Észak-Magyarország, 2000. május (56. évfolyam, 101-126. szám)
2000-05-15 / 112. szám
2000. május 15., hétfő HÍRCSOKOR • Még mindig Schüssel kontra Haider. Schüssel kancellár kijelentette, hogy Ausztria semmilyen módon nem fenyegeti az Európai Uniót. Ugyanakkor azonban koalciós partnerének vezetői újra állást foglaltak Haider követelései mellett, s célként Haider kancellárságát nevezték meg. • Kevesebb dollár fogy. Oroszországban tavaly a kedvező makrogazdasági adatok ellenére a lakosság kénytelen volt tartalékaihoz nyúlni: egymilliárd dollárral csökkent a legkedveltebb megtakarítási forma, az amerikai zöldhasú készpénzállománya. Sikeres kényszerleszállás Budapest (MTI) - Sikeres kényszerleszállást hajtott végre a Malév egyik Fokker- 100-as típusú légi járata vasárnap nem sokkal déli 12 óra után, a fedélzeten 58 utassal és 5 főnyi személyzettel - erősítette meg az MTI információját a Malév Operatív Irányítási Központjának ügyeletese.- A repülőgép Budapestről tartott Moszkva irányába, amikor az úti céljához közeledve a pilóta meghibásodást észlelt, és visszafordult Budapestre. A hiba okát egyelőre nem lehet tudni, a repülőgépet hangárba vontatják és ott repülésbiztonsági vizsgálatot végeznek a szakemberek. Az MTI értesülése szerint a gép orrfutóműve hibá- sodott meg. A Ferihegyi kényszerleszálláshoz nagy erőkkel vonult ki a fővárosi, és a repülőtéri tűzoltóság és a mentők, bevetésükre azonban nem volt szükség - tudta meg az MTI a tűzoltóság ügyeletesétől. Újra edelényi hét. ünnepélyes keretek közt megnyitották tegnap a IX. Edelényi Hét című programsorozatot. Az edelényi református templomban tartott áhítatot követően Szilágyi Adolf (képünkön) polgármester köszöntötte a megjelenteket. Fotó: Vajda János r- ÉSOK-HniMK^S# Miskolc és Borsod-Abaúj-Zemplén megye független napilapja A kiadó vezetője: Szabó Miklós Szerkesztő: Bánhegyi Gábor Rovatok: gazdaság: Méhes László (211-es mellék), kultúra: Csomók Mariann (210-es mellék), sport: Berecz Csaba (241-es mellék), társadalom: Bujdos Attila (212-es mellék), térség: Buzafalvi Győző (430-as mellék). Szerkesztőség: 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, Pf.: 351. Szerkesztőségi fax: 501-262 Telefon: 414-022 A központ jelentkezése után közvetlenül tárcsázhatok a rovatok mellékei, valamint a titkárság: 201, Hírügynökség: Magyar Távirati Iroda (MTI), European Press Agenoy (EPA). Kiadja az Inform Stúdió Kft. Ügyvezető igazgató: Josef Kogler Felelős kiadó: Szabó Miklós Terjesztési vezető: Seszták Ottó (06/20-958-9923) Marketingvezető: Szókéné Kórik Erika (06/20-977-5596) Hirdetési vezető (Miskolc): Farkasné Lovász Zita (06/20-9147-209) Hirdetési vezető (térség): Maros Éva (06/20-333-2530) A kiadó cime: 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, Pf.: 178. Telefon: 414-022 Hirdetési fax: 501-260 Marketing és terjesztési fax: 501-261 Az áruspéldányokat terjeszti az Inform Stúdió Kft. Gere Sándor (304-es mellék) Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a Magyar Terjesztés-ellenőrzési Szövetség Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., 4031 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Kézbesítési problémáikat az alábbi ingyenesen hívható telefonszámon jelezhetik: (06-80) 305-305. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél és a kiadóban, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Bank Austria Creditanstalt-nál vezetett 10911004-00000002-01580060 bankszámlaszámra, valamint megrendelhető a kiadó címén. Az előfizetési díj egy hónapra 699 forint, negyedévre 1990, fél évre 3990, egy évre 7590 forint. A lap példányonkénti ára hétfő és csütörtök között, valamint szombaton 37 forint, a pénteki lapszám a TV Plusszal 44 forint. Az előfizetés lemondása 30 napos határidővel, írásban történhet. Index: 25 655. ISSN 0133-0357 Nyomás: Inform Stúdió Kft., 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (52) 413-101. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza! A ^AATESZ Aktuális 2 Erezd jól magad!” Bulizástól nem mentesen... Fotó: Vajda János MÉN 2000: Miskolc (ÉM - PTA) - Diák- rektor-választás, Streetball, vizifoci-bajnokság, favágó és csilletoló verseny, falmászás, zenei estek, táncházak, zenekari fellépések, hajnalig tartó bulik és rengeteg más érdekes program - a MÉN 2000 három napja alatt. A szervezés tökéletes: az egyetem területe átváltozott. A műhelycsarnok, a diszaula, a nagyszínpaddá avanzsált terület, a Coffe-INN, szóval minden olyan hely, ahol egyébként szabadon és ingyen mozoghatott az emberfia, most körbe van kerítve. A bejáratoknál pedig szigorú és erős feladattudattal megáldott őrök végzik a munkájukat. Csak miután karszalag kerül a kezünkre engednek meg maguknak - felénk - egy mosolyt. Érezzétek jól magatokat! - mondják, és már egy másik csoporté minden figyelmük. Eleve úgy mentünk oda, hogy mindenképp jól erezzük magunkat, és látjuk, mások is így vannak ezzel. A fiatalok beszélgetnek, (s)örömködnek amerre a szem ellát. A nagyszínpadon egy banda zenél, ám nincs túl sok rajongójuk. A sörsátrak előtt is kevesen üldögélnek, kisvártatva azonban jön a tömeg. A díszaula felől érkezik, ahol a L’art pour l’art Társulat mulattatott. A nevetőizmok fáradalmas tréningje után csak a legelszántabbak maradnak tovább a MEN-en. Olyanok, akik szeretik a Csinibabát, meg azt, hogy Kicsit szomorkás a hangulatom, és akik kíváncsian hallgatják újra meg újra a történetet a Kispál és a borztól: „...Egyszer egy szőkített nő, kifogott egy ebihalat...” Kiderül: sokan vannak, akik szeretik az ilyesmit. Találkozunk olyanokkal is, akik Pécsről utaztak a MEN-re. A zenekar belekezd a fesztiválba: Lovasi András énekes, basszusgitáros kipattan a színpadra, és nem is akármilyen szerkóban. Arca előtt Zámbó Jimmy életnagyságú fényképe, utalásokat tesz rá, hogy ki is a király, és mondja: „Ne felejtsétek: Imre!” Az ugráló, tomboló, csápoló tömegben negyedóráig sem bírni a tempót, kicsit arréb viszont üres a placc. Ott most kezdődik a tánc! A legkutyább ebgazda Miskolc (ÉM - KI) - Jó idővel és színes programokkal kezdődött hivatalosan a miskolci idegenforgalmi szezon. A Szabad a vásár elnevezésű nyitó rendezvényen a legkutyább ebgazda címet is odaítélték. Az Ady Endre Művelődési Ház rendezvényére a Diósgyőri várba kilátogatok az ősi és a modem íjászattal ismerkedhettek szombaton. A vasárnap érdekessége a kutyavásár volt, ahol nemcsak a kutyák álltak versenybe, de a legkutyább gazdát is megválasztották. Nem csak Budán volt... Vágtázó lovasok Kisrozvágy (ÉM - BSZA) - A lovas nagyot kurjantott, majd nekiiramodott. Nyilat helyezett az íj idegére, aztán tizenhat másodperc alatt háromszor lőtt. Mindegyik vesz- sző célba talált. A Kisrozvágy melletti lovasíjász pálya környékén több tucat íjjal felszerelt, a honfoglalás korát idéző ruhába öltözött ember gyűlt össze szombaton. A bodrogközi helyszínen most először rendeztek lovasíjász versenyt. Petraskó Tamás, az esemény szervezője a megnyitón elmondta: magyar versenyzők részére 4 helyen rendeznek - ugyanazon a napon - hasonló megmérettetést, ebből az egyik Szlovákiában, a Komárom melletti Gután zajlik le. A versenyt az úgynevezett Kassai-rendszer szerint folytatták le. Ennek értelmében a lovasok ősi magyar íjjal versengnek. A résztvevők egy kilencven méter hosszú pályán vágtatnak végig, s lovuk a nyergéből - alig tizenhat másodperc alatt - összesen három lövést adhatnak le a különböző szögben elhelyezett céltáblákra: előre, oldalra és hátrafelé. Petraskó Tamás lapunk kérdésére kifejtette: a rendezvény célja a sporton túl a hagyomány- őrzés. A lovak felszereltsége, a résztvevők ruhája és a fegyverek mind a honfoglaló magyarok korát idézik. Mint kiderült, az íjászversennyel a szervezők népszerűsíteni kívánták a Bodrogközi Régi Magyar Kultúra Alapítvány kistérségi terveit, amelyek egy honfoglaláskori szálláshely kialakítását célozzák. Ezzel - amellett, hogy tisztelegnek az ősök emlékének - elsősorban a meglehetősen hátrányos helyzetű vidék idegen- forgalmát, ezzel gazdasági helyzetét akarják erősíteni. Az alapítvány kuratóriumának elnöke Petraskó Tamás, védnöke pedig Stumpf István, a Miniszterelnöki Hivatalt irányító miniszter. A kisrozvágyi dombok között elterülő füves, ligetes területen gyakran összegyűlnek a honfoglaló elődök nyomdokait követő „megszállott” emberek. Együtt lovagolnak, íjaznak, s esténként tábortűz mellett emlékeznek azokra az ősökre, akik - a történettudomány jelenlegi ismeretei szerint - egyik központi szálláshelyüket éppen a Bodrogközben alakították ki. Sport és barátság Tornanádaska, Hidvégardó (ÉM - KI) - Határmenti biciklisversenyt rendeztek szellemi fogyatékos, illetve halmozottan fogyatékosok számára szombaton. A Magyar és a Szlovák Speciális Olimpiai Szövetség szervezésében húsz-húsz fős csapatok mérték össze tudásukat 500, illetve 1000 méteren a tornaná- daskai határátkelő és Hidvégardó között. A koncentrálás a versenyre, a feladat leküzdésére és a csapatban dolgozás hihetetlen élményt jelent ezeknek a gyerekeknek és felnőtteknek - hangsúlyozta az edelényi Fedor Árpád, a magyar szövetség kerékpáros szakágának vezetője. A szlovákiai szepsi, valamint az edelényi, girincsi, tornanádaskai és nagykőrösi speciális iskolák és otthonok tanulóiból és lakóiból álló mezőny résztvevői között először felmérést tartottak, hogy azonos képességű versenyzők vegyenek részt egy-egy futamban. Eredmények: 500 m-es verseny, nők 1-es divízió: 1. Sylvia Petren- ková (Rozsnyó), 2-es divízió: 1. Katarina Ugartova (Rozsnyó). Fiúk 500 m, 1-es divízió: 1. Dinai István (Tornádaska), 2-es divízió: 1. Burján Zsolt (Nagykőrös), 3-as divízió: 1. Jozef Gáí (Szepsi), 4-es divízió: 1. Adrián Orbán (Rozsnyó), 5-ös divízió: 1. Kerekes József (Edelény), 6-os divízió: 1. Péter Csordás (Szepsi). 1000 m-es verseny, nők 1-es divízió: 1. Sylvia Petrenková (Rozsnyó). Fiú 1000 m, 1-es divízió: 1. Glonczi Imre (Tornanádaska), 2-es divízió: 1. Kazi Zoltán (Tornanádaska), 3-as divízió: 1. Kürti László (Edelény), 4-es divízió: 1. Katona Barnabás (Girincs), 5-ös divízió: 1. Peter Csorbás (Szepsi). Ózdra gurult nyereményátékunk fődíja Miskolc (ÉM) - Gazdára talált szombaton lapunk nyereményjátékának több mint 2 millió forint értékű fődíja. A szerencsés ózdi ÉM-előfizető (Kovács Tibor, Vasvári út 61.) a napokban veheti át a Peugeot 206-ot. Meglehetősen nagy érdeklődés kísérte lapunk nyereményjátékának utolsó mozzanatát, a szombaton megtartott autónye- remény-sorsolást. A miskolci Váci és Társai Kft. Peugeot Márkakereskedésének szalonjában gyülekeztek az Észak-Ma- gyarország azon olvasói, akik részt vettek a Startoljon az Északkal a Peugebt-ért! elnevezésű játékunkban, hogy végig kísérjék a 2 millió 50 ezer forint értékű autó kisorsolását. Az esemény legizgalmasabb perceinek feszültségét vidám zenés műsor megszervezésével próbálta oldani lapunk, illetve Szókéné Kórik Erika marketingvezető, aki tulajdonképpen a nyereményjáték egészét lebonyolította, koordinálta. A műsorban latin-amerikai táncokat bemutató gyerekek, valamint a Classic Fortuna Modellstúdió táncosai is felléptek, vidám hangulatot varázsolva a potenciális Peugeot-tu- lajdonosok körében. A fellépők utolsó műsorszáma után a szalonba invitálta lapunk vendégeit Botos Barbara, a Miss Uni- verse Hungary 2000 miskolci elődöntőjének győztese. . Az Észak-Magyarország olvasói itt a fődíjat körülállva várhatták, ki lesz lapunk legszerencsésebb olvasója, előfizetője. A szalont betöltő sokadalom egyre feszültebb figyelme arra a 16 ezer 96 darab játékszelvényre irányult, amelyek maradéktalanul megfeleltek játékunk szabályainak, s melyek közül egyetlen egy beküldője igencsak szerencsésnek mondhatta magát pár perc múltán. E pár percben több ÉM-olva- só is összekeverte a szelvényeket, s végül a műsorban fellépő kislányok egyike kihúzta a nyertes játékszelvényét. Miután a sorsolás tisztaságára - ahogyan a játék egészének menetére is - felügyelő közjegyző megállapította, hogy a szelvény érvényes, elhangzott az Észak-Magyarország legszerencsésebbnek mondható olvasójának neve. Mivel a Peugeot 206 új tulajdonosa nem volt a helyszínen, ózdi lakásába vittük a jó hírt. A vele készített interjút lapunk egy későbbi számában olvashatják majd az érdeklődők. S mivel maga a nyertes is azt vallja, hogy csak az nyerhet, aki játszik is, azon olvasóink, akik a szombati sorsolást követően úgy érzik, Fortuna elhagyta őket, ne legyenek csalódottak, hiszen lapunk egy későbbi játékának akár ők is lehetnek majd legsikeresebb résztvevői. Olvasóink is összekeverték a szelvényeket Fotó: séiiei Zsolt