmúltban született meg az unokám. Feleségem szintén a Miskolci Egyetemen tanít, az angol nyelvi tanszéken dolgozik. A Fulbright Alapítvány azzal a céllal jött létre, hogy az Egyesült Államok más országokkal való kapcsolatát erősítse. Ennek jegyében kerül sor az oktatók cseréjére - kezdi történetét John A. Strong. □ Professzor úrnak mi a szakterülete? • Az indiánok életét kutatom. Borsányi Lászlónak, a kultúrant- ropológiai tanszék vezetőjének a meghívására jöttem Miskolcra. Azzal a céllal, hogy a magyar diákokat a kisebbségek életének kutatására tanítsam. Konkrét kutatási céllal így kerültünk Uszká- ra, ahol a roma kisebbség életét kutatjuk öt diákommal. Nagyon szeretek velük együtt lenni, szinte olyanok vagyunk, mint egy nagy család. Fontosnak tartom, hogy a fiatalok tanulmányaik közben kutatásokat is végezzenek. Még Romániából is van diákom. Arra vagyok kíváncsi, hogy a magyar egyetemisták, emberek fejében milyen gondolatok fogalmazódnak meg az indiánokról, a kisebbségekről. A diákjaink az utcán „leszólítanak” járókelőket, közvéleménykutatást végeznek. Rájöttünk, hogy a magyar emberekben a televízióban vetített filmek alapján kialakult indiánkép él. Az Egyesült Államokban nagyon apró kisebbségben élnek már csak indiánok, de nyilvánvaló, hogy életükkel, problémáikkal, társadalmi helyzetükkel kis létszámuk ellenére is foglalkozni kell. □ Összevethető-e az amerikai és a magyar kisebbségek helyzete? • Amerikában más a kisebbségi helyzet, mint Magyarországon, hiszen az őslakók mellett több kisebbség adja az egész nemzetet. Spanyol, portugál, mexikói..., magyar bevándorlók, feketék - tulajdonképpen mind kisebbség. Asszimilálódnak vagy elszigetelődnek. □ Milyen megállapításokra jutott eddig a magyarországi romákkal kapcsolatban? • Azt látom, hogy többségük - 70 százalékuk - már nem beszéli a roma nyelvet. Uszkán 300 ember él, 80 százalékuk roma. Két fontos meghatározó van az életükben. Egyik a szabadkeresztény egyház. Ennek tagjaiként úgy érzik, hogy egy közösséghez tartoznak. Ez formálja magatartásukat. Másrészt a falu polgármesterének terve van velük. Az alpolgármester maga is roma, és képviselőként is benne vannak a romák az önkormányzati munkában. Tehát fontosnak tartom, hogy a velük kapcsolatos intézkedésekben benne legyenek. Tudom, hogy az Európai Uniótól Magyarország bírálatot kapott a romák helyzete miatt. Véleményem szerint a kifogások valósak. Az uszkai konkrét helyzettől a magyarországi romák élete általában sokkal rosszabb. □ Mivel foglalkozik szabad idejében? • Szeretem a zenét. Most éppen Beethoven darabokat zongoráztam. A magyar szerzők közül Liszt Ferencet, Bartók Bélát kedvelem, Kodály Zoltánt túl modernnek tartom. Szeretem Miskolcot. Amerikai szemmel normális méretű, ideális kisvárosnak tartom, amelyben nem érzem magam „árvának”. Itt vettem egy Opel Astrát, de leginkább busszal járok. Kényelmesnek tartom, és szívesen hallgatom közben a beszélgetéseket, mert tanulok magyarul. A kutyámnak magyar nevet adtam, Tibinek „kereszteltem”, szívesen járok a DFC-meccsre, úszni a Selyemrétre, a Shannon’s Pub étterembe. És jól érzem magam Görömbölyön, egy családi házban bérelt lakrészben. Feleségemmel együtt úgy gondoljuk, hogy szép visszavonulás lesz, ha a Miskolci Egyetemen végzett munkálkodással fejezzük be aktív éveinket - mondta az amerikai professzor. Gyakran az igazság nem mondható el Az ügyvédszakma nagy öregje, Bárándy György sztorizott az egyetemen Balogh Attila Miskolc (ÉM) - „Legérdekesebb jogeseteim" mottó alatt, ám inkább afféle tanmeséket előtárva tartott előadást a napokban Bárándy György a Miskolci Egyetemen. Az immár 81 éves, az „elmúlt negyven évet”, meg az azt követő legutóbbi évtizedet neves jogászként végigélő, mára sztárügyvéddé avanzsáló, rendkívül karakteres, csokornyakkendős öregúr jogászhallgatók előtt számolt be pályafutása néhány érdekes ügyéről - inkább csak be- le-belekapva a történetekbe, egy- egy levonható, aforizmatikus tanulságot előkészítendő. A békák túlélték Az ügyvédség a szocializmusban meg fog szűnni - idézte mindjárt bevezetésképpen az egykor volt Rákosi elvtársat, aki anno úgy érvelt: „ha lecsapolják a tavat, megdöglenek a békák”. Jellemző a korra - ötvenes évek eleje - és a szakma akkori megítélésére egy korabeli perben elhangzott „védőbeszéd”: „...ennyi súlyos bún láttán a védőnek sem lehet más dolga, mint súlyosbítást kérni...” Bárándy György ezzel akkoriban sem igen értett egyet, ma meg pláne nem. A története is ott folytatódik, amikor az ötvenes évek végétől bekerült az igazságszolgáltatási etikába (és törvénybe), hogy az ügyvédnek csak az ügyfelét mentő, annak felelősségét enyhítő körülményeket kell előtárnia.- Annak idején takarítónőkből lettek bírók egy év tanfolyam után - idézte elrettentésképpen. Később a helyzet szelídült, és a következő időszakban gyönyörű jogi munkákat lehetett végezni. Kolumbusz tojása Megöltek egy anyát és gyermekét. A vád több emberen aljas indokkal, nyereségvágyból elkövetett emberölés - kezdődött az első, a miskolci joghallgatók számára előadott, fél évszázad terméséből kiragadott tanmese. A Bárándy György védte vádlott immár 4 év 8 hónapot töltött előzetesben: ez idő alatt három ízben halálra ítélték. A perdöntő bizonyíték egy feltűnő színű nadrág volt, amelyről négy tanú állította, hogy a vádlotté. Ám negyedszer is újratárgyalták az ügyet, és miután minden elhangzott, aminek el kellett, a védelemnek még egy éjszakája volt, hogy valamit kitaláljon.- A védő nem azért ül ott, hogy ott üljön, hanem, hogy gondolkozzon, sőt, ha lehet, segítsen is - hangzott a profán, ám lényegretörő megfogalmazás. Ez itt bejött. Bárándy tanár úr másnap bizonyítási eljárást kezdeményezett, általános megrökönyödésre. Behozatta a nadrágot, hogy a vádlott próbálja fel. Hogy, hogy nem, a térdéig ért: aligha az övé volt. A vádat elejtették, a halálraítéltet felmentették, életben maradt. A ruhapróba - Kolumbusz tojása! - öt éven át senkinek nem jutott eszébe. „Ha akkor nem gondolkodom, az illető rég halott volna” - csapta le az önmagának feladott labdát a hírneves ügyvéd. „Vizeljek is?” Egy másik ügyben hárman szerepeltek, három szomszéd: a sértett, a vádlott és az „öregparaszt”. A történet szerint előbbi az utóbbinál vendégeskedett, majd hazaindult, hogy még elérje a tévéhíradót. Az öreg kiment az udvar végébe, hogy elvégezze dolgát. A házba tartva segélykiáltást hallott - hogy miért, ez lett a per tárgya. Bárándy György védencét, egy vasutast, azzal vádolta a sértett, hogy amikor az utcán a háza elé ért, az kirontott a kapun, és késsel rátámadt. A vádlott viszont állította: éppen a sértett esett neki, ő csak később, védekezésképpen tartotta maga elé kését. A bíróság hajlott arra, hogy higyjen a vádnak, több évi börtönbüntetés nézett ki a vasutasnak, amikor az ügyvédnek mentő ötlete támadt. Számolni kezdett, majd itt is helyszíni bizonyítást kért. Az öregparaszt házánál a fél falu összegyűlt, amikor megkérték, játssza el az akkori este történéseit. A kert végébe ment, majd visszakérdezett: „Vizeljek is...?” Ami viszont tényleg kiderült: a fenti művelethez kell vagy másfél-két perc - aki tehát (a sertett) siet haza a híradó miBárándy György Miskolcon att, nem a szomszéd házig ér eny- nyi idő alatt, de a falu túlsó végére is. Sztorijában így nem stimmel valami: a stopper segítségével tehát a bíróság felmenthette a megvádolt vasutast. „Nem politizálok” Beszéljek mai esetekről is? - tette fel a költői kérdést eztán, ám a lelkes igenlő választ is csak szemelvények követték napjaink híres pereiből. „Nem politizálok” - igyekezett magyarázkodni Bárándy György, talán éppen ezzel árulva el a legtöbbet. Védte a Nyírfa-ügyet kirobbantó hírszerző tisztet, a szolgálati információkat kiáruló rendőrt, ám „zaftos” részletekkel nem szolgált róluk. Zárásképpen inkább az ügyvédpálya fény- és árnyoldalairól ejtett néhány szót az előadótermet megtöltő, feszülten figyelő hallgatók előtt. Á jogász célja az igazság keresése - fogalmazta meg végső, apró életrajzi epizóddal alátámasztott aforizmáját ám gyakran előfordul, hogy a meglelt igazság végül nem mondható el. Fotó: Végh Csaba
