Észak-Magyarország, 2000. május (56. évfolyam, 101-126. szám)
2000-05-17 / 114. szám
2000. május 17., szerda Aktuális 5 HÍRCSOKOR • Szabadegyetemi előadás. Az esszéíró nemzedék - Német László, Szerb Antal és írótársaik - adják a témáját a Bocskai Szabadegyetem sorozata következő (ingyenes) előadásnak: a rendezvény május 19- én, pénteken lesz a miskolci Vasgyári u. 18-ban, délután 5 órai kezdettel. • Utazók klubja. Svédország tájain címmel tart előadást ma délután 5 órától Kiss Imre, az Utazók klubjában, Miskolcon, a Kazinczy utca 14-ben. Megöléssel fenyegette feleségét, de ő halt meg Encs (ÉM - PT) - Kórházba szállítás közben életét veszítette az az Encs környékén lévő településen élt férfi, aki vasárnap éjjel megöléssel fenyegette meg feleségét. A tragédiával végződő napon az 51 éves férj - nem először - fenyegetette meg, és űzte a lakásban házastársát. Az asszonyt hosszabb idő óta bántalmazó férj ez alkalommal fojtogatta is a párját. Ezért a nő az otthon lévő kislányának szobájába akarta átvinni az ágyneműjét, hogy átköltözzön a gyerekéhez. A férj azonban útját állta, majd dulakodni kezdtek. Az asszony a korábbi fenyegetéstől félve magánál tartott egy kést, ami a közelharc közben valamilyen módon a férfi hasába szűrődött. Az emberölés alapos gyanújával elindított nyomozást a megyei rendő-főkapi- tányság vizsgálati osztálya vette át. A szakemberekre vár annak kiderítése, hogy a halállal végződött dulakodás miképpen zajlott. Felmerülhet-e a jogos önvédelem lehetősége vagy sem. Az asszony szabadlábon védekezhet. Túladagolt inzulin Miskolc (ÉM - PT) - A Páncél utcai lakásában holtan talált 53 éves férfi az orvosi vizsgálat szerint inzulin-túladagolásban veszítette életét. Idegenkezűségre utaló nyomot a hatóság nem talált, ezért nem kizárt, hogy az illető öngyilkossági szándékkal adta be magának a halálos dózist. A bezárt benzinkúton randalíroztak Dédestapolcsány (ÉM - PT) - Garázdaság bűntettének alapos gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség a napokban az ellen a három fiatal ellen, akik május 12- én éjszaka szétverték a Dédestapolcsány- ban lévő, de korábban már üzemen kívül helyezett üzemanyagtöltő állomást. A trió tagjai betörték az épület ablakait, az úttestre gurították az ott lévő hordókat, szétdobálták a benzinkúton lévő tárgyakat. A rendőrség az azonnali intézkedés eredményeként elfogta a három renitens- kedőt és ellenük garázdaság alapos gyanúja miatt eljárást indított. • • Ötpercenként egy gyorshajtó Tárcái (ÉM - PT) - A 37-es úton állomásoz- tatott traffipax nem sokat pihent tegnap délelőtt. Egy órán belül ugyanis több mint tíz gépjárművezetőt kellett megállítaniuk a közlekedési rendőröknek gyorshajtás miatt. Az esztelen száguldásban egy szlovák nemzetiségű autós vezette a sebességlistát. Néhány száz méterrel egy vasúti kereszteződés előtt, az engedélyezett nyolcvanas tempó helyett majd százhúsz kilométeres tempóban hajtotta autóját. A csökkenés dacára a tömegközlekedés „jó” Miskolc (ÉM - BAL) - A városi közlekedési vállalat új menetrendjének június 1-jei bevezetése egyes buszjáratok megszűnését, mások ritkulását jelenti. A csökkentés oka kis mértékben szakmai, nagy mértékben anyagi. A cégnél állítják: a járatszám csökkentése nem lesz érzékelhető - de legalábbis nem drasztikusan - az utazóközönség számára. A Miskolc Városi Közlekedési Rt. szakemberei megpróbálták a kikerülhetetlen leépítést szakmailag megalapozottan elvégezni, azaz: ott szüntettek meg járatokat, ahol az - amint Szilágyi István elnök-igazgató lapunknak kifejtette - amúgy is szükséges lett volna. A cég vezetője elmondta: az elmúlt évtized során az utasszám folyamatosan csökkent az MVK járatain (párhuzamosan a város lakosságának fogyásával, a munkahelyek megszűnésével), 1995-höz képest is már tíz százalékkal. Ezt a tömegközlekedési kapacitás nem követte. Vagyis: a járművek a korábbihoz képest kevésbé kihasználtak - van hát lehetőség az elvonásra. A gazdaHonnan, mi indul? sági okokból kényszerű csökkentést ily módon alá lehet támasztani szakmai indokokkal, ám azt Szilágyi István elismeri: „Minden ilyen változás rontja a színvonalat, akiket közvetlenül érint, azokból negatív visszhangot vált ki”. Az alternatíva a hiány kezelésére a tarifaemelés lett volna, ezt azonban az illetékesek elvetették. A bevételek és a kiadások közötti különbözetet Fotó: Farkas Maya az igazgató szerint „lehetetlen volna máshogy kigazdálkodni”. így következhet a 1,5-2 százalék körüli teljesítménycsökkenés. A ma érvényes buszmenetrendben összesen valamivel több mint 2300 forduló szerepel egy munkanapra, ez a szám 74- gyel csökken június 1-től. Két járat teljesen eltűnik: a 10-es (szakmai indok: „az utóbbi időben csökkent a Zsarnai-piac vonzása”) és a 18-as („ennek kivonása már korábban megkezdődött”). Szó volt az 1-es busz vasgyári „kanyarjának” kiiktatásáról is, ám ez a tétel a városházi egyeztetés nyomán kimaradt a csomagból (mondván, „nem időszerű”). Benne maradt viszont 17-es, a 38-as, a 101-es és 1-es, 35-ös viszonylatok (különböző mértékű) ritkítása. Jó hír ugyanakkor, hogy a 35-ös vonalán új megállót iktatnak be (a Hősök tere sarkán), a 6-os, 9-es, 4-es járatok kapacitása pedig bővül. Új járat is indul jövő hó elsején: a 20-as busz az egyetem és a reptér között fog közlekedni. Ami a minőségre vonatkozó érdeklődésünket illeti, az igazgató a Közlekedéstudományi Intézet három évvel ezelőtti megállapítását idézte - mely szerint a miskolci tömegközlekedés minden téren jobb, mint a hasonló vidéki nagyvárosoké -, hozzátéve, hogy azóta a mostani lesz az első teljesítménycsökkenés. Hogy mégis milyennek értékelné a június 1-i miskolci villamos- és buszhelyzetet, kitűnőnek, jónak, vagy kielégítőnek, Szilágyi István kérdésünkre a , jó” meghatározást választotta. Képviselői alap: elszámolás Miskolc (ÉM) - Szerkesztősé- dr. Szádeczki Zoltán, miskolci günk rendelkezésére bocsátotta jegyző. Mint ismert: az alapot levélváltásunkat követően a ta- közcélokra fordíthatják az egyéni valyi képviselői alap felhasználá- választókerületben mandátum- sáról szóló tételes elszámolást hoz jutottak. ma s'I^V',r1 ^'/,‘U ú-S Nyitó egyenleg: Felhasználás: Maradvány: Megnevezés 20. Sz. Ált. Isk. VÁLASZTÓKERÜLET: 6. 500 000 Ft 279 000 Ft 221 000 Ft Felhasznált összeg Ft Videokamera-besz. 65 000 33. Sz. Ált. Isk.Mozdul az Avas-tám. 50 000 Avasi Szociális Decentrum Nyugdfjasklub-tám. 54 000 42. Sz. Ált. Isk. Eszközbeszerzés 100 000 Avasi Gimn.Tornakupa-tám.10 000 Összesen: 279 000 Sósavval várta a mentősöket és a rendőröket Edelény (ÉM - PT) - A mentő- szolgálat dolgozói kórházba szerettek volna szállítani egy idős asszonyt Edelény- ből. A házba lépő mentőst azonban a nő köszönés helyett sósavval fogadta. A hivatalos személy elleni erőszak alapos gyanúja miatt eljárás alá vont asszonynak nem volt ínyére a kórházba menetel. Úgy gondolta: sósavlocsolással meghátrálásra késztetheti a mentősöket. A mentők azonban rendőri segítséget kértek. A rendőrök már saválló ruhában érkeztek a helyszínre. Az asszony most is előkészítette a következő sósavadagot, azonban ezzel nem érte el az általa kívánt hatást. Ekkor fejszét ragadott, és úgy indult a rendőrök ellen. Az akciót irányító parancsnok ezt követően adott utasítást a könnygázgránát használatára. Ez nem maradt hatástalan. A harcias nő kénytelen volt elhagyni lakását. Ez azonban nem azt jelentette: megadná magát. Továbbra is kezében szorongatta a baltát. A házon kívül a rendőröknek már sikerült megfékezni a kitartóan támadó asszonyt, akit a mentők végül kórházba szállítottak. i Vizsgálat szeméremsértés-ügyben Miskolc (ÉM - PT) - A B.-A.-Z. Megyei Ügyvédi Kamarának nincs és nem is volt olyan tagja, aki szeméremsértést követett volna el - jelentette ki lapunk kérdésre dr. Hlavács Imre, a szervezet titkára. A kamara képviselőjét azért kerestük meg, mert találgatások láttak napvilágot azzal kapcsolatban, hogy egy volt megyénkben bíró, ügyvéd ellen a rendőrség szexuális bűncselekmény elkövetésének gyanújával nyomoz. A Miskolci Rendőrkapitányság illetékes szakembere megerősítette: valóban eljárást folytatnak egy férfi ellen szeméremsértés vétségének alapos gyanúja miatt. Dr. Hlavács Imre elmondta: a kamarának volt tagja egy korábban bíróként dolgozó személy akit az ügyvédi kamara tagsága sorából kizártak másfél két éve. Annak oka az volt, hogy az illető nem fizette meg az ügyvédi biztosítást, és a kamarai tagdíjat. A kamarai titkár szerint a kizárt tag a megyei közigazgatási hivatalban helyezkedett el. Dr. Orosz Gábor, a megyei közigazgatási hivatal vezetője elmondta: nincs tudomása arról, hogy hivatala bármelyik dolgozója ellen büntetőeljárás lenne folyamatban. Erről tájékozódni jogi lehetősége nincsen. Amikor egy dolgozót felvesznek, arról sem tudakolódhatnak, hogy van- nak-e kóros szexuális szokásai. Ha bebizonyosodna, hogy valamelyik alkalmazott ellen büntetőeljárás folyik, úgy azonnal megtenné azt, amit számára (mint munkáltató számára) a törvény lehetővé tesz. Felújított börtönszámy: sikeres műszaki átadás Sátoraljaújhely (ÉM - PT) - A börtönrekonstrukció utolsó láncszemeként tavaly januárban elkezdett épületátalakítás befejeződött. A felújított szárny műszaki átadása tegnap délelőtt volt. Dr. Estók József dandártábornok, a Sátoraljaújhelyi Fegy- ház és Börtön parancsnoka az intézet munkatársaival és az érintett szakemberekkel együtt járta be a modernizált épületrészt. A várhatóan júliusban sorra kerülő hivatalos átadás és a birtokba vétel után nem a főutcáról, hanem a most elkészült épülettömb hátsó részén található Mártírok út felől léphetnek majd be azok, akik beszélőre, az intézetben fogvatar- tottak látogatására érkeznek. Leskó István, a kivitelező sárospataki Építő- és Szerelő- ipari Szövetkezet elnöke a bejárás során bemutatta többek között az új közösségi foglalkoztatót, az orvosi rendelőket, és azt a házi kápolnát is, amit a jövőben a börtönbeli vallásgyakorlás idején használnak majd. Az építkezés során a kivitelező a legszigorúbb biztonsági előírásoknak megfelelő nyílászárókat épített be. Dr. Estók József az üveg túloldalán, az új beszélőben Fotó: p.t. Megtalálták az eltűnt paripát Encs (ÉM - PT) - Az egyik göncruszkai istállóból ismeretlen körülmények között lába kelt egy kétéves lónak az elmúlt héten. Két rendőr- kapitányság, az encsi és az edelényi összehangolt munkája eredményeképpen hétfőn rátaláltak az elveszett paripára Edelényben. Az encsi rendőrkapitányság illetékesétől kapott információ szerint a kámforrá vált ló ügyében jól hasznosítható adatokhoz jutottak az ügy szálainak felgöngyölítésében résztvevők. A lakosság közreműködése nagymértékben hozzájárult az eredményhez. Rendőrrel súrlódott Miskolc (ÉM - PT) - A Cser- mőke úton közlekedő motorkerékpár vezetője nem biztosított elsőbbséget az őt megállítani szándékozó rendőrjárőrnek. Ezért surlódásszerűen összeütköztek. Mint az Kompoltiné Jakab Ilona, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője közleményéből a napokban történt esettel kapcsolatban kiderül: személyi sérülés nem történt. Csakhogy a motorkerékpárt vezető 22 éves fiatalember nem viselt bukósisakot. Járművének forgalmi engedélye hat évvel ezelőtt lejárt. Ráadásul a motor - a központi nyilvántartó szerint - más személy tulajdona, és az alvázszám sem egyezik a hivatalosan őrzött adatokkal.